Heves Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-08 / 6. szám
12. OLDAL SPORT 2003. Január 8., szerda | H R D E T E S Ketten duplázhatnak VI. URFA-kupa, Eger, január 11-12. Teremlabdarúgás Noha kétségtelen, hogy a '80-90-es évek egykori legjobb magyar labdarúgóira lesznek inkább kíváncsak a nézők a szombaton és vasárnap rendezendő VI. URFA-kupán, azonban nagy érdeklődés mutatkozik a felnőtt- torna mérkőzései iránt is. A mezőnyben ezúttal is 8 csapat szerepel. Az A-csoport tagjai (Pétervására, Verpelét, Heves, Felsőtárkány) 9 és 11 óra között, míg a B jelű kvartett együttesei (Mezőkövesd, Heves megyei ligaválogatott, HBH Bajor Sörház, URFA) 11.25 és 13.25 óra között játsszák le első két, egyenként 1x25 percig tartó csoportmecs- csüket. A folytatás vasárnap 9 órakor következik, mindkét négyes gárdái akkor lépnek pályára a harmadik találkozó keretében. A végső sorrendről 15.45- től (bronzcsata, 2x15 perc) és 16.25-től (finálé, 2x20 perc) döntenek az egyletek. Érdekesség, hogy az elsőségre pályázók közül az 1998-ban aranyérmes Mezőkövesd és a tavalyi bajnok URFA duplázhat, a többiek közül bárki végső győzelmével új gárda neve kerülne a tornagyőztesek listájára. Visszapillantó 1998. január 10-11. Barta és Társa-kupa. A végeredmény: 1. SZUPEREXPRESSZ * BELVÁROSI vendéglátó egységbe pultos hölgyet keresünk azonnali belépéssel. Tét.: 30/2188-189--------------------------------------------------------------------- *9058* AZONNALI belépéssel, legalább 5 éves gyakorlattal és számítógépes ismeretekkel (Word, Excel) rendelkező, mériegké- pes könyvelőt felveszünk. “ Munkaszere- tö 79062” jeligére 3301 Eger, Pf.: 23. Mezőkövesd, 2. Poroszló, 3. Unió Eger FC, 4. Besenyőtelek, 5. Heves, 6. Felsőtárkány, 7. Egersza- lók, 8. Novaj. Barátságos mérkőzésen: Ferencvárosi Öregfiúk - Fradi Imádók 7-3, Ferencvárosi Öregfiúk - Gyros Öregfiúk 8-5. 1999. január 9-10., JABA- kupa: 1. Poroszló, 2. Egerszólát, 3. Egerszalók, 4. Mezőkövesd, 5. Heves, 6. Felsőtárkány, 7. Bélapátfalva, 8. JABA Kft. Az öregfiúk-tor- na döntőjében: Fradi - Újpest 5-4. 2000. január 15-16., URFA- kupa: 1. Poroszló, 2. Heves, 3. Egerszalók, 4. FC Eger, 5. Novaj, 6. Felsőtárkány, 7. Egerszólát, 8. Bükkszék. Az öregfiúk-toma rangadóján: Újpest - Dream Team 4-6. 2001. január 13-14., URFA- kupa: 1. El Tora Eger Team, 2. Besenyőtelek, 3. Heves, 4. URFA, 5. Felsőtárkány, 6. Globál-Fürjes Team, 7. Novaj, 8. Verpelét. Az öregfiúk-toma rangadóján: Újpest - Ferencváros 2-2 (büntetőkkel: 0-1). 2002. január 19-20., URFA- kupa: 1. URFA, 2. Besenyőtelek, 3. El Toro Tiszanána, 4. Mezőkövesd, 5. Heves, 6. Felsőtárkány, 7. Imperiál, 8. Szihalom. Az öregfiúk-toma végeredménye, szombat: 1. Ferencváros, 2. Újpest, 3. Zalaegerszeg, 4. Eger. Vasárnap: 1. Vasas, 2. Honvéd, 3. Diósgyőr, 4. Birkózó válogatott. (■<*) Collina ötödször Labdarúgás Pierluigi Collina sorozatban ötödször lett az év játékvezetője a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet szerint. Az olasz bíró ezzel megelőzte Puhl Sándort, aki négy- szer végzett az élen._________■ Downhill: kaland és kihívás Demeter Balázs a profik mezőnyében szeretné folytatni pályafutását Vállalva a veszélyt, a fák között száguld a lejtön Demeter Balázs, az egri Nagy SE hegyi kerékpárosa Hegyi kerékpár- A profik mezőnyében szeretnék szerepeim a 2003-as versenyidő- szakban - kezdte Demeter Balázs:- Nagy Adóm edzővel úgy tervezzük, hogy a grazi Európa-bajnoki futamon is rajthoz állok. Persze a tervek megvalósítása, mint minden sportágban, itt is az anyagiak függvénye.- A technikai háttér, maga a kerékpár mennyire befolyásolja a szereplést?- Legalább 50 százalékban döntő tényező, hogy milyen géppel versenyzőnk. A nyaktörő erdei pályákon rendkívül fontos a rugózás, a teleszkóp, a fék és egyéb alkatrészek minősége befolyásolja az eredményt. A kötelező védőfelszerelések (állvédő, gerincvédő, kesztyű, sisak) is a downhill veszélyes voltát jelzik. Ha erős, tartós és főként megbízható a géped, bátrabban bevállalhatsz olyan kockázatos tempót is, amely a jó helyezéshez szükséges. Szinte azonban minden versenyen van baleset, Sátoraljaújhelyen én is egy fának hajtottam. Az ausztriai Kapmnban rendezett világbajnokságon 75 kilométer/órás sebességgel lehetett száguldani.- A pekingi olimpia kerékpáros programjában helyet kap a mountain bike is.- Fejlődő sportágról van szó, melyet egyre többen űznek, ezért is választottam ezt a szakágat. Az idén szeretnék mind a 10 hazai profi futamon elindulni, egyelőre az álmaim között szerepel a Garda-tavi verseny és a svájci Luganóban sorra kerülő világbajnoki futam. Hazai viszonylatban a profiknál az 1-5. helyezés elérése a célom. A futamon való részvétel költségeit is támogatói szerződések keretében kell előteremteni. Folyamatos fejlesztés mellett újra kell építeni a gépemet, az Illmatic márka a számomra elérendő cél. Problémának látom, hogy Magyarországon eléggé mostohán kezelik a sportágat, nincsenek támogatók, pedig látványos és igazi kalandnak számít minden futam. Közel egy évtizede Eger a sportág hazai meghonosenyszerűen a hegyi kerékpározást, jobban sztárolják a bicajoso- kat. Most már van elmozdulás hazánkban is, az európai középmezőny elejére sorolhatók a magyar élversenyzők. Valódi, XXI. százaszen más edzésmunkát igényel. Munka mellett sportolok, civilben a Generali-Providencia biztosítási tanácsadója vagyok. Az alapozó időszakban kondizással és úszással színesítem a kerekezés monotonitását. Mindennap edzek, hétvégén a technikai dolgokat csiszolom. Szerencsére a környéken kiváló terepek (Eged, Szilvásvárad) állnak rendelkezésre, amelyek a sportághoz ideálisak. Társaimmal a Felsővárosi sporttelepen, a salakos focipálya mellett létrehoztunk egy mini crosspályát is, hogy a four crossra ott készüljünk. Némi átalakítással ideális terep lenne a Töviskes- völgy, gyakran használjuk a jó adottságú szilvásváradi pályát is, ahol a bajnoki futamot is megrendezték. Mindent elkövetek a siker érdekében és azt remélem, helyt tudok állni a pro- fik mezőnyében. bjuzátratael Balázs 2002-es sikerlistája Első helyezések: Szilvásvárad, Magyar Kupa; Kőszeg, Magyar Kupa; Szilvásvárad Országos bajnokság; Mátra hegység, Magyar Kupa (mind downhill); Veresegyház, Magyar Kupa (four cross); Miskolc (teremverseny). Harmadik helyezés: Nagykovácsi, Magyar Kupa (four cross). Negyedik helyezés: Budapest, profi verseny (dirt jump). Hatodik helyezés: Tokod, profi verseny (down hill); Sátoraljaújhely, profi verseny (downhill). Az elmúlt évi ranglista hobbi kategóriájában 600 ponttal első Demeter mögött a szintén a Nagy SE színeiben versenyző Szakács Béla végzett a 2. helyen 320 ponttal. sításában vállalt szerepet, jelen- di kihívás a downhill, amely nép- leg a Nagy SE az a klub, amely a szerű a mai fiatalok körében, versenyek rendezésében jeleske- - A felkészülés sorún milyen chk. A határon túli kirándulások változásokat tervez? alkalmával lemérhettük, hogy - A mintegy 30 főből álló pro- külföldön többen művelik ver- fi mezőnyben való indulás egéA hegyi kerékpározás egyik leglátványosabb szakága a downhill, ahol hihetetlenül meredek, kanyargós erdei pályák lejtőin kell minél gyorsabban célba érni. A 2002-es esztendőben megyénkből Demeter Balázs érte el a legjobb eredményeket. Az egri Nagy SE kerékpárosa az országos bajnokságban jeleskedett, bajnoki címet szerzett a hobbi (amatőr) kategóriában. A 21 éves sportoló a downhill mellett four crossban (egyszerre négyen rajtolnak a kijelölt szlalompályán) is az 1. helyen végzett az éves összesítésben. szv ínybefektetések új alapokon két piacvezető ajánlásával • Svájci szaktudás és a legnagyobb hazai alapkezelő együttműködése • 15-20 külföldi részvényalap egy befektetésben • Több mint 600 részvény a világ fejlett részvénypiacairól • Kockázatok magas fokú megosztása, hosszú távú befektetés A részletekről érdeklődjön benkfiókjainkban! www.otpalap.hu OTP NEMZETKÖZI RÉSZVÉNY - UBS ALAPOK ALAPJA ALAPKEZELŐ Elárvult a zárókocsi Életének 57. évében súlyos betegségben elhunyt Bóbita Oszkár, egykori egri labdarúgó, az autósport közismert alakja, gépkocsivezető-oktató. Távozása feltétlen meglepő, mert néhány hete vele találkozva még nem látszott rajta külső jele a gyilkos kórnak, viselője mégis már csupán beköszönt közénk erre az esztendőre. Az Agria Volánnál, illetve annak elődjénél tette a dolgát a hétköznapok során, a karbantartó részleget vezette, hogy minél biztonságosabb legyen a közlekedő jármű. Életeleme volt az autózás, nélkülözhetetlen társa földi vándorútján az autó. Már azokban az években is, amikor még fiatalon az Egri Dózsában kergette a labdát, s játszott az NB I. B- ben, őrt állva a védelem közepén, esetleg annak balján. Nélkülözhetetlen csapatember, mellesleg igazi egyéniség volt. Kedélyes, olykor vagány, de mégsem uralkodó, ám amit a szakmából tudott, abban feltétlen magabiztos. Magával ragadó barát, jó szellemű tanácsadó, a megszorulót és általában a fiatalabbakat szívesen segítő. Volt rá alkalma bőven a volán mellett, amikor oktatott. A mátrai autós hegyi versenyek mozgatórugójaként vibrált negyedszázadon át egy kipróbált kollektíva elnyűhetetlen tagjaként. Kocsijával nyitotta és zárta a viadalt. Szavára indulhatott a menet, a finálét szintén overallban vezényelte. Tavaly huszonhatodszor és utoljára volt számára munkaruhában is ünnep a hagyományos futam. A kocsija végleg kifutott. Immár hiábavaló próbálkozás lenne még egyszer megnézni a karburátort... Bóbita Oszkár temetése január 14-én, kedden 14 órakor lesz Egerben, a Gröber temetőben. Hová kerüljön adónk 1 +lc/c-a? Alapítványok, egyesületek, ®:: ^ * jf ^ ^ S ■ '“i |jR ijf j| szövetségek, szervezetek, M I ■ ™ V érdekképviseletek, B * Jr ® B ^ ® <1 ® m JL W B • Olvasóink döntésének megkönnyítéséhez kívánunk segítséget nyújtani a Heves Megyei Hírlap 2002. január 16-án és 30-án megjelenő tematikus összeállításával, melyben a lehetséges kedvezményezettek, támogatásban részesíthető intézmények, szervezetek, alapítványok (kivéve pártot, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetet) tehetik közzé jogosultságukat, közölhetik adószámukat. Tudjuk, e szervezeteknek minden forint számít. Ezért a Heves Megyei Hírlap is csatlakozik a támogatók köréhez, mégpedig úgy, hogy a mellékletbe való bekerülést pénzdíjasán, de jelentős kedvezménnyel biztosítjuk! Kombinált megjelenés esetén további engedményt adunk