Heves Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-01 / 51. szám

2003. Március 1., szombat 3. OLDAL HÁZ A I TÜKÖR Liberális négyes fogat Kuncze mellett állnak az SZDSZ-es miniszterek Budapest Magyar Bálint nevetséges­nek, Csillag István szomorú­nak ítéli meg az SZDSZ el­nökjelöltségéért folyó pár­bajt, és Bauer Tamás indulá­sát az elnöki székért - de­rült ki a párt minisztereinek tájékoztatóján. A másik két miniszter szintén nyíltan ki­állt a jelenlegi pártelnök mellett. Közös tájékoztatón értékelte a négy szabaddemokrata minisz­ter, Magyar Bálint, Kóródi Mária, Kovács Kálmán és Csillag István az általuk vezetett tárcák ered­ményeit és célkitűzéseit. Megál­lapítható: mind a négyen elége­dettek az elvégzett munkával és eredményekkel. A miniszterek egységesen kiálltak Kuncze Gábor pártelnök mellett, szerintük az eddig elért sikerek folytatásához a jelenlegi pártelnök a garancia. Magyar Bálint Bauer Tamás kriti­káira reagálva azt mondta: attól, hogy valaki hangosan kiabál a le­látón, még nem biztos, hogy jó játékos lenne a pályán. Kóródi Mária környezetvédel­mi és vízgazdálkodási miniszter szerint a nemrég elfogadott Vá­sárhelyi-terv 1,5 millió, a Tisza mentén élő ember számára jelent megoldást. A miniszter asszony jelezte, száz éve ez a legnagyobb beruházás a Tisza vidékén. A tíz év alatt megépülő víztározó­rendszer 170 milliárd forintba kerül, de egyszeri befektetéssel végleg megoldja a problémákat. Kérdésünkre azt mondta: 2006-ig öt víztározó készül el, amelyek pontos helye még ismeretlen, csak annyi tudható, hogyhárom a Felső, kettő pedig a Közép- Tisza vidékén épül. Összesen tíz víztározó megépítését tervezik. Csillag István gazdasági mi­niszter az autópálya-építési prog­ram megvalósítása kapcsán hangsúlyozta: ezzel a tervvel el­érhető, hogy egyenlő verseny­helyzet jöjjön létre az ország két fele között. Nem is lehet vezető az SZDSZ-ben az, aki nem az esélyek egyenlőségéért száll sík­ra - mondta. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az idei Neumann-év meghirdetésének céljait ismertette, amely lehetővé teszi az információs társadalom létrejöttének felgyorsulását. A miniszter jelezte, márciustól 25 százalékkal csökkenek az inter­netdíjak és egy százórás, kedvez­ményes díjcsomag bevezetését is tervezik. Kérdésünkre, miszerint több internetes cég is jelezte, hogy nem tud eleget tenni a díj- csökkentésnek, a miniszter úgy reagált, hogy ebben az ügyben további egyeztetéseket kezde­ményeznek. Magyar Bálint oktatási mi­niszter a nyelvoktatás hiányos­ságairól beszélt. A politikus sze­rint ha a diákok nem tanulnak nyelveket, némák maradnak az Unióban. A tárca tervei szerint a középiskolák nulladik évfolya­mában a diákok lehetőséget kap­nának egy idegen nyelv elsajátí­tására úgy, hogy a tanulmányi •idő minimum negyven százalé­kát a nyelvoktatás tegye ki. Sze­retnék bevezetni 2005-ben a két­szintű érettségi rendszerét, amely nyelvvizsga-bizonyít­ványt is jelentene egyben. A mi­niszter tájékoztatásunkra azt mondta: nincs egységes koncep­ciója az Uniónak arra nézve, hogy milyen nyelvvizsgákat fo­gadnak el Nyugaton, ezt mindig a piac gazdasági szereplői hatá­rozzák meg. BARANYA RÓBERT Levelező tagozat Budapest hangzatos szlogeneket fújnak a nyilvánosság előtt, csaknem 40 Tovább tart a politikai harc Ron megbízási szerződést kötöttek, Werber tanulmánya körül. Sze- amelyekről sem az ellenzék, sem keres Imre, a Miniszterelnöki a polgárok nem kaptak felvilá- Hivatal (MÉH) megbí­zott vezetője levelet írt Répássy Róbertnek (Fidesz): amennyiben meg akarja ismerni a „döntés-előkészítő” tanulmányt, hétfőn keresse fel az államtit­kárt az irodájában. Répássy szerint ez csak annyit jelent: amennyiben vitálja Répássyt, amennyiben tárgyalni akar a tanulmány meg kívánja ismerni a döntés­nyilvánosságáról, jöjjön el előkészítő tanulmányt, hétfőn 12 hétfőn. órakor keresse fel parlamenti iro­A kormány az üvegzseb- dájában. Répássy azt mondta: törvény kapcsán bort iszik és akkor hajlandó hétfőn felkeresni vizet prédikál - állítja Répássy. Szekeres Imrét, ha betekinthet a A politikus szerint furcsa, hogy tanulmányba, míg a kormánypárti képviselők ____ farkas melinda R épássy Robert gosítást. A Miniszterelnöki Hivatal közleményé­ben ismételten leszö­gezte, hogy Szekeres Imre a Fidesz állításai­val szemben semmiféle kormányzati tanul­mányt nem titkosított. Szekeres levélben in­Veszélyeztetett vízbázisok Barcs 104 sérülékeny vízbázist tar­tanak számon Baranyában és Somogybán - mondta Schubert József, a dél-dunán­túli vízügyi igazgatóság osz­tályvezetője. Főleg Baranya karsztvizeinél rossz a hely­zet, ám a sekély rétegvizek­nél is 25-27 sérülékeny víz­bázis ismert. Dél-Baranyában gyakoribbak, de Dél-Somogyban, Barcs kör­nyékén is előfordulnak arzén­tartalmú rétegvizek. Jobbára üzemi kutaknál, illetve mező- gazdasági szervezetek kútjainál mutatható ki az arzéntartalom. A hazai vízbázisok vizsgála­tát 1997 óta végzik, s várhatóan a jövő évtől már a vízminőség javítása, az elavult víznyerési technológiák fejlesztése is el­kezdődhet. A legnagyobb szám­ban a Dél-Dunántúlon találha­tóak sérülékeny vízbázisok. Emellett a közép-dunántúli te­rületek, a Balaton-felvidék a ba­konyi karsztokkal, valamint az észak-magyarországi hegyvidék vízbázisait is a sérülékenyek közé sorolják a szakemberek. A szakember azt mondta: a felmérések során nemcsak a vízbázis állapotát vizsgálják meg, hanem többek között arra is kíváncsiak, melyek azok a szennyező források, amelyek az ivóvíz-kutakat veszélyeztethe­tik. A víz szintjétől a rétegek át­eresztő képességéig sok min­denre kiterjed a vizsgálat, amelynek eszközei is többfélék, például úgynevezett figyelőku- takat telepítenek a vizsgált víznyerőhelyek közelébe. Ilyen felmérés kezdődött nemrég Barcsnál, és hasonlóra kerül sor idén Nagyatádon is. NAGY LÁSZLÓ KAMIONTORLÓDÁS A HATÁRON. Többórás várakozás után tudták folytatni útjukat a kamionosok a déli közúti határátkelőknél. Röszkénél az E 75-ös főúton már délelőtt három kilométeres volt a kamion­sor. Tompánál több mint százhúsz kamion várakozott a szerbiai-montenegrói beléptetésre. A teher­forgalomban négy-öt órás volt a fennakadás._____________________________________ fotó! tapodik Kálmán Orbán Viktor néppártja Vállalom a Fidesz elnökjelöltségét - mondta a volt miniszter­elnök a Hír TV reggeli műsorában. Orbán azt mondta: felada­ta nem a választások megnyerése, hanem egy európai néppárt létrehozása. Budapest „Granasztóy László szerint a volt miniszterelnöknek egyórás alvás járna. Én is azt gondoltam, egy időre visszavonulok az intézmé­nyes politikától, és a kötetlenebb munkát igénylő polgári körökkel foglalkozom. Rá kellett jönnöm azonban, hogy a jelenlegi Fidesz ezt nem bírja el. Itt az ideje, hogy megkezdjük a belső átala­kítást” - jelentette ki az elnök­jelölt. Orbán Viktor a néppárt lét­rehozására utalva úgy fogalma­zott: azért vállalta el ezt a felada­tot, mert ilyet még soha nem csi­nált, és mindig lázba hozzák a kihívások. A politikus szerint 2002-ben alapvető változások történtek a közéletben. Az em­berek ma már nem a kampány, hanem az értékek alapján vá­lasztanak pártot. Csütörtök délutánig a Fidesz- elnökség tagjai és a megyei szer­vezetek elnökei is aláírták a Fidesz-MPP egyetértési nyilatko­zatát, amelyben kinyilvánítják: a párt célja egy nyitott néppárt lét­rehozása. „Ha jól értem a másik oldal neszeit, a baloldalon is vala­mi hasonlóra készülnek” - mond­ta Orbán, aki úgy látja: az értékek mentén való csoportosulás a nép­pártok létrehozását vetíti előre, ez a helyzet pedig a kétpártrend- szer felé mutat. A politikus szerint a néppárt­ban nem néhány jól képzett em­ber beszél majd a fontos kérdé­sekről, hanem maguk az érintet­tek, így a mezőgazdaságról a gaz­dák, az egészségügyről pedig az orvosok. Orbán úgy véli: a Fidesz májusi kongresszusáig meg kell szervezni a párt különböző - tudományos, nyugdíjas, diák, munkavállalói - szavazatait. A tudományos tagozat megszerve­zésére Orbán Viktor már fel is kérte Pálinkás József volt oktatá­si minisztert. A Fidesz továbbra is számít a polgári körökre, de Orbán Viktor első számú feladata ezután újra az intézményes politika lesz. Orbán Viktor korábban, 1993 áp­rilisa és 2000 januárja között volt a Fidesz elnöke. 2000 elejétől, amikor a Fidesz a miniszterelnöki és a pártelnöki poszt szétválasz­tásáról döntött, Kövér László töl­tötte be ezt a posztot, 2001 máju­sától 2002 júliusáig pedig Pokomi Zoltán volt a párt elnöke. Pokomi lemondása óta ügyvezető alel- nökként Áder János irányítja a Fideszt. farkas melinda így látják kívülről Kibújt a blöff a zsákból - mondta Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyet­tese. A frakcióvezető-helyettes szerint az ellenzéki párt átszervezésére irányuló színjáték a harmadik felvonásához érkezett. Abban egyetért Orbán Viktorral, hogy a Fidesz kidolgoz „egy, a mai magyar gazdasági helyzettel őszintén szembenéző programot”, de többet jelentett volna, ha ebből elhagyják a „gazdasági" jelzőt, és a jelenlegi helyzettel néznek szembe. Hozzátette: igy elkerülhető volna, hogy a Fidesz a biztonságos NATO-szövetségi rendszemel szembeni félelemkeltést és kétkedést fogalmazzon meg, illetve, hogy „kétértelmű, kétlelkű” állásfoglalások szülessenek az uniós csatlakozással kapcsolatban. Az SZDSZ-ből senki nem kívánt reagálni Orbán Viktor elnök-vállalására, az MDF tiszteletben tartja a Fidesz döntését, kit jelöl és választ meg elnökének. Kolosi Tamás szociológus szerint nem jelent lényeges változást az a tény, hogy Orbán Viktor elvállalta a pártelnöki jelölést, és hogy néppárttá alakulhat a Fidesz. A szakértő szerint a döntő kérdés az, hogy a politikai paletta középső részén elhelyezkedő szavazói réteget ki tudja megnyerni magának. Ez az egyik párthoz sem kötődő 1-2 milliós tömb dönti el mindig a választásokat. Ha a Fidesz okosan akar politizálni, ezt a réteget próbálja meg a jövőben megnyerni magának, Kolosi szerint Orbán Viktor olyan karizmatikus személyiség, aki nélkül nem lehet politizálni a jobboldalon. Ha másvalaki állna a párt élére, az a volt miniszterelnök­kel való szembeheiyezkedést jelentené. Egyetértési nyilatkozat A Fidesz-Magyar Polgári Párt országos elnökségének tagjai, valamint a megyei szervezetek elnökei egyetértési nyilatkozatot bocsátottak ki, amelyben rögzítik a párt átalakításának irányait. A dokumentum szerint az „Európai Unió politikai fóru­main a nemzeti érdekeink érvényesítésében való helytállás, illetve a magyar köz­életben bekövetkezett változások igénylik, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Pártot nyitott, széles néppárttá alakítsuk.'’ A párt jelentősen növelni akarja a tagok számát. A szervezeten belül tagozatokat hoznak létre a hasonló léthelyzetben élők összefogására. A választókerületekben a jobb együttműködés érdekében válasz­tókerületi szervezetek alakulnak. Az országgyűlési választásokra állítandó területi listákra az országos választmánynak az országos elnökség tesz majd javaslatot. A nyilatkozat szerint a Fidesz elkötelezi magát a nemzeti-polgári erők szervezeti egysége mellett, mindazonáltal a pártnak önmagában is alkalmassá kell válnia a polgárok összefogására. Hat borvidék egy régióban A Duna, illetve a Pannon Borrégió után megalakul a Balatoni Borrégió is. Az új borrégió hat történelmi borvidéket tömörít, és létrejöttétől azt várják, hogy növelje a Balaton körüli szület­és borkultúra versenyképességét és esélyeit. Badacsony Hat történelmi borvidék - a bada­csonyi, a bogiári, a füredi-csopa­ki, a Balaton-felvidéki, a zalai Balaton-melléki és a somlói - el­határozta, hogy megalakítja a Ba­latoni Borrégiót - mondta Majer János, az FVM Badacsonyi Szőlé­szeti és Borászati Kutatóintéze­tének igazgatója. A társulás mű­ködését a kutatóintézet koordi­nálja. Az alapítók szándéka sze­rint az egyesülés célja a szakmai együttműködésen kívül a fejlesz­tési tervek és a piacszervezés ösz- szehangolása, a hatékony eredet- védelmi rendszer kialakítása, va­lamint az alapító borvidékek tör­ténelmi múltjához méltó, egysé­ges arculat kialakítsa. Majer Já­nos szerint a balatoni borok piac- képességének erősítéséhez is hozzájárul a borrégió. A borvidé­keken a következő hetekben vitatják meg az együttműködés elveit és szervezeti formáját, és csak ezután döntenek a szervezet alapszabályáról. A tervek szerint a nyári szezonban már egységen reklámozza a borrégió a hat bor­vidéket, és közösen kínálják a borral és gasztronómiával kap­csolatos programokat. FÁBOS ERIKA A Balaton vidékén 30000 hektár termőhely minősül szőlőtermesztésre alkalmas­nak, a hat történelmi borvidéken 10000 hektárt tesznek ki a szőlőültetvények. A területen több mint kétezer éves múltra tekint vissza a szőlő- és borkultúra. Hírek Nincs per Medgyessy Péter nem indít pert amiatt, hogy a Civilek a békéért nevű szervezet februári de­monstrációján két tüntető olyan transzparenst tartott, amelyen a vörös csillagon és a sarló-kala­pácson kívül a miniszterelnökre utaló sértő, trágár szavakat tar­talmazó kijelentés szerepelt, mti Éles helyzet Az iraki helyzet kapcsán világ­szerte növekszik a terrorfenye­getettség és Magyarország is „éles helyzetben van” - derült ki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok napja alkalmából rendezett ünnepség szónokai­nak előadásából. Medgyessy Péter miniszterelnök a BM Duna-palotában tartott beszé­dében rámutatott: Magyar- ország „éles helyzetben van”, amelyet úgy kell kezelni, hogy a lakosság biztonságban, nyu­galomban érezhesse magát, mti Rendelet készül A települési önkormányzatok 1,7 milliárd forintot igényelhet­nek a központi költségvetésből a lakossági adósságkezelési program keretében. Az Egész­ségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium módszertani útmutatója alapján most készülnek a helyi rendeletek a támogatások odaítélésének fel­tételeiről. EUROPRESS Utolsó pillanat Két nagy koalíciót vett nyilván­tartásba a ma megismétlendő országos cigány elektori gyűlés előtt az Országos Választási Bizottság. A Lungo Drom köré csoportosuló szervezetek és a Demokratikus Roma Koalíció - alapvetően szociális és társa­dalmi integrációs kérdésekre összpontosító - programja je­lentős hasonlóságot mutat, mti Református voks Bölcskei Gusztávot, a tiszántúli egyházkerület püspökét válasz­tották a Magyarországi Refor­mátus Egyház lelkészi elnöké­vé, míg a világi elnök Nagy Sándor, a Duna melléki egyház- kerület főgondnoka lett. A tiszt­ségviselőkről - akik hat évig látják el feladatkörüket - a Ma­gyarországi Református Egyház zsinatának alakuló ülésén, a XII. budapesti zsinat első ülés­szakán titkos szavazással dön­töttek a küldöttek, mti Együtt többre Az egészségügy területén mű­ködő üzleti biztosítókkal veszi fel a kapcsolatot az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Ennek lényege: olyan kiegészí­tő biztosítási konstrukció, amely a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátásokhoz kapcsolódva nyújt többlet­szolgáltatásokat. EUROPRESS Maga döntsön Civil szervezetek fogtak össze annak eléréséért, hogy a ma­gyar nők is élhessenek szabad választási és önrendelkezési jogukkal szülésük módjának és helyének megválasztásakor, mti Sztár a bálon Megérkezett Budapestre Catherine Deneuve, az Opera­bál sztárvendége. A bál vendé­gein kívül hamarosan a magyar közönség is láthatja őt leg­újabb, Muskétások című film­jében, amelyben Franciaország királynéját alakítja, europress Lobogó a tárlaton Új szerzemények 2002. címmel nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban. A tárlaton régé­szeti ásatásokon fellelt, vásár­lással, gyűjtéssel, illetve ajándé­kozással szerzett tárgyak tekinthetők meg. A kiállításon látható az a nemzeti színű lobogó is, amely a Mount Eve- rest csúcsán lengett, mti ■

Next

/
Thumbnails
Contents