Heves Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-29 / 24. szám

10. OLDAL P F 2 3 . 2003. Január 29., szerda Egy könnyű recept Végy egy régi dobogót, egy fotelt és egy állólámpát, adj hozzá megértést és segítséget, fűsze­rezd egy csipet izgalommal, vé­gül tedd hozzá a gyermekek oda­adó hadát, és máris kész egy fe­lejthetetlen találkozás a jövő ol­vasóival... A konyha ezúttal a Kompolti Községi és Általános Iskolai Könyvtár volt, ahol a magyar kul­túra napja jegyében, óvodások részvételével megrendeztük az első vers- és mesemondó ver­senyt. December elején a bárányhim­lőn kívül a versenykiírás is meg­jelent az óvodában, és csakha­mar összeállt a 28 fős mezőny. Az előkészületek során minden segítséget megkaptam a polgár- mesteri hivataltól, az iskolától és az óvodától. Sikerült könyvtárun­kat kisebb átalakítással alkálmas- sá tenni a versengés lebonyolítá­sára, így a gyermekek is barátsá­gos kis kuckóban adhatták elő kedvenc történetüket, versikéjü­ket. A délelőtti időpont ellenére sok szülő és nagyszülő is eljött, a kezdésre megtelt a könyvtár. A fellépő ovisok lenyűgözték a kö­zönséget, igazi profik módjára vi­selkedtek. Volt, aki született me­semondóként adta elő kedven­cét, volt, aki kicsit megszeppent a szerepléstől, mégsem adta fel, hanem többszöri nekifutásra „azért is” elmondta versét. A leg­szebb talán az volt, ahogy az anyukák és apukák nemcsak szo­rítottak az előadások alatt, ha­nem teljes átéléssel, szóról szóra mondták is csemetéjükkel a szö­veget. Háromtagú szakmai zsűri figyelte az eseményeket: Tőzsér Istvánná a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Módszertani Osztályáról, Batáné Sótér Kata­lin, iskolánk magyar-francia sza­kos tanára, és Blahó László, köz­ségünk kulturális és sportbizott­ságának elnöke. Ahogy mondják: „a zsűri nagyon nehéz helyzet­ben volt”. Minden fellépő átve­hette élete első oklevelét egy ajándékcsomag kíséretében. A három legjobb előadónak járó mesekönyvet Bodó Luca, Franczel Fanni és Pabar Zsanett kapta. A legtöbbet azonban, úgy hi­szem, a könyvtár nyert ezzel a rendezvénnyel, mert kiemelt cé­lom volt, hogy a könyveket szere­tő kicsiket bevezessem a könyv­tár színes világába. Aki pedig le­maradt az idei megmérettetésről, ne szomorkodjon, lesz még vers- és mesemondó verseny Kompokon. Addig is minden kor­osztály előtt nyitva áll a biblioté­ka, az olvasni vágyók megtalál­hatják kedvenceiket a polcokon. Köszönöm mindazok segítsé­gét, akik munkájukkal, tanácsa­ikkal, részvételükkel hozzájárul­tak ehhez a szellemi kalandhoz, így könnyű lesz egy más alka­lommal is kifőzni valami jót. Kása Abigél könyvtárvezető Balkáni állapotok a tv-műsorok körül Nagyon megörültem a lap legutób­bi olvasói rovatában olvasható „Hogyan szoktatnak le minket a tévézésről?” című levélnek, vala­mint a január 13-i számban az „Igen felelőtlen értékpazarlás” cí­mű írásnak. 200 %-ig egyetértek vele!!! Mivel a számból vették ki a szót, nem akarok szóismétlésekbe bocsátkozni, „csak” csatlakozni hozzájuk! Én is „bombáztam” már ez ügyben leveleimmel vala­mennyi illetékest és „illetéktelent” (magukat a kereskedelmi televízió­kat, műsorújságokat, sőt még az ORTT-t is), de totális eredményte­lenséggel - mint a mellékelt ábra is mutatja... Az RTL ugyan némi sovány ids válaszra méltatott, de nem volt benne sok(k) köszönet; azt írták, hogy a Vészhelyzet 21.25- kor kezdődik, de mindannyian tudjuk, hogy ez sosem volt így. Sőt fél, másfél órás késéssel kezdték. Az ORTT is kegyeskedett válaszol­ni, de csak „mosták a kezeiket”: mivel a médiatörvényben nincs szabályozva a műsorkezdés, ők nem tehetnek semmit... De miért nincs erre szabály???!!! Talán alá­írás-gyűjtési akcióba kellene kez­deni az ország összes tévénézőjé­nek, hogy (ha lesz) az új médiatör­vénybe okvetlenül vegyék bele: csakis és kizárólag rendkívüli ese­mény (természeti katasztrófa, kija­víthatatlan technikai hiba stb.) ese­tén kerülhessen sor műsorválto­zásra! Jó 10 éve nézem rendszere­sen a német tévéket, és ott az a ter­mészetes, hogy másodpercre!!) pontosan kezdik a műsorokat. Hát így akarunk mi Európába menni?! A kereskedelmi tévék számom­ra a balkáni és ázsiai viszonyokat idézik: ott a vonatok ugyanis ösz- szevissza járhak(nak?), fittyet hányva a menetrendre... Fábry S. és Boncz G. sokat idézett „poénja” alapján nálunk maholnap az „elve­szett vonatok minisztériuma” he­lyett az „elveszett tévéműsorok mi­nisztériumát” kellene már létre­hozni, ha ez így megy tovább! „Talán” segítene, ha Önök ösz- szegyűjtenék a felháborodott olva­sói leveleket, és eljuttatnák az iga­zán illetékesekhez. Ha pedig ez sem segít, akkor már tényleg csak az aláírás-gyűjtési akció marad... De valamit lépni kell, az biztos, mert ez így már nem mehet to­vább! Név és rím a szerkesztőségben Nem kellene bennünket „leírni...” Állásvadászat negyvenen túl Sajnos egy ideje azoknak az em­bereknek a táborába tartozom, akik az újság apróhirdetései kö­zött az „Állást kínál” rovatot bön­gészik. Nagy adag optimizmussal kezdtem, bízva abban, hogy kép­zettségemnek megfelelő állást ta­lálok. Aztán ahogy múlnak a he­tek, hónapok, sőt évek, az ember beérné már akármilyen munká­val is. Nem számít, hogy többre is képes lenne, csak dolgozhasson végre. Tudom, hogy sajnos nem vagyok egyedül ezzel a problé­mával. Aki elmúlt 40 éves, sőt már a 35 is soknak számít, és még ráadásul nő is, nem hogy nem vá­logathat a munkahelyek között, hanem igazán boldog lehet, ha végre valahol foglalkoztatják. Jómagam másfél év alatt kb. 35 pályázatot írtam meg, és küld­tem vagy vittem el személyesen — önéletrajzzal, sokszor fényképpel - meghirdetett és meg nem hir­detett álláshelyekre. Döntse el mindenki maga, hogy ez sok vagy kevés. A pályázatok 40 szá­zalékára választ is kaptam. Ezek valahogy így kezdődtek: „Kö­szönjük jelentkezését, de sajná­lattal értesítjük...” mégis, ennek már örülni lehet. Hiszen észrevet­ték, figyeltek rám, vagyis ember­Úgy érzem, a jelen kereskedelmi tv és rádió kínálata, műsorszerkezete immár lerágott csont, állást foglalni azonban lehet. Hogy érdemes-e, az már más kérdés, mert ezeket az ol­vasói, nézői vagy hallgatói kritiká­kat a kutya sem veszi figyelembe. Másodsorban pedig azért felesle­ges, hiszen végső soron mi, nézők vagyunk elsősorban okolhatók. Vajh, ha nem érné meg, ugyan ki­nek vetítenék mindezeket, lett lé­gyen az valóságshow, fantasy vagy éppen akciófilm? De itt van egy másik momen­tum. Nem olyan rég Galambos La­jos - másképp Lagzi Lajcsi -, aki­ről tudjuk, sok „műfajbeli pályatár­sával” ellentétben tanulta a zenét, nem is akármilyen szinten, büsz­kén nyilatkozott pályafutásáról, tü­neményes sikereiről, eladott leme­zeinek milliós példányszámáról: bezzeg a konzervatóriumbeli évfo­lyamtársak mire jutottak — tette hozzá... Magam részéről egy szóval tu­dom mindezt konstatálni: sajnos! Ez a mai, kicsit olyan tudathasa­dásos, kereslet-kínálati állapot (mármint a kereskedelmi adók), a Saint(?) Exupéry(?) világhírű „Kis hercegének” egyik jelenetére emlé­keztet. Amikor a főhős a pilóta tár­saságában a sivatagban ráakad egy furcsa, magányában vedelő idegen­re. „Te mit csinálsz?” - kérdezi a Kis herceg. „Iszom” - jön a válasz. „Mi­számba vettek azáltal, hogy vá­laszra méltattak. A legtöbb mun­káltatóról sajnos, ez nem mond­ható el. Ami nagyon felháborít - és tulajdonképpen ezért ragad­tam tollat —, ha olyan álláshirde­tést olvasok, amelynél a hirdető cég elbújik egy jelige és egy pos- tafiókszám (jelen esetben a Hír­lap Pf.-re) mögé. Hogyan várhatja el egy mun­káltató, hogy emberek önéletraj­zokat küldjenek, fényképpel (ez fontos!), ha nem tudják, hogy ezt hol, kik fogják olvasni. Azt sem tudják, mire jelentkeznek, hiszen sok esetben még az elvégzendő munka (munkakör) sem derül ki a hirdetésből. Nem volna szabad megengedni, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő emberek még ilyen módon is kiszolgálta­tottak legyenek. Hogyan döntsem el, hogy sze­retnék-e annál a bizonyos mun­káltatónál dolgozni, ha nem tu­dom, hol van, mivel foglalkozik stb. Vagy ez már ennyire nem szá­mít? Tényleg örülnünk kell, ha - miután sok-sok ember életét, ké­pességeit, netán nyomorúságát megismerték a beküldött papírok­ból — kegyeskednek minket vá­lasztani? Hogy aztán jó esetben ért iszol?” - az újabb kérdés. „Mert szégyellem magam”. „De miért szégyelled magad?” Majd a végső, mindent megmagyarázó válasz: „Mert iszom!”. Itt tartunk, vagyis a bűvös kör bezárul. Két eset lehetsé­ges: vagy behódolni, vagy nagy ív­ben elkerülni ezen adók nyújtotta műsorszolgáltatást. A valós, aggasztó és igazi baj sokkal többrétűbb, összetettebb és mindennapos. Ezen jelenségek összessége ráhatással bír a nézői igénytelenség már-már krónikus szintre való csökkenésére. Pl. nem tudok mit kezdeni ama helyzettel, amikor egy divatos, tengerentúli szappanopera hősnőjét alakító hu­szadrangú színésznőcske hazánk­ba látogat, az egész milliós tv-rajon- gótábor a lába elé veti magát. Ab­ban az országban, ahol évtizedek során Gobbi Hilda, Ruttkai Éva vagy épp a tragikus sorsú Schütz Ila színi és filmbeni alakításai kép­viseltek egyfajta színvonalbeli pro­duktumot. Airól már nem is be­szélve, hogy ez a kétes talentumé üdvöske odáig merészkedett túl­áradó leereszkedésével rajongói iránt, hogy mezítelen testét a ma­gyar nemzetiszín lobogóba bebur­kolózva tette közkinccsé. Kis hazánkba látogatott egykor Liz Taylor vagy Andrey Hepbum is. Értük is rajongott a magyar nagyközönség (rajong ma is), akik egy árnyalattá nagyobb egyénisé­behívjanak személyesen is, ami­kor majd kiderül, hogy teljesen másról van szó, mint amit a hirde­tés alapján elképzeltünk. Aztán könnyedén odavágják az ember­nek: ha nem tetszik, mehet, van legalább 100 ember rajta kívül, aki örülne ennek a lehetőségnek. Nem tétlenkedtem ez alatt az idő alatt, amióta-a munkanélküli­ek keserű kenyerét eszem - mint sokan mások is -, több tanfolya­mot elvégeztem és jelenleg is ta­nulok. Még mindig bízom abban, hogy előbb-utóbb megszűnik ez az állapot, ami nagyon sok ember idegeit felőrölte már annyira, hogy nemegyszer tragédiával végződött. Abban biztos vagyok, hogy nem egy ilyen anonim cég dolgozója leszek. Ha rajtam múl­na, én nem engedném meg, hogy ilyen álláshirdetések jelenjenek meg. Merje magát vállalni az a cég, amely foglalkoztatni szeret­ne - remélem - nem csak mun­kaerőt, hanem embereket. Embe­reket, olyanokat is, akik elmúltak már 40 évesek, legyenek nők vagy férfiak. Nem kell még ben­nünket leírni, mi is tudunk és akarunk dolgozni. Dr. Kissné Hegyi Erzsébet Eger, Vízimolnár a. 8. 3/9. gei voltak az egyetemes filmját­szásnak, mégsem vetemedtek ek­kora arcátlanságra. Vajon nemzeti öntudatukat túláradó vehemenciá­vá harsogó közéleti személyisége­ink közül miért nem akadt senki, aki felemelte volna szavát e nyil­vánvaló nemzetiereklye-gyalázás miatt? Persze nem Natalia kisasszony a hibás, dehogyis! Az a fotóriporter, aki értelmi szerzője volt, és főképp az a szer­kesztő, aki így, felháborító módon, plakát formájában beterítette az or­szág kirakatát vagy 2 éve. Egyébként mit nekünk „Anyám tyúkja”, sem Sinkovits, meg az a Básti Lajos, lényeg, hogy Kodály és Németh László országában jól szóljon a lakodalmas, ripityom- rock a legnézettebb tv-csatornákon - persze főműsoridőben. Mulas- son és szórakozzon a megfáradt magyar a tv képernyője előtt, ne­hogy kifárassza kicsinyke, beszű­kült szürkeállományát! Ezért aztán jól el kell dugni Vágó István műsorát éjfél körüli időre. Nehogy még egyszer előfordulhas­son, hogy korunk (egyik) hősének, egy huszonéves, kétdiplomás szál­lodatulajdonosnak megoldhatatlan feladatot jelentsen annak megfejté­se, vajh mely földrészen fekszik Marokkó? Tisztelettel: Szabó László Szilvásvárad Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben ismét gyakran kapunk ész­revételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb közéleti kérdések­kel kapcsolatosan. Ennek követ­kezménye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket esetenként né­mi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyel­mét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldá terjede­lemben fogalmazzák meg gon- dolatákat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formá­ban tesszük közé. A közölt levelek tartámává szerkesztőségünk nem feltétle­nül ért egyet, azokért felelőssé­get nem vállal. Csak a teljes név­vel, címmel ellátott írásokat je­lentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írjákTá: Pf. 23. _____________■ B árgyú show-k, álmos nézők A „Hogyan szoktatnak le minket a tévézésről?” című vitaindító íráshoz szeretnék hozzászólni. Teljesen egyetértek a cikkben le­írtaikkal: fölösleges megvenni a műsorújságot, mert pl. a Barátok közt, amit szinte a kezdetektől nézünk - néznénk -, kiszámítha­tatlan, hogy mikor kezdődik. Mostanában a Való Világ miatt egyre inkább kitolódik a kezdési időpont, és kislányom, aki 3. osz­tályos, alig tud fönnmaradni. Bosszankodva, ásítozva várjuk, mikor lesz vége a Való Világnak, de még azután is reklám, műsor­ajánló következik, és csak nagy sokára a Barátok közt. Az RTL Klubnak is írtam ez ügyben még decemberben, és a következő vá­laszt kaptam: „Észrevételeit és ja­vaslatait továbbítottuk a megfele­lő szerkesztőségek vezetői felé, akik azokat minden bizonnyal megfontolás tárgyává teszik. A gyors változásokat mindezek el­lenére garantálni nem tudjuk. Zemplényi Zsófia RTL Klub Kö­zönségszolgálat.” Vagyis, minden marad a régiben, újabb lakók köl­töztek a Villába, „a kutya ugat, a .....halad. Kíváncsi lennék arra is, hogy vajon Vágó István: Le­gyen ön is milliomos című vetél­kedőjét is emiatt a bárgyú Való Világ miatt vették le a műsorról? Ha van is tartalmas film a csa­tornákon, az valóban nagyon késői időpontban kezdődik. Nem gondolnak arra a műsor­szerkesztők, hogy másnap nem alhatunk délig, hiszen munká­ba, iskolába kell menni?! Jó lenne, ha a véleményünk végre nem süket fülekre találna, hanem figyelembe vennék a szerkesztők a nézők véleményét! Név és rím a szerkesztőségben Ripityom-rock főműsoridőben A kopaszok és bohócok menjenek inkább az utcára! Bizony nagyon sokan vagyunk, akik a tv-műsorral nem vagyunk megelégedve. Eltűntek a képer­nyőről az intelligens, jól öltözött bemondók, műsorvezetők. Pl. Ker­tész Zsuzsa, Kovács P. József stb. — Aki a képernyőn megjelenik, tisztelje meg a nézőt azzal, hogy normális öltözzön fel, szépen, ért­hetően beszéljen, legyen intelligens.- Hiányolom a fiatal generáció részére készített műsorokat, amiknek nevelő hatásuk lenne. (Erre vannak szakemberek.) — Van viszont Big B. és Való Világ, aminek semmi mondaniva­lója nincs. Ezek sajnos elveszik a helyet a jó filmektől, a színvona­las műsortól.- Örömmel látjuk a „SZTÁR"- okat, az igazi sztárokat. Az új év elején kitett magáért a TV-l-es mű­sor, a gálaműsor színe-javának köz­reműködésével. Kellemes este volt. — A durva filmeket nem sze­retjük. Örömmel néztük viszont az Elfújta a szél című filmet. Kár, hogy a reklám miatt többször megszakították. Reméljük, hogy a nem szeretett műsorok tiszavirág-életűek lesz­nek, és helyettük sok szép, virá­got, madarat és természetet bemu­tató filmet is láthatunk, mint pl. Homoki N. István „Gyöngyvirág­tól lombhullásig” című filmje. — Délután legyen több a gyere­keknek való műsor, egy szép esti mesével bezárva, 20 óra után pe­dig a felnőtteknek szóló műsor vegye át a szerepet. — A tv-ből a kopaszok és a bo­hócok menjenek az utcára, mivel úgy is közeleg a farsang. — Az arra ületékesek szervezze­nek Ki mit tud?-ot, zenés esteket és egyéb színvonalas műsort. Legyen több műsor például a betegségek megelőzéséről, a bőrápolásról stb. Ezeknek sokan hasznát vennék. — Végül javasolnám, hogy a rosszul öltözöttek addig ne kerülje­nek képernyőre, míg nem lesznek magukkal szemben is igényesek, mint pl. Erős Antónia, Borbás Marika, Bényei Ildikó, és nem utolsósorban az elegáns,időjós”, Aigner Szilárd. — A sok pénzért, artii elfolyik, kár, nagy kár. A Big B. és a Való Világ helyett alkossanak mara­dandó, színvonalas műsort, fil­met, tv-játékot stb. Köszönöm a lehetőséget, hogy véleményemet megírhattam: Tisztelettel: Tanács Lajosné, Szajla Visszautasítjuk a rágalmakat Megdöbbenéssel és értetlenül ol­vastuk, hogy megint a patikuso­kat, a gyógyszer-forgalmazás részt­vevőit állítja központba rágalmazó írásában Lengyel János a Heves Megyei Hírlapban. Már megint miért? - merül föl bennünk, gyógyszerészekben a kérdés. Mi az oka annak, hogy va­lótlanságokat állítva, és laikusok számára is láthatóan hiányos isme­retekre alapozva, súlyosan elma­rasztaló következtetéseket von le a múlt év decembere óta tartó gyógyszer-hiánycikk jelenség kap­csán? Alapvetően nincs tisztában a következményekkel az, aki azt hi­szi, segíthet az embereken úgy, hogy engedélyezi a gyógyszerek forgalmazását orvosi és gyógysze­részi szaktanács nélkül. A benzin­kutaknál és a szupermarketekben gyógyszerészi kontroll nélkül vá­sárolt medicinák káros hatásait ak­kor látná be e sorok írója, ha na­ponta a maradandó, súlyos egész­ségkárosodásokról, esetleg fatális kimenetelű halálesetekről tudósí­tanának a médiák. A december-január hónapban kialakult országos gyógyszerhiány kapcsán mind Matejka Zsuzsanna OEP-főigazgató, mind Lengyel úr részben, vagy inkább elsősorban „a fájdalomra spekuláló gyógysze­rész-társadalmat” tette felelőssé. Lengyel úrnak üzenem: a gyógy­szertárakban több tucat, viszony­lag olcsó, vény nélkül beszerezhe­tő láz- és fájdalomcsillapító kapha­tó. Ezekből ellátási okok miatt egyedül néhány lehetett hiány­cikk. Azóta Matejka főigazgató asszony megkövette a gyógysze­rész-társadalmat - bocsánatot kért! Azonban elhamarkodott, általáno­sító és a valóságtól távol álló nyilat­kozata markáns példája annak, hogy a médiákban megjelenő, ne­gatív hangulatkeltő cikkek rendkí­vüli károkat okoznak a méltatlanul hírbe hozottak számára. Hogy megálljt parancsoljunk á médiákban megjelenő általánosí­tó, a gyógyszerészi hivatást gya­korlókat alaptalanul rágalmazó, hi­telrontó és becsületsértő kam­pánynak, a jogi lépések megtételé­ről - gyógyszerészi hivatás becsü­letének megsértése, a közvéle­mény félrevezetése és hamisan ál­talánosító tájékoztatása miatt - a Magyar Gyógyszerész Kamara Or­szágos elnöksége jövő hét csütör­töki elnökségi ülésén dönt. Lengyel úrnak pedig azt javasol­juk: ha a jövőben a gyógyszeré- szettel, a gyógyszerellátással kap­csolatos gondja, problémája van, amelyhez a saját maga által be­gyűjtött információk elégtelenek, a hiteles vélemény megformálásá­hoz forduljon bátran gyógyszeré­széhez. Lestyán Balázs

Next

/
Thumbnails
Contents