Heves Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-22 / 18. szám

10. OLDAL

P F 2 3 .

2003. Január 22., szerda IB J 31ffíj

Amerikai levél az EU-ról

Kedves Kelemen József úr! Kitűnő ötletnek tartom, hogy kiadványaiban tájékoztatni akarja az embereket az Európai Unióhoz való csatlakozásról. Ha nem láttam volna és nem éltem volna át a többi ország csatlakozásának nehézségeit, akkor most nem tudnék Önnek a tapasztalataimról beszámolni. Meg vagyok győződve róla, hogy Magyarország az utóbbi ezer éven keresztül minden igyekezetével a Nyugathoz akart kapcsolódni. Most végre itt az alkalom, ennek dacára mindenféle gyanakodó és kicsinyes ellenmozgalmakról hallunk itt Boston környékén. Tudom, hogy a Nyugat sem hibátlan az ilyen érzések felkeltéében, mert olcsón akarja az ügyet megúszni. Meg van ijedve a sok kis szegény ország csatlakozásától, és sokkal kevesebb segítséget akar nyújtani, mint a régebbi csatlakozóknak. A nehézségek rendszerint Franciaországból erednek. Bár az EU még mindig Kelet-Németország csatlakozását sínyli gazdaságilag. Mi eléggé tapasztaltak vagyunk, mert nincsen olyan XX. századi politikai rendszer, melyet ne tapasztaltunk volna ki a saját bőrünkön. Éppen Angliában laktunk, amikor Anglia csatlakozott, és igen nagy volt az ellenállás, mert egy része a politikusoknak azt mondta, hogy még semmi jó nem jött a csatorna másik oldaláról.

Mikor Hollandiában laktunk, éppen Olaszország csatlakozott, és a jó hollandok nagyon aggódtak, hogy a napsütésük hiánya és a rossz homokos talajuk miatt nem fognak tudni versenyezni az olaszokkal paradicsomtermelésben. Természetesen mind a két országban rövid átmenet után az élet- színvonal drámaian megemelkedett. Igaz, erre most nem lehet ilyen gyorsan számítani, mert szellemileg is át kell állni a Nyugat mentalitására. Nagyon sokáig nem adtak Magyarországon a minőségre, mert a Szovjetunió ugyan nem nagyon fizetett, de mindent átvett, akármilyen rossz volt a minősége. így arra az előnyre, hogy hirtelen egy ekkora piac áÚ rendelkezésre, nem lehet számítani, amíg a minőség meg nem javul.

Sok másban is meg kell változnia a mentalitásnak. A szocializmusban a kereskedelmet nem találták elegáns foglalkozásnak, pedig ez a gazdaság alapja. Hiába gyártok szenzációs dolgokat, ha nem tudom eladni. Három dolgot kellene a magyar közgazdászoknak megtanulniuk: a piackutatást (kinek mire van szüksége), a publicitást (hirdetés, tájékoztatás) és a hasznos tárgyalást. Szinte soha még nem fordult elő olyan tárgyalás — akár politikai, akár gazdasági —, amely a magyaroknak előnyt hozott volna. Nem tudnak ügyesen érvelni, előnyöket kihasználni és ügyes kompromisszumokat tenni. Vagyis nem jogászokat kell nevelni, hanem jól érvelő ügyvédeket. Én külön gazdasági barátságot keresnék a környékbeli kis országokkal. Az egyik Lengyelország, a másik Finnország. A lengyelek sokan vannak és nagyobb gazdasági erőt képviselnek, valamint nagy a befolyásuk az Egyesült Államokban. Közülük sokan vándoroltak ide Amerikába, és ők is nagyon segítik a régi hazájukat. így történt azután, hogy míg Magyarország magánbankoktól kapott kölcsönöket, a lengyelek USA állami kölcsönt kaptak, és ezt majdnem teljesen elengedték nekik. A finnek története szívderítő sikertörténet. AII. világháború után azonos volt a nagyon alacsony élet- színvonal Magyarországéval. De úgy-ahogy a háború alatt ki tudták védeni a német és az orosz befolyást (szerencse, vitézség, tisztesség). Nagyon okosan kevés, de jövedelmező vállalkozásokba kezdtek. Még a tudományos kutatásuk is szigorú elbírálás alatt állt, nehogy duplikációkkal többet költsenek, mint szükséges. Ne féljenek hát az Európai Unióhoz való csatlakozástól, de nagyon fontosnak tartom, hogy mindenkit, a legegyszerűbb embereket is részletesen és folyamatosan, őszintén, pro és kontra tájékoztassanak az EU-tagság lehetőségeiről. Tisztelettel: Beér Márta.

(A levelet közreadta: Kelemen József, a Tama Menti Kistérség vidékfejlesztési menedzsere, Feldebrő)

Ki is valójában a pancser?

Barátunk emlékére

Igencsak tisztelt edzőnk, Szentmarjay Tibor, a Videoton ifinek rúgott három gólom után, másnap (1969) felrendelt a felnőttcsapathoz. Megszeppenve nyitottam be az öltöző ajtaján Berán Karcsiék (Bődön) közé. A zsúfolt helyiségben Tubi (Sándor Imre) Gerozánnal kenve masszírozta Landi Ferit a gyúrópadon, én meg csak pislogtam jobbra- balra, hátha látok egy üres fogast.

— Karandás! - szólt felém Őszi a sarokból. - Gyere ide mellém - utalt „keresztapám” a ceruzavékony testalkatomra. Odamentem, és mellette máris otthon éreztem magam. Azt követően hosszú évekig, évtizedekig, az ezredfordulón túl is...

Ahol megfordult, igazi csapatemberként dolgozott, játszott, szórakozott. Az Agria Volán Rt. valaha élt legjobb vezetőjét, az Egri Dózsa legjobb balhátvédjét (nem adta fel a munkahelyét, ezért nem szerződtették az NB I.- es keretbe), Eger város legmarkánsabb autóvezető-oktatóját, nagyszerű egyéniségét vesztette el. Vesztette volna végleg, ha szelleme, kiváló „ornitológus” humora köztünk nem marad, él velünk tovább.

— A tanuló figyel, az oktató nézeget — mondta, mikor egy csinos hölgyre próbáltam sandítani a sok visszapillantó tükör között. - A gázpedál nem kutya, hogy rugdossuk - jelezte, ha ügyetlenkedtem. Politikai oktatást adott: ha a csapatod kikap, azt kell mondani, hogy kikaptak. Ha győz, azt kell mondani, hogy győztem.

Nem lehetett unatkozni mellette. Valamelyik húsvéthétfő hajnalán csúnyán szidta a zsernyákokat: rendőr bendőr, rendőr bendőr - mondta vigyorogva. Szerencsénkre örökké vidám és jópofa volt, bár a magánélete nem alakult valami jól. Amikor erről kérdeztük, két korsó sör között csibészes, bóbitás mosolyával csak ennyit mondott: taré- ja-baréja, ugorj a fazékba (elütve gondját). Az élet fortyogó, füstölgő fazeka megfőz mindnyájunkat, de az élet elviselhető ízét itt Egerben Bóbita Oszkár főszakács adta.

Oszikám! Széles utat kívánunk a csillagos ég országútján!

Barátaid és „keresztfiad”, Benke Ferenc

A tévézésről

A „Hogyan szoktatnak le minket a tévézésről?” című olvasói levélhez szeretnék pár gondolatot fűzni. A levél írójának teljes mértékben igaza van. Csakhogy: kis hazánkban mi jár annak, akinek igaza van? Ugye, a szája (feleslegesen). Egy roma mondás szerint: nincs hozzá „tehetségünk” (se pénzünk, se hatalmunk).

Kovács Elemér Sírok

Kellemes időtöltésnek ígérkezett az URFA-kupa, amely magas színvonaláról gondoskodtak a szervezők, csak annyi volt a feladatunk, hogy elmenjünk és jól érezzük magunkat. Külön örömet jelentett számomra, hogy a férjem és a kisfiam is pályára léphetett egyazon napon. Ebbe az idillbe rondított bele egy ember, akivel az aula büféjében kerültem egy társaságba. Nem tudtam, hogy ki ő, csak a mellette álló kisfiúra figyeltem fel, aki közel egyidősnek tűnt a 8 éves fiammal. Megkérdeztem, hogy futballozik- e valahol a gyermek, mire az apja dacosan rávágta: „Nem, majd én megtanítom, amire kell! Én a Fegyverneki vagyok!”. Lehet, hogy ettől hanyatt kellett volna magam vágni, de nem tettem ezt, annak ellenére, hogy természetesen nem ismeretlen előttem a név, hisz megboldogult nagyapámmal rendszeresen látogattam az Eger SE mérkőzéseit, amikor ő focizott. Említettem neki, hogy az én fiam már középsős korától focizik a Plútó SE-ben. Válasza: „Én pancserek kezébe nem adom!”. Ez a kijelentése szíven ütött, ezért is ragadtam tollat.

Az idegen szavak kéziszótára szerint a pancser szó jelentése: mindent elrontó, ügyetlen, kétbalkezes ember.

Kétszeresen is bántólag érintett ennek a jelzőnek a használata. Egyrészről azért, mert a férjem is ebben az egyesületben edzősködik, és én látom, hogy ezt évek óta milyen lelkiismeretesen végzi. Ott vagyok a csapataink majdnem minden mérkőzésén, látom, hogy a gyerekek milyen fejlődésen mennek keresztül: aki két éve még virágot szedett a pálya szélén, ma már fut- ballozik. Én látom a megelégedettséget a szülők arcán, és a csillogást a gyermekek szemében, ahogy felnéznek az edző bácsira. És a munkahelyén is elismerik, megbecsülik, mint diplomás szakembert.

Másrészről mint szülő érzem magam megbántva, és kötelességemnek érzem, hogy szót emeljek a fiam edzője mellett is, akihez már négy éve jár a gyermekem, s azóta van rálátásom az egyesületben folyó munkára, a gyermekekkel való bánásmódra és az edzések magas színvonalára. És ez mind-mind „ezeknek a

pancseroknak” az érdeme, akik időt és energiát nem sajnálva, lelkiismeretes munkával, szeretettel, odafigyeléssel, megfelelő szakmai felkészülés mellett edzik a jövő reménységeit. Ez nagy felelősség! Aki ismeri munkájukat, csak elismeréssel nyilatkozhat róluk. Ha mégsem így teszi, abban közrejátszhat az irigység. Azt nem állítom, hogy mindenki szereti őket, hisz nem lehet minden ember elvárásainak megfelelni. De azt senki sem vonhatja kétségbe — még Fegyverneki sem —, hogy eredményes szakmai munkát végeznek. Annak ellenére - híresztelésekkel szemben -, hogy nem eredményorientáltak, az eddig elért eredmények azt igazolják, hogy nagyon jól csinálják azt, amit csinálnak.

Éppen ezért mélységesen felháborít a pancser jelző használata esetükben, főleg egy olyan ember szájából, aki még nem is ismeri azokat, akiket ezzel illet.

Ezúton szeretném kérni, hogy azután akkor mondjunk bárkiről bármit, miután meggyőződtünk annak valóságalapjáról.

Siposné B. Nicolette (cím a szerkőben)

A „Hogyan szoktatnak le minket a tévénézésről?” című, jan. 15-én megjelentetett olvasói levelük késztetett, hogy tollat ragadjak. A cikk minden mondatával egyetértek. Én mégis azok közé tartozom, akik örömmel fogadják a tévécsatornák minősíthetetlen adásait és műsorpolitikáját. Az utóbbi fél évben valóban felháborodás és kritika éri a tévét.

De hát ki ne venné bosszantónak az olyan műsorvezetőket, akik közismert, elismert és nagyérdemű művészeket hívnak meg, és szerintük műsort készítenek velük. Párosán, bár egyedül képtelenek is lennének rá, pláne meg így. Akik a lábukat is székre teszik (biztos nem sokat kell várni, hogy az asztalra is), egymás szavába vágnak, röhögnek, szavakat ismételnek stb. Fogalmuk sincs a műsorvezetésről.

Erre jönnek a „beszélgetős” show-műsorok (pl. Claudia, Mónika), akik olyan témákat és olyan stílusú riportalanyokat állítanak elénk, akiktől az utcán is

A Fleves Megyei Hírlap január 9-i számában, a Pf. 23. rovatban jelent meg dr. Szabó Péter, az Együtt Mátrafüredért Egyesület elnökének levele, amelyben egyebek között a személyemet is érintő, a valóságot nem fedő kijelentést tett. Kizárólag erre kívánok reagálni, tekintve, hogy az egyesület működéséről, célkitűzéseiről mind a mai napig nem kaptam hivatalos információkat.

A civil szervezet sem a málrafüredi részönkormányzatot, sem engem, mint a részönkormányzat vezetőjét nem keresett meg, sem együttműködést ajánlva, sem az esetleges nézetkülönbségek megvitatását kezdeményezve. Mindezek miatt aligha lenne értelme nyüvános vitába bocsátkozni. A megjelent, engem támaA Csányi Idősek Otthonában decemberben évzáró lakógyűlés volt, ahol az intézmény igazgatója értékelte az elmúlt évet. Sok mindent megoldottunk, de még van mit tenni. Pl. a közlekedés akadálymentesítése, vagy a nyilvános telefon felszerelése. A tájékoztatóval a lakók egyetértettek, és a javításra is tettek javaslatot. Többek között azt, hogy a jobb anyagi helyzetben élő hozzátartozók személyi jövedelemadójuk 1%-át alapítványunk javára ajánlják fel. December 15-én a hatvani református gyülekezet képviselői látogattak el az otthonba, koreai vendégek kíséretében, akik műsorral és ajándékkal kedveskedelfordulok. Utolsó késszúrásnak a ValóVilág és társai! Nem ragadtatom el magam, inkább nem írok róluk semmit, mert szégyellem magam azokért a szavakért, melyek eszembe jutnak.

Itt jön az én örömöm. Egy kis faluban vagyok könyvtáros. Szakmai napokon a kollégákkal beszélgetve fel-felmerült a kérdés, hogyan tudnánk még több olvasót becsábítani a könyvtárba. Nos, a televízió megoldotta ezt a feladatot. Télen egyébként is többen jönnek könyvtárba, lévén egy községben csak a televízió nyújt szórakozást. De amióta ezek a műsorok mennek, egyre nagyobb a látogatottság: „.Kérek valami jó könyvet, mert ezek a tévéműsorok...”. Ismétlődnek a kritikák.

Könyv legalább van, és jó könyv is sok van. Kár, hogy ilyen drágák.

Változnak az értékek. Ez az örömöm.

Mucsi Istvánná könyvtáros (cím a szerkőben)

Csúsztatások és sejtetések

Mozgalmas december

dó valótlan állítást azonban nem hagyhatom szó nélkül. Gyöngyös városától ugyanis a Humán Alapellátások Intézete igazgatójaként kapok juttatást, ami a munkabérem, ehhez aligha kell vagy lehet bármit hozzáfűzni. Városi képviselőként is megillet tiszteletdíj, az összes többi önkormányzati képviselőhöz hasonlóan. A fentieken kívül a várostól semmilyen anyagi vagy egyéb juttatást nem kapok. ízléstelennek, civil szervezethez és jogtudó emberhez egyaránt méltatlannak tartom, hogy kitalá- ciókon alapuló sejtetésekkel próbálják megtámadni, rossz színben feltüntetni akár a részönkormányzatot, akár személyemet.

Dr. Hammer István a Mátmfüredi Részönkormányzat elnöke

tek az otthon lakóinak, akik ugyancsak viszonozták a figyelmességet. December 23-án meghitt hangulatban tartottuk a szentestét az otthonban. A lakókat egy szép karácsonyi műsorral köszöntötte Balogh András, az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze. A műsor befejeztével az intézmény vezetése megajándékozta a lakókat egy karácsonyi csomaggal. Január 8-án pótszilvesztert tartottunk, ahol mindenki remekül szórakozott. Az igazgatónő jókívánságait pezsgős koccintás kísérte. Reméljük, az idei év is programokban gazdagon telik majd.

Juhász Árpád

Fenyőfaünnepség a gyermekotthonban

Azért sikerült maradandót alkotni

Karácsony közeledtével a megyeháza dísztermében került megrendezésre 2002. december 23-án a Hétszínvirág Gyermekotthon lakói számára a fenyőfaünnepség. A hét lakásotthon egy-egy rövid műsorral készült. A szeretet ünnepe számukra is fontos, mert bár nem mindenki ünnepel a családtagjával, mégis számíthatnak az emberek szeretetére és odafigyelésére. Megható volt hallani a karácsonyi dalokat és verseket az ő előadásukban, melyekkel könnyeket csaltak szemünkbe. Támogatóinktól rengeteg ajándékot vehettek át gyermekeink. Külön szeretném kiemelni a dr. Medgyessyné Csapiár Katalin és dr. Szili Katalin nevével fémjelzett Katalin-napi jótékonysági bálon befolyt bevételből vásárolt játékokat. Az Ifjúsági és Sportminisztérium felajánlása lehetővé tette, hogy gyermekeink Zánkán, Nyíregyházán és Debrecenben tölthessenek el egy pár napot, melyekért gyermekeink hálás szívvel mondanak köszönetét. Az Európai Üzletek Iskolája számítógépet ajánlott fel, az OBI Áruház karácsonyi csomagokat, a Főszékesegyház Megyei Karitasz ruhaneműket és játékokat, de ezenkívül több támogatótól érkezett még „meglepetéscsomag”, és intézményünk is hozzájárult gyermekeink megajándékozásához. A rengeteg ajándék és odafigyelés feledhetetlenné tette gyermekeink számára a szeretet ünnepét, s még egyszer megköszönve a sok-sok felajánlást, kívánok támogatóinknak eredményes, sikerekben gazdag évet.

Kocsa Erika a Hétszínvirág Gyermekotthon Eger igazgatója

Igen vegyes érzelmekkel olvastam közkedvelt megyei lapunk tudósítását az Egri Városi Sportiskola működésének első évét záró rendhagyó ünnepségéről, amely az elmúlt év december 13-án jelent meg, igen méltató és reális értékelést adva az egy évről. Jó volt látni az Egri Városi Tv erről szóló néhány perces adását is. Ezenkívül több illetékes személy pozitívan értékelte a sportiskola első évi működését. Ezek közül két fő említést tett személyemről - összefüggésbe hozva a sportiskola létrehozásával -, de a harmadik erről valamiért elfeledkezett. A lényeg az, hogy mind a hárman jónak tartották a város új intézményét. Kétségtelen: az ötlet és a felismerés tőlem származik, amely ötéves gondolat, ismerve a város sportjának áldott és áldatlan helyzetét. Senki ne gondolja egy percig sem, hogy az intézmény létrehozását ki akarom sajátítani, mert az a Korábbi közgyűlés akarata, valamint az illetékes frakciók, irodák és vezetőik segítsége nélkül nem születhetett volna meg.

Mindehhez természetesen a város vezetőségének jó szándékú és hatékony támogatása elengedhetetlen volt. így sikerült összefogással maradandót alkotni, amelynek elsődleges célja az utánpótlás-nevelés.

Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy az ifjúság nevelésére, egészséges életmódjára is jelentős hatása van, s ez is fontos feladat. Kérem mindazoktól, akik e kérdésben illetékesek, segítsék és támogassák a városi sportiskola továbbfejlesztését. E keretek között már vannak olyan versenyzők, akik a jövő olimpikonjai lehetnek.

Viszont számomra elgondolkodtató, s talán másoknak is, nem

restelkedem kimondani, hogy a tanévzárásra még csak egy kézzel írt, egyszerű meghívást sem kaptam, amely számomra igen rosszul esett. Láthassam annak a munkának az eredményét, amiért több éven át ügyködtem a város sportja érdekében. Nem örülhettem együtt a testnevelőkkel, edzőkkel azon gyerekeknek, akik országos szinten is kiemelkedő teljesítményt értek el.

Kénytelen voltam az önbecsületem végett is utánanézni, mi lehetett ennek az oka. Idővel összeállt a kép. A polgármesteri hivatal egy prominens bizalmi embere azt tanácsolta: „már nem képviselő, nem kell meghívni”. Ezenldvül valószínű politikai oka is lehetett, de erre talán majd valamikor visszatérek, amelynek hatását azóta is tapasztalom, és még nincs vége! Viszont ott lehettek azok, akik a

sportiskola ügyét zsákutcába kívánták terelni, bízva valamilyen fordulatban.

Mennyivel intelligensebb és nagyvonalúbb volt a polgármester úr és a városgondozási kft. igazgatója, amikor a termálfürdő, új felnőtt látványfürdő, valamint az új öltözőépület ünnepélyes átadására a korábbi képviselő-testület tagjait is meghívta. Nagyon helyesen úgy ítélték meg: lássa azt a testület, milyen szép és remek dologra adta szavazatát. Ez a gesztusértéken túlmutatva a végzett munka elismerése is volt.

Végezetül: talán érthető, hogy ez az eset ilyen vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Merem remélni, a jövőben egy képviselő munkája, hargi nemcsak addig ér valamit, amíg a képviselői székben ül.

Dr. Gallovits László Eger

Változnak az értékek