Heves Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-16 / 113. szám

2003. Május 16., péntek MEG Y E I KÖRKÉP 5. OLDAL Vándorgyűlésen a nyomdászok A Trinitárius-templomban plenáris üléssel kezdődött meg tegnap a nyomdászok ván­dorgyűlése a METESZ Nyomdaipari Egyesületének szervezésében. Tizenegy évvel ez­előtt már tartottak a megyeszékhelyen ilyen rendezvényt, s vélhetően a város vonzere­jének is köszönhető, hogy most háromszázan újra eljöttek a szakma képviselői közül. Eger A megjelenteket elsőként dr. Nagy Imre pol­gármester köszöntötte. Beszédében kitért a településen történt, a vendégek által is ész­lelhető változásokra. Megemlítette, hogy er­refelé vendégszerető emberek élnek, ezért a város vezetői fontosnak tartják a gyógy-, il­letve a konferenciaturizmus fejlesztését, a különböző rendezvények szervezését. A nyá­ri programokra ezennel meg is hívta a ván­dorgyűlés résztvevőit. Kopka László, az Egri Nyomda Kft. vezér- igazgatója cégük 110 évvel ezelőtti alakulá­sát idézte fel. Akkoriban vallásos kiadvá­nyokat, jegyeket nyomtattak. Ma is készíte­nek például buszjegyeket, de ezeken már hologram is látható, kivédve a hamisítható- ságuk lehetőségét. A jelenről elmondta, hogy csaknem hárommilliárd forintos kor­szerűsítést hajtottak végre, és nem válogat­nak a munkában. Kopka László a Trinitárius-templom akusztikájával kapcso­latban tréfásan megjegyezte: a vándorgyű­lésnek nemcsak lesz, hanem máris van visszhangja. A megnyitót követően szakmai előadá­sokat hallhattak a jelenlévők. Dr. Csejtei István, a Külügyminisztérium kormányza­ti főtisztviselője az Európai Unió bővítésé­ről, Magyarország felzárkózásáról beszélt. A folyamat lassú lesz és erőfeszítéseket kí­ván, de remélhető, hogy tíz év múltán a je­lenleg 53 százalékos­nak minősített vásár­lóerő eléri majd a 70 százalékot. A pályá­zati támogatások megszerzése rendkí­vül fontos. A munka- vállalók félelmei, mi­szerint elveszthetik állásaikat, megalapo­zatlanok, hangsú­lyozta a főtisztviselő. „Nem kell második rendszerváltástól tar­tani, a világ egyik leg­dinamikusabban fej­lődő régiója leszünk”, jelentette ki dr. Csejtei István. A továbbiakban új nyomtatási technológi­áról és technológiai anyagokról hallhattak az előadóktól a résztvevők, majd este nyom­dász baráti találkozón vettek részt a Szép- asszony-völgyben. A rendezvény ma 10 órától újabb előadá­sokkal folytatódik a Művészetek Háza nagy­termében. Itt a csomagolási anyagok és a hulladékok kezeléséről, EU-s előírásokról, jogszabályokról, továbbá pályázati lehető­ségekről és a digitális technológiákról hall­hatnak egyebek mellett. in. z.j TOMPA Z. MIHÁLY Egészségvita Nincs nyugalom a kórházak körül. Eddig sem volt csendes az ott dolgozók élete, jó néhány éve gyengélkedik a magyar egész­ségügy, nincs túl rózsás kedvében a fehér köpenyes kenyérkereső. Kevés a pénz, alacsonyak a bérek, a nő­vérkék jobban jövedelmező állás után néznek, s az orvosi pálya sem túl vonzó már. A privatizációval is foglalkozó kórháztörvény kapcsán most még izgatottabbá vált az egészségügyben a légkör. A szakembe­rek és a politikusok igyekeznek minél keményebb érvekkel a ma­guk oldalára állítani a hétköznapi embereket, köztük a betegeket is. Ez utóbbiak amúgy nincsenek könnyű helyzetben, mert egy­előre csak kemény vita van, az ápoltak helyzete viszont alig javul. Nehéz a vitában a döntőbíró szerepét vállalni. Tény, hogy az egészségügy gyógyítása és megerősítése érdekében lépni kell. Ez­zel mindenki egyet is ért, ám a fejlődést eredményező receptek te­kintetében igen eltérőek a vélemények. Jó lenne csendes szemlé­lőként megvárni a vita végét. Talán még boldogok is lehetnénk, mert nagy valószínűséggel mindenki ugyanazt akarja: az egész­ségügy rendbetételét. így szurkolhat ki-ki saját belátása szerint, a végeredmény mindenki számára kedvező lehet. Betegek viszont vannak, és az eljövendőkben is lesznek. A kór­háziaknak tehát dolgozniuk kell, és ha idegesek, akkor annak bi­zony a beteg láthatja kárát. Nyugalmat szeretne, kedves nővér­kékkel és a hálapénz mellőzését lehetővé tévő fizetéssel rendelke­ző doktorokkal. A nyugalom egyelőre csak vágyálom. Pedig a legjobban a bete­gek kívánnák, mivel az egészségügy értük van, még akkor is, ha néha a politikai csatákban megfeledkeznek róluk. Aki túlélte, az már megmarad (Folytatás az 1. oldalról) Meghatározták a minimális felvá­sárlási árat is, ami az S, E, U mi­nősítésű sertések esetében 230 forint élősúly-kilogrammonként. A jobb minőségű vágóállatokért a felvásárló és a termelő megegyez­het 240 forintban is. Az árképzés alapja a jövőben öt európai or­szág - Németország, Franciaor­szág, Dánia, Hollandia és Spa­nyolország - sertésárának átlago­lása lesz. Tekintve, hogy Nyugat- Európában megszűnt a túlterme­lési válság, s némi emelkedés vár­ható, ez a hazai felvásárlási árak­ban is érezteti majd a hatását.- Sikerült elérni, hogy kötelező legyen 30 napon belül kifizetni a gazdáknak a leadott állatok vétel­árát, s azt is, hogy eztán a terme­lők kapják meg a jószágok utáni darabonkénti háromezer forintos támogatást. Egymázsás sertésnél ez 30 forintot jelent kilónként, így már 260 forintnál tartunk - indo­kolt tovább a megyei tenyésztők képviselője, hozzátéve: senki sem remélheti, hogy egy-két héten be­lül megoldható az ágazat válsá­ga, ám néhány hónap alatt nor­malizálódhat a helyzet. Minderre 5,5 milliárd forintot szán a kor­mány, amiből ötmilliárd a jövő fél évben használható fel. iespéi Amerikába készülő diákolimpikon Dr. Sípos Mihály igazgató vezetésével a tanulmányi évet érté­kelő iskolagyűlést tartottak a Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnáziumban. Volt mit felidézni, mi­után az idei tanévben mintegy száz diák büszkélkedhet az­zal, hogy a városi, megyei, területi és országos versenyeken kiemelkedően szerepelt. Eger Az iskola hagyományainak megfe­lelően elsősorban a matematika, informatika és közgazdaságtan tantárgyakból értek el kitűnő ered­ményt tanulóik. A legrangosabb Országos versenyeken 32 tanuló végzett az első 10 helyezett között. Az idegen nyelvi — angol, német, francia — országos tanulmányi versenyek döntőjében három diák az első nyolc helyezett között vég­zett. A kiváló teljesítményt nyúj­tók közül is kiemelkedik Fehér Ta­más (12/c, felkészítő tanára Király Sándor), aki a Nemzetközi Diák­olimpia válogató versenyt meg­nyerve, az informatikai csapat tag­jaként Magyarországot is képvise­li az USA-ban megrendezendő di­ákolimpián. Országos verseny győztese lett Barta Gábor (12/c, Király Sándor tanítványa) infor­matikából, illetve Gyenes Katalin (10/b, Fábián Éva tanítványa) kémiából. Hét tanuló második, további négyen harmadik helyezést értek el országos döntőkben. Második: Csorba Beáta (Kenguru matemati­kaverseny, 11/b, Pótáné Márton Mária tanítványa), Budai Réka (Langwest angolverseny, 11/d, Kalóné Szabó Elvira tanítványa), Kudema Csaba (Világbanki infor­matikai verseny, 12/c, Király Sán­dor tanítványa), Varga Eszter (Iri­nyi János kémiaverseny, 11/e, Pótáné Márton Mária tanítványa), Hotzi Bernadette (Kitaibel Pál bio­lógiaverseny, 9/c, Temesvári Já­nos tanítványa), Barta Gábor (Garay János számítástechnikai diák-programtermék verseny, 12/c) és Ludányi Ákos (Nemes Ti­hamér számítástechnikai verseny, 10/e), mindketten Király Sándor tanítványai. Harmadik: Kovács Anita (Arany János irodalmi ver­seny, 10/d, bronz minősítés, taná­ra dr. Törőcsik Miklós), Kovács Roland (Langwest verseny, 12/b, tanára Máté Ildikó), Szórád And­rás (Langwest verseny, 11/e, taná­ra Balázs Mariann), Kiss Orsolya (Langwest verseny, 10/d, felkészí­tői Bartáné Nagy Ildikó és Barta Katalin), Kőműves Dávid (Köz­gazdaságtani verseny, 11/b, taná- ra Király Sándor). ____________■ S zőlész-borász konferencia Zenés falunap SZIHALOM Szombaton hagyományőrző falu- nap keretében fúvószenekarok és népi együttesek találkozójára ke­rül sor délelőtt 9 órától az általá­nos iskola udvarán. (Eső esetén a Művelődési Házban.) Az esemé­nyen kézművesvásárt tartanak, ahol bemutatkoznak a mestersé­gek. Az érdeklődők megtekinthe­tik a munkafolyamatokat, s ma­guk is készíthetnek tárgyakat. Színre lépnek gyermekszínját­szók és néptáncosok. Az együtte­sek és a fúvószenekarok 14 órától felvonulnak a Kossuth úttól a Hu­nyadi úton át az iskoláig. A folytatásban 16 órától a meg­hívott együttesek előadását tekint­hetik meg a nézők. Látogatókat vár a Tájház és Kobzsvári Dezső A teremtett természet csodái című fotókiállítása. A falunapot 19 órá- tól táncház, 20 órától bál zárja. ■ Majális Mátraszentimre Szombaton délelőtt 10 órától a te­lepülés labdarúgópályáján ren­dezik meg a szezonnyitó Narád- majálist. A kisebbeket gyermek- műsorokkal, arcfestéssel és ját­szóházzal várják. A nap folya­mán színpadra lép a Pa-dö-dö, az R-Port, a Gin Tonic és a Help ze­nekar. A koncertek mellett bor­kóstolás, lovagi torna, kirakodó- vásár, vetélkedők, fegyverbemu­tató és finom ételek szerepelnek a kínálatban. j. m. Eger Ma délelőtt 10 órakor kezdi meg munkáját a Fiatal Szőlészek és Borászok I. Országos Konferenci­ája a megyeszékhelyen, a Hotel Egerben. A Fiatal Egri Szob- és Bortermebk Társasága (FESZT) által szervezett rendezvény iránt a vártnál is nagyobb az érdeklő­dés: mint azt Demeter Csaba, a FESZT alelnöke a Hírlapnak el­mondta, az ország minden részé­ről várnak érdeklődőket. Az egész napos szakmai program keretében - neves előadók rész­vételével - szó lesz egyebek mel­lett a minőségi szőlőtermesztés­ről és borkészítésről, a bormarke­tingről és a termelői szemlélet alakításáról is. Demeter hozzátet­te: bár a FESZT sikeresen lebo­nyolított már több kisebb-na- gyobb rendezvényt, ez lesz az el­ső igazán komoly szakmai prog­ramjuk ____________________■ MEGNYÍLT • MEGNYÍLT • MEGNYÍLT A K EGRI HÚS VÁR M y Eger, Széchenyi út A K C- Mária u. sarok JR % C I (volt Bálint húsbolt helyén) * u * 1 Ő KÓSTOLÓVAL EGYBEKÖTÖTT Ő » ÜZLETNYITÁS! Naponta friss sertés- baromfi- és marhahússal várjuk kedves vásárlóinkat ! A ÁRAINK A FÖLDÖN JÁRNAK! A K Csirkecomb ......................................399 Ft/kg K C P ulvkaszárnv....................................231 Ft/kg C I S ertéscomb.....................................639 Ft/kg I Ő N yitva: H-P: 6-18.00 Szó: 6-14.00 Ó Tel.: 06/30 9831 316 <90815 90884} t MEGNYÍLT • MEGNYÍLT • MEGNYÍLT Tisztelt megrendelőink! minden kedves gyógycipőt vásárlónk körében bevezetésre került a törzsvásárlói kártya! A kártya tulajdonosának g minden évben gyógvcipője | megrendelésekor ajándékkal kedveskedünk Szeretettel várjuk megrendelésüket Egerben, a Széchenyi út 21. sz. alatt, valamint Gyöngyösön, a Bugát Pál Kórház földszintjén. rí Szállítási és raktározási feladatokban jártas, középfokú vámügyintézői tanfolyammal rendelkező, önállóan dolgozni tudó munkatársat | keresünk. Jelentkezni lehet 2003. május 23-ig „Sokoldalú 90773” jeligére, a kiadóba. LS Cím: 3301 Eger. Pf. 23. %-----—.-..-.f? ____ ____________________________________PÉNTEKI PORTRÉ________________ I gazán piti dolog az a kis Akiket egy fecskendő puszta látvá­nyától is kiver a veríték, azok némi borzongással vegyes csodálkozás­sal tekintenek az önkéntes vér­adókra. Hogy az olykor már szlo- genszerűen ismételt kifejezések - önzetlenség, emberiesség - mö­gött mi húzódik meg, mi motiválja a donorokat a véradásra, úgy tű­nik, örök kérdés marad. Az olyan tapasztalt önkéntesek sem tudnak tömör választ adni a miértre, mint Bogacsevics István, akit a napok­ban tüntettek ki, mint száztízsze­res véradót.-Ha az ember egészséges, akkor nem lehet kérdés, hogy elmenjen-e vén adni. Nem keü más okot keres­ni - vélekedik az ötvenkét eszten­dős férfi, aki ránézésre is egészsé­ges, napbarnított arcában szinte vi­lágítanak mosolygós kék szemei. Kérdem: kiegyensúlyozottsága, vibráló vidámsága összefügg-e az­zal, hogy negyedévente „megfris­sül” a vére?- Tényleg nyugodt típus vagyok, de ez inkább a munkámnak kö­szönhető. A Mátrai Erőmű alkalma­zottjaként vízműkezebként dolgo­zom. Magyarán a markazi tó gátőre vagyok, s ugyanott halőr is. A víz, a természet, a csend, mind hozzájá­rul ahhoz, hogy az ember jól érezze magát - indokolja beállítottságát, azt is hozzátéve: 33 éve dolgozik a társaságnál előbb a kertészetben ténykedett, majd 22 évvel ezebtt vál­lalta a markazi feladatot. Csak „rö­vid” két esztendőre hagyta el a céget, amikor Rétságon katonáskodott. Ott adott először vért, 1971-ben.- Egyszerűen a cimborákkal tar­tottam, így kezdődött. Amikor le­szereltem, az erőműi véradásokra is eljöttem, s egy idő után magától értetődővé vált, hogy a meghirde­tett időpontban ott a helyem.- Még akkor is, ha a markazi otthonából be kell utaznia az erő­műbe?- Egy jó ideje már negyedévente van véradás, és akinek nem jó az időpont^ az két hét múlva „bepótol­hatja”. így könnyű megszervezni, hogy jusson időm erre az elfoglalt­ságra - mondja a száztízszeres véradó, aki megemlíti, hogy sem­milyen fizikai változást nem érez egy-egy „csapolás” után, még ak­kor sem, ha manapság már több vért (mintegy fél litert) vesznek le alkalmanként, szemben a kezdeti időkkel, amikor 320 köbcentiméter volt egy egység. Sem rosszuüét, sem gyöngeség, sem megkönnyeb­bülés nem vesz erőt rajta. A folya­dékpótlásról gondoskodik, s há­rom hónap múlva ismét jön, és szúrás odatartja a karját a fehér köpenyes nővérkéknek.- Néhányszor ebforduü, hogy nem adhattam vért, mert a mun­kám miatt kullancscsípés ellen kö­telező beoltatni magam, s ugyan­így kell a tetanusz is. Ilyenkor kénytebn vagyok kihagyni egy-egy alkalmai - teszi hozzá mintegy zá­rásként, megemlítve: elképzelni sem tudja, hogy időnként hogyan állhat elő vérhiány. Persze, tudja ő, hogy a fiatabkat nehéz rábírni az efféle segítségre, még az olyan he­lyeken is, mint a Mátrai Erőmű, ahol egyébként igen jó véradószer­vezők, vöröskeresztes aktivisták dolgoznak, s a társaság is támogat­ja a rendszeres akciókat.- Piti dolog az a kis szúrás, egyébként meg jó, hogy egy-egy véradás ebtt alaposan megvizsgál­nak, így bgalább „egy füst alatt" FOTÓ: SUHA PÉTER arról is megbizonyosodhatom, hogy ténybg minden rendben van- e az egészségemmel - foglalja ösz- sze nemes egyszerűséggel a vér­adás mibenlétét Bogacsevics Ist­ván, akivel abban is megállapo­dunk: legközelebb a százötvensze­res véradásért járó elismerés kap­csán mindenképpen újra beszélge­tünk. (SUHA)

Next

/
Thumbnails
Contents