Heves Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-19 / 65. szám
iüM 2003. Március 19., szerda KÖR Z E T E 7. OLDAL FÜZE S A B 0 N Y É Kismamák Aldebrö A gyermek megszületése várva várt esemény a családban. A kicsi érkezte után következik a gyakran állandó készenlét az újszülött szolgálatában. Az anyuka ezért a baba mellett vágyik egy kis kikapcsolódásra, beszélgetésre, élményeinek megosztására. Ennek a természetes igénynek a kielégítése kapcsán merült fel a településen a Baba-Mama klub alapításának gondolata. Az ötletből összefogás Fánk mellé: Mezőtárkáhy Tógyer Lászlóné ajánlotta a figyelmünkbe, hogy mennyire aktív életet él a helyi nyugdíjasklub. Nemrég rendezték farsangi találkozójukat, amit meglepetés-programok is színesítettek. A három éve alakult közösségnek negyven tagja van, amelyet Siska Jánosáé, a község volt polgármester asszonya fog össze. A fánksütés legutóbb csak kellemes körítését adta az összejövetelnek, ahol 109 darab, baracklekvárral vagy éppen porcukorral ízesített farsangi tésztaféle fogyott. A teríték azonban ennél gazdagabb volt, hiszen megünnepelték a klub Piroska, Ágnes, Aranka, Zsuzsanna és Elemér nevű tagjainak névnapját is, így tortákkal, aprósüteményekkel és üdítőkkel bővült a kínálat. A látványról két eredeti műsorszám gondoskodott. Bemutatkozott a nyolctagú tánccsoportjuk, amely cigánytáncokat adott elő. A Hetvenkét A négy bizottságban értékelő zsűri 110 mintát minősített az Egri Borvidék debrői körzetének versenyén. A szigorúbb ponthatárok ellenére 11 bornak kijárt az aranyfokozatú minősítés. Aldebrö A termőterületen négy település (Verpelét, Feldebrő, Aldebrö, Tófalu) gazdálkodói foglalkoznak szőlőműveléssel és borkészítéssel. Az Általános Művelődési Központban rendezett borverseny iránt minden korábbinál nagyobb érdeklődés mutatkozott. A Debrői Hárs Hegyközség hegybírója, Virág István a következőket is hangsúlyozta:- A borbírálat négy bizottságban folyt Gál Lajos, Dula Bence, Tóth Istvánná és Pelle Béla irányítása mellett. A százpontos rendszerben a korábbinál magasabbra emeltetett a mérce, hiszen éremhez jutni csak 70 ponttól lehetett. Ennek ellenére a 110 mintából héttársas köre révén valóság lett, már túl is vannak az érintettek az első klubnapon. Majomé Kiss Krisztina védőnő elmondta, hogy az ismerkedés után a gyermekes anyukák elbeszélgettek a szüléssel, a gyermek- neveléssel kapcsolatos témákról. A résztvevők első benyomása pozitív volt, ezt a jó hangulat és a sok pici gyermek jelenléte is elősegítette. A klubtalálkozót minden hónap harmadik péntekjén megrendezik. A találkozóknak a helyi Idő- sek Klubja ad otthont. ________■ „ Pa-Dö-Dő” klubvezető szerint az asszonyok minden rábeszélés nélkül jelentették ki: „Tudunk mi ilyet is!" És megfelelő, „színpadképes” ruhákat magukra öltve megmutatták. Ezt a produkciót nagy taps köszöntötte, miként Németh Béláné és Molnár Józsefné utánzását. A két hölgy beváltotta ígéretét, amely ekképp hangzott: „Eljárjuk a Pa-Dö-Dőt!” Siskáné érdeklődésünkre a klub további terveiről is beszámolt:- Biztos, hogy idén nyáron, az iskolaszünetben megint megtartjuk az unoka-nagyszülő találkozót. Tavaly a közös strandolás helyszíne Bogács volt, ezúttal Berekfürdőre látogatunk el. Ősszel valószínűleg Szilvásváradra fogunk kirándulni. A kéthavonta sorra kerülő otthoni klubnapok biztos eseménye a névnapjukat ünnepeltek köszöntése. érmes bor venkettőnek kijárt az arany-, az ezüst- vagy a bronzérem. A Rácz Pál-vándordíjat a verpeléti KER-COOP Kft. 2001-es évjáratú hárslevelűje nyerte. Ugyanennek a kollektívának a 2000-es Cabemet Sauvignon-ja kapta a legjobb vörösbornak járó elismerést. Aldebrö legjobb hárslevelű bora Tóth József és Tóth Tamás családi pincészetéből került ki, méghozzá az, amelyet 2001-ben öreghársból szüreteltek. Feldebrő legjobb borát a zsűri Bodnár György hárslevelűjében díjazta. Verpelét legjobb kistermelői borát Nagy Sándor (fehér) és Molnár Tibor (vörös) hozta a versenyre. Virág István egy érdekes megállapítást is tett az eredmények ismeretében:- Tavaly ugyan a termés gyenge közepes volt, de a hozzáértők mind azt erősítették, hogy a szőlő extra minőségű alapanyagot szolgáltatott a borkészítéshez. Ennek ellenére a 2002-es évjárat nem jeleskedett, elmaradt a hozzá fűzött várakozásoktól. A helyi diákok az emlékidéző műsor közben Várakozás a koszorúzásra Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcot dr. Vass Géza méltatta fotó: szilvás istván Tisztelgés a kápolnai obeliszknél Bérlakások, utak jó minőségben Besenyőtelek Az önkormányzat a Széchenyi-terv adta pályázati lehetőségeket kihasználva még tavaly megteremtette a lehetőségét hat szociális bérlakás kialakításának. A mintegy 61 millió forintba került beruházásból a Gazdasági Minisztérium biztosított közel 49 milliót, a hiányzó 12 milliós összeget a települési költségvetésből önrészként vállalták. A terveknek megfelelően - miként azt Kalóz András polgármester a március 15-e tiszteletére rendezett ünnepségen is részletezte - a községben felújítással, építéssel, több utcát érintő munkával jutottak el a szociális igényeket kiszolgáló otthonok átadásáig. A Fő úton négy lakás vehető számba három különböző házszám alatt, de található egy-egy a Jókai és a Dr. Berze-Nagy János utcában is belőlük.- A jó minőségben elkészült építményekkel gazdagodott az önkormányzat vagyona, a lakások a pályázat sikere révén magasabb komfortfokozatúvá váltak, s minden igényt kielégítenek - hangsúlyozta a polgármester. A közbeszerzési eljáráson nyertes egri építőipari cég az önkormányzat kérésének eleget téve a munkálatokba helyi vállalkozókat is bevont. Az átadási ünnepség összegzésében valamennyi közreműködő partner, beszállító elkönyvelhette a faluvezetés nevében tolmácsolt köszönetét. A képviselő-testület a lakások odaítélésénél szociális indokokat mérlegel, figyelembe véve a vonatkozó jogszabályokat. Mint elhangzott: helyi rendelettel szabályozták a kiutalások lehetőségét. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a polgármesteri hivatalban tartott ünnepség egyben alkalmat adott a település útfelújítási eredményeinek számbavételére is. A Heves Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán Besenyőtelek öt útfelújításra kapott lehetőséget, a 11 milliós munkálatok nagyobbik hányadát - 6,7 milliót - támogatás formájában nyerték el. Ezt a segítséget az eseményen vendégként jelenlévő Sós Tamásnak, a területfejlesztési tanács, a Színfolt, arculatjavítás Az elvégzett munkák minősége hosszú távon szavatolja a lakásfunkciót, ugyanakkor az épületek külső megjelenése - a helyi megítélés szerint - új színfoltot hozott a település arculatában. megyei közgyűlés elnökének meg is köszönték. Az útburkolat minősége a Zrínyi, a Bajcsy, az Erdélyi utcákban teljes egészében javult. Részleges felújítás terepe volt a Vörösmarty utca és a Világosi-köz. TÓFALU. A múlt év őszi polgármester-választás - azonos szavazatszám miatt - érvénytelen volt. A törvényben meghatározott feltétel - hat hónap - elteltével április 27-én ismét voksolhatnak a település polgárai. Az ajánlószelvények gyűjtése már megkezdődött, a polgármester-jelöltséghez 17 érvényes ajánlásra lesz szükség, amelyet a helyi választási bizottság április 4-én 16 óráig fogad el. A községben - így tájékoztattak - még nem kezdődött el a választási kampány. POROSZLÓ. Bánrévi István falugazdász tájékoztatja az olvasókat a Poroszlói Újság legutóbbi számában a termőföldért életjáradék programról. Itt olvasható egyebek között: „Az életjáradék a szerződés megkötését követő hónap első napjától esedékes, és a jogosultat annak élete végéig megilleti. A jogosult halála után az életjáradék nem örökölhető. A fel nem vett életjáradék a hagyaték tárgyát képezi. ” A pályázathoz szükséges adatlapokat a falugazdásznál és a polgár- mesteri hivatalban is be lehet szerezni. TÁRNÁ MENTE. Idén is folytatódik az országos tapasztalatcsere-program az FVM támogatásával, amely a vidékfejlesztés szolgálatában áll. A tervek szerint, megfelelő érdeklődés mellett a Tárná menti Kistérségben áprilisban kerülhet sor egy ilyen eseményre, ahol egy-egy település, vállalkozás mutatkozhat be. A „Nyitott falvak, porták, gazdaságok, műhelyek” programokkal kapcsolatban Kelemen József vidék- fejlesztési menedzser (06- 30/282-6671) szolgál bővebb felvilágosítással. KOMPOLT. Egy éve alakult meg a helyi iskolában a Szamóca Természetjáró Kör. Az időjárás kedvezőbbre fordultával ismét túraútvonalat választanak a természetkedvelő diákok. Akárcsak az alakulástól eltelt időszak alatt, most is lesznek a gyalogtúrák mellett kerékpáros kirándulások is. Aranylánc a felkarolt tehetségeknek Sikeres volt az alapítvány műsoros estje Tíz éve pedagógusok hívták életre az Iskolai Tehetséggondozásért Alapítványt. Az anyagi támogatásnak köszönhetően évente tudják jutalmazni a kiváló eredménnyel büszkélkedhető diákokat. Maklár, Nagytálya Az I. István Általános Iskola tornacsarnokában nemrég nagy érdeklődéssel kísért műsoros estet rendeztek. Az eseményen fellépő tanulókra, a vendégként szereplő egri Zenede Alapítványi Zeneiskola növendékeire, a helyiek nemzetközi hírű kötélugró csapata bemutatójára több mint kétszázan voltak kíváncsiak. Az évente mindig márciusban sorra kerülő látványos est az alapítvány erőforrásainak gyarapítását szolgálja. A mostani részvételre sem lehetett panasz. Az alapítvány kuratóriumának elnöke, Szeredi Andrásné KisfaludyKatalin jegyezte meg:- Nálunk nincs belépőjegy, a rendezvény a tombolajegyek értékesítése révén hoz bevételt. A tehetség- gondozás gondolatával egyetértők, a két település vállalkozói, a szülők, sőt olykor az egyes osztályok kollektíván ajánlanak fel kisorsolható, értékes nyereményeket. Az alapítványt - mint megtudtuk - 1993-ban a tantestület hozta létre harmincezer forintos törzstőkével. Meghatározták, hogy a lehetőségek határain belül például szakkönyvekre, folyóiratokra, szemléltetőeszközökre, oktató videofilmekre, órai foglalkozásokhoz szükséges anyagok vásárlására fordítható az összegyűlt pénz. Az ebből a keretből kapott összeggel tudtak még több tanulmányi versenyre eljutni a makiáriak, nagytályaiak, s a felkészítő tanárok áldozatvállalását is honorálhatták. A korral haladva, erejéhez mérten az alapítvány az iskolai számítógépes rendszer működtetéséhez is hozzájárul. A nemes célok további gondozása érdekében három éve megújult az alapítvány kuratóriuma. A változásról Szeredi Andrásné említette a következőket: - Két kategóriában pályázatot írtunk ki, s az osztályfőnökök felterjesztése alapján júniusban bíráljuk el a diákok tanulmányi és sportteljesítményét. Ha a jelöltek teljesítik a lefektetett követelményeket, úgy a tanév végén számíthatnak az alapítványi elismerésre. Legutóbb az aranyláncot Képes Kitti országos angolversenyen elért teljesítményével érdemelte ki. A „Jó tanuló, jó sportoló" cím jutalmát Baranyai Lilla és Lőrincz Eszter vehette át. Idén az előrejelzések szerint várhatóan lesz olyan diákja az intézménynek, akit végzős nyolcadikosként a mindenkori kitűnő bizonyítványa miatt ajándékozhatnak meg. Az iskolában világ- és Euró- pa-bajnok „kötelesek” edzenek, versenyeznek. A kuratórium a tavaly őszi belgiumi Eb-szereplésük- höz is érdemi támogatást ítélhetett oda. A szimpatizánsok táborának köszöni az alapítvány vezetése a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlását is. B. S.