Heves Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-16 / 113. szám

12. OLDAL SPORT TÜKÖR 2003. Május 16., péntek | Baumgartner a Jordan-Fordnál Forma-1 Baumgartner Zsolt, a Forma- 3000-es nemzetközi bajnokság­ban szereplő Colom Motorsport versenyzője a Forma-1-es Jordan-Ford tesztpilótája lett. A szenzációs bejelentés azon a csütörtöki budapesti sajtótájé­koztatón hangzott el, amelyen az érintett mellett részt vett Eddie Jordan csapatfőnök, vala­mint Jánosi György leköszönő sportminiszter is. Az autósport elitkategóriájában még sohasem jutott ilyen lehetőséghez magyar pilóta, vagyis sporttörténeti je­lentőségű az esély. __________■ E gy hír: egy mondat VÍZILABDA. A felkészülés kere­tében kerül sor ma 18 órai kez­dettel a Magyarország - Szlová­kia barátságos férfi válogatott mérkőzésre. A két együttes a gyöngyösi strandfürdőben mér­kőzik egymással. SPORTDIPLOMÁCIA. Életmű díjjal ismerte el Knézy Jenő fő- munkatárs 32 éves, a közmédi­umnál kifejtett kimagasló szak­mai munkáját a Magyar Televízió Rt. ügyvezető alelnöke. Ragáts Imre az elismerést csütörtökön nyújtotta át a kórházban fekvő újságírónak. Knézy Jenő a Nem­zeti Sport című lap múlt szomba­ti számában megjelent interjú­ban beszélt arról, hogy szerveze­tében rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak, és - mint fogal­mazott - orvosai szerint legjobb esetben is csupán három hónap van hátra az életéből. LABDARÚGÁS. Sürgősségi el­járással vizsgálat indul a szerdai Videoton FCF - Kispest-Honvéd NB I-es labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban, miután a házigaz­da klub játékosai jelezték: a meccs előtt a rivális csapat fut­ballistái telefonon az eredmény - a vendégek számára kedvező - befolyásolására kérték őket. Er­ről Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga igazgatója tájé­koztatta a távirati irodát. RÖPLABDA. Ma 15 órától tartja évi rendes közgyűlését az Agria RC Eger a körcsarnok tanácsko­zótermében. KISPÁLYÁS FOCI. Selypen ren­dezték tegnap a megyei középis­kolás lánybajnokság döntőjét. Az összecsapáson a Magos Csaba edző által felkészített egri Mező- gazdasági Szakközépiskola együttese 2-1-es félidőt követően 3-1-re győzött a házigazda Márci­us 15. Gimnázium gárdája ellen, s ezzel jogot szerzett az országos fináléban való szereplésre. (•) GARDENA Termékbemutató, öntözőrendszerek ingyenes tervezése, helyszíni szaktanácsadás! OBI áruház Miskolc május 16-án 10.00-18.00 OBI áruház Eger május 17-én 10.00 -18.00 A Baromfi Coop Kft. rendkívül kedvező áron értékesít tanyasi jellegű « sárga tyúkokat | és kakasokat I a Mátraderecskei Szövetkezet Baromfitelepén reggel 8-tól délután 3 óráig, minden nap (szombaton és vasárnap is) amíg a készlet tart. Édesvízben Sós-bravúrok A sötét sapkában játszó magyarok ha nem is játszottak jól, de győztek fotó: pilisy elemér Magyar győzelemmel kezdődött tegnap az eg­ri Bitskey-uszodában a ZF Hungária-kupa nemzetközi válogatott női torna. A hat ország legjobbjait felvonultató rendezvényen a mie­ink a hollandok ellen bizonyultak jobbnak három góllal. Vízilabda A június elején sorra kerülő Európa-bajnokság- ra, majd a világbajnokságra történő felkészülés jegyében kiírt rendezvényt az Oroszország - Né­metország találkozó vezette be. A 12-11-es orosz sikert hozó összecsapást követően az Európai Úszóliga (LEN) képviseletében jelen lévő belga Biel Fuchs, majd dr. Nagy Imre, Eger város pol­gármestere nyitotta meg az eseményt. Az üdvöz­lő szavak után került sor a televízió (m2) által is közvetített Magyarország - Hollandia mérkőzés­re, ahol előbb a németalföldiek kezdeményeztek többet, majd a magyarok vették át az irányítást, és 7-4-re is vezettek. Kiegyenlített játék volt jel­lemző a folytatásban, ahol a honi hálóőr Sós Ildi­kó két büntetőt is hárított. A magyar gárda tartot­ta kétgólos előnyét, és bár a hollandok mindent megtettek azért, hogy szorosabbá tegyék az eredményt, ez már nem sikerült. Jegyzőkönyv A-csoport: MAGYARORSZÁG - HOLLANDIA 9-6 (2-3,4-1, 2-2,1-0) Eger, Bitskey uszoda, 200 néző. V.: Moliner (spanyol), Schweuke (ausztrál). MAGYARORSZÁG: SÓS - Tiba 1, Zantleitner, STIEBER 2, DRÁVUCZ 2, Valkay Á. 1, PRIMÁSZ 1. Cs.: Győré 1, Valkay E. 1, Szremkó, Kisteleki, Benkő. Gól - emberelőnyből: 6/3, ill. 7/2. Négyméte­resből: 1/0, ill. 3/1. Dr. Faragó Tamás, a magyar válogatott szövet­ségi kapitánya: - Ahhoz képest, hogy tavaly ve­reséggel kezdtük az évet, most csak rosszul ját­szottunk. A B-csoportban rendezett Ausztrália - Görög­ország találkozó lapzártánk után ért véget. Barát­ságos mérkőzésen: Oroszország - Németország 12-11 (5-3, 3-2, 2-5, 3-1). f.b. Csak röviden Pontokért lehet tekerni H KERÉKPÁR - A márciusi gyalogtúra és az áprilisi futás után eb­ben a hónapban kerékpározással lehet pontokat gyűjteni az Olimpiai ötpróba akció során. A 20, 40 és 80 km-es táv leküzdé­sére vállalkozó amatőrök szombaton 8 és 9.45 óra között a gyön­gyösi városi sporttelepen (Egri út 23.) adhatják le nevezésüket 100 (18 év alattiak), illetve 200 (18 év felettiek) forint ellenében. A 10 órakor sorra kerülő rajtot követően a legrövidebb távon in­dulóknak Karácsondon, a középtávon tekerőknek Nagyfügeden, a 80 km-es szakaszra jelentkezőkre Hevesen lesz a fordító. Az etaptól függően 1, 3 és 6 órás szintidőn belül célba érkezők 1, 2, illetve 4 ponttal gazdagodhatnak, de a 40 km-t teljesítő 14 év alat­tiak is 4 pontot kapnak. Fontos tudnivaló, hogy útlezárás nem lesz, a szervezők a KRESZ-szabályok betartására és fokozott fi­gyelemre intik az indulókat. Döntőt ért a Juve-tus » LABDARÚGÁS - Három év után is­mét azonos nemzetbeli csapatok lép­nek pályára a Bajnokok Ligája döntő­jében. Ezúttal két olasz klub, az AC Milan és a Juventus csap össze a leg­rangosabb európai kupáért a május 28-i, manchesteri fináléban, míg 2000- ben két spanyol - a Real Madrid és az FC Valencia - mérkőzött egymással. A Juventus szerda este parádés játékkal 3-1-re (gólszerzők: Trezeguet, Del Piero, Nedved, ill. Zidane) verte a cím­védő Real Madridat, de a torinóiak mégsem lehetnek felhőtlenül boldo­gok, hiszen legjobb formában lévő já­tékosuk, a cseh Pavel Nedved (képün­kön) sárga lapjai miatt nem léphet pá­lyára a döntőben. Bronzvadász füzesabonyiaknak SPORTLÖVÉSZET - Országos Vadász Háromtusa, egyben Cseh István-emlékverseny, Csongrád (54 résztvevő). A 8 fővel induló Füzesabonyi Lövészklub csapatban (Bemáth József 65 korong, Szabó János 57, Szabó Dániel 59, Szabó Krisztina 54) a 3. helyet szerezte meg. Egyéniben Bemáth Józsefe sak 5 koronggal maradt el az első helyezettől, így az 5. helyen végzett. A junioroknál Sza­bó Dániel jeleskedett, bronzérmet begyűjtve korcsoportjában. Dá­niel egyre kiegyensúlyozottabban versenyez az idén, a tavalyi ál­landó 5. helyezéseit javítja, látszik az eredményein a sok gyakor­lás. Szabó Krisztina a skeet-ben 23 találattal kiemelkedően jól sze­repelt, de a toronykakas és a trap pályákon elért eredményei mi­att csak a hétvégi soponyai versenyen bízhat jobb eredményben. Zellervári legény volt Életének 68. évében elhunyt Pogonyi József, hajdani válogatott ökölvívó, számos nemzetközi verseny hőse, az egri sportélet egyik legendája. Sporttársai, barátai Patkánynak becézték, de általánosságban is gyakorta kevés volt csak eredeti nevén emlegetni. Közvetlen szere­tet, megbecsülés, tisztelet övezte egykor a kiválóságokat, mellette sem volt hétköznapi eset az utcán elmenni, jóval többnek számított az átlagnál. Zellervári (Maklári-hóstya) legényként került 1950-ben az egri bunyósok népes családjához, Kutnyák Géza bácsi edző segít­ségével nyerte ifjúsági magyar bajnoki címeit. Képességeit országo­san ismerték, ezért hívták 1957-ben a Bp. Honvédhoz, ahol klubtár­sa volt a szintén egri származású Jaczkó György is. Pogonyi a pe- helysúlyúak mezőnyében szerepelt többször a felnőtt válogatottban. Egy emlékezetes meccsen Moszkvában a szovjetek legjobbját is le­győzte, honfitársai mind vereséggel jöttek le a szorítóból. Általános meglepetésre a leningrádi visszavágón is kicsikarta a győzelmet. Megtette ezt más nemzetek fiaival szemben is, mert óriási akaraterő­vel áldotta meg a Teremtő. A vasas szakma minden keménységével ment előre a kötelek között, ahol nem ismert lehetetlent. Vitte a szí­ve. Népszerűségét csak növelte, hogy aktív sportolói pályafutását vé­gül Egerben fejezte be. Akik ismerték, szeretettel gondolnak rá, és soha nem felejtik. Pogonyi József végső búcsúztatása ma 12 órakor lesz Egerben, a Rozália temetőben. SZUPEREXPRESSZ SZEMÉLYGÉPKOCSI-VEZ. tant. indul az Autósuliban május 22-én, részletfizetés. Elek László Eger, Bródy 4. 436-117, 30/9432-30Ó-------------------------------------------------------------------- *082?* E GRI kocsmába pultost keresek. 30/905-8511, 20/992-8915 ELADÓ 100 db 800x1200 mm-es eldob­ható raklap 500 Ft+áfa/db áron. Érd: Bakondi Simon 36/434-494--------------------------------------------------------------------- *0778* HEVESI strandon büfé kerthelyiséggel, be­rendezéssel eladó. I.ár 3 MFt 36/420- 939,30/2818-172 Expressz Ingv.--------------------------------------------------------------------- *8689* 3 SZOBA összkomfortos családi ház Verpeléten eladó vagy egri 1,5 szobás lakásra cserélhető. Tel.: 20/577-9389------------------------------------------------------------- *0529* L ADA Combi 2104-es, friss műszakival eladó. 36/354-740, 30/363-9112-------------------------------------------------------------------- *0519* L ADY S 2003 típusú utánfutó oldalma­gasítóval 2004. III. 20-ig műszakival 120 eFt-ért eladó. Érd.: 36/318-373-----;------------------------------------------------------ *0698* N YÁRI munkára németül beszélő agilis munkatársakat keresünk a Tisza-tó kör­nyékére extra fizetési lehetőséggel! Tel: 30/9503-156--------------------------------------------------------------------- *0567* SCC Svájci Bútorgyár automatizált lapszabászati üzemébe szak- vagy betanított munkaerőt keres. Jelentkezni személyesen. Egerben a Faiskola u. 7. szám alatt lehet. Továbbá . értékesítő vevőszolgálati munkára bútoripari termékek értékesítésére szakmai önéletrajzzal pályázni lehet, személyesen a Faiskola u. 7. szám alatt, vagy postai úton, cím: 3301 Eger Pf. 1. i Pálosvörösmarti versengés SZABADIDŐSPORT - Asztalitenisz, biliárd, ulti és sakk. Ebben a négy sportágban rendeztek versenyt Pálosvörösmart művelődé­si házában. Répa József szervező kiemelte: már több éve rendez­nek sportversenyeket, azonban az idei volt mind közül a legna­gyobb. Az eseményen több mint nyolcvanan vettek részt, a legki­sebbektől kezdve a helyi nyugdíjasklub tagjaiig. Dobróka László alpolgármester hangsúlyozta, az ilyen rendezvényeknek kiemel­kedően fontos szerepe van a község életében. A legjobb eredmé­nyeket elért versenyzőket éremmel, oklevéllel és a speciálisan er­re az alkalomra készített palackos borral jutalmazták. A szerve­zők szeretnék a sportversenyt olyan mértékben kibővíteni, hogy annak jelentősége közelítsen a falunap rendezvényeihez - jelen­tette tudósítónk, Laczházi Zoltán. Halvány zöldek Labdarúgás Szerdán lapzártánk után fejező­dött be az NB 1.29. fordulójának este rendezett felsőházi mérkő­zése, ahol a Ferencváros az Üllői úton szenvedett 2-0-ás veresé­get (gólszerzők: Csordás 51. p., Fülöp 67. p.) a szervezettebben játszó Siófoktól. A listavezető ezzel saját dolgát nehezítette meg, hiszen két pontra olvadt az előnye az MTK-val szemben. Péntek Vízilabda: Magyarország - Szlovákia barátságos férfi váloga­tott mérkőzés, Gyöngyös, strand­fürdő, 18.00. ZF Hungária-kupa nemzetközi női válogatott torna, Eger, Bitskey uszoda. Hollandia - Ausztrália 16.30, Magyarország - Oroszország 18.00, Görögország - Németország 19.30. Szombat Birkózás: Diákolimpia orszá­gos döntő, diák I-II. korcsoport, szabadfogás, Eger, körcsarnok, 12.00. Kerékpár: Az Olimpiai ötpró­ba akció nyílt, 20,40 és 80 km-es amatőr versenye. Rajt: Gyöngyös, Városi sporttelep, 10.00. Kézilabda: Férfi NB I/B Kelet: Gyöngyösi Főiskola KK - Hajdú- böszörmény, Gyöngyös, Kálvária- parti csarnok, 18.00. Női NB II. Északkelet: Hevesi SE Eszterházy FSC, Füzesabony, 10.00. Férfi NB II. Észak: Hevesi SE - Mogyoród, Füzesabony, 13.50. Lovassport: VIII. Egri Csilla- gok-kupa, a magyar távlovagló és távhajtó bajnokság 2. fordulója, Ostoros, Mihók Lovasfarm, 6.00. Röplabda: A megyei férfi baj­nokság döntője, Eger, Szilágyi gimn., 9.00. Természetjárás: A Bükki VM SE 18 km-es nyílt, rügyfakadási túrája az Eger várállomás - Tégla­gyár - Nagy-Eged - Bikkbérc - Várkút - Bikkbérc - Csomóstanya Hétvégi sportműsor- Eger várállomás útvonalon. Ta­lálkozó: Eger, várállomás, 7.50. Vízilabda: ZF Hungária-kupa nemzetközi női válogatott torna, Eger, Bitskey uszoda. Magyaror­szág - Görögország 16.00, Orosz­ország - Hollandia 17.30, Német­ország - Ausztrália 19.30. , Labdarúgás: NB III. Mátra-cso- port: Heves - Gödöllő, 17.00. Me­gyei I. osztály, 17.00: Szihalom - Felsőtárkány, Tarnalelesz Novaj, Kisköre - Füzesabony, Recsk - Pétervására, FC Hatvan - Zagyvaszántó, Bélapátfalva - Verpelét. 20.00: Szőlőskert- Nagyréde - Solybor- Gyöngyös- solymos. Megyei II., osztály, 17.00: Energia SC Gyöngyös - Abasár, Makiár - Egerszólát. Gyöngyös körzet: Boconád - Ecséd, 17.00. SHS-Union-Eger kör­zet, A-csoport: Demjén Hevesaranyos, 17.00. B-csoport, 17.00: Vécs - Bükkszék, Párád II. - Mátraballa. Vasárnap Baseball: NB II.: Egri Csillagok- Jászberényi Stinky Sox, Eger, Felsővárosi sporttelep, 11.00. Birkózás: Diákolimpia orszá­gos döntő, diák I—II. korcsoport, szabadfogás, Eger, körcsarnok, 9.00. Lovassport: VIII. Egri Csilla- gok-kupa, a magyar távlovagló és távhajtó bajnokság 2. forduló­ja, Ostoros, Mihók Lovasfarm, 6.00. Természetjárás: A Bükki VM SE 15 km-es nyílt túrája a Pétervására - Vezekény-völgy - Ólucernás - Búzás-völgy - Búzás­völgyi tó - Pet-kő - Dallapuszta útvonalon. Találkozó: Eger, autó­busz-pályaudvar, 6.50. Vízilabda: ZF Hungária-kupa nemzetközi női válogatott torna, helyosztók, 9.00. Labdarúgás: NB in. Mátra-cso- port, 17.00: Egerszalók Gyöngyöshalász, Gyöngyösi AK- Ytong - BVSC, Besenyőtelek - Karancslapujtő (Füzesabony­ban) . Megyei I. osztály: Tarnaörs - Petőfibánya, 17.00. Megyei II., osztály, 17.00: Gyöngyöspata- Kőfuv - Promt '94-Domoszló, Márkáz - Pély, Hort - Mikófalva, Párád - Hatvani Lokomotív, Bol­dog - Vámosgyörk, Atkár - MFS 2000-Sirok. Gyöngyös körzet, 17.00: Szűcsi - Heréd, Visonta - Rózsaszentmárton, Adács - Detk. SHS-Union-Eger körzet, A-cso­port, 17.00: Balaton - Kápolna, Noszvaj - Hevesvezekény, Egerbakta - Dohánygyár-Egér (Eger, Érsekkert), Kerecsend - Feldebrő. B-csoport, 17.00: Tenk - Novaj II., Istenmezeje Egercsehi, Recsk II. - Váraszó, Mátraderecske - Kisnána, Szajla - Pétervására Il.-Ivád.

Next

/
Thumbnails
Contents