Heves Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-12 / 36. szám

10. OLDAL P F 2 3 ■ 2003. Február 12., szerda !■■■ Valamit nem értek! Nap mint nap azt halljuk a kor­mány tagjaitól, hogy az EU-tagság azt hozza magával, hogy a maga­sabb képzettségű dolgozóknak biztosabb lesz a jövője. Ugyanak­kor törvénytervezet készítésén fá­radozik az oktatásügy, miszerint az általános iskola elsőtől negyedikf?), hatodik(?) osztályai­ban ne szaktanárok, hanem taní­tók tanítsanak. Egyesek szerint úgy tűnik, sokkal helyesebb, ha a tudás megalapozói nem magasabb képzettségű pedagógusok. Nincs itt óriási ellentmondás az illetéke sek nyilatkozataiban? Egy ismerő­söm azt mondta, hogy valószínű­leg az oktatási tárca takarékossági okokból tervezi a magasabb kép­zettségű pedagógusok „átképzé­sét”, mivel a tanítók fizetése ala­csonyabb. így csökkenteni lehet a pedagógusbérek rendezéséből adódó költségnövekedést. „Rossz­májú” ismerősöm még azt is meg­kockáztatta, hogy mi lesz, ha az egészségügy is átveszi a módszert, és a gyógyítást nem orvosok, ha­nem orvos-asszisztensek végzik ta­karékosság okán? Az orvosokat is átképzik? Müyen szakmában van nálunk szakemberhiány? Deli István Eger (rím a szerk.-ben) A próbaszavazásról Mostanában nagy felzúdulást kel­tett az az ötlet, hogy a középiskolás fiatalokat az Interneten keresztül - egyfajta „próbaszavazás” kereté­ben - bevonják az Európai Unió­hoz való csaüakozásról kiírt nép­szavazásba. A nagy felháborodás esetleges oka, hogy az iskolába be akarják vinni a politikát. Véleményem sze­rint tényleg nem helyes az iskolá­ban politizálni. Pontosabban a ta­nári katedráról aktuálpolitikai kér­déseket feszegetni úgy, hogy a fia­talság szemléletét erősen befolyá­solja egy tanár. Tapasztalataim szerint azonban ez nem jellemző a tanárokra, bár volt már példa az ellenkezőjére is! A középiskolában, ahová jártam, az igazgató úr, aki mellesleg a helyi politikában aktív szerepet vállalt, rendkívül korrekt módon soha nem engedte, hogy valamely párt befolyásolja a diákokat. Végzős tör­ténelem szakos hallgató vagyok az EKF-en, így tanulmányaim során számtalan alkalommal merültek fel a napi politikai élettel kapcsolatos kérdések a szemináriumokon. En­nek ellenére nem volt olyan tanár egyeüen alkalommal sem, aki véle­ményformáló szándékkal beszélt volna pártról, vallásról, kisebbség­ről stb. Ez az, ami a kérdés tárgya­lásakor nagyon fontos. Ma, a XXI. század elején, a mi kis gyermekcipőben járó demokrá­ciánkban van mit tanulni felnőtt­nek és diákoknak egyaránt. Napja­ink politikai élete sajnos elég kultú­rálatlan. Egy átlagembert nem ér­dekel a politika, de hangoztatja „vé­leményét”, ami sok esetben nem is az övé, hanem mástól hallott, sok­szor szélsőséges, alaptalan és fele­lőtlen kijelentéseken nyugszik. Csalódottnak érzi magát az át­lagember, mert a rendszerváltás, rendszerváltozás után nem érke­zett el a tejjel-mézzel folyó Kána­án. Becsapottnak érzi magát, mert nincs 3,80-as kenyér, mert nem emelték a családi pótlékot stb. Va­kon bízott a választási ígéretekben, mert nem gondolkodott, csak tette oda a keresztet, ikszet, ahová má­soktól hallotta, hogy termi kell. Eszébe sem jutott, hogy a választá­si kampány során tett ígéretek olyanok, mint egy terv, amiből nem minden fog megvalósulni, mert eleve nincs realitása. Nem fordult meg a többség fejében, hogy a felsorolt ígéretek nem ígére­tek, hanem egy irányvonal, mely alapján a megválasztott párt tevé­kenykedni kíván. így hát csalódott­nak és becsapottnak érzi magát sok ember, kiábrándultak a politi­kából. Fontos tehát az, hogy a még nem szavazó korosztály felkészül­jön arra, amikor már ő is dönthet az ország sorsáról. Fontos, hogy megtanuljon üsztán látni, mérle­gelni, és mire eljön az ideje — a de­mokrácia szabályait ismerve -, fe­lelősséggel tudjon dönteni. Érezze a szélsőségek veszélyeit, megta­nulja tisztelni a másik véleményét. Egyszóval tanuljon meg kulturált formában politizálni. Számomra, s remélem sokan gondolják még így, fontos, hogy azok, akik az urnákhoz járulnak, átgondoltan, felelősségteljesen voksoljanak. A jövő múlik ezen. Berecz Boglárka (rím a szerkőben) Köszönet a példamutatáséit E hó 2-án 11-12 óra. Ragyogó napsütésben kinéztem a laká­sunk ablakán. Az alattunk lévő, az önkormányzat által épített ját­szótéren örömmel láttam a kö­vetkezőket: két fiatalasszony há­rom óvodáskorú gyermekével szorgalmasan összegereblyézte és fekete műanyag zsákba rakta a szemetet. Örömömet fokozta a gyermekek buzgalma, s legfő­képpen a szülők példamutatása. Remélem, rajtam kívül más is lát­ta az esetet, s a játszóteret hasz­náló gyermekek és a rájuk fel­ügyelő szüleik a kihelyezett sze­métgyűjtőt használják majd a ké­sőbbiekben. Mindez Egerben, a Töviskes téren történt. (Név és rím a szerk.-ben) Reménytelen állásvadászat Már többször olvastam a Hírlapban az önökkel való levelezésről, amelyben a véleményekről lehet ír­ni. Én a „Politika, közélet” című részhez szeretnék hozzászólni, ami az sms-részen található az új­ságban. Volt, aki a volánosokat méltatta már nem is egyszer, hogy jogosan sztrájkolnak a béremelésért. Most elérték a céljukat, úgy látszik, sztrájkkal és harccal mindent elér­het a dolgozók egy része. Ezt azért mondom, mert legtöbbször a peda­gógusok, egészségügyi dolgozók, MAVmsok, volánosok sztrájkol­nak. így a többi dolgozó más ága­zatban is sztrájkolhatna! Hol van itt az igazság? Ezeknek mindig van egy bizo­nyos béremelés, évről évre, más­nak pedig semmi, csak a létmini­mum, amiből még egy személy is alig tudja fenntartani magát. Állást sem nagyon kap az ember, még olyat sem, ahol minimálbér van, fő­leg ha vidéki, mint én is. 24 éves múltam, három szakmám van, érettségim, munkahelyet pedig nem kapok. 32 km-re található a megyeszékhelyünk innen, ahol la­kom. Nagyön sokszor hirdettem az önök újságjában és máshol is, de mindhiába. Sokszor még telefont sem kaptam. Személyesen is ren­geteg helyre el kellett mennem a te­lefonon kívül. A telefonálás is pénz, s az utazás is nem kevés. Sajnos, még eddig mindig a „nem” választ kaptam a személyes beszélgetés utáni visszahíváskor. Akkor is én telefonáltam, mivel a munkaadók - sajnos az a tapasztalatom - nem hívnak vissza senkit sem. A szemé­lyes beszélgetésről annyi a vélemé­nyem, hogy az embereken - akiket eseüeg behívatnak - átnéznek, fő­leg a vidékieken. Főként azért, mert az kéri a bérlet 80%-át. Pedig én úgy tudom, hogy ezt a költséget a munkáltató számlával le tudja ír­ni az adójából. Akkor miért nem kap a vidéki ember munkahelyet? Olttóber 1-től nincs munkahelyem, novembertől munkanélküli va­gyok, jövedelmem nincs. Rossz ta­pasztalatom van a munkaadókról, vállalkozókról, cégekről. Megbíz­hatatlanná váltak a számomra, s biztosan sokak számára is. Mindig olyanokba botlottam eddig, akik valahogy hátba döfték a jelentke­zőt. Magyar munkaadó magyar dolgozót is feketemunkásként al­kalmaz, akkor mit várunk a beván­dorolt külföldiek alkalmazásától? Felháborító, hogy nagyrészt egyik munkáltató sem akarja beje­lenteni a dolgozóit. Voltam már ilyen helyzetben. Olyan is volt, aki azt mondta, 3 hónap múlva tud be­jelenteni. Olyanban is volt részem, aki a hátam mögött csak négy órá­ban akart bejelenteni. Sok helyen öltöző sem volt, csak a székre lehe­tett pakolni. Olyan választ is kap­tam, amikor azt mondta egy leen­dő munkaadó, hogy csak úgy tud alkalmazni, ha magam fizetem leg­alább fél évig a havibérletem, ami akkor is 15 ezer forint volt. Nemrég kaptam egy telefont az egyik hirde­tésemre, de mikor megtudták, hogy vidéki vagyok, máris kikap­csolták a telefont. Visszahívtam egy urat a személyes beszélgeté­sünk után 2-3 nappal, de már más­sal töltötte be az állást. Sok helyen, sőt mindenhol a gyakorlatot kérik, de honnan legyen gyakorlata vala­kinek, ha sehol nem alkalmazzák? 5-10, meg annál több éves gyakor­latot kémek a jelentkezőktől, egy huszonéves fiatal honnan rukkol­jon elő ezzel? K. Krisztián (rím a szerkőben) k Fenti levelünket egyfajta vitain­dító írásnak szántuk. Kérjük, ha van tapasztalatuk, véleményük a témáról, osszák meg velünk és ol­yasóinkkal ! (A SZERK.) Selyp cukorgyár nélkül A selypi cukorgyár hiába hajrázott az új helyzet­ben, lemaradt a versenyben. Helyzete tehát alapve­tően megváltozott. Mozgástere beszűkült, kény­szerhelyzetbe került, így a cukorgyártást megszün­tették, a gyárat bezárták. Ha valaki a gyár mellett elhalad, két hatalmas kéményt lát. Nem pöfékel­nek, füstölögnek büszkén. Nem hirdetik tovább Selyp hímevét. Ha az idegen erre jár, nem is sejü, hogy itt valamikor jó minőségű cukor készült, és ez tette nevezetessé Selypet, az egykori kicsi tele­pülést. Nem is olyan régen még a 10Ó. évfordulót ünnepelte, most meg már ridegen szomorkodik, nincs többé. Az országnak nem kellett az itt gyár­tott, előállított cukor. Régen a gyár életformát is je­lentett. Sok családnak megélhetést biztosított. Olyan régen jártam a cukorgyárban, hogy nem is tudom, hogyan fejlődött. Talán 1954-ben voltam utoljára, mikor elkerültem onnan. Az egész fiatal­ságomat ott töltöttem el, ott éltem meg az első si­kereket is. Már gyerekkoromban jártam a gyárban, úgy 6-7 éves lehettem. Édesapám 12 órás műszak­ban dolgozott, így mindig vittük neki az ebédet. Mikor a nyersgyár ajtaján beléptünk, tündérme­sés, csodálatos, félelmetes érzés volt. Mindig szo­rosan bújtam a mamám szoknyájához, mert fél­tem, hogy az óriási lendkerék és az énáltalam elne­vezett gyorsan forgó babának a feje elrepül, és az pont engem talál el. Megérkeztünk a turbinaház­ba, ahol patikaüsztaság volt. Édesapám pedig egy ütkos lépcsőn levitt a pincébe, ahol a rejtekhelyről előkerült egy stangli-cukor meg egy bögre hideg víz. Azt szopogattam, míg édesapám megebédelt. Ha már a cukorgyárról emlékezem, nem hagyha­tom ki, meg kell emlékezzek egy hatalmasságról, akit Szendi Jánosnak hívtak. Á hatalmasságon múlt, hogy ki dolgozhatott a gyárban. Akkor is a gyár az újjáébredésre várt, lepusztulva. Ezért 1945- ben kevés cukrot gyártott. Ma már senki nem tud­ja, hogy mi lesz a gyár további sorsa. A gyár már az 1950-es években majdnem megszűnt, talán intő példa is volt. A gyár nagyjavításával elkészültünk. Meg akartunk indulni, és ekkor derült ki, hogy a Zagyvában nincs víz, nem lehet indulni. Kilátás sem volt, hogy egyhamar víz lesz a folyóban. Kö­zölték, ha a gyár nem tud megindulni, akkor be­zárják. A dolgozókat is kezdték a többi cukorgyár­hoz áthelyezni. A vízhiány miatt Gáspár Béla el­kezdte a Zagyva melletti térséget vizsgáim. Azzal az ötlettel állt elő, hogy a jobbágyi bányatóból vi­zet kell nyomatni a Zagyvába. Ez meg is történt, így lett víz, a gyár megmenekült a bezárástól. A gyár mostani bezárása már nagyon régi téma. A kapitalista középfokú iskolákban már tanították, mint rossz példát, mint a kapitalizmus rossz ipar- telepítési politikáját. Ezt igazolja az a tény is, hogy még a gyárat el sem kezdték építeni, Selypen fel sem épült, máris nagy pereskedés folyt. Hatvan el­lenezte, hogy Selypen cukorgyár épüljön. A per alapján Selypen épülhetett cukorgyár, de a perben előírták, hogy a hatvani cukorgyárnak jogában áll a vízkihozatal szabályosságát időről időre ellen­őrizni. Vízikönyvben ellenőrizhette a Zagyvából kivett friss víz mennyiségét. Ellenőrizhette a kon- denzvizek hőfokának szabályosságát, hogy megfe­lelően hűtve van-e. Időről időre meghatározhatta az ülepítőtavakból a víz Zagyvába történő engedé­sét. Azért, hogy a Heréd-patak vizét nem kellett a hatvani cukorgyárhoz vezetni, 15 ezer forintot készpénzben fizetett Selyp (1902). Hatvan mára már a pert végleg megnyerte. Elérte, hogy Selypen a cukorgyártás megszűnt, a gyárat örökre bezár­ták. Selyp cukorgyár nélkül maradt. De azért még van más alternatíva is. Elismerés illeti a hatvani cu­korgyár vezetőségét, hogy még mindig megrende­zi a selypi cukorgyári nyugdíjasok találkozóját. Ma már csak emlék marad a selypi cukorgyár meg a stangli-cukor. _ Cserháti József Lőrinci, Bem u. Aki nem tud arabusul... A Hírlap (jan. 31.) „Nem potyáz­ták el a laktanyát” című cikké­ben az egyik szóból egy „r” betű hiányzik, és ez értelemzavaró le­het. A városháza képviselői nem a laktanya elektromos csatlako­zóinak érintkezését (kontaktus) vizsgálták meg, hanem az izraeli céggel kötött megállapodást (kontraktus). Bényei Tamás Lőrinci, Ságvári út k Ezúton is köszönjük olvasónk észrevételét. _________<a szerk.) E mlékét megőrizzük Erzsiké néni - vagy ahogyan az otthon lakói és a faluban élők is­merték - gondnok néni 2003. január 11-én, életének 82. évé­ben elhunyt. Ennyi volt a gyász- jelentésen. De ki is volt Erzsiké néni? Ő volt a Csányi Szociális Otthon — a jelenlegi Idősek Otthona - igazgatója 1949-1976-ig. Gyön­gyösi Erzsiké néni neve a Csány- on élőknek összekapcsolódik és szorosan kötődik a szociális ott­honhoz. Ő bábáskodott 1949-ben az indulásnál, és 25 éven át, nyugdíjazásáig végzett felelős­ségteljes munkát. Az otthon la­kói segítőkészségét, szeretetét és gondoskodását sokáig nem felej­tették el. A kapcsolata az otthon lakóival és dolgozóival nem sza­kadt meg. 1999-ben velünk volt, amikor 50. éves évfordulóját ünnepeltük az otthon fennállásának. Beszél­getéseink során sokszor emleget­te az itt eltöltött éveket, felidézve a számára kedves emlékeket. 2002. október végén látogatott hozzánk - most már tudjuk — utoljára, amikor nyugdíjas-talál­kozót tartottunk. Búcsúznak Erzsiké nénitől az idősek otthona lakói és dolgozói. Emlékét megőrizzük!______■ Öl, butít a tv Ha van valami, ami öl, butít és nyomorba, káoszba dönt, az a BB- és a W-show. Ez a mondanivaló­mentes, erkölcstelenül undorító, tiszteletlenül embert és gyermeke­inket fertőző ponyvastílusú „vala­mi”. Nem értem, hogy miért kell ez nekünk? Ennek a stílusnak kell a képernyőre kerülnie? Horváth István Eger (rím a szerk.-ben) Pályázat A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht. Gyermekalkotások Galériája 17. alkalommal hirdeti meg országos gyermek képző- és iparművészeti pályázatát gyer­mekek számára. Beküldési határ­idő: 2003. március 31. Bővebb in­formáció a pályázati kiírással kapcsolatban a következő tele­fonszámon kérhető: 06/87/568- 500/2401 mellék. ■ „A hűséges Daru visszatér” Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben ismét gyakran kapunk észre­vételeket, olvasói leveleket a la­punkban megjelent írásokra, illet­ve egyéb közéleti kérdésekkel kapcsolatosan. Ennek következ­ménye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket esetenként némi késés­sel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyel­mét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fo­galmazzák meg gondolataikat. Az írásokat szükség esetén rö­vidítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. __________ ■ A közelmúltban olvastam egy epizódot a mátrai betyárról, majd felkérték az olvasókat, hogy eset­leg ha birtokában vannak üyen történeteknek, leírhatják. Eszem­be jutott gyermekkorom egyik története: Édesapámnak két fehér lova volt, a Daru és a Vezér. Több mint tíz évig hordta három falu postáját a szarvaskői vasútállomásról Egercsehibe, majd kézbesítette is azokat. A megtörtént eset a háború alatt történt. A Daruban olyan ösz­tön működött, hogy soha semmi­lyen körülmények között nem hagyta cserben a Gazdát. Sokszor mondta édesapám, hogy a Darut a kertben fogja eltemetni. Minden hétköznap délben indult Liebhart Anna postáskisasszony udvaráról Szarvaskő felé a vonathoz, majd vissza. A közel 11 km-es úton már szó nélkül is tudta, hogy mikor kell- illik - trappba menni és hol ko­coghat lépésben. Télen-nyáron menni kellett, a téli viszonyok még a lovakat is meggyötörték. Volt rá eset, hogy a postáskisasszony utazni kívánt valahová, és akkor saját hintójába kellett befogni a lo­vakat. Erre az alkalomra a lovak ki lettek csinosítva. Emlékszem édes­apámra, hogy még a lovak patáit is lekente valamüyen fekete lakkal, majd behozta a fekete, pirossal dí­szített hámot, és befogta a két fehér lovat a hintóba. Szépek voltak, kü­lönösen szépen tartották a fejüket. Majd hazatérve a kisasszony sza­kácsnője, Czifra Mariska néni hoz­ta a kockacukrot, amit a kisas­szony adott oda a lovaknak, akik nagy nyerítéssel köszönték meg a csemegét. így teltek a Daru napjai, mígnem jött a háború, édesapámat elvitték katonának, ahonnét nem is tért vissza. A hűséges ló így ma­radt rám és édesanyámra. Én 13 évesen nem szerettem a Darut, mert minden reggel csutakolni kel­lett. A háború sodra a lovakat is el­érte. Sorozásra kellett vinni őket, és a helyi bíró azt mondta: „Oda a gazdája, mehetnek a lovak is”. Édesanyámat soha többé nem tud­tuk megnyugtatni, hogy a férje után a lovakat is elvitték. Átvonult helységünkön is a front, az itthon maradottaknak hozzá kellett fogni az életet jelentő munkához. Anyu­kám testvérbátyja, Máté Lojzi, aki járt az arlói vásáron, hazajövet új­ságolta anyámnak: „Hermin, lát­tam a Darut az arlói vásáron!”. Nagy sírás közepette mégis megbe­szélték, hogy vasárnap kocsival el­mennek és megnézik, hogy tény­leg a Daru van-e ott? A ló ottani gazdája megértéssel fogadta anyu­kám fájó felismerését, hogy a lovat a katonák hagyták ott. „Darukám”- szólt anyu a lóhoz, majd átfogta sörényét, sírni kezdett. A Daru na­gyot nyerített, amivel igazolta, hogy egykori gondviselő asszonya hangját ismerte fel. Úgy történt a megegyezés, hogy a következő va­sárnap elhozzák a Darut a falu vé­gére, és szabadon engedik. Ha va­lóban hazatalál, akkor csak a tar­tásdíjba kér valamit az ideiglenes tulajdonos. Elengedték az öreg lo­vat a falu végén, majd tisztes távol­ságból követték. A Daru, amint a nagykapu nélküli portához ért, be­fordult és megállt a zsúpfedeles is­tálló ajtaja előtt, és nagy nyerítéssel tudatta velünk, hogy megérkezett. Mindannyian sutunk. A Daru pe­dig elfoglalta az istállóban több mint tíz éve megszokott helyét. így őrzi ifjúkori emlékem a hűséges Daru nevét. Barta Árpád „ „ . Egercséhi Figyeljünk gyermekeinkre! Az iskola kapuján kilépve, hazafe­lé a2 utcán, a buszmegállóban erősen füstölögnek, illetve ciga­rettáznak 11-14 és további korú ti­zenéves. Nincs, ki megmondja: gyermekem, te még ne! Ártalmas, mérgező. S honnan is akad ráva- ló? Mire is kapja a reggelipénzt a gyermek? Vegyél valamit kislá­nyom, fiam, mondja az anyja, aki rohan a munkába, a szájában ci­garetta, nincs ideje reggelit készí­teni. Szerintem legyen, és készít­sék közösen a reggelicsomagot. Tíz-húsz éve voltak utcafelelősök. Valahogy rendben vonultak haza­felé, vagy más napon megbeszél­ték. Ez így volt falun. Városban is lehetne kulturáltabban viselkedni az utcán, a buszon. Figyeljünk oda! Idősek, fiatalabbak, az egész társadalom feladata, hogy egész­séges ifjúságot neveljünk a jövő­nek. B. I.-né . Eger (rím a szerk. -ben)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents