Heves Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-29 / 74. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Március 29., szombat | é ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Rablók bilincsben Elfogta a rendőrség azt a két férfit, akik kirabolták az inárcsi takarékszövetkezetet február végén. A tettesek fegyverrel támadtak a bank- fiók-alkalmazottakra, és így több mint egymillió forintot zsákmányoltak. A nyomozók szerint a rablók a tartozásaikat akarták a pénzből rendezni. EUROPRESS Álrendőr rúgta Rendőrnek, illetve polgárőrnek adta ki magát az a két civil ruhás fiatalember, akik bántalmaztak egy férfit Ófehértón. A tettesek megrugdosták áldozatukat, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőket. EUROPRESS Megkéselte magát Életveszélyes szúrt mellkasi sérüléssel szállítottak kórházba egy 28 éves nagykállói férfit, az illető saját lakásának udvari vécéjében próbálta megölni magát. A nyomozás adatai szerint a fiatalember már korábban is megkísérelt véget vetni életének, europress Álarc nélkül Kirabolták a kápolnásnyéki takarékszövetkezetet, azt még nem lehet tudni, mennyi pénzt zsákmányolt az elkövető. A fiatal tettes nem viselt álarcot, csupán egy kapucnival takarta el magát. A férfi fegyverrel követelte a bevételt, amit az alkalmazottak átadtak neki. Ezt követően távozott a helyszínről. EUROPRESS Illetékes őrizetben Házi őrizet mellett lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság az okmánybélyeg-hamisí- tási ügyben meggyanúsított ügyvédnő részére. A bíróság a gyanúsított egészségi állapotára hivatkozva döntött így. mti Segítő szomszéd Megmentették egy férfi életét, aki öngyilkosságot kísérelt meg Mátészalkán. A szomszéd tett bejelentést, így a rendőrök időben érkeztek a helyszínre. Az egyedül élő 60 éves férfi a gázcsapot kinyitva próbált végezni magával, europress Bántalmazó fiatalok Őrizetbe vett a rendőrség két érdi fiatalt, mert elvették egy 15 éves fiú mobiltelefonját Budapesten, majd bántalmazták a sértettet. A fiatalkorú könnyebb sérüléseket szenvedett, europress Ütötte a nőt Őrizetbe vette a rendőrség azt a 47 éves férfit, aki bántalmazott egy nőt a fővárosban és pénzt lopott tőle. A nő megpróbálta megakadályozni, hogy elmeneküljön a támadó, de ekkor a férfi megdobta egy vas- rúddal. A nő könnyebben megsérült. europress Baleseti rekord Az elmúlt héten az ország területén 249 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Közülük 18 halálos kimenetelű volt, 89 súlyos, 142 pedig köny- nyű sérüléssel járt. A halálos kimenetelű balesetek felének kerékpárral vagy segédmotorkerékpárral közlekedő volt az áldozata, europress Felborult kamion Könnyebben megsérült annak a kamionnak a sofőrje, aki járművével felborult az M3-as autópálya kivezető szakaszán. A sóderszállító nyerges vontató eddig ismeretlen körülmények között borult az oldalára, a kamiont csak daru segítségével tudták a tűzoltók a kerekeire állítani, europress Kábítószerdíler rendőrkézen Kábítószer-terjesztő és két fogyasztó bukott le csütörtök este Kecskeméten, amikor a rendőrök razziát tartottak egy kávézóban - mondta Kozák Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság főtanácsosa. Kecskemét A rendőrök a kábítószer elleni küzdelem érdekében rendszeresen tartanak rajtaütésszerű ellenőrzéseket a kecskeméti szórakozóhelyeken. Ezzel a céllal szálltak meg csütörtök este egy kávézót is, ahol ellenőrizték a vendégeket. A rendőrök eközben értek tetten egy 27 éves kecskeméti férfit, aki éppen drogot adott el egy másik férfinak. Az egygrammos kiszerelésű tasakban lévő fehér porért 2500 forintot kért a vevőtől. Az üzlet azonban a rendőröknek köszönhetően meghiúsult. K. I. mellett őrizetbe került még egy 21 és egy 23 éves férfi is, akik szintén közreműködtek a drogügyletben. Tanúvallomások szerint hosszabb ideje rendszeresen adták-vették a fehér port. A fő gyanúsított lakásán a házkutatáskor találtak még 34 adag zacskóba csomagolt, 1 grammos kiszerelésű kábítószert. A három gyanúsított ellen visszaélés kábítószerrel vétség miatt indult eljárás. A rendőrség azonban tovább nyomoz a drogterjesztő hálózat többi szereplője után. Vizsgálják azt, milyen forrásból jutott hozzá rendszeresen a kábítószerhez a terjesztő, és kik vásároltak tőle drogot. GY. MÉSZÁROS ÁGNES A Közel-Keletről induló drogcsempészútvonal érinti Bács-Kiskun megyét is. A déli határátkelőkön gyakran lebuknak kábítószercsempészek. Felvételünkön a tompái határátkelőn három éve megtalált nagy mennyiségű heroin látható fotó: petöfi népe Játék pisztollyal indult rabolni Rablást kísérelt meg egy fiatal fiú az egyik pécsi postahivatalban csütörtökön: játék pisztollyal fenyegette meg az ott dolgozó hölgyet, aki azonban meghiúsította a rablást, így anyagi kár nem keletkezett. A rendőrség keresi a támadót. PÉCS Komolynak indult, jó véget ért az a postarablás-kísérlet, amelyet csütörtökön követtek el Pécs meszesi részén lévő egyik postájában. A Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense a történtekről szólva kifejtette: egy tizenhat év körüli, százhetven centiméter magas, barna bőrű fiú ment be a postára, s egy pisztolyra hasonlító tárggyal, ám nagy valószínűséggel csak játék fegyverrel hadonászva felszólította az alkalmazottat, adjon neki pénzt. A támadó az álcázásra nem fordított különösebb gondot, mindössze egy kapucnit csapott a fejébe, arcát már nem takarta el. A megfenyegetett hölgy nem ijedt meg, és nyugodt hangon megkérdezte a rablótól, müyen pénzről beszél. A kasszában mintegy százezer forint volt, átadását a posta bátor dolgozója megtagadta. A fejlemények láttán a fiú elbizonytalanodott, majd „inkább vegye viccnek az egészet” kijelentést követően kereket oldott. A rendőrség keresi a rabláskísérlet elkövetőjét, akiről feltehetően használható személyleírást tu- dott adni a posta dolgozója, máté Nyakon szúrta a társát Budapest Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség tegnap azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy csütörtökön késő este Budapesten agyonszúrt egy 40 éves hajléktalant. A bűn- cselekményt megelőzően a két férfi egy nyilvános szórakozóhelyen összeveszett, de az emberölés a nyílt utcán történt. A támadó nyakon szúrta áldozatát. A férfi a helyszínen életét vesztette. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint öt órával a bűn- cselekmény elkövetése után kattant a bilincs az elkövető csuklóján. A 35 éves férfi hajléktalan, beismerő vallomást tett, és előkerült a gyilkosságnál használt kés is. A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását. ■ Helyszínelők munka közben FOTÓ: EUROPRESS Brutális támadás Kaposváron Kaposvár Az ügy szereplői szinte gyermekek, mégis hihetetlen brutalitással hajtották végre a bűncselekményt. A lányoknak - akik megtámadták, bántalmazták és megpróbálták kirabolni egyik társukat - eszük ágában sem volt megbánni, amit tettek. A lányok - négy fiatal- és két gyermekkorú - csütörtökön délután egy gyermeknevelési intézményben voltak szociális beilleszkedést segítő foglalkozáson. Az egyik fiatalkorú lány már ekkor kinézte magának egy másik kislány fülbevalóját, és meg is jegyezte társának, tetszik nein az arany ékszer. Utalásokat tett arra, hogy szeretné megszerezni. A foglalkozás után az utcán követték a kislányt és egy társát. A társaság „vezére”, aki kiszemelte a fülbevalót, elgáncsolta a kislányt, a hajánál fogva cibálta, és megpróbálta kitépni füléből az ékszert. Ez nem sikerült, ám a társaság nem hagyta abba a bántalmazást. Feltehetően már nem az ékszer megszerzéséért, hanem a kudarc okozta dühükben, vagy egyszerűen csak a brutalitás kedvéért a másik három fiatalkorú lány is tovább rugdalta a kislányt: a nyakán, a mellén cigarettacsikkeket nyomtak el. A másik gyermeket is bántalmazták, ő kevesebb ütéssel megúszta. A két kislánynak végül sikerült elmenekülni. A Kaposvári Rendőrkapitányság a csapat egy fiatalkorú tagja ellen rablás kísérlete, a másik három fiatalkorú és két gyermekkorú társuk ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt indí- tott eljárást. _______ jakab M eghalt az önégető Hódmezővásárhely Belehalt sérüléseibe az önmagát felgyújtó asszony. Az áldozatot a férje öntötte le petróleummal, és arra kényszerítette, hogy gyújtsa fel magát. A férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Mint írtuk: a férj egy veszekedés során leöntötte feleségét petróleummal, szájába cigarettát dugott, és ráparancsolt, hogy gyújtsa meg azt. Az asszony ellenkezett, ám a férfi addig ütötte, amíg a nő meg nem gyújtotta az öngyújtóját. Az asszony testének kétharmada megégett. A férj segített az oltásban, de a mentőket csak a nő hosszas könyörgésére hívta ki. A férfit gyilkossági kísérlet helyett már különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Orvhalászok a Balatonon ■ Derékig a vízben állva buktak le Balatonszepezd Német turistákat fülelt le a rendőrség; a derékig vízben álló férfiak kezében háló volt, abban pedig sok ki- lónyi hal. A négy német férfi néhány nappal ezelőtt érkezett Szepezdre. Viselkedésük feltűnt a helybélieknek és a rendőröknek is. A Balatoni Vízi Rendészeti Kapitányság munkatársai a szárazföldén szolgálatot teljesítő rendőrökkel együttműködve érték őket tetten, miközben az orvhalászok izgalmas mesterségét űzték. Eresztő- és húzóhálóval fogták a halat - mondta Hauer Ferenc őrnagy, a vízi rendészet kapitányságvezető-helyettese -, a házkutatás során fagyasztott halakat is találtunk náluk. Fogas, busa, harcsa és ponty bánta a német orvhalászok ügyeskedését. Mivel ívási időszak van a Balatonban, és a kifogott halak tenyészállatnak számítanak, a kár értéke meghaladja az egymillió forintot. A balatoni orvhalászat becslések szerint évente több száz millió forintos kárt okoz. Az elkövetők eddig jobbára a térségben élők voltak. CZENE ATTILA Szökés pisztollyal Kaposvár Szökés közben csíptek el a rendőrök két 14 éves lányt, akik egy kaposvári nevelő- intézetből akartak kereket oldani, rokoni segítséggel. A két, intézetben nevelt lány elhatározta, elszökik a kaposvári intézményből. Tervük megvalósításához egyikük rokonaitól kértek segítséget. A „családi összetartás” bizonyítékaként az egyik lány hozzátartozói az intézetbe egy gázsprayt csempésztek be; a szökevények azt tervezték, ezzel teszik ártalmatlanná nevelőjüket. A megbeszélt időpontban, csütörtökön késő este a rokonok - az egyik lány anyja, testvére és nagybátyja - az épület előtt várták a két szökevényt, hogy együtt kereket oldjanak. A tervnek azonban híre ment, és két intézeti nevelt megpróbált közbelépni. A rokonokra azonban nem hatott a szép szó: megtámadták a két fiatalt, a nagybácsi egy flóbert- pisztolyt fogott egyikük fejéhez. Később azt mondták: erre azért volt szükség, nehogy értesítsék a nevelőket a szökésről. Míg a rokonok az épület előtt elagyabugyálták a két fiatalt, az intézeti szobában a két szökevény a gázsprayt próbálgatta. Lefújták egyik társukat, lássák, hatásos-e. Aztán eliszkoltak az intézetből. A társaság nem jutott túl messzire, néhány száz méternyire a rendőrök a két lányt és a három rokont is elcsípték. A Kaposvári Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, illetve garázdaság vétsége miatt indított eljárást a két szökevény és segítőik ellen. _______jakab edit H EVEST HÍRLAP Köszöntés Szemán Gyurka bátyánknak Felnémetre! Szünnapja alkalmából erőt, egészséget, boldog nyugdíjaséveket kívánunk." Kapus kollégái, 12-es" Politika, közélet, sport Barátaim! A konfliktusoknak vannak előnyei pl. gondolkodásra, megújulásra ösztönöznek általában véve a konfliktusok szerepe mindaddig pozitív, amíg egy mindenki által elismert tekintély ellenőrzése alatt áll. Egyszerűbben nem tudok állást foglalni az EU-ról. Nevetséges előnyökről hallok (cukrászda. Bécsben), hátrányokról semmi, pedig vannak. Az elégtelen tájékoztatásban az előző kormány is ludas. M.M. Örülök, hogy megírtad az idézet forrását, Az angol betegben Almássy naplójának belső oldalán volt. Egyébként a 70-es évekre nem emlékszem (kicsi voltam). Cápa! Nem hiszem, hogy én lennék a közellenség, egyébként ha a Fidesz még néhány évtizedig lopna, még akkor is csak egyenlőségjelet tehetnénk közé és az MSZP közé. A kőbányai MSZP- s polgármesterről mi a véleményed? (2 havi jutalom, mert bezárt egy kórházat). Nebel Tisztelt Szerkesztőségi ígérték az Eger körzeti Labdarúgó Bajnokság sorsolását. Nedved. (Sajnos helyhiány miatt valóban kimaradt. De az aktuális fordulók párosítását pénteken és szombaton is közöljük. -szerk.) Én is Hitlertől idézek: "Ha én a német nép színe-virágát küldöm a háborúba, jogom van elpusztítani egy olyan faj egyedeit (ti. a zsidókat), akik úgy szaporodnak, mint a férgek". Nebelt olvasva a végén még kiderül hogy Hitler egy humánus figura volt, aki el akarta kerülni a háborút. No comment... Szocdem Az ENSZ már csak papíron létezik, az ELI egy piac, Magyarország egy leendő piaccsarnok, előnyökkel-hátrá- nyokkal nem kell ezt túlbonyolítani ; Hells' Angel... _________Vegyes_________ S zia W.W.! Egerben lakom és még tanulok. Te dolgozol vagy még tanulsz? írj! Március17. V.A.Lackyl Ha te vagy, akire gondolok: bebizonyítom neked, amit tiszta szívemmel érzek! Nagyon várom azt a találkozást! P.NIóni Szia, MÁRCIUS17! Szeretnék veled megismerkedni. Én nem éjszakát akarok, hanem egy egész életet! Az elmúlt időben nagyot csalódtam, de a szívem szerelemre vár. Atom. 'Tiltott perc' Remélem nem bántottalak meg, és ezután is fogsz kedvelni engem. Jó lenne négyszemközt beszélgetni, adsz rá alkalmat? Neked mikor jó? Szólj! V.A.Lacky!l Drága Boszi! Szeretnék egy ódát írni hozzád, de tehetségtelen vagyok. Áldom az Istent, hogy az utadba sodort engem. Millió puszi. Buggy Üzenem T. Áginak Egerből, hogy nagyon szeretem és várni fogok a jövőre! Remélem olvasod, érted ezt! TUDOM! Cs.D. TAIÁLKOZÁSOK TÁRSKERESŐ 06 (30) 30 30 800 liiesiel 3 Kapcsolat cut újpaxt Ácénye/meáew, rAáxÁ/r^/en-. *