Heves Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-10 / 58. szám

2003. Március 10., hétfő 11. OLDAL H O R I Z 0 N T Uniós remények és aggodalmak A honi termékek hetven százaléka az unióba kerül Végéhez közeledik az az Európai Uniós fúrumsorozat, amelyet az észak-hevesi térség több településén szerveztek az el­múlt hetekben. Pétervására, Istenmezeje, Erdőkövesd, Verpelét és Bélapátfalva után a napokban Mátraderecskén várták a la­kosságot a tájékoztatóra, valamint az azt követő kötetlen eszmecserére. Észak-Heves megye A programok közös vonása volt, hogy vala­mennyi helyszínen először a hagyományőr­ző csoportok, illetve iskolások adtak olyan műsort, amelyeknek a középpontjában a helyi értékek reprezentálása állt. Ezt köve­tően Szilágyi Gábor, a Külügyminisztérium munkatársa tartott előadást a csatlakozás­ról, illetve annak várható következményei­ről. Mindenütt elmondta, hogy a hazánk­ban előállított termékek 70 százaléka már most is az Európai Unió országaiban talál vevőre. A belépést követően azok a minősé­gi termékek és szolgáltatások lehetnek piac­képesek, amelyek egyediek és az adott táj­egység specifikumait is magukon viselik. A fórumokon leggyakrabban feltett kérdések a bérekre vonatkoztak. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy a becslések szerint 10-14 év alatt érhetjük el az uniós % bérek átlagát. Néhányan azon aggodalmuknak is hangot ad- ^ tak, hogy az olcsóbb, nyugati 1 áruk kiszoríthatják a piacról J\. az itthon, magasabb költség- 1" gél előállított termékeket. Az előadó úgy vélekedett, hogy 1 ez a kétely eltúlzott, a jó minő­ség továbbra is garancia az elad­hatóságra. A térség országgyűlési képviselője, Sós Tamás főként a helyi gondokról és a megol­dásra váró feladatokról beszélt. Ilyen a munkahelyteremtő vállalkozások segítése, a közutak állapotának javítása, a szennyvíz- beruházások, s az életképes turisztikai pro­jektek támogatása. Ezekre a célokra már a csatlakozás előtt is jó eséllyel lehet pályázni az uniós kasszából. Példa erre a Pétervására térségében épülő, s a PHARE által is támo­Ártatlannak tartja magát gatott szennyvízberuházás. Hangsúlyozta azt is, hogy fontos, és viszonylag kevés költ­séget igénylő feladat a települések arculatá­nak javítása. A fórumon a térség egyik legna­gyobb foglalkoztatójának szá­mító Forcent Kft. ügyvezetője arra a kérdésre várt választ, hogy milyen módon kapnak segítséget a rehabilitációs munkakörben dolgozók a csatlakozás után. Tudvalévő, az uniós országokban ismeret­len fogalom a rokkantnyugdíjas réteg, épp ezért fontos lenne tudni, hogy megmaradnak-e azok az állami támo­gatások, amelyek egyelőre még segítik ezeknek az embereknek a foglalkoztatását. Szilágyi Gábor válaszában elmondta, hogy a rehabilitációs munkahelyeket a belépést követően sem fenyegeti veszély. A fórumsorozat utolsó programját Sírokban tartják március 13-án, ahová ugyancsak várják az érdeklődőket. ___________________________________(BABTA) Nagyobb támogatás a leendő lakáshoz Eger, Kompolt Mint arról már tudósítottunk, február végén igen súlyos, 13 évi börtönbüntetésre ítélte a Heves Megyei Bíróság a Tarnabodról elszármazó, de ma már a fővárosban élő N. Lász­lót. Az elsőfokon meghozott ítélet szerint ő volt az, aki a kom- polti cigánybálban - 2001. szeptember 8-án - megszúrta az ott rendezőként tevékenykedő P. Pált, aki kivérzéses sokkban meghalt, mire a mentő kórházba ért vele. Csakhogy az akkori kompolti cigánybálban meghalt egy ember, mégpedig egyetlen késszúrástól. Ez nem osztható szét a többnyire Tarnazsadányból érkezett, mint­egy 15-20 fős társaság tagjai kö­zött, de még a között a hat ember között sem, akik ellen garázdaság miatt végül is vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség. Az ember­ölés bűntettében jelen esetben csak egy ember ítélhető el, mivel az elkövető mindenki mástól füg­getlenül, szándékát előzetesen még csak nem is sejtetve senki­vel, szúrta meg a „Palit”. A büntetőtanács nem véletle­nül tárgyalta ezt az ügyet öt na­pon át. Ám, amint a tanúk kihall­gatása elkezdődött és haladt elő­re, a bíróságnak azzal kellett szembesülnie, hogy a korábbi rendőrségi vallomások egyre- másra megváltoznak. Igaz, jól kö­vethető szisztéma szerint: aki az elsőrendű vádlottat akarta bűnös­nek láttatni, az még határozot­tabb érvekkel állt elő az ő tevőle- gességét illetően, aki pedig nem szeretett volna rá vallani, az szin­te azt is letagadta, hogy Kompokon járt azon az estén. Az elkövető személyére vonat­kozóan három komolyabb verzió vetődött fel az eljárás különböző szakaszaiban, mint ahogy össze­sen három kés, vagy bicska került szóba, mint a helyszínen előfor­A laikus olvasónak is feltűnhet, hogy nem minősített, „csupán egyszerű” emberölés bűntettéért milyen tetemes szabadságvesz­tést rótt ki az eljáró tanács. A sú­lyosító és az enyhítő körülménye­ket számba véve azonban elosz- lik a kétely: a vádlott nyolcszor volt már büntetve, jelenleg is há­rom bíróság jár el vele szemben bűnügyekben, közöttük kénysze­rítés, halálos közúti baleset oko­zása és más „vétkek” miatt. Igazából azonban - főként a vádlott szemszögéből nézve - nem is azzal van a probléma, hogy 10, 11, vagy 13 év, hanem sokkal inkább azzal, hogy bűnös­nek találtatott az emberölésben. N. ugyanis váltig állította, s fel­lebbezését is erre alapozva nyúj­totta be a védelem, hogy nem ő követte el a terhére rótt cselek­ményt. A bíróságnak ebben az ügyben egyébként - ha lehet ilyet mondani - a megszokottnál is ne­hezebb dolga volt. Amikor két csapat egymásnak ugrik, vagy az egyik társaság egyszerűen neki­esik a másiknak, igen nehéz megítélni, hogy a tömegben ki mit tett. A bíróságok ilyen esetek­ben mindenkit elmarasztalnak garázdaság bűntettében, aki csak részt vett benne, és „meg is oldó­dott a dolog”. dúlt szúróeszköz. Egy időben a negyedrendű vádlott, R. János vállalta magára a szúrást, amit az­tán később visszavont, arra való hivatkozással, hogy N.-ék adták ki neki ukázba, hogy „vigye el a balhét”. A másik - s most már a nem jogerős ítélet szerint az igazi - verzió alapján az elsőrendű vád­lott volt az, aki R. János kését használva megszúrta az áldoza­tot a bálban. A harmadik, megle­hetősen vékony vonal egy „Füles” becenevű ember, akinél egy „30 centiméteres hosszú tőr volt”. A kések közül mindössze az elsőrendű vádlott bicskája került elő, de erről a szakértők megálla­pították, hogy nem lehetett az el­követés eszköze. Az ítélet szerint a vádlott R. János aznap vásárolt bicskáját használta, majd valahol megszabadult tőle. Nem találtak vérszennyeződést N. László ruhá­zatán sem, de ezzel kapcsolatban az időközbeni átöltözés jött szó­ba. Végül volt egy szemtanú is, aki - elsősorban a rendőrségi val­lomása szerint - a büfé melletti kis raktárhelyiségben meghúzód­va látta, amint N. szúrt. A bizo­nyítékok között vette számba a bíróság a poligráfos vizsgálatot is. Ennek érdekessége, hogy magá­nak a vádlottnak a kezdeménye­zésére végezték el a „hazugság­vizsgálatot”, s a szakértői megál­lapítás szerint N. László „megbu­kott” ezen. Az utolsó szó jogán egyébként az elsőrendű vádlott azt mondta a tanácsvezető bírónak, hogy „le­gyen szíves megbüntetni azt, aki bűnös”. Néhány órával később az­tán az ő bűnössége mondatott ki. ___________________________ISIKÉI A tervek szerint a korábbi­hoz képest változnak a me­gyeszékhelyen a lakáshoz jutás támogatásának rendjé­ről szóló szabályok: tovább­ra is fontos alapelv marad a szociális rászorultság, s a jö­vőben emelkedik az adható összeg, s módosul a megkí­vánt önerő mértéke is. Eger Az önkormányzati elképzelések szerint továbbra is kamatmentes kölcsönről, valamint vissza nem térítendő támogatásról lehet szó (vagy ezek kombinációjáról), an­nak együttes összege új lakás épí­tése, vásárlása esetén maximum félmillió forint. Használt lakás vá­sárlásakor vagy egymillió, vagy nyolcszázezer forint lesz az adha­tó legmagasabb összeg: ebben a kérdésben a városi önkormányzat dönt majd. Új, illetve használt la­kás esetében is a maximálisan ad­ható összegnek legfeljebb a fele lehet vissza nem térítendő támo­gatás, erről szintén a közgyűlés jogosult dönteni. Lakásbővítéskor pedig legfeljebb háromszázezer forinthoz juthatnak az igénylők. Fontos tudnivaló ugyanakkor, hogy magánszemélyektől felvett kölcsön visszafizetésére helyi tá­mogatás nem adható, tehát a ház felépítése után ilyen indokkal hiá­ba fordul bárki is a polgármesteri hivatalhoz. A megkívánt önerő új lakás építése, vásárlása, illetve bő­vítés esetén a költségek legalább 40 százaléka, használt lakás véte­lekor az ár legalább 45 százaléka lehet. A kamatmentes kölcsön fu­tamideje tíz év. ________________________|RM) Stop a füstölésnek A közlekedési felügyelet igazgató- helyettese, Kormos Emil érdeklő­désünkre - miszerint több-e az el­öregedett kétüteműek bukási ará-' nya a műszaki vizsgákon - a követ­kező tényről tudott beszámolni:- A vizsgák statisztikája semmi­vel sem tá­masztja alá azt a feltételezést, hogy körükben több lenne a fel- készítetlen autó. Megjegyzem, hogy a kétüte­mű Trabantok és Wartburgok alkatrészellátása ennyi idővel a tí­pusok gyártásának megszűnte után is jónak mondható. Egyszerű a motorjuk és a futóművük, a szük­rintos befektetés „kihozható-e” még az öreg, de majd már nem pö­fögő, füstfelhőt maga után nem eregető masinákból. (budavári) A mérnök úr segít Kapcsolatteremtő készsége, rögvest megnyerő közvetlen­sége azért is értékelendő, mi­vel évtizedeken át dolgozott egy országos vállalat főener­getikusaként. A miskolci Dubózky Ferencet nem szédí­tette meg a hatalom, közvet­lenségét töretlenül megőrizte. Eger Az Egri Egészség- és Környezetvé­dő Egyesület rendezvényén talál­koztunk. Azelőtt nem ismertük egymást, csak hallottam róla, mégis néhány perc múltán úgy be­szélgettünk, mintha esztendők kö­zös impressziói kötnének össze bennünket.- Reálértelmiségiként, mérnök­ként csak a tényekben hittem, s a szellemtudományokat, az ezoteria különböző ágait nem becsültem valami nagyra. Egyszerre azon­ban arra döbbentem rá, hogy érzé­kelem a velem diskurálók belső szerveinek a bajait. Először azt hit­tem megháborodtam, s orvoshoz mentem: azt mondta, nincs se egészségügyi problémám, se bár­miféle tudatzavarom. Természetesen nem elégedett meg ennyivel, mivel a sar­latánkodás távol állt tőle. Ezért el­határozta, hogy tanul, hivatalos formában is gyarapítja ismereteit.- Még a kötelező vizsgák előtt - ezek elrendelésével mindjárt egyetértettem - egyetemi rangú diplomákat is szereztem. Nem akartam csak ösztönös érzéktől ve­zérelve tevékenykedni. Bécsben is okíttattam magam, hogy „teljes fegyverzetben ’’fogadhassam a hozzám fordulókat. Azóta gyógyít is, de - pontosí­tás végett - nyomatékosan meg­jegyzi:- Engem csak a segítő szándék sarkall, valójában az odaát lévő­kön múlik minden. Ők adják a né­ha szinte csodákra képes erőt és energiát. így aztán semmi ok a rá- tartiságra. Semmivel sem vagyok több, mint más. Legfeljebb hálás lehetek azért a nem mindennapi kegyért, amelyben részesültem. A nemes cél érdekében számos módszert hadba vet. Nem vonako­dik a reflexológiától, a radiesztéz- iától, az akupunktúrától, a fitóterápiától. Ráéreztünk egymásra. Bíztam abban, hogy valamiféle gyakorlati bemutatót tart. Nem tárgyaltunk róla, nem kértem rá, mégis meg­tette. Az egyesületi tagok - előbb a nők, aztán a férfiak - sorakoztak előtte. Mindenkivel közöké az áha- la vélt diagnózist. Minimális téve­dési százalékkal. PÉCSI ISTVÁN Jr Egyszerű és kényelmes1 Ha folyószámláról fizeti elő a Heves Megyei Hírlapot vagy a Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggelt, akkor • nyugodnia pihenhet, elutazhat, nem kell várnia a kézbesítőt, • előfizetése automatikusan hónapról, hónapra megújul, • részt vo.sz minden előfizetőknek szóló akcióban, nyeremény-sorsoláson, • előfizetésével kapcsolatos változtatásait ingyenesen hívható telefonszámunkon (06/80/513-646) módosíthatja. Válasszon lapot! Most minden folyószámlái# fizetési módra áttérő előfizetőnket megajándékozunk tetszés szerint egyhavi Hölgyvilág □ Autó-Motor L) vagy Lakáskultúra □ előfizetéssel! A szelvényünket leghamarabb visszaküldő tíz előfizetőnk megkapja továbbá Patricia Poller: Hullámok hálán e. könyvéi is! .Akciónk 200.3. április 30-ig tart. / Felhatalmazás csoportos beszedési megbízás teljesítésére Barik .szám I a-l.i i \ ajdoi íos neve: ____________________________:____________________________________:_____ B ankszámlaszáma: o\ Bank neve és címe: ________________________________________________________________________________ J ogosult neve: Axel Springer Magyarország Kft. IIcvcs Megyei Iroda 330Ö Eger, Barkóczv u. 7. Giro kód: A 10462933 T 032 Előfizető neve: ____________________________________________________________________________________ E lőfizető címe: ----------------it szám -------------------------------város, község______________________út, utca, lis z. Az előfizető azonosítója (Az előfizetői számlán lévő ötjegyű kódszám): Érvényesség kelte: év -----------------------------------­h ó nap V isH/.avormsíg érvényes : (kérem jelölje x-s/.el) A jelen nyomtatvány kitöltésével és aláírásával felhatalmazom a fent megnevezett bankot, hogy a megjelölt jogosultat az általam benyújtott feli i utal mázasról (megbízásról) értesítse,és bankszámlámul u jogosult által Wnynjtoll beszedési megbízás alapján - megbízásom keretei közölt - megterhelje. Tudomásul veszem, hogy a felhatalmazási megbízás elfogadásáról, a beszedés megkezdésének tényleges időpontjáról, illetve elutasításáról — unnak okáról — u beszedésre jogosul I lói csuk előfizető kaphat értesítést. Kelt: -----------------------------r-------------- A számlatulajdonos aláírása------------------------------------------------------­K élpik ii megiií/ánt. juta*«« **t bmiljáiw., idillije viHs/a a kunióim (3300 F.gei fiaik'«;/} u ?.( Vagy adja ál a Hevet, Megyei Híitap ké/inw'l/ijéuek T1 HÍRLAP A jövőben csak katalizátorral. Kérdés, megéri-e beszereltetni... fotó: pilisy elemér (Folytatás az 1. oldalról) séges alkatrészt azok utángyártóitól, sőt akár Németor­szágból is be lehet szerezni. A katalizátorhoz a mozgáskor­látozott üzembentartók várhatóan támogatással jutnak majd hozzá. Másoknak viszont zsebbe kell nyúlniuk. Előtte azonban meg le­het gondolni, hogy a 30-40 ezer fo­Munkaautó lett belőle A tapasztalatok szerint a legtöbb kétütemű Trabant és Wartburg már csak második au­tó a családban. Sokan használják munka­autónak is. Vannak, akik nem kímélik, az idősebb generáció azonban még ápolja, gondozza az egykori NDK-s jármüveket.

Next

/
Thumbnails
Contents