Heves Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-15 / 112. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2003. Május 15., csütörtök Gyilkol és embert rabol az al-Kaida A szaúd-arábiai külügyminiszter szent ígéretet tett arra szerdán, hogy megtalálják a Rijádban hétfő éjjel elkövetett hármas öngyilkos merénylet kitervelőit. Szaúd el-Fejszál herceg egyúttal figyelmeztette az al-Kaida terrorszervezet vezetőit, hogy még megbánják tettüket. Ríjad - Algír A minden bizonnyal az al-Kaida öngyilkos merénylői által elkövetett terrortámadásban 34 ember - köztük hét amerikai, egy brit és több ír állampolgár - vesztette életét, 194-en pedig megsebesültek. Szaúd el-Fejszál herceg elismerte, hogy számos jel mutatott a készülő merényletre. Ennek nyomán az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közös bizottságot hozott létre, hogy megpróbálja megakadályozni a terrortámadást. Hozzátette, hogy a testület ezt a célt majdnem el is érte, de sajnálatos módon az al-Kaidának mégis sikerült végrehajtani a hármas merényletet. Á tizenhét, Algériában fogva tartott turista kiszabadulása után a német kormány a még fogságban lévő tizenöt túsz miatt aggódik. A berlini külügyminisztérium szerdán tudatta, hogy a hetek óta keresett 16 német Szahara-turista közül hat „előkerült”. A bécsi hatóságok tíz osztrák turista kiszabadulásáról adtak hírt, s felbukkant egy hosz- szabb ideje Németországban élő svéd is. Rajtuk kívül négy svájci és egy holland kalandvágyó is eltűnt hetekkel ezelőtt a Szaharában. Az algériai hadsereg vezérkara azt jelentette be, hogy a turistákat az al-Kaida szervezettel kapcsolatban álló GSPC terrorista- csoport rabolta el. A kiszabadulás körülményeiről szóló hírek meglehetősen kuszák - jegyezte meg a ZDF televízió kora délutáni híradójának műsorvezetője. A híradásokból annyit lehetett megállapítani, hogy a 32 turistát két helyen őrizték. A még ld nem szabadult turistákat Illizi településtől 150 kilométerre nyugatra tartják fogva - jegyezte meg a televízió Algériából jelentkező munkatársa, Susanne Sterzenbach. A híradásokból meg lehetett tudni azt is, hogy az algériai hadsereg különleges egységei akciót hajtottak vagy akciót készültek végrehajtani a túszok kiszabadítása érdekében. Az akciót emlegető híradások algériai források alapján arról is tudni vélnek, hogy a különleges egység több túsztartót megölt. A német külügyminisztérium nem tudta megerősíteni azt az algériai lapértesülést, hogy a túszok között is van áldozat. A minisztérium államtitkára, Jürgen Chrobog orvosokkal, pszichológusokkal együtt Algírba repült, ahonnan még a nap folyamán hazavitték a turistákat. A minisztérium szerint a kiszabadult emberek ápolásban részesülnek, és a körülményekhez képest jól vannak. __________________________■ K ertész életműdíja New York Busht Szentpétervárra várják Életműdíjjal ismerte el Kertész Imre Nobel-díjas magyar író munkásságát a jiddis nyelv és hagyományok ápolására 1925- ben létrejött YIVO intézet. A New Yorkban helyi idő szerint kedd este megtartott ünnepségen ötszázan vettek részt, köztük nagy számban a közép- és kelet-európai országokból elszármazott zsidóság képviselői. A rendezvényen képviseltette magát New York város és New York állam, s jelen volt Ausztria, Litvánia és Magyarország főkonzulja is. Kertész Imre életművének jelentőségét Soros György magyar származású üzletember és filantróp méltatta. Átalakul a NATO Brüsszel A NATO parancsnoksági rendszerének átalakítási terve közel került a befejezéshez, a katonai képességek nagyarányú fejlesztési programja azonban még csak a kezdeteknél tart - erről számolt be a sajtónak Harald Kujat tábornok, a katonai bizottság elnöke a szövetség legmagasabb katonai szervének kétnapos brüsszeli ülésszaka után szerdán. A 19 szövetséges ország, köztük Magyarország vezérkari főnökei megvitatták a parancsnokságok rendszerének átalakítására kidolgozott javaslatot. Az átalakítás után a korábbi két területi főparancsnokság helyett csak egy lesz, amely a belgiumi Mons-ban marad. Washington és Moszkva hamarosan rendezi az iraki háború körüli nézeteltéréseit, és együtt fog működni az iraki nép sorsának javításáért - mondta az amerikai külügyminiszter. Moszkva Colin Powell és vendéglátója, Igor Ivanov többek között az elkövetkező időszak csúcstalálkozóit is előkészítette: George Bush és Vlagyimir Putyin május végén találkozik Szentpéterváron, a város alapításának 300. évfordulós ünnepségén. A tegnapi moszkvai Powell-lá- togatás egybeesett két fontos fejleménnyel: az Egyesült Államok benyújtotta határozattervezetét az ENSZ Biztonsági Tanácsához az Irakot sújtó szankciók eltörléséről, az orosz törvényhozás alsóháza pedig megkezdte a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról aláírt megállapodás ratifikálását. A két külügyminiszter eszmecseréjén Powell utalt arra, hogy az iraki gazdaság helyre- állítására fel kell használni az ország kőolajkincsét. Párizs mellett Moszkvának is fenntartásai vannak a szankciók gyors eltörlésével kapcsolatban: hivatalos orosz közlések szerint a folyamatot a fegyverzet-ellenőrzés folytatásához kell kötni. Moszkva a világszervezet minél nagyobb részvételét akarja kiharcolni, amivel saját szerepét is biztosíthatja az iraki rendezési és újjáépítési folyamatban. Egyes orosz szakértők Az amerikai külügyminisztert barátként fogadta orosz kollegája fotó: europress/epa mindamellett úgy látják, hogy a jelentős iraki gazdasági érdekeltségekkel rendelkező Moszkva a taktikázással „az iraki háború után az iraki békét is elveszítheti”. Colin Powellt fogadva Putyin elnök úgy vélekedett: az iraki probléma kapcsán támadt viták ellenére sikerült megőrizni az orosz-amerikai kapcsolatok alapjait, s a két ország ismét együtt néz szembe a terroriz- mus fenyegetésével. _________■ ___________________ÁLLÁSPONT____________________ Á RPÁS1 ZOLTÁN Sertésdzswnbuj Tegnap még mindenki nyugodt volt, ma már sem a sertéstartók, sem az érdekvédő szervezetek, sem a minisztérium. Ha a kialakult dzsumbujban mégis nyugodtak lennének, akkor nagy baj volna, nagyobb, mint amit az útelzárások sejtetnek. Tegnap a tenyésztők még azt gondolták, hogy a kormány megoldja a gondjukat, a tárca vezetői pedig már azt, hogy néhány milliárddal megvásárolhatják a gazdák nyugalmát. Mára mindkét félnek be kell látnia, tévedtek. Az ellentétek új megoldás keresésére kell sarkallják a kormányt. Merre visz a válságból kivezető út? A gazdák úgy vélik, hiába a tárca jó szándéka, ha a sertések felvásárlásának támogatására adott pénz nem a termelők zsebébe vándorol. Becsapva érzik magukat, amikor azt látják, hogy az állatokért kínált kilónkénti 160-180 forintos ár ellenére továbbra is 700-800-ért árulják a boltban a combot, a tarját. Ki teszi el a hasznot? - teszik fel az immár költőivé emelkedett kérdést Végtére is az illetékeseknek arra kellene választ keresniük, hogy ők hizlalnának-e sertést, ha minden kilóra ráfizetnének 70-90 forintot. Ma ugyanis erről van szó. Az utakra kivonuló gazdák szerint már régen nem a busás haszonért folyik a harc, hanem a minél kisebb veszteségért. A sertéságazat komoly válsággal küzd, amiből csak átlátható támogatással lehet kimászni. Olyan rendszer kidolgozásával, ahol a termelőt, s nem az esetenként ellenőrizhetetlen köztes területeket - a felvásárlást, a feldolgozást, a kereskedelmet - támogatják, s ahol a gazdák nem gondolják - mint most -, hogy a húslobbi sakkban tartja a kormányt. Ha pedig egyszer majd véget ér a „háború”, újra kell gondolni alapvető dolgokat, és őszintén beszélni a hatalom sáncaiban is arról: mi a piac, ki kaphat és mekkora állami támogatást, kell-e ennyi sertés és milyen áron, végül, mi a franc lesz az Unióban? EGYETÉRTEK: 06-90330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330304 LACZI ZOLTÁN A brüsszeliek kisujja Tegnap reggel a szokásosnál is gyakrabban csörgött a szerkesztőségi telefon. Többen tudakolták: mikor, hol és miért lesz gazdatüntetés? Az utóbbi napok híradásai alapján ugyanis nehéz eligazodni a kérdésben. Azt meg végképp nem értette az átlagpolgár, ha minden sertéstartó nagyot bukik, mi a magyarázata annak, hogy az érintettek egyik része nem kíván tüntetni. Ennyire különböznének a termelők érdekei? A főként társas agrárvállalkozásokat tömörítő MOSZ, a Mező- gazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetsége a múlt héten május 14-ére hirdette meg a sertéspiaci anomáliák elleni félpályás útlezárást, majd az agrártárcával kötött megállapodás aláírását követően lefújta az akciót. Közben színre léptek a gazdakörök azzal, hogy ők bizony ennek ellenére az utakra vonulnak, s nem pusztán a sertésválság megoldására hozott intézkedéseket kívánják ily módon minősíteni. Tovább színesíti a képet, hogy az országosnak nevezett megmozdulás a gazdakörök közlése szerint 17 megyére terjedt ki, Szabolcs és Tolna útjait nem torlaszolták el a gépeikkel, Szolnok megyében pedig pénteken tartják meg a tiltakozást. Akár mosolyoghatnánk is ezen a helyzeten, de nincs okunk rá. Megértjük azok gondját, akik éjt nappallá téve gürcölnek jószágaikkal, és munkájuk nem hozza, hanem viszi a pénzt, családok ezreinek megélhetését sodorva ezzel veszélybe. Brüsszelben és a EU-tagállamokban ugyanakkor elégedetten felsóhajthatnak a gazdatüntetés hírei hallatán, mondván, ilyen megosztott agrárlobbival, mint a magyar, könnyen felvehetik a kesztyűt. Azt már régebben megállapíthatták, hogy a kisujjukat sem kell mozdítaniuk konkurenseik, a magyar termelők meggyengítéséért, mert ezt megteszik ők maguk is azzal, hogy képtelenek együtt gondolkodni, s egységesen fellépni a közös érdekeikért... EGYETÉRTEK: 06-90330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija-180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Hírek Autonómia A Tőkés László által kezdeményezett fórummozgalom képviselői sajnálatosnak tartják, hogy Romániában tabunak számít az autonómia kérdése. A Ki- rályhágó-melléki püspök azonban úgy véli, hogy az ország 2007-re tervezett EU-csatlakozása elősegítheti az autonómia elfogadását Romániában, mti Csecsenföld Akár harminc ember is életét veszthette a tegnapi csecsenföldi öngyilkos merényletben. Az elkövetők a Kreml-párti Egységes Oroszország által Mohamed próféta születésnapja alkalmából szervezett vallási ünnepségen robbantották fel a testükre erősített pokolgépeket, mti Hágai per Szlobodan Milosevics jugoszláv exelnököt azzal vádolja a nagyszabású pénzügyi csalásáról hírhedtté vált Dafína Milanovics szerb magánbank-tulajdonos, hogy Magyarországon megölette a családját. Milanovics férje, leánya és fia 1992 nyarán vesztette életét Budapesttől délre egy közlekedési balesetben, amelyet belgrádi lapok „rejtélyesnek” neveztek. MTI EU-csatlakozás Népszavazást követelnek a készülő uniós alkotmányos szerződésről a brit konzervatívok, ami Tony Blair kormányfő szerint azt jelenti, hogy nem akarják a bővítést. Brüsszeli illetékesek közölték: az Európa jövőjével foglalkozó konvent tagjainak túlnyomó többsége ellenzi az állandó EU-elnöki intézmény bevezetését, mti Kampánycsend Szlovákiában tegnap megkezdődött a pénteken és szombaton esedékes EU-csatlakozási népszavazást megelőző 48 órás kampánycsend. Az ország politikai vezetői abban állapodtak meg, hogy nem sérti a kampánycsendet, ha az embereket a továbbiakban is minél nagyobb részvételre buzdítják, mti Feljelentés Iraki és jordániai állampolgárok háborús bűnök miatt feljelentették Tommy Franks tábornokot, az Irak elleni hadjáratot vezető amerikai főparancsnokot. A 19 panaszos közül 17 iraki, két jordániai állampolgár. Utóbbiak Tarek Ajubnak, a katari al- Dzsazíra hírtelevízió egy amerikai bombázásban meghalt riporterének özvegye és apja, mti ____________■ N egyven európai SARS-beteg Kiemelkedően jónak minősítette az atípusos tüdőgyulladás elleni magyarországi felkészülést dr. Bemardus Canter, az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO) európai irodájának regionális tanácsadója, aki szerdán a hazai egészségügyi vezetők meghívására járt Budapesten. Budapest A WHO adatai szerint Hongkongban és Szingapúrban már tetőzött a coronavírus által terjesztett járvány. Vietnamban pedig sikerült megfékezni a súlyos betegség terjedését. Az Egészségügyi Világ- szervezet ugyanakkor aggodalommal figyeli a Kínában kialakult helyzetet. Dr. Bernardus Ganter úgy véli: Európában nincs ok pánikra, a kontinensen eddig 40 SARS-megbetegedést észlelA betegek többsége idős ember Túlzottak azok az aggodalmak, amelyek szerint az atipusos tüdőgyulladás terjedése olyan méreteket ölthet, mint az 1918-19-ben 20 millió halálos áldozatot követelő spanyolnátha-járvány - mondta Czinege Imre Strasbourgban. Az Európai Parlament munkájában megfigyelőként részt vevő magyar küldöttség tagja azután beszélt erről, hogy végigkísérte az EP ülésén a SARS-ról folytatott vitát. Czinege Imre - országgyűlési képviselő, ceglédi kórházigazgató - szerint az eddigi öt- százalékos halálozási arány értékelésekor figyelembe kell venni, hogy az elhunytak jelentős része az idősebbek, illetve a más, elsősorban tüdő- és érrendszeri betegségben is szenvedők közül került ki. A vitában felvetődött az olimpiákkal kapcsolatos utazások betegséghordozó szerepe is. Itt elsősorban a jövő év augusztusában tartandó athéni nyári olimpia kerülhet szóba, mivel az egy hónappal később esedékes paraolimpián való részvételét Kína már lemondta. tek, de egyik sem volt halálos ki- kirendeltség és az orvosi szolgá- menetelű. lat kíséri figyelemmel a hozzánk A szerdai adatok továbbra is érkező utasokat. Az esetleges be- azt bizonyítják, hogy Magyaror- tegeket egy 12 ágyas fektetőben, szágot egyelőre elkerülte a vírus, illetve a fővárosi Szent László A Ferihegyi repülőtéren 24 órás Kórházban tudják elhelyezni, szolgálatot teljesítő járványügyi _________________Németh zsuzsa