Heves Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-23 / 19. szám
4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2003. Január 23., csütörtök Öt éve önállóan _______ Eger________ Ö t éve önállóan címmel egész napos rendezvényt tartott tegnap, a magyar kultúra napjához kapcsolódva a Harlekin Bábszínház. A meghívott óvodák, iskolák, társintézmények vezetőivel, szervezőivel felidézték az elmúlt fél évtized történéseit, a jó hangulatú előadásokat. Ebben azok a bábok, rekvizitek is segítettek, amelyekből kiállítás nyílt a nézőtéren. A találkozón ismét láthatta a közönség a társulat egyik produkcióját, a Lúdas Matyit Dörögdy Miklós rendezésében, majd állófogadáson beszélgethettek az alkotókkal. A rendezvény után Sziki Károly direktor Hatvanba utazott, s az Ady Endre Könyvtárban bemutatta az Istent faragtam című, Tamé Lévay Pálma verseiből ké- szült könyvet és CD-t.________■ H onatya a neten Eger A városban élő dr. Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos alelnöke személyes internetes honlapot hozott létre - hangzott el a fiatal ellenzéki politikus tegnapi sajtótájékoztatóján. A www.nyitraiz- solt.hu címen elérhető oldalon minden információ megtalálható a honatya parlamenti munkájáról, elolvashatok felszólalásai, indítványai. A látogatók elektronikus fogadóórán is részt vehetnek, a beküldött e-mailekre a képviselő vagy kabinetirodájának munkatársai válaszolnak. A honlapról az önéletrajz, a bemutatkozás, a politikai hitvallás, a képgaléria, a linkajánló, a sajtószemle és a szavazógép sem hiányzik. Megismertetése érdekében a megyében népszerűsítő kampányt is indítanak. ______■ ________Sziréna É jszakai „iskolás” Egerbocson az általános iskola vezetése feljelentést tett ismeretlen személy ellen, akinek éjszaka támadt kedve bemenni az oktatási intézménybe. Igaz, ehhez lefeszítette a lakatot és több ajtót megrongált, s mint az ellopott ötezer forint is bizonyítja, nem a tudásvágy hajtotta ide. Egerben a távolsági autóbuszállomáson egy cserszegtomaji lakos volt figyelmetlen. A rendőrségen tett vallomása szerint őt buszra szállás közben valaki meglopta, a táskájából elvette a nála lévő 135.500 forintját. Kiskörén egy gyöngyösi étterem tulajdonosa fedezte fel, hogy feltört vendéglátóegységéből drága szerszámok hiányoznak. Eltűnt három ütvefúró, egy láncfűrész és egy kézigyalu. A kár eléri a kétszázezer forintot. ■ A magyar kultúra ünnepén Törőcsik Miklós egri alpolgármester számos díjat adott át a diákoknak FOTÓ: PILISY ELEMÉR Heves megye A Himnusz befejezésének napján a magyar kultúrát ünnepelte a megye. Egerben a Megyei Művelődési Központ adott otthont a városi ünnepségnek.- Az utcán nap mint nap hallható olasz nyelvű káromkodás, avagy a spray-vel a műemlékekre felfestett falfirkák jelzik-e korunk kultúráját? — tette fel e költőinek ható kérdést Kalmár Péter, a város kulturális bizottságának elnöke ünnepi szónoklatában. — Ennek a jelenségnek nem mond ellent az a tendencia, hogy egyre kevesebb a kulturális értékek „fogyasztója” hazánkban. Fogyasztó? - kérdezte a szónok. - Mintha ezzel is kifejeznénk, hogy a kultúra szép lassan elfogy. Holott, ahogy egykor a földet művelő ember, úgy a ma emberének is kötelessége művelni, művelődni. Immár hagyomány, hogy a magyar kultúra napjához közeledve a megyei jogú város önkormányzata kiírja irodalmi pályázatát, amelynek eredményhirdetését a központi ünnepségen rendezik meg. Az idén vers-próza, tanulmány-publicisztika és esszé műfajokban 130 tanuló nyújtotta be pályázatát a város általános, közép- és felsőfokú tanintézményeiből. A dolgozatok magas színvonala miatt a zsűri - dr. Nagy Andomé ny. középiskolai tanár, Király Júlia irodalomtörténész és Ködöböcz Gábor főiskolai adjunktus — több díjat is megosztva adott ki. Az Eszterházy Károly Főiskoláról 21 hallgató pályázott. Megosztott első díjat vehetett át verseiért Dömény Veronika, verselemzéséért Papp Veronika. Második helyen végzett verseivel Bölkény Gábor és Lénárd László. Harmadik helyre sorolta a zsűri tanulmányaiért Podruzsik Zsuzsannát, valamint verseiért, esszéjéért Katona Renátát. Különdíjként könyvjutalmat vehetett át Kiskartól! Judit, Posta Marianna, Hont! Hajnalka és Skáfár Katalin. A középkolások közt első lett Bak Zsuzsanna (Dobó I. Gimn.) és Fónád Enikő (Andrássy Gy. Szk.), második helyen végzett Nagy Eszter (Eszterházy Gy. Ált. Isk. és Gimn.) és Pál Balázs (Pásztorvölgyi Ált. Isk. és Gimn.), megosztott harmadik helyet kapott Molnár Karina (Dobó) és Juhász Dániel (Szilágyi Gimn.). Könyvjutalmat vehetett át Fehérvári Éva, Mészáros Éva (Szilágyi), Zagyva Melinda, Besenyei Linda (Pásztorvölgyi), Bajzáth Nikolett, Herczeg Zsuzsanna (Neumann J. Gimn.), Shmid Róbert (Gárdonyi Gimn.), Szabó László (Kereskedelmi Szk.). Az általános iskolások versenyében első lett Dávid Eszter (II. Rákóczi F.), második helyen végzett Fazekas Anett (Deák F.), harmadik lett Fodor István (Deák F.) és Kalmár Bence (Balassi). Különdíjként könyv- jutalmat vehetett át Szuromi Eszter, Mészáros Zsolt (Balassi), Csapó Lilla, Kiss Annamária, Kormos Lili (Szentgyörgyi), Baran Dóra, Kelemen Lilla (Lenkey), Jakab Katalin (Tinódi), Barta Benjamin (Ráchegyi), Bíró István (Deák F.) és Csathó Enikő (Sancta M.) A Szózat elhangzása után az Egri Szimfonikus Zenekar adott ünnepi hangversenyt, Szabó Sipos Máté vezényletével. Gyöngyösön már harmadik esztendeje rendezte meg a Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola a város középfokú oktatási intézményeinek kulturális találkozóját, illetve versenyét. Idén a határon túlról, Beregszászról és Tornaijáról is érkeztek diákok és tanárok, akik szintén részt vettek a Mátra Művelődési Központban megrendezett műsorban, hasonlóan az esztergomi és paksi vendégekhez. Ez utóbbiak meghívása előzménye a majdan megrendezendő országos Bottyán-talál- kozónak, ahol a jeles férfiú nevét viselő iskolák adnak majd egymásnak randevút. A program megnyitásaként Hiesz György polgármester hangsúlyozta: tény, hogy „a kulturális termelés piacán” gyorsabban növekszik az igénytelenebb termékek aránya a valódi értékeket hordozó produkciókkal szemben.- Hiszem, hogy előbb-utóbb visszanyerheti a rangját a kultúrában is mindaz, ami nem a közízlést rombolja, hanem a szív legmélyéről fakadva hordoz örök emberi értékeket - húzta alá a város első embere, nyomatékosává a pedagógusok és a diákok felelősségét is a kultúra ápolása, az értékek megőrzése, befogadása és továbbadása terén. Délután a városi ünnepségen első alkalommal adták át az idén alapított „Gyöngyös Város Kultúrájáért" díjat Jakus Sándomé könyvtárosnak és Horváth László muzeológusnak, helytörténésznek. Este hét órától Illyés Gyula: Fáklyaláng című drámáját tekinthette meg az ünneplő közönség. Hatvanban a magyar kultúra napja tiszteletére rendhagyó koncertet rendeztek tegnap a Grassalkovich Művelődési Központ Barokk termében, ahol három muzsikus 13 hangszeren játszott. Vadász Zsuzsanna, Szabó Krisztina és Nagy Sándor Endre a Varia Format komolyzenei kisegyüttes tagjaiként csembalón, klarinéton, zongorán, kerámia szélharangon, tárogatón, indonéz és arab dobon, valamint szoprán-, reneszánsz, barokk, tenor-, szopranino- és altfurulyán szólaltattak meg különböző zeneműveket. ■ Elismerések a minisztertől A magyar kultúra napja alkalmából a fővárosi Pesti Vigadóban dr. Magyar Bálint oktatási miniszter magas rangú kitüntetéseket és elismeréseket adott át. Dr. Orbán Sándor, az egri Eszterházy Károly Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára, kari főigazgatója a magyar felsőoktatás területén végzett, nemzetközileg is elismert munkájáért Szent-Györgyi Albert-díjat vehetett át. Szalayné Szabó Zsuzsanna, az Ostorosi Napközi Otthonos Óvoda vezetője óvodapedagógiai tevékenységét Brunszvik Teréz-dijjal ismerték el. Dr. Kis-Tóth Lajos intézetvezető főiskolai tanár, az Eszterházy Károly Főiskola rektorhelyettese a magyar neveléstudomány eredményeinek fel- használása területén végzett munkáját Kiss Árpád-díjjal honorálták. Nem protokollkapcsolat Lazio tartomány és Magyarország tapasztalatairól Budapest, Heves megye Amint azt már hírül adtuk, „Decentralizálás: Lazio tartomány és Magyarország tapasztalatainak összevetése” címmel tegnap konferenciát rendeztek a fővárosban, a Hotel InterContinental Szállodában. Az eseményen a Heves megyével testvérkapcsolatban álló olasz tartomány termelési tevékenységek tanácsnoka, Saponaro Francesco a vállalkozásoknak és az intézményeknek a gazdasági fejlődés és a decentralizálás stratégiájában betöltött helyéről, Szaló Péter, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztési hivatalának elnökhelyettese pedig a régiók terület- fejlesztésben betöltött szerepéről beszélt. A programon felszólalt Sós Tamás, a Heves megyei közgyűlés elnöke is, aki elmondta: Heves és Lazio kapcsolata nem csupán protokolláris, hanem valódi kulturális és dinamikus gazdasági együttműködés. A gazdasági kamarák közreműködésével olasz-magyar vegyes vállalatok alakultak, komoly üzletek jöttek létre. Ez azért is igen lényeges, és fontos tapasztalatokkal szolgálhat, mert regionális összevetésben Lazio gazdaságilag a nyolcadik legfejlettebb régió Euró- pában, ____________________irmi F elfüggesztették az eljárást (Folytatás az 1. oldalról) Az önkormányzat jogi képviselője, dr. Eperjesi Tamás ügyvéd elmondta: miután tudomást szereztek Lőrinci beadványáról, számolva a felfüggesztés lehetőségével, levélben kérték a Heves Megyei Bíróságot a tárgyalás távollétükben történő megtartásáról. A település álláspontja azonban ettől függetlenül nem változott meg, vagyis szerintük az LB korábbi döntése a jogalap tekintetében megalapozott. A felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal nem értenek egyet, de természetesen tiszteletben tartják a Legfelsőbb Bíróság ennek alapján hozott újabb döntését - tette hozzá. __________________________moj V ita a képviselő-testületben az összeférhetetlenségről Recsk A tegnap esti képviselő-testületi ülésen egyebek mellett az elmúlt év gazdálkodásáról, valamint az idei tervekről egyeztettek a képviselők. Külön napirendben foglalkoztak a képviselők összeférhetetlenségével kapcsolatos témával is. Köztudott, hogy a községben a hely- hatósági választásokon a község két háziorvosa és a fogorvos is bizalmat kapott a lakosságtól és bekerült a testületbe. Az estébe nyúló ülésen - amely lapzártánk után ért véget - arról is döntöttek, hogyan folytatható a közös munka, amennyiben fennáll az összeférhetetlenség. Ezt követően a Heves Megyei Közigazgatási Hivatalnak kell állást foglalnia a kérdésben. A témára visszatérünk. ■ Idén nem lesz fejlesztés Petőfibánya Noha a település költségvetéséről csak február elején tárgyal a képviselő-testület, a pénzügyi kondíciók ismeretében már most látható, hogy nehéz esztendő elé néz az önkormányzat - jelentette ki a Hírlap kérdésére Fekete László polgármester. A községvezető elmondta: idén mintegy 250 millió forint áll rendelkezésre; bár az intézmények anyagi igényeit egyelőre nem összesítették, az előzetes számítások alapján látható, hogy a biztonságos működéshez mintegy 25 millió forint hiányzik. Az összeget főleg pályázatok útján szeretnék előteremteni, a szigorító intézkedésekhez csak a legvégső esetben folyamodnak. Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy fejlesztésekre 2003-ban nem kerül sor. A polgármester szerint alkalmazkodni kívánnak az eddig bevált elvükhöz, miszerint ha lassabban is haladnak, de mindenképpen saját erőből szeretnék megoldani a gondjaikat. Éppen ezért arról sem lehet szó, hogy feléljék az önkormányzat vagyonát, illetve a más célokra elkülönített tartalékokat - nyomatékosította. (-Ó) Szőlő, bor és Unió (Folytatás az 1. oldalról) A délelőtti program további részében dr. Mikulás Ildikó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakreferense beszélt az Európai Unió szőlészeti és borászati szabályozásáról. Jogilag a csatlakozás azt jelenti, hogy hazánk átveszi és alkalmazza az ágazat uniós szabályait. Gazdasági szinten viszont a termékek előtt megszűnnek a vámkorlátok. A verseny azonban élesedik, mert az Unió országaiban sok a borfelesleg, ugyanakkor a tengeren túli országok jó minőségű árukkal árasztják el az európai országok piacait. Kiemelte, hogy a hazai borágazat jogszabályai is módosításra kerülnek, amelyeket a bortörvény várható egyszerűsítésével kívánnak elérni. Ez kiterjed a technológiára, az elemzésekre, a kezelésre és az eredetvédelemre. Elkészítik az úgynevezett borkönyvet, amely a legfontosabb szabályokat tartalmazza. Az említett témához és a nemzeti borstratégiához kapcsolódott ifj. dr. Kozma Pál, a pécsi, Májer János, a badacsonyi kutatóintézet igazgatójának, dr. Varga István, a Szent István Egyetem gyöngyösi főiskolai kara tanszékvezetőjének és Marczinkó Ferenc, a Tokaji Kereskedőház Rt. osztályvezetőjének beszámolója. Délután az integrált szőlőtermelés növényvédelmi vonatkozásairól, a szőlőtermelésben használatos előrejelzésről esett szó. Az északi régió négy borvidékének szakemberei az elmúlt évjárat tapasztalatait is értékelték. (MENTUSZ) Mesterükre emlékeztek Hatvan A magyar kultúra napja alkalmából Szívós József pedagógusra, népművelőre, a megyei kulturális élet tavaly tragikus körülmények között elhunyt kiemelkedő személyiségére emlékeztek az Ady Endre Könyvtárban. A Mester és tanítványai című zenés összeállítás keretében a valamikori színjátszótárs, Kalmár Péter bevezetőjét követően az egykori irodalmi együttesek tag-, jai és a barátok - Jónás Zoltán, Nagy Edit, Juhász Csaba fdágh Tibor, Juhász Ákos ertész József - idézték f"' Szívós József munkásság szellemiségét. Közren^odoG ^ gyöngyösi Pátzay jánős Zeneiskola kvartettje - Butykáné Bág’i Judit, Matinné Szabó Katóin, Monostoriné Négyesi Ibolya, zabó Viola -, valamint Juhász Fiáján, a hatvani Kocsis Albert Zentskola tanára. ■ Az esten közreműködött a gyöngyösi Pátzay János Zeneiskola kvartettje