Heves Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-08 / 33. szám
■* * 10. OLDAL 2003. Február 8., szombat Férfias próba, pizzával fűszerezve A férfiasság első igazi próbája, vagy feleslegesen elfecsérelt fél év, amelytől igyekszik menekülni, aki teheti? Van, aki így, van, aki úgy értelmezi a katonaságot. Elmúltak már azok az idők, amikor faluhelyen nem volt becsülete annak a legénynek, akit nem soroztak be. Manapság sokan választják a laktanyai élet helyett a polgári szolgálatot. Indokolt-e a félelem a mundértól? Bejárati csizmamosó. Tisztán lehet belépni A mikor a kilencvenes évek közepén a Honvédelmi Minisztérium csökkenteni kívánta a laktanyák számát, Hatvan és Aszód, a két egymáshoz közeli város versenyzett objektuma megtartásáért. A szaktárca döntése végül Aszódnak kedvezett. Három éve a boldogi laktanyára is lakat került. Sokan megsiratták a kivonuló katonákat, hiszen a honvédeket már mindkét településen szinte saját gyermeküknek tekintették. A térségben ma már csak Aszódon van laktanya, így aztán Heves megye délnyugati részéből a fiatalok közül nagyon sokan választják katonáskodásuk színhelyéül a közeli várost. Pontosabban a hat hónapos szolgálat egy részét, hiszen az elején két-három hónapot mindenki a kiképzőbázison tölt el. Azt mondják, ahhoz képest Aszód már valóságos üdülőparadicsom. Hogy miért? Talán azért, mert az elmúlt évben itt adták át a nívódíjjal kitüntetett legénységi szállót. Rekorder kiskatona Az épületbe belépve a különbséget leginkább az érzékeli, aki 15-20 éve volt katona. És nem csak az, hiszen Nagy Krisztián honvéd azt meséli, hogy a kiképzőbázison tizenhatan voltak egy szobában, itt meg hatan. Nagy különbség! Krisztián horti. Azért kérte magát Aszódra, mert így közel van a szülői házhoz. Akár mindennap is hazabuszozhatna, ha nincs 24 órás ügyeletben. Délután négytől másnap reggelig szabad, és ha felül a buszra, akkor negyven perc alatt hazaér. A civil ruhája ott lóg a szekrényében, engedélyt kér, átöltözik, és már mehet is. Ám inkább csak hétvégeken megy. Mint mondja, unja a buszozást, és különben is: délután nem is olyan rossz a laktanyaélet. Biliárd is van a klubban, és ő nagyon szeret játszani. Hegedűs Csaba Hatvanból vonult be. Zeher Zoltán alezredes, laktanyaparancsnok-helyettes szerint a Magyar Honvédség rekordere ő, hiszen 31 évesen lett sorkatona. Csabát otthon várja az asszony, így ő hét közben is hazaszalad a családjához. A nívódíjas épületben Zeher alezredes kalauzol végig. A bejáratnál mindjárt ott az első kuriózum: a csizmamosó. Jön a kiskatona a gyakorlatról, és mielőtt összesá- rozná a tiszta padlócsempét, lemossa a lábbelijét. De van más érdekesség is: a folyosókon található szódavíz- és tea-automata. Ingyen ihat a kiskatona, ha megszomjazott. Kalóczkai Károly alezredes, zászlóaljparancsnok a körleteket mutatja. Két-, négy- és hatágyas szobákat, a teakonyhákat mikrohullámú sütővel, kávéfőzővel és gáztűzhellyel. Van dohányzószoba is, ahol elszívó juttatja a szabadba a cigaretta füstjét. A klubban éppen biliárd- és csocsó-csata zajlik. Zömmel Heves megyeiek játszanak. Gyulay Géza Gyöngyösről, Nagy László Egerből, Varga György Boldogról jött. Varga zsenge fiatalemberként még azt tervezte, hogy paprikájáról híres faluja laktanyájában húzza majd magára a mundért, ám mire katonasorba cseperedett, már csak az aszódi laktanya maradt a közelben. Afgán szemlén Az étkezdét nem lehet kihagyni a laktanyamustrából. Aszód azon kevés helyek egyike, ahol a tisztek és a sorkatonák ugyanazt az ételt kapják. Ottjártamkor Lá- ■nyi János honvéd-szakács és Kardos István éppen a pörköltet ka- vargatta. Paradicsomos káposztát tálaltak mellé, az első fogás krumplileves volt. De szerepelt a heti étlapon Újházy-tyúkhúsleves és Jókai-bableves is. Sztán István ezredes, laktanyaparancsnok 1989-től irányítja a Magyar Honvédség 40. Galga Vezetésbiztosító Ezredét. Hogy mi a feladatuk? Őrzés és védelem, forgalomirányítás, a települő személyi állomány megfelelő élet- és munkakörülményeinek biztosítása, az esetleges csapások következményeinek felszámolása, közreműködés a mentésben és az áttelepítésben. De nem katonai jellegű feladatokat is ellátnak, amelyek elősegítik a hon védség és a polgári lakosság közötti jó kapcsolat elmélyítését. Ott voltak a Tisza és a Duna töltésein is árvízkor, és jó néhány országos rendezvényen húzták fel a résztvevők által használt honvédségi sátrakat. Sztán ezredes nemrég Afganisztánban is járt terepszemlén, hiszen korábban arról volt \ szó, hogy magyar katonákat küldenek a keleti országba. A Parlament végül úgy döntött, hogy egészségügyi egység utazzon. A pa- fe rancsnok sajnálja, hogy nem katonák mennek, hiszen ez jó tapasztalatszerzési lehetőség lehetett volna a magyar honvéd- ■ Hogy milyen a mostani bevonuló fiatalság? Olyan, mint a civil életben. Mások a gondjai és más az érdeklődési köre, mint 10-15 évvel korábban. És a honvédségnek alkalmazkodnia kell, hiszen fontos, hogy a lehetőségekhez mérten jól érezze magát a Idskato- na a laktanyában. Manapság sok fiatal sietteti a bevonulást, hiszen az álláshirdetésre jelentkező fiatalemberektől már startból megkérdezik, hogy volt-e katona. Ha nem, akkor valamilyen ürüggyel elutasítják, hiszen a munkáltató nem szereti, ha alkalmazottját később fél évre kénytelen nélkülözni. Megtörténhet, hogy 2005-től már csak hivatásosokból áll a Magyar Hadsereg, ám az ezredes szerint a fiatalokat valamilyen formában fel kell készíteni a haza védelmére. Önkéntes tartalékosként, vagy az amerikai mintára megalakuló nemzeti gárda tagjaként lehetne a fiatalra számítani. A jelek szerint sok fiatal lát fantáziát a katonaságban, hiszen a leszerelés előtt állók közül tizenöten kérték, hogy szerződéses katonaként a laktanyában dolgozhassanak. De a jelentkezők között van mérnök és tanár is. Amikor a katonának szegődött hölgyekről kérdezem, a parancsnok azt mondja: - Végre valahára! Vannak olyan fel- * adatok a honvédf, sé8- ben is, amelyek ellátását a hölgyek talán még a férfiaknál is jobban meg tudják oldani. Például az irodai, az ímoki munkát. Hölgyek mundérban Ottjártamkor a laktanya-ügyeletes tiszt egy hatvani hölgy, Érsek Zsoltné százados volt. A fiatalasz- szony azt mondja, nagyon megszerette a laktanyát. Kötöttebb, mint a civil élet, de rendezettebb és kiszámíthatóbb is. Aszódon a tisztek közül 6, a tiszthelyettesek közül 21 a hölgy. És a számuk az eljövendőben várhatóan emelkedni fog. A laktanyában járva találkoztam Lukács József őrnaggyal is, aki Boldogról jár mindennap a munkahelyére. Kisfiú volt, amikor falujában épült a laktanya, és őt nagyon sokat autóztatták az építkezésre anyagot szállító kis- katonák. Akkor döntötte el, hogy ő is a honvédséget választja. Néhány mondatot váltok Gál Gyula alezredessel, aki ezredtörzsfőnök, és úgy véli, hogy a be- vonulók nagy többsége nem érzi nyűgnek a katonaságot. Persze ahhoz az is kell, hogy a kiskatona ne érezze feleslegesnek az itt eltöltött néhány hónapot, hogy értelmesnek találja a laktanyai elfoglaltságot. A leszerelők közül jó né- hánnyal később is tartja a kapcsolatot, és a legtöbbjük azt mondja: jó buli volt a katonaság. Mindegyiküknek van néhány olyan története, amely csakis a katonaság alatt eshetett meg velük. Szakad a hó, amikor kijövök a laktanyából. A kapu előtt posztoló kiskatona az eget kémleli, próbálja saccolni, mennyi az utánpótlása a fehér égi áldásnak. Vélhetően nem örül a nagy hónak, mert hát azt bizony el kell majd lapátolni. Néhány szót váltunk az időjárásról, amikor autó kanyarodik a laktanya elé, és egy fiatalember két doboz pizzával száll ki belőle. Csak számomra meglepő, hogy a kiskatonák rendelték. Az ebéd és a vacsora között csemegézni, akartak, felhívták hát a laktanyai nyilvánostelefonról a pizzériát, és rendeltek. Az őrszem ezt már szóra sem méltatja. Neki a havazás fontosabb téma. TOMPA Z. MIHÁLY ségnek. Orügyeleteseket szemrevételez a százados asszony FOTÓ: T. Z. M. M ég nem láttam, de tudtam, hogy kell nekem. Nevének dallama, ígérete volt, nyugalmat sejtetett. Ráadásul elérhetőnek, különösebb erőfeszítés nélkül is megszerezhetőnek tetszett. Megvártam, hogy magam legyek. Bizonyos telefonokat még a barátai előtt sem ereszt meg az ember. Persze, majd később elmesélem nekik, hogyan is volt, de az első beszélgetéshez kellett a csend. Hogy higgadt maradhassak, ne árulkodjon a hangom arról, hogy mennyire szeretném. Amikor aztán a férfi elsorolta, hogy a telken három diófa van, meg meggy, barack és többféle alma, körte, s persze két- ágyásnyi eper is, egészen megszédültem. Már csak a diókért megérné! Nehezen, de uralkodtam magamon. Nem szabad, hogy az eladó megneszelje a szándékomat. Ha érzi, hogy lépre mentem, nem enged az árból. Ebből a nevetséges árból, amit ezért a kincsesbányáért kér. Azt mondtam neki, köszönöm, még meggondolom, s letettem a kagylót. Ez nem lehet igaz! Háromhavi fizetésemért megkaparinthatok egy gyümölcsöst. Hát mi az a háromhavi fizetés? Persze, megkeresni keserves, de mit ér az tíz év múlva a bankban. Szegény apu is kéthavi keresményéért váltott húsz évvel ezelőtt autónyeremény-betétkönyvet, megalapozandó a jövőnket, aztán most, hogy névértékén visszaváltottuk, a hétvégi bevásárlásra sem futotta. A föld, az más. Ha azt most megveszem a háromhavi fizetésemért, az tíz év múlva is megéri majd az akkori háromhavi fizetést. S akkor még semmit se mondtam. Mert ugyebár az EU-s csatlakozás, meg aztán az ingatlanárak eszelős szárnyalása... Kötözni való barom vagyok, ha erre a telekre nem vetődöm rá. Heveny vadászizgalmam csak percekig tarthatott.- Te tudod - legyintett cimborám, amikor beavattam titkos tervembe. - Én alig bírtam megszabadulni a telkemtől, s a töredékét se kaptam annak, amennyit belefeccöltem. Ilyen ajánlat ezer is van, és a kutyát se érdekli. A hobbikertek ideje már lejárt.- Nem is hobbikertnek venném - okoskodtam -, hanem befektetésnek. Hogy tíz-húsz év múlva legyen mihez nyúlnom.- És addig? - kérdezett vissza. - Addig mit csinálsz vele? Műveled?- Igen, művelem! Ha csak a termés felét adom el, öt év alatt behozza az árát.- Ha nem lopják le, mire kimégy. Dolgozol vele, metszed, kapálod, permetezed, aztán egy szem barackot se találsz, amikor odaállítasz a kosaraddal. De én nem akarom elvenni a kedved. Megfontolandónak tűntek az érvei. Ám csak addig hatottak, míg kolléganőm szirénhangjait meg nem hallottam.- Tudod te, hogy micsoda élmény a sajátodat szedni a fáról?! Hogy minden egyes gyümölcs olyan, hogy azonnal bele kéne harapni. És ha sok terem, hát eladod. Téli estéken, amikor amúgy sincs mit csinálni, megtöritek szépen a diót, s úgy viszik majd, mint a cukrot. Egy ismerősünk így vett a lányának lakást. A dió árából.- Ezen a telken három diófa is van - nyögtem be, szomjazván a további biztatását.- Akkor ne gondolkozz! Alig vártam, hogy pirkadjon, sjpárom- mal kikocsizzunk a helyszínre. Ó ugyan nem ugrott az ötletért, „minek az neked, bajnak?”, kérdezte, de rám hagyta a döntést. Bár úttalan utakon értünk célba, remélni sem mert véleményt mondott: „jó a telek fekvése és barátságos a környék”.- Istenem, hogy miért nem foglalóztam le már tegnap - jajongtam. - Figyeld meg, hogy elviszik az orrom elől. Talán már meg sincs. De megvolt. így aztán, iszonyatos erőfeszítéssel, maradtam az eredeti stratégiánál, s csupán arról biztosítottam az eladót, hogy kacérkodom a gondolattal. Este felhívtam kertész barátnőmet. Alighogy vázoltam, mit főztem ki, rám parancsolt:- Azonnal vedd meg! Az ingatlan a legjobb befektetés. Az EU-csatlakozás után pedig aranyat ér. Ne hallgass te senkire. Ezt egyszerűen nem bánhatod meg!- Eljönnél velem holnap megnézni?- Persze. Tudtam, hogy Ancsiban megbízhatom. Ha ő is fantáziát lát ebben a bizniszben, akkor baj nem lehet. Képek jelentek meg. Élesen láttam a most még kopasz, de heteken belül rózsaszín és fehér virágba borult fáimat, a gyümölcstől roskadozó ágakat, a rokon és az ismerős gyerekek nyargalászását a hatalmas birtokon, a teli kosarakat, s önmagamat is, amint a piac egy szegletében kínálom a mutatós portékát. Eme délibáb oly tisztán viliódzott előttem, hogy sikerült elfednie a lidérces víziót: izzadva görnyedezem kapával kezemben, s borogatom tenyeremen a metszőolló törte vérhólyagjaimat.- Ezt már nem dobom ki - jegyeztem meg páromnak, amikor vacsorakor kiürült a margarin műanyag doboza. - Kimosom, és elkezdem ezeket gyűjtögetni. Jó lesz majd az epernek, meg más egyéb bogyós gyümölcsnek. Ilyenekben árusítják a nénikék is... Nem árulom el, mit felelt rá. Megvirradt a várva várt nap. De hol volt még dél, mikorra is megbeszéltük az eladóval, s barátnőmmel a találkát. Mintegy időhúzásként nagyobb kört tettem a kutyával. És akkor összefutottunk Imrével. Rég örültem ennyire a találkozásnak. Tudtam, hogy ő az, aki feltétlenül megerősít elhatározásomban. Hiszen neki is van egy tanyája, ő aztán megértheti ezt a szinte fájó, föld utáni sóvárgásomat.- Hátadra bírsz te venni egy százliteres permetezőt? - nézett rajtam végig a jól megtermett, hatvanas évei felé közelítő bölcs ember. - Egy gyümölcsöst nem lehet parlagon hagyni, mert megeszi a fene. Persze, lehet biokert is, csak akkor meg csalánlével kell gondozni. A csalán pedig nagyon mar. Azt még műanyag permetezőbe se teheted. Nekem is van egy ilyen telkem. Ingyen a nevedre íratom, csak csináld!- Azt mondod, ne vegyem meg? - pislogtam porig sújtva.- Azt! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Legfeljebb pondrós lesz a barackom, nyugtatgattam magam. Lekvárnak még jó lesz úgy is. S micsoda lekvárok állnak majd a kamrapolcunkon. Manapság már az sem két fillér.- Hogy tetszik? - kérdeztem repesve Ancsitól, amikor megálltunk a telek aljában. Mosoly nélkül válaszolt: - Menjünk föl! Tömörre fogott utasításából megorrontottam: nincs hanyatt esve a helytől. Szótlanul masíroztam a nyomában, s ahányszor csak megtorpant a sovány földön érzékelhetően kínjukban fejlődött, szegény öreg fák mellett, kérdőn fürkésztem az arcát. De barátnőm néma maradt. Felérve a dombtetőre, ahol még mindig nem volt vége a már erősen bozótos birtoknak, elénk tárult a város. A kilátás oly pazar volt, hogy összefacsarodott a szívem.- Istenem, de szép! - ujjongtam. Ancsi csak ennyit mondott: - Na, húzzunk innét! -, s már iramodott is vissza a kocsihoz. HÉGYESSY ZITA A nagy ábránd