Heves Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-18 / 41. szám
4. OLDAL MEGYEI KORKÉP 2003. Február 18., kedd Tegnapról mára Hevesben Fogadóórák ii EGER — Ma 16 órakor a Városháza 2-es termében Császár Zoltán önkormányzati képviselő várja a választókat. Szerdán 9-től 12 óráig fogadóórát tart hivatalában dr. Nagy Imre polgármester, akit előzetes bejelentkezés alapján kereshetnek föl az érdeklődők különféle észrevételeikkel és panaszaikkal. Ugyancsak szerdán várja a polgárokat Bányász Róbert önkormányzati képviselő, aki egyben a gazdálkodási bizottság elnöke is, őt 16 órától a Városháza 1- es termében kereshetik föl. Újból Ördög áll az élen ■ HEVES MEGYE - Rendben megtartotta tisztújító megyei választmányi ülését a Független Kisgazdapárt (FKGP) Feldebrőn, ahol elnököt, elnökséget és országos nagyválasztmányi küldötteket választottak. Dr. Ördög István (Gyöngyös) mellett Kelemen Csaba (Eger) pályázott az elnökségre. A küldöttek a titkos szavazáson Ördögöt erősítették meg e tisztségben, Kelement főtitkárrá választották. Bogi Miklós (Hatvan) és Szatmári Lajos (Gyöngyös) alelnök, Pető Imre (Gyöngyös), Nagy Zoltán (Mátraballa) és dr. Fülöp János (Hatvan) pedig titkár lett. A pártügyész Körömi Béla (Kömlő), a fegyelmi bizottság elnöke dr. Gulyás István (Tárnáméra). A március elejére Budapestre tervezett tisztújító országos nagyválasztmányi ülésre az elnök és 9 küldött utazik. A régi-új elnök kijelentette: a párt magára találását jelzi, hogy a 88 fős megyei választmányból 50 településről 74-en vettek részt az ülésen. A megyei üléssel egy időben a fővárosban tartott kisgazda-ülésről Ördög elmondta: megdöbbenéssel hallottak róla, oda többek között a Heves megyeiek sem kaptak meghívót. A mögött dr. Deák József, a párt korábban felfüggesztett, s a székház-ügyben kompromittált ügyvezető alelnöke áll. Kolping-tervek 1 EGER - A Kolping Katolikus Legényegylet ma 18 órakor - Bisztriczki László világi elnök vezetésével - tartja egyesületi megbeszélését a Megyei Művelődési Központban. Az eseményen az aktuális farsangi előkészületek mellett a február elsején megtartott éves közgyűlés terveinek megfelelő programok is szóba kerülhetnek: döntés született egyebek közt arról, hogy az egyesület átveszi, felújítja és a Kolping szervezet céljaira kívánja hasznosítani a jelenleg erősen leromlott állagú, üres andomaktályai parókiát. Beiskolázás előtt: nyílt nap ■ EGER - A Ráchegyi Általános Iskola szerdán nyílt napot tart, amikor is a szülőknek kívánnak segítséget adni gyermekük beiskolázásához. Az érdeklődők a 8.30-kor kezdődő tájékoztató után a délelőtt folyamán az első, illetve a negyedik osztályokban folyó oktatással és a kis létszámú műhelymunkával is megismerkedhetnek. Logó-versenyt rendeztek 1 EGER - A Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnáziumban rendezett Országos Lógó Számítástechnikai Versenyben a 3-4. osztályosok versenyében első lett Irházi Henrietta (Abasár), második Richolm Orsolya (Pásztorvölgyi), harmadik Juhász Marcell (Arany J. Ált. Isk. Gyöngyös.) A kicsik versenye ezzel véget is ért, míg a felső tagozatosok győztesei áprilisban a budapesti döntőre utazhatnak. Az 5-6. osztályosok versenyének győztese Richolm András (Pásztorvölgyi), második lett Fodor Ádám (Arany J. Ált. Isk. Gyöngyös), harmadik Sőregi Eszter (Kossuth L. Ált. Isk. Hatvan). A 7-8. osztályosok versenyében elsők lettek Irházi Sándor (Abasár), Jenei András (Kálváriaparti Ált. Isk. Gyöngyös), Rófusz Attila (Pásztorvölgyi), második lett Bőle Pál (Arany J. Ált. Isk. Gyöngyös) és harmadik Szabados Gergő (Pásztorvölgyi). Gazdák az EU-Caféban ■ HATVAN - A Grassalkovich Művelődési Központban működő Eu- Caféban dr. Varga István egyetemi docens, a gödöllői Szent István Egyetem Gyöngyösi Főiskolai Karának kertészeti tanszékvezetője . elmondta: a biokultúrák a jövőben nagyobb ☆ szerepet kaphatnak a hazai mezőgazdaságban, mivel a vegyszermentes tech☆ nológiával előállított termékek iránt nagy a kereslet az Unió országaiban is. A biotermelés nálunk még nem yy terjedt el, ezen változtathat az or- ^ szágos szaktanácsadó rendszer ☆ létrehozása, valamint az, hogy a termelők jelentős támogatásra számíthatnak. Mivel az unióban a néhány hektáros gazdaságok aligha maradhatnak versenyképesek, a szakember a termékpályás szövetkezetbe való tömörülést javasolja a termelőknek. Ott elterjedt a különböző gépkörök alakítása: egy-egy gazda bizonyos termelési fázisok elvégzéséhez rendelkezik gépekkel, így a szövetkezet valamennyi tagjának elvégzi a munkát, míg mások - ugyancsak saját gépeikkel - más feladatokat látnak el. Mi? Hol? Mikor? ■ EGER - A Megyei Művelődési Központban ma 14 órakor a gyógyulást és a pozitív gondolkodást segítő technikákról tudhatnak meg többet az érdeklődők. A rendezvény vendége a Szeretet Fénye Alapítvány. * EGER — Az EGAL Klub — a volt MÁS Klub — február 19-én, szerdán este az Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Önkormányzatának (HŐK) estjére kerül sor. A 19 órakor kezdődő táncos HÖK- buli alkalmából indulásként a Pál Utcai Fiúk együttes koncertjére kerül sor. ■ EGER - A Forrás Gyermek-szabadidőközpontban február 20-tól, csütörtöktől március 10-ig az Országos Diákfotó Vándorkiállítás anyaga tekinthető meg, ___________________________________■ Egy falu nem tudta megvédeni” Nagyfüged Nincs mit mondani: mocsok világ van - summázza a történteket egy középkorú férfi. Talán nem ülendő szavak ezek egy temetőben, de ezúttal hűen tükrözik alighanem egy egész falu keserűségét.- Olyan ez, mintha egy ötéves gyereket öltek volna meg - teszi hozzá valaki, utalva arra: az elhunyt, bár csaknem ötven évet ét, egy kicsit gyerek maradt. Hivatalosan úgy hangozna mindez, hogy értelmileg sérült volt. Dawn-kór, azt mondják. De rendes ember volt, a légynek sem ártott. Ebben mindenki egyetért. S valóban S9kan szerethették a meggyilkolt „Öcsit”, mivel több százan kísérték el utolsó útjára tegnap délután. Mint arról korábban beszámoltunk, a helybeli M. Istvánt múlt hét vasárnapra virradó éjjel holtan találták az utcán. Az azonnal megindult nyomozás délutánra már ki is derítette, hogy ki lehetett a gyilkosa A gyanúsított példás büntetésében Bár rokonsága csekély, több százan kísérték utolsó útjára Öcsit fotó: suha péter azonban nem hisznek a helybeüek, lemondóan jegyzik meg: nem kaphat eleget... A tegnapi temetésre - úgy hírlett - valamiféle szimpátia-tüntetést szerveztek, ám üyesféle zajos esemény nem történt. Egy-egy szál virággal jöttek el sokan, némán búcsúzva az áldozattól.- Öcsi, szegény, mindenkü szeretett, békés ember volt. Ha bántani akarták, ha veszekedtek volna vele, odébbáílt. Egyébként pedig mindenkit megvédett volna Sajnos, őt egy falu nem tudta megvédeni - mondja Bemáth IUésné, azt is hozzátéve: maga is hallott valami készülődésről, de nagyon jól van, hogy végül nem lett belőle semmi botrányos. Okosnak kell lenni, teszi hozzá, de azt azért megjegyzi: ha az áldozat lett volna egy roma, aligha múlik el ilyen csendesen a temetés, biztos összefogtak volna, bosszút állni. De itt már bosszúnak nincs helye...- Felzaklatta a falut a gyilkosság, egy hete rendkívüü falugyűlést is tartottunk a történtek miatt - mondta a község polgármestere, Juhász Jánosné, majd megjegyezte: mostanra valamelyest megnyugodtak az eset után igencsak felkorbácsolódott kedélyek. Ebben - úgy véli - az is szerepet játszhatott, hogy a rendőrök gyorsan kézre kerítették a tettest. Ez persze már aligha segít Öcsin, akinek - mint hírlik - azért kellett meghalnia, mert nem adott tüzet későbbi gyilkosának. Ugyanis nem volt nála gyufa _________________________(ESPÉp B eleszólni igen, dönteni nem (Folytatás az 1. oldalról) Balázs Ernő, az egyesület elnöke lapunknak elmondta: időszerű volt, hogy a választások után a legjelentősebb vállalkozások vezetői személyesen is találkozzanak a polgármesterrel, s egyben hű képet kapjanak a város jelenlegi helyzetéről, közeli és távlati elképzeléseiről.- A polgármester úr kendőzetlenül tájékoztatott a pénzügyi helyzetről, s több tervezett beruházásról, köztük olyanokról is, amelyekben a magántőkére is számítanak. Úgy vélem, a mostani találkozó az eredményes együttműködés kezdete, ami elképzelhetetlenül szerteágazó lehetőségeket nyit meg - jegyezte meg Balázs Ernő, aki hozzátette: a vállalkozók élni kívánnak a lehetőséggel, hogy megfogalmazzák elképzeléseiket, a különféle szempontok szerint összeállított prioritásokat, ezeket koncepcionális javaslatként tegyék le a város vezetőinek az asztalára. Fontos témaként került terítékre az oktatás, ezen belül is a szakképzés ügye, mert - mint elhangzott - sok esetben a képzési kínálat nem találkozik a munkáltatók igényeivel. Épp ezért a vállalkozások a szakképzési alapba fizetendő támogatást helyi intézmények javára utalják, Civilek ám ezért szorosabb együttműködést, a képzés és a munkaerő-piaci igények hatékonyabb ösz- szehangolását szorgalmazzák.- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a személyi jövedelemadó kétszer egy százaléka, a közcélokra, Uletve az egyházak számára felajánlható ösz- szegek is lehetőség szerint a városban maradjanak. Ezt tagjaink igyekeznek elősegíteni, természetesen maximálisan tiszteletben tartva az adózók döntési szabadságát - mondotta Balázs Ernő. A polgármester mindehhez hozzátette: abban is megállapodtak a vállalkozókkal, hogy akár a beruházások ütemezésében, akár adott esetben azok finanszírozásában is közösen vesznek részt, s igyekeznek a különféle szponzorálási tevékenységeket is a várossal egyeztetve megvalósítani. Döntöttek arról is, hogy a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara segítségét is igénybe véve készüljön el a város ipar- és kereskedelemfejlesztési koncepciója.- Azt sem rejtettem véka alá, hogy az idd költségvetés igen szűk mezsgyd hagy, ám az elkövetkezőkben a tervezés korábbi szakaszában elkezdődő egyeztetések még inkább eredményeket hozhatnak, s a város most is és a jövőben is nyitott a vállalkozók kezdeményezésére - summázta a helyzetet a polgármester, azt is megemlítve, szeretnék megalapítani az Év Vállalkozója, Kereskedője kitüntetést, s az odaítélés szempontját is a gazdasági szervezeteket tömörítő egyesülettel Nagy tételről van szó A város költségvetése - a kórházra szánt összegek nélkül - mintegy 6 milliárd forint. Egymilliárd körüli tétel a helyi iparűzési adóból származó bevétel. Épp ezért a polgármester szerint nem lenne korrekt, ha lehetőséget sem adnának a befizetőknek, hogy hangot adjanak a pénzek felhasználásával kapcsolatok elképzeléseiknek. közösen dolgozzák ki. Annál inkább indokolt ez, mert - amint már az elnök fogalmazott - a 36 cég, vállalkozás áapította egyesület létszáma folyamatosan gyarapszik, ma már a legjelentősebb szereplők, s egyben a legnagyobb adózók döntő többsége csatlakozott a civü szervezethez, is. p.i Eger A nonprofit és a profitorientált szféra együttműködési lehetőségeiről esik szó többek között a megyeszékhelyi Civil Házban sorra kerülő civil kerekasztal tagjainak megbeszélésén. Áz eseményre - amelyen a továbbiakban a Civü Fórum idei tervei is napirendre kerülnek - szerdán délután 3 órakor kerül sor, s arra meghívták dr. Törőcsik Mikóst, a város illeté- kes alpolgármesterét is.______■ L eszorítják az árakat A LATKA, TARNABOD Várhatóan százezer forintra szorítják le a Heves külső lakott területi részén, Alatkapusztán élők és a tamabodiak gázhálózatának kiépítési költségeit. A megyében egyetlen község van már csupán, ahol nincs vezetékes gázszolgáltatás, s ezt'a külterületen élőknek is nélkülözni kell.- A promóáós ajánlat számunkra nem megoldás - mondta a tárgyalásokat folytató Kontra Gyula —, mert abban az esetben csak a rákötésre kérhetnénk támogatást. Habár a romák lakta városrészben ez a forma működött, most ez mégsem lehetséges, mivel Tamabod és Alatka esetében hiányzik az elosztóállomás és a nagy középnyomású vezeték. A szolgáltató Italgas-szal folytatott tárgyalásokban az érintettek számára az az ajánlat fogadható el, ami nem emeli százezer forint fölé a lakosok hozzájárulását. — Azt akarjuk elérni, hogy a kiviteli terveket a szolgáltató készítse el, s ezzel már pályázhatunk a terület- fejlesztési tanácshoz - folytatta Kontra Gyula. - Amennyiben minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, úgy az idén már elkezdhetnénk a fővezetékek kiépítését. A megye utolsó üyen jeüegű beruházása az ottani lakosok 60 százalékát érintené, ők azok, akik százezer forintos bekötési összeg meüett már váüalnák a csatlakozást. i-romu Út épülhet a Szőlőhegyen A SAPARD-programban pályáznak Aldebrö A Rácz Pál-emlékszoba létrehozása most először kínálta a résztvevőknek azt, hogy a táj jellegzetes boráért sokat tett szakember munkássága előtt tisztelegjenek. Ezt követően vonultak ki a Szőlőhegyre, ahol Szent Donát szobránál Zsizsik István kántor celebrálta a jó termésért könyörgők fohászkodását. Az Idősek klubjában Rácz Ernő - az egykori pincemester fia - köszöntötte a szakmai előadásokra összegyűlt szőlőművelőket, bortermelőket. Az Egri Szőlészeti és Borászati Kutató- intézet borászati igazgatója, Gál Lajos elemzésében a tavalyi aszályos időszaknak ezen a termőterületen is hátrahagyott nyomairól tett említést. Halász Károly a SAPARD-program pályázati lehetőségeit ismertette. Ezek közül a helyi polgármester, Farkas László Márton azt emelte ki, amely 75 százalékos támogatást ígér utak és vízelvezetések beruházásaihoz. A Szőlőhegyen bizony mindkét fejlesztésre szükség lenne, s a gazdák összefogásával, anyagi áldozatvállalásával ennél kedvezőbb feltételekkel el sem képzelhető a kivitelezés. Remélhetően a hallottak erről győzték meg az érintett kört. A továbbiakban a hegybíró Virág István is szólt az aktuális tennivalókról, majd a közös vacsorát a bemutatóra hozott boros palackok kóstolása követte. Vasárnap délelőtt a katolikus templomban dr. Korózs László plébános szentmiséjén ezúttal sem maradt el az ilyenkor szokásos borszentelés. b. s. SZÖL-SZÖV Szövetkezet Igazgatósága elnökétől g3300 Eger, Vincellériskola u. 15. § MEGHÍVÓ A SZÖL-SZÖV Mezőgazdasági Szolgáltató Szövetkezet Igazgatósága döntése alapján az Igazgatóság elnöke a szövetkezet valamennyi tagját ezen hirdetmény útján meghívja a 2003- március 8. napján 13 órakor kezdődő közgyűlésre, melynek helyszíne a szövetkezet székhelye. A közgyűlés napirendje: 1. A SZÖTERM Mezőgazdasági Szolgáltató Szövetkezet beolvadásához kapcsolódó döntések meghozatala az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI tv. és a Gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény alapján és szerint 2. Indítványok, bejelentések, egyebek Amennyiben az előzőek szerinti időpontra összehívott közgyűlés határozatképtelen lenne, úgy a közgyűlés változatlan helyszínnel és napirenddel 2003- március 8. napján 14 órakor kerül megtartásra, amely a jelenlévő tagok létszámátóljuggetlenül határozatképesnek minősül. 200 fős ("5) termelő-gyártó cég keres azonnali felvételre szakmai tapasztalattal rendelkező bérszámfejtőt és könyvelésben jártas munkatársat. Jelentkezésüket a következő címre kérjük megküldeni: Alutech Kft. 2175 Kálló Hrsz.: 057/3 (Tel.: 32/577-200)