Heves Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-19 / 92. szám

10. OLDAL MOZAIK HIRDETÉS 2003. ÁPRILIS 19., SZOMBAT | £ Mindez 1998. augusztus 28-án tör­tént. Az azóta eltelt időben a nemze­ti imát tolmácsoló kislány igencsak megváltozott; a „zabálni valóan édes” gyerkőcből igazi tini bombázó kerekedett, aki után megfordulnak a srácok az utcán. Fellépésein száz és száz kamasz fejében fogannak meg az ebben az életkorban meglehető­sen domináns gondolatok. Igen, nyugodtan fogalmazhatunk úgy, a még mindig igen fiatal Korsós Juditból, a hatvani 5. Számú Általá­nos Iskola nyolcadik osztályos tanu­lójából mára igazi sztár lett. Igaz ez akkor is, ha „civilben” ugyanolyan közvetlen, barátságos - és nyitott - lány maradt, akár bármelyik társa. Annak ellenére, hogy az elmúlt években a sokszorosa történt vele, mint egy átlagos tanulócsoport tag­jaival együttvéve. Színpadi és televí­ziós szereplései, hangfelvételei és a versenyeken elért előkelő helyezései alapján a mai, a médiakultusz által uralt világban joggal illeti meg a sztár jelző. Beszélgetésünkre édesapja is el­kíséri. Korsós Zoltán több mint szü­lő: vigyázza kisebbik gyermeke min­den lépését a sportszerűtlen kö­nyöklésektől sem mentes úton, amelyre Judit lépett. Elkíséri bel- és külföldre, egyengeti pályáját moráli­san és a lehetőségeihez mérten anyagilag is, mindig szem előtt tart­va a realitásokat az e pályára jellem­ző, talmi csillogások közepette is. Az a legbecsülendőbb Zoliban, hogy so­ha nem adta el a lányát - fogalma­zott Judit egyik tanára az iskolában. A kezdet véletlenszerű volt. Az is­kola lengyelországi kapcsolata révén hívták meg Judit nővérét, Andit Jarocinba, ahol énekelnie kellett az ottani fesztiválon. A következő év­ben - miután megtudták, hogy a lánynak egy kisebb testvére is van ­Judit és a sztárvilág Alighanem azon utolso alkalmak egyike volt, amikor zsúfolásig megtelt a Népsta­dion. A gyönyörű nyári este szívet-lelket melengető eseménysora - amelynek ke­retében az arénában megelevenedett a magyar történelem a honfoglalástól egé­szen 1956-ig - a csúcspontjához közeledett. Éjfélt ütött az óra, amikor a díszpá­holyban helyet foglaló Orbán Viktor akkori miniszterelnök és Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere előtt néhány méterre megállt egy magyar népviseletbe öltözött kislány, és zenei kíséret nélkül, gyönyörűen csilingelő hangon énekelni kezdte a Himnuszt. a még csak nagycsoportba járó Ju­ditkát is meghallgatták. Ő is utazha­tott. A fesztiválon az óvodás gyerek második lett úgy, hogy korábban so­ha nem énekelt. Az elemi iskola alsó tagozatában már nyilvánvalóvá vált talentuma. Osztályfőnöke, Monoriné Tóth Eleo­nóra javaslatára - s némi unszolásá­ra, merthogy Juditot igencsak győz­ködni kellett - beiratkozott az An­gyalföldi Tini Színitanodába, amely­nek azóta is a növendéke. így már nyolc esztendeje tanul táncolni is, miközben énekkészségét Szabó Krisztina csiszolgatja Hatvanban.- Láttuk, hogy érdemes zenével foglalkoznia - mondja az édesapa, tárgyilagosan hozzátéve, hogy Judit a zongorával is próbálkozott, de e té­ren nem ért el olyan sikereket, mint a hangjával. ...Es a fellépések szaporodni kezdtek. A még mindig alsó tagoza­tos gyerek versekkel és dalokkal kápráztatta el a közönséget. Még a nem igazán az egyéniségéhez illő népdalokat is oly módon adta elő, hogy egy országos verseny ceüdömöl- ki döntőjében a teljesítményét a zsű­ri meglehetősen előkelő helyezéssel honorálta. Közben a jarocini szerep­lések is rendszeressé váltak: a követ­kező évben már elhozta az első díjat, s azóta is örömmel fogadják a test­vérvárosban, ahol legutóbb idén márciusban látták vendégül. Az igazi kitörést a bevezetőben említett Népstadion-beli este jelen­tette számára. Persze, ehhez kellett némi szerencse is, hiszen Judit ak­kor volt tízesztendős, amikor az ak­kor igencsak sikeresnek tartott pénz­intézet ugyanebbe az életkorba lé­pett. Az ebből az alkalomból tartott gálán felléptek a színitanoda hason­ló korú növendékei is; Geczy Erika tanítványai - mindenekelőtt Judit - olyan ügyeseknek bizonyultak, hogy a műsort levezénylő Koltay Gá­bor azonnal felfigyelt a lányra, s töb- bedmagával behívta meghallgatásra. Ekkor már tudott volt, hogy az is­mert rendező feladata lesz az Euró- pa-bajnoksóg megnyitó ünnepségé­nek formába öntése is. Ifjú hősünk átment minden rostán, s másnap a stúdióban találta magát, ahol feléne­kelhette Erkel és Kölcsey remekmű­vét.- Nagyon kicsi voltam még, hogy felfogjam, mi történik velem - mesé­li Judit. - Megvan videokazettán, amint a színpompás rendezvényen mindenki fegyelmezetten játssza a szerepét, én pedig mint egy tízéves gyerek, nézelődök mindenfelé... De azért ezzel együtt is feledhetetlen volt! Éjjel fél 2-kor került ágyba, hajnal­ban már az egyik országos tévécsa­torna ébresztőműsorának a vendége volt. Alfóldy Róbert és Katona Klári faggatták élményeiről. Ő fáradtsága ellenére is igyekezett szabatosan vá­laszolni a kérdésekre. Ettől fogva hamar megbarátko­zott a kamerával. Hívták országos és regionális adókhoz szere­pelni, gyerekműsort vezetni, de látható volt reklám filmek­ben is. Az egyik népszerű sorozat próbafelvételén is megjelent, ám életkora - még mindig a tízes évei elején járt - nem egyezett meg a ren­dező által elképzelt tinédzser figurá­jáéval. Immár a külföldi fellépések is rendszeressé váltak. Lengyelország után Szbvéma következett, ahová Farkas Katalinnak, a közszolgálati rádió szerkesztőjének a közreműkö­désével utazhatott, majd bejárta szinte az egész Transzlajtániát - az egykori Monarchia Magyarország ál­tal uralt területeit -, sőt Montenegró­ba is eljutott. Legutóbb éppen Szer­bia szerepelt a programban, ahon­nan - mondani sem kell - ugyancsak első díjjal érkezett haza. Judittal nem könnyű időpontot egyeztetni, hiszen gyakorlatilag ál­landóan úton van. Különösen érvé­nyes ez a májustól késő őszig terje­dő hónapokra, amikor az utóbbi évek sikercsapatával, a Ditti és tánco­sai elnevezésű for­mációval örven­dezteti meg a fesztiválok, ex­pók, road- show-k, faluna­pok közönsé­gét, a tévémű­sorok nézőit. A csoport létre­jötte új fejeze­tet nyitott a lány életé­ben. Ugyanolyan tini, mint a többiek FOTÓrT.O- A stúdióban, ahol a dalaimat rögzítették, megszületett az ötlet, hogy látványelemekre volna szük­ség. A tiniszínpad növendékeiből vá­logatták ki a táncosokat, s ez a csa­pat formálódott az évek során olyan­ná, amilyen mostanra lett. Már fél­ezer fellépésen vagyunk túl; nyaran­ta heti 3-4 alkalommal lépünk pódi­umra, de volt olyan decemberünk, amikor egy hónap alatt 26-szor lát­hattak bennünket az érdeklődők. Olyan is előfordult, hogy egyetlen nap alatt hat településen jártunk, a szereplések között 750 kilométert au­tózva Már a következő nyarunk is be van táblázva, a gyereknaptól egé­szen az iskolakezdésig - sorolja. Mindez nem kis terhet ró Juditra sem fizikailag, sem a tanulásban. Az élmények sokasága mellett keve­sebb szó esik a nehézségekről: Kor­sós Zoltán elmeséli, hogy akadt a csoportban olyan táncos, akinek a görcsöt minden műsorszám között ki kellett masszírozni a lábából, mert nem volt mese, a produkciónak foly­tatódnia kellett. Bár Judit sokat hi­ányzik az iskolából - hamarosan az egész tanév anyagából felelnie kell -, szerencsére négyesnél rosszabb je­gyei nemigen akadnak. Ősztől vár­hatóan az Albert Einstein Alapítvá­nyi Gimnáziumban folytatja tanul­mányait. Gyerekkori álma, hogy egyszer ügyvéd legyen, de ez még a jövő zenéje - mondja stílusos hason­lattal. Édesapja csak nevet, amikor megemlítem, -hogy sokak szerint e tevékenységgel rengeteg pénzt lehet keresni. Biztos akadnak rendezvény- szervezők, akik „kaszálnak” vele, de számára még csak kiadással járt. Elmeséli, micsoda gondokat je­lent az utazás, a lemezfelvétel - sokszor az anyagiak hiánya miatt bizonytalan időre fel kell függesz­teni még a stúdiómunkálatokat is -, miközben volt alkalma belelátni, hogy a sztárok világa a háttérben csöppet sem olyan idilli, mint ami­lyennek gondolná az ember. Na­gyon sokan évtizedeket várnak ama, hogy befussanak, miközben a meg­határozó személyek egy részét alig­ha lehet úriemberként számon tarta­ni... Emellett Hatvan sem mondható bőkezű mecénásnak, egyetlen pénz­intézet kivételével nem különöseb­ben támogatják a város hímevét öregbítő értékeket. Mindezek dacára Judit megőrizte lendületét és optimizmusát. A kér­désre, volt-e igazi gyermekkora, egy­értelmű igennel válaszol. Ugyan­olyan volt, mint másnak, ha keve­sebbet is tartózkodott a játszótéren vagy nem is csavargóit annyit az ut­cán - jelenti ki. Hogy az úgynevezett sztárvilág milyen, azt egy ide nem il­lő, ámde határozott kifejezéssel mi­nősíti, ám már készül a következő feladatra: vasárnap délután negyed ától élőben látható műsom az ATV- n, amely ezúttal a húsvét jegyében kerül képernyőre.- Emiatt nagyon várom az ünne­pet - mondja, de rögvest hozzáteszi, hogy a locsolkodás viszont úgyszól­ván egyáltalán nem jön be nála. TARI OTTÓ szórakozás információ kommunikáció Van-e kényelmesebb nyári szórakozás, mint a hűvös szobában ülve közösen nézni a legjobb filmeket, sorozatokat, rajz- és dokumentumfilmeket vagy sporteseményeket? Válasszon április 15. és június 15. között a UPC lebilincselöen kedvezményes ajánlatai közül: az Alap vagy a Családi csomagot júliusban és augusztusban ingyenesen nézheti, az HBÓ mozicsatorna előfizetése esetén 15% kedvezményt adunk a havi előfizetési díjból, és mindehhez kánikulai ráadásul a kábeltelevízió bekötési díját is elengedjük! A UPC kombinált ajánlataival most még többet kap kevesebbért.* Az akció részleteiről bővebb felvilágosítást telefonon vagy személyesen a helyi ügyfélszolgálati irodánkban kaphat. A jó időt sajnos nem, a végtelen szórakozást biztosan garantáljuk Önnek! Rendelje meg most! Eger, Szálloda utca 5„ telefon: 36/412-275 Gyöngyös, Pesti út 57., telefon: 37/311-126 SKOTEKNAL Az orvos azt mondta, hogy levegőváltozásra van szükségem - mondja a skótnak a rendelésről hazatérő felesége. A skót válaszát lásd a számozott sorokban. kábeltelevízió

Next

/
Thumbnails
Contents