Heves Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-19 / 65. szám
1(1 HH 2003. Március 19., szerda M EGYE! KÖRKÉP 5. OLDAL A betegség neve: orvoshiány Mire egy beteg előjegyzést kap a rendelőben, szinte meg is gyógyul - vélik azok, akik végtelenül hosszúnak érzik a várakozási időt. Miért telnek el esetenként hetek, hogy a páciens bejuthasson az orvoshoz? Ennek jártunk utána a Markhot Ferenc Megyei Kórház rendelőintézetében. Eger- Az orvoshiány országos szinten eléri a 15 százalékot, Egerben sajnos ez 20 százalék - mondja dr. Szakács Ferenc járóbeteg- szakellátási igazgató. - Ez nem a kórházunk hibája. Szerepet játszik ebben az is, hogy a végzős orvosok inkább a nagyvárosokat célozzák meg. A közlönyben még a klinikákra is keresnek munkavállalót, holott évekkel ezelőtt ez elő nem fordulhatott. Csökkent a hivatás presztízse. A hetvenes években még ötszörös volt a túljelentkezés az orvosi egyetemen, ma alig másfélszeres. Egy felmérés szerint manapság a 15. helyre rangsorolják az orvosi szakmát.- Ezt minden bizonynyal belátják a betegek is. De a társadalmi gondoknál is jobban izgatja őket, hogy meddig kell várniuk egy-egy szakvizsgálatra?- Akiknek az egészségi állapota azonnal orvost követel, a Sürgősségi Betegellátási Osztályon ellátást kapnak. A sürgős szakellátásra szoruló betegekkel is soron kívül foglalkozunk. A traumatológián sem maradhat kezeletlen a balesetet szenvedett ember. De léteznek olyan vizsgálatok (például a szemészeten vagy a reumatológián) , amelyek halaszthatók.- - A kórház által bevezetett délutáni szakrendelések enyhítettek-e a zsúfoltságon1- Némileg javult a helyzet, miután délutánonként és szakrendelésenként 15-20 beteg is megfordul nálunk. Többen azzal a lehetőséggel is élnek, hogy telefonon kérnek időpontot. A közeljövőben a kartonozóban további egy betegfogadó ablakot nyitunk. Sajnos, látható eredményt nem remélhetünk, mert folyamatosan növekszik a betegszám, egy év alatt a betegforgalmunk 10 százalékkal emelkedett. NÉGYESSY ZITA MEDDIG KELL VÁRNI? Reumatológia 3 hét Szemészet 4 hét Neurológia 3-4 hét Ortopédia 1 hét Bőrgyógyászat Nőgyógyászat 3 nap 2 nap Fül-orr-gége 1-2 nap KOVÁCS JÁNOSNÉ (HEVES):- Most először jöttem a kardiológia délutáni szakrendelésére. Szívultrahangra várok. Délelőttönként rengetegen vannak, ilyenkor viszont csak azok, akiket behívtak. Újabban egy televízió is működik a folyosón, nézhetjük a műsort, amíg nem kerülünk sorra. Ezáltal is gyorsabban telik az idő. KOVÁCS LÁSZLÓNÉ (VÁRASZÓ):- Injekciózásra járok a visszérgyulladásom- mal a sebészetre. A főorvos úr 15 óra 10 percre rendelt be. Én a busszal előbb értem be, de a megadott időpontban a főorvos úr kinézett a szobájából, hogy itt vagyok-e már. Amikor látta, hogy igen, akkor egy kis türelmet kért, úgyhogy mindjárt mehetek is be a rendelőbe. BARKÓCZY JÓZSEF (EGER):- 1990 óta rendszeresen vissza kell járnom a reumatológiai szak- rendelésre. Délelőttönként olyan sokan vannak, hogy egy tűt sem lehet leejteni. De a délutáni vizsgálatra egy félórás várakozás után bejutok. Ez nagyon jó. Sokan szerették volna ezt a délutáni rendelést, ezért nagyon örülök, hogy bevezették a kórházban. Időpont telefonon is kérhető A kartonozó naponta 7-től 18 óráig hívható. Célszerű 10 óra után tárcsázni, akkor kisebb a forgalom. Telefonszám: 06-36/412-329. Katonamamákat keres a honvédség Évek óta hagyomány, hogy a honvédelmi miniszter, valamint a HM Honvéd Vezérkar főnöke az anyák napja alkalmából köszönetét mond, továbbá erkölcsi és anyagi elismerésben részesíti azokat az édesanyákat, akiknek öt vagy annál több lány-, illetve fiúgyermekük teljesített katonai szolgálatot. Heves megye A korábbi esztendőkben folytatott gyakorlathoz híven ebben az évben is szeretnék elismerésben részesíteni az érintett édesanyákat. Ezért már most keresik azokat a „katonamamákat”, akik megfelelnek a jutalmazás feltételeinek. Vagyis, hogy öt vagy annál több fiuk, illetve lányuk teljesítette becsülettel katonai szolgálatát. Az elismerésre - a területileg il- letékes önkormányzat egyetértésével - a Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság terjeszti fel az édesanyákat. A parancsnokság vezetői ezért kérik mindazokat - polgármestereket, családtagokat, barátokat, szomszédokat -, akik közvetlen vagy tágabb környezetükben ismernek üyen sokgyermekes mamákat, illetve példamutatóan szolgáló katonafiúkat és - lányokat, juttassák el nevüket és címüket a helyi önkormányzathoz, illetve az említett hadkiegé- szítő parancsnokságra. _______■ B elvíz: segít a „napszivattyú” sul. Van, ahol-például Sajfoknál- már minden szivattyú napi 12 órában emeli át a Tiszába a csatornákon érkező belvizet. Már mintegy húszán vesznek részt a műveletekben, a csatomaőrök a zsilipek zárásával, nyitásával, vagyis vízkormá- nyozással is biztosítják a medrek túketitettségének kialakulását. All déli települést érintő területen 2600 hektár van víz alatt. A szakaszmémök azonban a kedvező időjárást a belvízkezelésben hasznos segítőtársnak tartja:- Mi, vízügyesek, úgy tartjuk, hogy a napsütés és a szél a legjobb szivattyú. Mindkettőt érzékeljük, és szárító hatásukat is. (budavári) Mobil riasztók egyedülállóknak Átány A Hevesi Rendőrkapitányság munkatársának, Gottschalk Róbertnek a tájékoztatása szerint a közelmúltban értékelték Átány közbiztonsági és bűnügyi helyzetét. Ennek kapcsán Gönczi Mihály polgármester úgy nyüatkozott: az 1700 lelkes település az utolsó percben van ahhoz, hogy meg lehessen még állítani a község leépülését, az erősödő bűnözési hullámot. A község vezetője és dr. Franc- sics Ottó hevesi rendőrkapitány egyetértettek abban, hogy az üyen helységeknek nincs más lehetőségük, mint kitörési pontokat keresni lakossági összefogással, a bűnözés okait megszüntetve, a bűnlehetőségek számát csökkentve növelni az ott élők biztonságérzetét. A polgár- mester hangsúlyozta: a helyi rendőri szervektől az elmúlt fél évben ehhez minden segítséget megkapott, a kedvező hatások már tapasztalhatók is. A megbeszélésen Zalai Antal, a Heves és Vidéke Bűnmegelőzési Alapítvány elnöke tíz mobil riasztókészüléket adott át Ötvös Károly- nak, a helyi polgárőr egyesület elnökének, aki a berendezéseket egyedülálló, idős emberekhez juttatja el. így a bűnügyileg leginkább veszélyeztetett lakosok gyorsan hívhatnak segítséget, ha szükséges de egészségügyi problémák esetén is riaszthatják a mentőket. Dr. Francsics Ottó példaértékűnek nevezte a rendőrség és a községvezetés kapcsolatát, s kiemelte: Átányban a közbiztonság javításáért nemcsak szóban, hanem cselekedetekben is sokat tesznek. ■ PÉCSI ISTVÁN______________ J ó javaslat? A politikusok néha rádöbbennek, hogy nyugdíjasok is élnek ebben az országban. Idegesítő lehet számukra, mivel e majd' 3 milliós tömeggel folyvást gondok adódnak, bizony illene velük foglalkozni. Nemcsak csinnadrattás szó- csépléssel, hanem tettekkel is igazolni az irántuk érzett kötelességtudatukat. Nemrégiben értesülhettünk egy MDF-es javaslatról, igazolván, hogy az ellenzék is gondolhat a holnapokra. Ilyenkor legalább bizonyítja a felelősségérzetét is. Nos, a tipp lényege: az uniós csatlakozásig egy alkalommal — a rendes ellátmányemeléseken túl -10 százalékkal növeljék minden idős ember havi juttatását. Ez nemcsak valami, hanem jóval több is a semminél. Másokkal együtt örülnék is neki, bár így se hatna át túl nagy lelkesedés, hiszen ottani sors- és kortársaimhoz hasonlítva én is a nyomorgók hadához tartozom, aki ha áttelepülne, pár nap alatt megszabadulna az ott majdhogy semmit érő forintjaitól. Korai örömöm mégis szertefoszlott. Az ötletadók nincsenek hatalmon, nincs módjuk arra, hogy biztosítsák a pénzügyi fedezetet, amely évente több mint százmilliárd forint. Ha ez hiányzik, az egész nem ér semmit. Legfeljebb jó szándékra utal, de hát ez pénzre aligha váltható át. Az érintetteknek meg kell jelölniük azt a költségvetési forrást, amely rendszeresen garantálhatná a kifizetést. Eddig ilyesmiről nem hallottam, holott anélkül az ajánlat csupán tupírozott nulla. Nem kevés politikai töltettel. Azt se felejtsük el, hogy a jelenlegi koalíció sem maradhat tétlen, ugyanis ha 2006 után is kormányozni szeretne, akkor e téren is cselekednie kell, mert a voksok oda csoportosulnak, ahonnan garantált ígéretek érkeznek. Méghozzá úgy, hogy ezek egy része még szavazás előtt valóra válik. A legfontosabb a financiális bázis. Ha ezzel nincs gond, akkor feljebb sétálhatunk a létrán. Ebben az esetben ötletbörzére sincs szükség, hiszen elképzelésekben mindenki bővelkedik. Várjuk hát a megvalósítási gondolatcsomagot. Különben csak azt mondhatjuk - ezért ne tessenek megsértődni -: a kibírnék semmi sem drága... Műveltséggel az Unióba Régi plakátok a sajtóról olvasta?! Ez a plakát lapunk jogelődjét hirdeti GÁL GÁBOR REPRODUKCIÓJA Eger A XIX-XX. század legjobb sajtóplakátjaiból nyílik kiállítás pénteken délelőtt 10 órakor kiadónk és szerkesztőségünk közreműködésével az Eszterházy Károly Főiskola B. épületének aulájában. Komidesz Mihály magángyűjteményét Zsolnay László művészet- történész és Széchenyi Ágnes irodalomtörténész ajánlja a látogatók figyelmébe. A tárlat, amely kor- és laptörténeti visszapillantó is egyben, március 26-ig látható a főisko- la Egészségház úti épületében. ■ Formabontó kaland az ardennes-i erdőben Shakespeare-t játszani szentség a színésznek. S szentség a nézőnek is beülni a szerző művének előadására. Shakespeare-t illik, sőt kötelező tisztelni. Ám nem tudom, valaki valaha elgondolkodott-e már azon, hogy a nagy író vajon mennyire vette komolyan magát? S ha ma láthatná színdarabjának bemutatóját, mennyire feszengene, vagy Aranyt idéző legyintéssel csak így szólna: gondolta volna a fene... Nem tudhatjuk ezt, csak halvány sugallatunk lehet: ő maga sem gondolta, hogy azt a rengeteg képtelenséget, amelyeket egy-egy vígjátékába beleszőtt, tényként kell kezelni. S ha belemélyedünk a helyszínek, a jellemek, az események hihetetlen fordulásaiba, azt mondhatjuk: senki sem követ el szentségtörést, ha „hozzányúl” egy Shakespeare-darabhoz. G. Béres Attila rendezésében az egri Gárdonyi Géza Színházban az Ahogy tetszik bemutatóján lehullt a lepel a szentséges Shakespeare-ről. Olyan feldolgozást láthatott a közönség, ahol hercegkisasszonyok görkorcsolyában kacskaringóznak be a nézőtérre, vagy lufit fújnak, esetleg tengerimalachoz akarnak hasonlatossá válni, amely ugye, abban az időben még csak Peruban volt ismert. A mindig győztes birkózó cirkuszi látványosságként jön be a színpadra megmérkőzni ellenfelével. Mindezek az apró, de szembetűnő változtatások a darab klasszikus játszásmódján akkor nyernek értelmet, ha beleérzőnk: annyi képtelenséget hordoz ez a vígjáték, hogy már ez is belefér. S ha mindezt még időben megemésszük, akkor azon sem csodálkozunk, hogy a gyönyörű hangú operaénekesnő az első lírai Purcell-áriától miképp jut el a könnyedebb hangvételig - hogy a színpadon megszólaljon Armstrong Csodálatos világa. A darab jellegzetessége ugyanis az eklektikussá- ga. A kosztümök hol archaizálok, hol modernek. A zene hol klasszikus, hol mai. Egyes párbeszédek a shakespeare-i nagyjelenetek lélegzet-visszafojtó hangulatát idézik, máskor felhőtlen vígjáték pörgős elemeivé válnak. A színpadkép hol egyszerű, hol pedig megjelenik az ardennes-i erdő titkokkal teli izgalmas mélysége. (Kár, hogy a színpadszélre épített medence rövid időn belül másodjára jelenik meg, így sokan arra koncentrálnak, mikor huppan már bele valaki, s lesz kis vizes-tocsogós játék.) néző azt érzi, egy röpke rájátszás, és máris kacagni lehetne. Ám ezek a bemutató idején még nem értek be. Egy későbbi örömjáték során bizonyára pótolhatók. E formabontó momentumokat látva megfogalmazódhat bennünk a kérdés: miért vettük eddig a mestert ennyire komolyan? Az is igaz, lesznek, akik képtelenek lesznek ezek kezelésére, s bizony nekik nagyon nem tetszik ez a feldolgozás. Ők lesznek azok, akik a szünetben kérik a kabátjukat. Hiszem, ez a fajta nézői magatartás éppúgy tiszteletben tar- Az előadás egyik jellegzetes és vidám pillanata, a képen Kovács Patrícia, Hollósi Fri- tandó, mint azoké, akiknek tet- gyes és Bozó Andrea. További fotóinkat a bemutatóról megtalálják a www.heves- szik a rendezés és elfogadják a megyeihirlap.hu weblapon fotó: gál gábor szándékot, hogy Shakespearehez nyúlni nem szentségtörés. A darab kritikus pontjai a ki nem játszott poé- Kinek-kinek saját döntése szerint - Ahogy tet- nokban keresendők. Akadnak pillanatok, amikor a szik... _________________ ______ szuromi rita ( Folytatás az 1. oldalról)- Csak lánctalpas erőgéppel tudjuk megközelíteni a csatornái, ahol három szakaszon kell kotrással eltávolítani a jégdugókat - tudtuk meg Tóthpál Attila termelésirányítótól. re közötti vízelvezető csatornákon is várják műszaki beavatkozásukat. A Kötivízignél tegnap elrendelték a II. fokú belvízvédelmi készültséget. Ennek magyarázatát Fejes Lőrinc szakaszmémök adta: Kézi üzemmód Az átemelő szivattyúknál most fokozottan kell figyelni, olykor azokat kénytelenek leállítani a gyékény- és nádfoszlányoknál a gépekre sokkal veszélyesebb jégtáblák szivattyútérbe úszása miatt. A csatornából érkező jeget csáklyákkal darabolják, tartják vissza. Tájékoztatása szerint a Sarud és Tiszanána, valamint a Kömlő-Tarnaszentmiklós-Kiskö- A szivattyútelepeinken megemelkedett üzemórák száma automatikusan fokozatemeléssel pároHatvan A Grassalkovich Művelődési Központ - az önkormányzattal együttműködve - az EU-csaÜakozás jegyében több programot szervez. Ezek egyike a Játék határok nélkül elnevezésű műveltségi-ügyességi vetélkedő, amelyre pénteken 14 órától kerül sor a Városháza előtt. Az eseményen Hatvan és térsége húsz intézményének és civil szervezetének 4-4 fős csapata vesz részt. Mindeközben a színpadon bemutatkoznak a térség ifjú tehetségei is. ___________■