Heves Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-14 / 87. szám

2003. Április 14., hétfő SZOCIÁLIS HÁLÓ 7. OLDAL Cigánykérdés a mai Magyarországon Ma Magyarországon 13 olyan nemzeti és etnikai kisebbséget jegyeznek hivata­losan, amelyek 1993 óta törvényes keretek között ápolhatják kulturális és élet­módbeli hagyományaikat, képviselhetik a kisebbségi léttel kapcsolatos közös­ségi jogaikat. Ezek között a legnagyobb kisebbséget a cigányság képviseli, amely hazánk népességének öt százaléka, tehát mintegy ötszázezerre teszik lélekszámúkat az 1993. évi cigány népszámlálás alapján a kutatók. A társadalom többsége a hazai cigánysá­got egységes népcsoportként tartja szá­mon, és kevéssé akarja figyelembe ven­ni, hogy életmódjában, kultúrájában, nyelvében, történelmében jelentős kü­lönbségek vannak az egyes csoportok között. Maguk a cigányok számon tart­ják, hogy melyik csoporthoz tartoznak, és élesen elhatárolják saját etnikai közös­ségüket. Ennek az egyik legkifejezőbb módja, hogy nem nézik jó szemmel, sőt ellenzik a csoportok közötti házasságot. Ma hazánkban három cigánycsopor­tot szokás megkülönböztetni nyelvi és életmódbeli hagyományaik alapján: a romungrókat, az oláh és a beás cigá­nyokat. A ronwngrók, mint ahogy az elneve­zésük is mutatja, magyar (rom-ungró) cigányoknak vallják magukat. Ők azok, akik Erdélyen keresztül már a 15. szá­zadban elérték a Kárpát-medencét, és ki­rályi menlevelekkel kisebb csoportjaik­kal megjelentek Nyugat-Európa számos országában. Eleinte a befogadó országok szívesen vették a cigányok szakértelmét a kovácsmesterség, fegyverkészítés, go­lyókészítés területén. De pár évtized el­teltével megkezdődött a kiutasításuk, sőt az üldözésük. így a 16. században, a három részre szakadt Magyarországon találtak maguknak otthont. A török ki­űzése és az ország egyesítése után a Habsburgok próbálkoztak erőszakos le­telepítésükkel, több-kevesebb sikerrel. Mivel földet nem kaptak, sokszor házhe­lyet sem, hogy földművelésből fenn tud­ják tartani magukat, így kénytelenek to­vábbra is hagyományos foglalkozásaikat folytatni, amely azonban megkövetelte a vándorlást. A 18. század végén azonban már állandó lakóhellyel rendelkeztek, ahol a téli hónapokat töltötték. A magyarokkal való állandó kapcsolat szükségessé tette, hogy megtanulják a magyar nyelvet, így váltak ők magyar anyanyelvű cigányokká, és a hazánkban élő cigányok 71-72 százalékát teszik ki. Az oláh cigányok bevándorlásának a kezdetét a 19. század végére teszik a ku­tözködésbeli és életmódbeli hagyomá­nyaikat, ezért különösen idegennek tűn­nek a külső szemlélő számára. Ők ma­gukat romának (cigánynak) nevezik, a nem cigányokat pedig gázsónak. Az or­szágban élő cigányok 21-22 százalékát alkotják. A hazánkban élő cigányok harmadik csoportját beásnak, vagyis teknővájónak szokás nevezni. Ők a cigányságon belül 6-8 százalékot képviselnek, és a román nyelv egyik archaikus változatát hasz­nálják. A kutatók szerint hazánkba való érkezésük összefügg a romániai rabszol­Ez már az új évezred. Makovecz Imre Kerecsenden tatót. Egy részük a déli határon keresz­tül érkezett, másik részük pedig Erdély­ből. Jórészt kereskedő tevékenységekből tartották fenn magukat, s egyes csoport­jaikat is e szerint nevezik el, például lovári (lókereskedő), colari (szőnyegke­reskedő), masari (halászok). Nagyobb­részt beszélik még a nyelvüket, őrzik öl­FOTÓ: GÁL GÁBOR gaság 1856. évi eltörlésével. A 19. század végén jöttek be az országba a déli hatá­ron keresztül a nagybirtokosok hívására. Sokáig famegmunkálásból éltek, ahogy a nevük is jelzi, teknőket, fakanalakat és egyéb háztartási eszközöket készítenek családi keretek között. Mind a napig be­szélik nyelvüket, és leginkább ők őrzik hagyományaikat, amely szintén idegen- séget, furcsaságot, rosszallást vált ki a modern életformához szokott emberből. Érzékelhető tehát, hogy a cigányság, mint etnikus csoport, rendelkezik hason­lóságokkal, de mégsem egységes nyelvé­ben, kultúrájában, történetiségében, ezért nem is ajánlatos ezeket összemosni vagy figyelmen kívül hagyni. Látható az is, hogy az etnikus jelleg hordoz magá­ban olyan életmódbeli jellegzetessége­ket, amelyek elütnek a társadalom több­sége által követett szokásoktól. Azonban arról sem szabad megfeledkeznünk, amit a kulturális antropológia képviselői hangsúlyoznak, hogy egy nép vagy nem­zet életmódja, szokásainak rendszere mindig a külső környezethez való alkal­mazkodás révén jön létre, szilárdul meg. Ebben az összefüggésben nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a cigányok úgy­mond „elmaradott”-nak ítélt életkörül­ményei egy olyan társadalomhoz való alkalmazkodás következményei, amely nem kíván tudomást venni a cigányság mint nép másságáról, nem akarja ezt el­fogadni és befogadni, hanem minden­áron a saját képére akarja formálni. Azt kívánjuk tőlük, hogy tagadják meg ci­gányságukat. Sokszor nem is tudjuk megmondani, hogy mi is a bajunk a cigányokkal. Egy­szer az a baj, hogy nagyon szegény, máskor meg az, hogy gazdag, jobban él, mint mi. Ez a gyakori megközelítés is azt mutatja, hogy nincs ma rendjén a fe­jünkben a cigánykérdés. A cigánykér­dést összekeverjük a szegénykérdéssel. A hazai kutatások szerint a lakosság 10 százalék szegény, tehát kb. 1 millió em­ber. Ezek között vannak cigányok is, de ma az országban nem minden szegény cigány, és nem minden cigány szegény. Azt gondolom, hogy közös felelőssé­günk, hogy mindent cigányt, mint ci­gányt, emberi méltóságában elismer­jünk, és az is, hogy szegénységben élő emberek számára lehetőséget teremt­sünk a szegénységből való kilábalásra. FARKAS ZSUZSA - SZOCIOLÓGUS A roma pedellusok alkalmazása óta rend van Nincs annál elkeserítőbb kudarc egy pedagógus számára, ha nap mint nap azt tapasztalja, hogy diákjai nem jelennek meg rendszeresen a tanórákon, vagy ha mégis, akkor hiányos fel­szereléssel, készületlenül ülnek be az iskolapadba. Ezzel a jelenséggel pedig több megyénkbeli oktatási intézményben is szembesülniük kell a tanároknak. Mátraderecskén két fiatalember vállalta szerződésben azt, hogy roma pedellu­sokként kapcsolatot tartanak a családokkal. Mátraderecske A legnagyobb gond azokban az általános iskolákban van, ahol viszonylag magas a ci­gányszármazású diá­kok aránya. Mátraderecskén je­lenleg 230 diák tanul a helyi iskola egymástól távol eső két épületé- ben. A gyermekek negyven százaléka ro­ma származású. Ta­valy nyáron döntött úgy az intézmény ve­zetése, hogy a fenti problémákat megol­dandó, próbaképpen két romapedellust al­kalmaznak a Heves Megyei Munkaügyi Központ segítségével. A két fiatalember, Kukucska Géza és Csi­kós József szeptember 15-től egyéves szerződéssel állhatták munkába. Mindketten ebben az iskolában végezték el a nyolc osztályt, és egykori tanáraik egyetértettek abban, hogy ők a legrátermettebbek erre a speciá­lis feladatra. Alkalmazásuk óta rendkívüli mértékben javult az iskolai fegyelem, az igazolatlan hiányzások gyakorlatilag meg­szűntek, a romagyerekek tanul­mányi eredménye is sokat ja­vult. A két pedellus velünk is megosztotta tapasztalatait.- Az első napokban nagyon féltem attól, hogy nem hallgat­nak majd rám a gyerekek, de a tanárok segítségével hamar megtaláltam velük a hangot. Mi­vel jól ismerem a szülőket, bát­ran elmehetek hozzájuk, ha va­lamiért nem jött isko­lába a gyerek. Nekem őszintén elmondják a gondjaikat. Előfordult már, hogy nem tudtak cipőt adni a kicsi lábá­ra, vagy arra sem volt pénz otthon, hogy reg­gelit adjanak a család­nak. Ilyenkor a taná­rokkal együtt kere­sünk megoldást. Ma már nem fordul elő, hogy igazolatlanul le­gyenek távol az iskolá­tól - mondja József.- A fegyelem is so­kat javult. Korábban gyakran összevereked­tek a gyerekek, nem fi­gyeltek az órákon, ren­detlenkedtek, zavarták a taní­tást. Mi beülhetünk egy-egy tanórára is, vagy a napközis fog­lalkozásokra. Ilyenkor sokkal jobban figyelnek, szorgalma­sabbak. A szünetekben, a közös étkezésekkor is velük vagyunk, és az iskolai kirándulásokra is elkísérhetjük őket. Megbíznak bennünk és hallgatnak ránk - fűzi hozzá Géza. Mára beigazolódott, hogy De­recskén érdemes volt a két fia­talembert pedellusként alkal­mazni. Az eredmények magu­kért beszélnek. A példa bárhol követhető. ______________________________________IB.K.I R omák a Mátraalján Magyarország legnépesebb et­nikuma a mintegy félmilliós lélekszámot kitevő cigányság. Helyzetüket az is jól jellemzi, hogy szinte alig van megbíz­ható adat róluk, legyen az az élet bármely területére vonat­kozó. Amennyiben pedig az Interneten próbál tájékozódni az ember, nem a roma vagy a cigány szavak lesznek azok, amelyeket a keresőbe beírva elemzések, értékelések, tudo­mányos munkák halmazát hozzák elő. Az elmúlt bő három évtizedben két jelentősebb vizsgálat irányult arra, hogy valamiféle képet adjon a magyarországi cigányságnak legalább a létszámáról: 1971-ben, illetve 1994-ben. Ezeknek a méré­seknek az alapját az képezte, hogy nem magukat a romákat kérdezték meg, hanem a helyi társadalom néhány tagját, hogy kik azok, akiket romáknak tarta­nak. A két felmérés között eltelt ke­vesebb mint negyed évszázad adatai azt mutatják, hogy ez idő alatt a cigány népesség 320 ezer­ről 434 ezerre nőtt, ami annyit je­lent, hogy a korábbi 3 százalék­kal szemben 5 százalékra emelke­dett az összlakosságon belüli ará­nyuk. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor fokozatosan romlott a cigányság élethelyzete. Míg 1992-ben, tehát már a rendszer- váltást követően 46 százalékuk élt relatív szegénységben, ez az arány az ezredfordulóra elérte a 60 százalékot. A vázolt tendenciák fokozottan érvényesek az ország északkeleti részén, benne Heves megyében is. Egy, a cigányokkal foglalkozó, és éppen ezért ritkaságszámba menő tanulmány szerint Gyön­gyösön is rendkívül súlyos volt a helyzet. Fábián Róbert szocioló­gus adatai azt mutatják, hogy az A gyöngyösi szegregációs övezetek elmúlt évtized végén a romák túl­reprezentáltak voltak a regisztrált munkanélküliek, illetve a jövede­lempótló támogatásban részesü­lők között a városban. A gyön­gyösi romacsaládok 31 százaléka egyáltalán nem rendelkezett jöve­delemmel, s kilenctized részük­nek a létminimum kétharmadát sem érte el a jövedelme. A városban élő cigányság há­rom szegregációs övezetben tele­pedett le: a Nyolcvanas-lakótele­pen, a Délkeleti zónában („Har­madosztály”), illetve az Észak- nyugati zónában („Duránda”). A három övezet közül a Nyolcva­nas-lakótelepen élők lakáskörül­ményei a relatíve legjobbak. Eb­ben a körzetben a legkisebb a get- tósodás veszélye is. A másik vég­let a „Harmadosztály”: fél évtize­de még a lakások 91 százaléka nem felelt meg a civilizált létfor­ma követelményeinek. Ezen a te­rületen egyértelmű putrisodási folyamatok voltak megfigyelhe­tők, amit a néhány éve megindult lakásépítések megállítani látsza­nak. A nem romák elvándorlásá­val kedvezőtlen folyamatok ját­szódtak le a Durándában: a távo­zók helyére ugyanis cigányok költöztek, ami szintén magában hordja a gettósodás veszélyét. _______________________________________IÁIKÉ) Jogi sarok Európai ombudsman Az ombudsman intézményét 1992-ben a Maastrichti Szer­ződés állította fel. Az Európai Parlament 1995-ben válasz­totta meg az első ombuds- mant. Ez év április 1-jétől P. Nikiforos Diamandouros pro­fesszor, volt görög ombuds­man tölti be a pozíciót. Feladata az Éurópai Közös­ség intézményei és szervei, mint például az Európai Bi­zottság, az Európai Unió Ta­nácsa vagy az Európai Parla­ment, helytelen eljárásainak kivizsgálása és a vizsgálat eredményének jelentése. Ha­tásköre alól - és csakis bírósá­gi mivoltukban - az Európai Bíróság és az Elsőfokú Bíró­ság képeznek kivételt. Az ombudsman általában be­nyújtott panaszok alapján in­dít vizsgálatot, de önmaga is kezdeményezhet kivizsgálást. Jogvédő szervezetek Anti-Rasszista Mentalitás. Ro­ma ügyek, 5006 Szolnok, Pf.: 10.; E-mail: arm@mail.exter- net.hu Jogi fórum. Lapfenntartó: Jogászoknak Kft., Főszer­kesztő: Szilágyi Károly Bálint 7635 Pécs, Fácán dűlő 14/b Tel./fax: (06-72) 516-425 Nemzeti és Etnikai Kisebb­ségi Jogok. Országgyűlés, ombudsman: dr. Kaltenbach Jenő, Országgyűlési Biztosok Hivatala, 1051 Budapest, Ná­dor u. 22.; Tel: (06 1) 475 7100; Fax: (06 1) 269 1615. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa irodájának titkársága: (06 1) 475 7149; A titkárság faxszá­ma: (06 1) 269 3542; E-mail: heizer@obh.hu . Nemzeti és Etnikai Kisebb­ségi Jogvédő Iroda (NEKI); Igazgató: dr. Furmann Imre, 1537 Budapest, 114. Pf.: 453/269; Tel./fax: (06-1)303- 89-73; (06-1)314-49-98. Visszatekintő Első szabályozások A török kiűzését, illetve a Rá- kóczi-szabadságharcot köve­tően és a Habsburg uralkodók felvilágosult abszolutista poli­tikájának köszönhetően a ma­gyarországi cigányok XVIII. századi története tulajdon­képpen nem egyéb, mint a szabályozásukra irányuló kí­sérletek históriája. A szabá­lyozás célja a vándorló cigá­nyok letelepítése volt. Jóllehet már III. Károly király 1724. évi híres rendelete is ezt célozza, a szabályozás igazi munkája Mária Terézia uralkodása alatt kezdődött. Ennek főbb ele­mei: a törvényhatóságok kö­telesek a cigányok letelepíté­séről gondoskodni (1760); a „cigány” népnevet el kell tö­rölni, a cigányokat fel kell venni a céhekbe és telket kell nekik adni (1761); a cigányo­kat be lehet sorozni katoná­nak (1762); a cigányok öltöz­ködésükben is kötelesek a környezetükhöz alkalmaz­kodni (1763); a cigányokat össze kell írni és úrbéri szol­gálatra kell kötelezni, a kóbor­lók kunyhóit le kell rombolni (1767); csak a letelepedett ci­gányoknak adhatnak a tör­vényhatóságok útlevelet (1769); a törvényhatóságok félévenként kötelesek jelen­tést készíteni a cigányokról (1772). A szabályozás munkáját II. József is folytatta, rendelkezé­sei megismétlik és összegzik a korábbiakat. Halála után a cigány tárgyú központi rende­leteknek a „gyártása” alább­hagyott, a központi kormány­zat egyre több feladatot enge­dett át a törvényhatóságok­nak, főleg a vármegyéknek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents