Heves Megyei Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-305. szám)
2002-12-05 / 283. szám
8. OLDAL K É K TÜKÖR 2002. December 5., csütörtök dH MEGBÉNULT A GYORSFORGALMI. Három személy súlyos, nyolc könnyebb sérülést szenvedett Budapesten a Ferihegyi gyorsforgalmi úton, amikor három személyautó és egy kisbusz összeütközött. Egy személyt a tűzoltók szabadítottak ki az összeroncsolódott járműből. fotó: e.várkonyi péter Letartóztatták az áldozatot Rablásnak álcázva lopta el saját kamionját és a rajta lévő értékeket egy érdi férfi. A gyanúsított a rendőröket és a munkaadóját is becsapta. A sofőr ellen három bűntett alapos gyanúja miatt indult eljárás. Kecskemét - Érd Kétségbeesett telefonhívás érkezett hétfő hajnalban a kecskeméti rendőrkapitányság ügyeletére: egy fiatalembertől - ahogy mondta - elrabolták megrakott kamionját. A 28 éves érdi B. G. az E75-ÖS főúton, Városföld után állt meg pihenni az egyik parkolóban Avia típusú teherautójával. A rendőrségnek elmondott történet szerint ekkor valaki mögé lépett, és úgy leütötte, hogy elvesztette az eszméletét. A tettes elhajtott a kamionnal. A bejelentés szerint a platón lévő kozmetikai és műszaki cikkek és az autó csaknem 20 miihó forintot értek. Hortobágyi István, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a kihallgatás során felmerült a gyanú, hogy a férfi nem mond igazat. A fején talált sérülés alapján nem kellett volna elveszítenie az eszméletét, ezenkívül a ruhája is tiszta volt, holott állítólag a vizes földre esett. B. G.-től a rendőrségen kétszer is vért vettek, mert a nyomozók szerint ittasan vezette a kamiont, bár a férfi ezt tagadta: A szóvivő hozzátette: a rendőrség munkatársai elengedték a bejelentőt, mert nem volt elég adat ahhoz, hogy bebizonyítsák: B. G. hazudik. Adatgyűjtés indult viszont arról, hol és hogyan élt, mit dolgozott a férfi korábban. Kiderült, korábbi munkahelyein a férfi meglopta a munkaadóit, de nem tettek ellene feljelentést. B. G. telefonon beszélt a jelenlegi munkaadójával, akivel az érdi lakásán találkozott. A munkaadó megdöbbent, amikor bement B. G.-hez: ott volt ugyanis a kamionból származó szállítmány egy része. A sofőr menekülni próbált, de a cég vezetője elkapta, és alaposan helyben hagyta. A verekedés közben eltört B. G. orrcsontja. A kiérkező rendőrök átkutatták a házat, de még mindig nem vették őrizetbe a pórul járt férfit, mert be kellett feküdnie a kórházba a sérülése miatt. Az Aviát Kecskeméten, a Szőlő utcában találták meg. B. G. nem várta meg az operációt. Megszökött a kórházból. A nyomozók kedden este fogták el és őrizetbe vették. A férfi ellen sikkasztás, a hatóság félrevezetése és hamis tanúzás bűntettek alapos gyanúja miatt indult eljárás. GERENCSÉR ZOLTÁN Életfogytig a fejszés gyilkosnak Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Somogy Megyei Bíróság egy ötvöskónyi férfit, aki társával brutális kegyetlenséggel megölt egy helybéli férfit. Bűntársa 15 év fegyházbüntetést kapott. A szerencsétlen idős embert agyontaposták és halálra rugdalták. Kaposvár A 31 éves K. István és társa, a 19 éves B. Róbert nem először került összetűzésbe a törvénnyel. A tragédia napján, február 18-án mindketten jócskán italoztak, és arról is szó esett: valahonnan pénzt kellene szerezniük. Kiszemeltek egy 57 éves helybéli férfit, mert tudták, hogy nemrégiben fát vásárolt és feltételezték: van még pénze. A házhoz már fejszékkel felszerelkezve mentek. K. István azonnal ütött, amint a férfi ajtót nyitott. Támadói még akkor sem kímélték, amikor a férfi magatehetetlenül a földre zuhant: fejszével ütötték a fejét, rugdalták, a mellkasára tapostak. Pénzt nem találtak, így magukkal vittek mindent, amit eladhatónak tartottak: televíziót, magnót, vasalót, rézmozsarat, karórát. Az áldozat összeroncsolt holttestére három nappal később találtak rá. A bilincs tizennyolc órával később csattant a tettesek csuklóján. K. István és B. Róbert a bírósági tárgyaláson annyit elismertek, hogy ott voltak a gyilkosság helyszínén, de mindketten azt vallották, hogy a másik ütött a fejszével. B. Róbert a nyomozás és a bírósági tárgyalás alatt is ugyanúgy vallott, és az egyéb bizonyítékok is az ő állításait támasztották alá. A Somogy Megyei Bíróság, Völgyi Dezső büntetőtanácsa mindkét vádlottat nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben találta bűnösnek. K. Istvánt életfogytig tartó szabadság- vesztésre ítélte, és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A férfi legkorábban 35 év múlva szabadulhat. B. Róbertét - mivel nem töltötte be a 20. életévét, s így életfogytig tartó szabadság- vesztés nem szabható ki rá - 15 évi fegyházbüntetésre ítélte a bíróság, és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. JAKAB EDIT A nyomor elől menekülnek Harmincnégy illegális határátlépőt fogtak el kedden a halasi határőr-igazgatóság által őrzött határszakaszon. Az afgán és iraki állampolgárok a nyomor, illetve a fenyegető háború elől menekülnek. Kecskemét Az idegenek felkutatását ezúttal is segítette a lakosság. Kedden este fél kilenc tájban jelezték a mórahalmi rendőrőrsön, hogy idegeneket láttak a helyi bőrfeldolgozó környékén. Az ügyeletes értesítette a határőrizeti kirendeltséget. A határőrök huszonhét afgán férfit fogtak el, akik tiltott módon lépték át a közelben található jugoszláv-magyar államhatárt. A halasi idegenrendészeti központban azt mondták: a menekültek két hónappal ezelőtt indultak útnak Afganisztánból a belpolitikai feszültségek és a nyomor miatt. Az útjuk Iránon át Törökországba, Isztambulba vezetett, ahonnan ismeretlen menetvonalon jutottak Magyarországig. Az embercsempészeknek 3000 és 3500 amerikai dollárt fizettek, hogy számukra biztonságos országba, kifejezetten Magyarországra jussanak el. Kettőjüknél bulgáriai menekülttáborban való tartózkodásra utaló bizonyítékokat találtak a határőrök, így őket egyelőre a halasi idegenrendészeti fogdába, visszautasítási őrizetbe helyezik. Valamennyi afgán menekültstátust kért - tájékoztatta lapunkat Kovács Iván alezredes, sajtóreferens. Kedden éjjel újabb menekültcsoportot fogtak el a déli államhatár közelében. Csikéria déli kijáratánál a szolgálatot teljesítő - hőkamerával megerősített - bácsalmási határőr járőr három iraki felnőttet - 2 férfit és egy nőt -, valamint négy iraki gyereket - 2 fiút és 2 leányt - fogott el. A család Csikéria-Tavankút útvonalon követte el a tiltott határ- átlépést. Az irakiak elmondták: 9000 dollárt fizettek az ismeretlen embercsempésznek. Törökországon keresztül jöttek, Németországba szerettek volna utazni, mivel Irakban keresztény vallásuk miatt zaklatták őket. Mivel Magyarországot biztonságos országnak tartják, így hazánkban kértek menekültstátust. TAPODI KÁLMÁN Rabolt és ölt Nyolcévi szabadságvesztésre ítélte a klagenfurti bíróság a 42 éves V. Tibor magyar állampolgárt. V. Tibor egy magyarországi börtönből szökött meg, Szerbiában hamis papírokat szerzett, Ausztriában több betörést követett el. A Hypo-Bank völk- ermarkti fiókjába próbált betörni júniusban, amikor az őrök üldözőbe vették. V. Tibor autón menekült, de összeütközött egy szembejövő gépkocsival, amelynek vezetője, egy fiatal nő kórházba szállítás közben meghalt. V. Tibor hamis diplomata útlevéllel igazolta magát, és megpróbált megszökni a vizsgálati fogságból. Később vallomást tett, amit a bíróság enyhítő körülményként értékelt: a vádpontok alapján akár 15 év börtönbüntetést is kaphatott volna. Az ítélet nem jogerős. MTI ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig BÖRTÖNHÍVÁS. Közveszély- lyel fenyegetés vétsége miatt jogerősen nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a férfit, aki bombával fenyegette meg a Malév egyik gépét október 11-én. A 26 éves fiatalembert már másnap elfogta a rendőrség, és gyorsított eljárásban a bíróság elé állították. A vádlott beismerő vallomást tett: a telefonos fenyegetés hátterében az állt, hogy a férfi méltánytalannak érezte, hogy nem ő nyert meg egy párizsi úttal járó versenyt, amelyet a munkahelyén hirdettek meg. Mn KATONA ÉS PETÁRDA. Atro citás érte Fodor Lajos vezér- ezredest, vezérkari főnököt november 25-én Budapesten, a Podmaniczky utcában - erősítette meg Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese. A vezérkari főnök gépkocsija elé egy közlekedési lámpánál valószínűi petárdát dobtak egy autóból. Senki sem sérült meg. A rendőrség közúti veszélyeztetés alapos gyanúja miatt eljárást folytat egy férfi ellen, mti ISMÉTLÉST KÉRNEK. A Tasnádi Péterre első fokon kiszabott ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megismétlését indítványozta az elsőrendű vádlott védője a Legfelsőbb Bíróságon. Tasnádi első fokon négy és fél évre ítélte különböző bűncselekmények miatt a Pest Megyei Bíróság, a maffiavádak alól felmentette, mti VÁD ÉS KÉRELEM. Felfüg gesztett börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyész ifj. Hegedűs Lórántnak, a MIÉP alelnök- ének büntetőperében a Fővárosi Bíróságon. A vád közösség elleni izgatás egy ifj. Hegedűs Lóránt által írt, a MIÉP Ébresztő című XVI. kerületi lapjában tavaly megjelent írás miatt, mti BEISMERT BŰNÖK. Öt nő meggyükolásával gyanúsítja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság azt a balástyai férfit, aki az' emberöléseket korábban magára vállalta. A nyomozást a rendőrség lezárta, az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek, mti MEGHALT A VÉTLEN. Egy 35 éves nő életét vesztette szerdán Hódmezővásárhely külterületén, amikor két személyautó frontálisan ütközött. Egy Hódmezővásárhely felől Makó felé tartó autó ismeretlen okból áttért az út baloldalára és összeütközött egy szemből érkező gépkocsival. A vétlen vezető a helyszínen életét vesztette, a balesetet okozó nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, mti ■ HEVES*g'HÍRLAP Köszöntés Utassy Ferencnek Bükkszenterzsébetre boldog névnapot kíván a Márton család POUTIKA. KÖZÉLET _________ B álái OK, Igyekszem, Pepsil Ismertek én téged? Miért csak a jót mondják az EU-csat. esetán? Vajon Ausztria miéit is akar kilépni? DEM, E. C.l Nem kell ide EU. By. Indy _______________Vegyié_______________ T e lány, hogy is tudnám teladni, ördögi kör ez. Megtudván, hogy nem jár neki a lap, máshogy próbálkozom, eredménytelenül. Mivel nincs kölcsönös vonzalom, kitartásom inkább káros, mint hasznos az egészségemre, de egyedül nem tudok kitörni a bűvköréből. („Régen elszáradt a sárga rózsa, jönne már egy lány, hogy kidobja!”) A barnák a gyengéim... Szőke, 37-es vagyok, de jól tartom magam, ha esetleg valakit érdekel. JAGO Nogaret elolvastam a leveleket. Mondhatom, ledöbbentő volt a saját gondolataimat viszontlátni a sorokban. Némelyik oly azonos, mintha egy elme szülte volna őket. Kösz, hogy felhívtad rá a figyelmemet, komolyan! JAGO Szia Pepsi! Én is közel lakom Egerhez, még tanulok, de nem sokáig. 20 éves vagyok, rövid barna haj, kék szem, kb. 185 cm magas. Mi a hobbid? Pusz: Oom Á ás Őrangyilnskl Ha elveszik álmaid, nyomorúságba döntenek. Fáj nagyon! Szenvedsz, mert megfosztanak legszebb emlékeidtől. Egész életed átértékelődik! S ha épp olyan a kedvetek, vagy találtatok jobb vagy pénzesebb pasit, vagy a férj rájön, a két nő között óriási a különbség, és visszasomfordál, és kezdődik minden újra, és már nemcsak a feleség sárkányo- sodik el, hanem a szerető is! Egy „sáridon" a sok közül. Kincsem! Akarod, hogy megszűnjek létezni? Egy szavadba kerül. Te döntesz, csak tisztességesen tedd! Hiányzol. Egy kicsit én is, ha magadnak beváltanád!.,Őrangyal" Beams! Nem tudsz előbb eljönni? A Dobos cukrászdában. Nincs buszom később. „ Seneca" Al Mivel foglalkozol? Nemed, korod? Őrangyal. Ál Biztosan tudja, hogy neki szól, mert mindenről magára ismerhet. Olyanokat Írtam. „Őrangyal" Kincsein! A szemed fényét láttam. Ő a tiéd, az marad mindig. Te így tönkremégy! Te életed, igaz, akármilyen is. Jó reggelt, puszi. „Űrangyal" Szia Gabi írj valamit magadról, hogy nézel ki, mit csinálsz, zenei stílusod, hobbid, egri vagy-e stb. Sasy. Ékkő, hová tűntél? Rázsaszáll Van még rendes, megértő, őszinte lány? NÖVI 06 (30) 303-01-45 Heves megyei vagyonvédelmi dolgozók, figyelem! Jelentkezzetek még többen a szakszervezetünkbe! A jogi védelem már működik! Minden vagyonőrt nem lehet kirúgni! Kapcsolat: 3021 Lőrinci, Pf. 5. B. László Lapin Kulta! Névnek tényleg vicces, de honnan szedted? Sokszor voltál már kint? Mesélj egy kicsit arról, hogy milyenek kint az emberek! Puszi. Lola Indyl Az a típus vagy, aki azt képzeli magáról, hogy körülötte forog a világ. Kár, hogy itt nem úgy működik a dolog, mint a BB-házban. Már rég ki lennél szavazva! Dave Szia Rózsaszál! Én szívesen ismerkednék veled, ha te is. Légyszi írd meg a telcsi számod, v. valahogy üzenj. Puszi. Tipcsi. Zsugormotor, tolokerék, 4leömlo=lada VFTS, a király! Lada-mániások, írjatok! PAVEL Szia Bübüke! Dolgozom, amit kérdeztél, legyen őszinte, mert igen sokan átvertek már! Ezért keresem az igazit. írj. Puszi: Rózsaszál Szia Áinosl Miért kell téged megszelídíteni? írj magadról! Puszi: Rózsaszál Egyetlen szív kell csak nekem, egy messziről dobogó néma jel. Egyetlen szó: egy halk igen, amit egy Magányos Csillag üzen. - tudod? Survivor? hm? kiss: Desperado Szia Moonlight! Szőkésbarna hajam, zöldeskék szemem! Te melyik suliba jársz Egerben? Pusy: Breack Drága Jancsii Kérlek, szeress mindennél és mindenkinél jobban! A szerelmedre vágyom, ne taszíts el magadtól! Szia Rózsa! Én 17 éves vagyok, kicsit nagy a korkülönbség. Mi legyen? Puszi: Astor Őrangyalt nem sajnálom, tudnia kellett volna, hogy mire megy ki a buli akkor is, mikor elkezdte a 2x elvált, 15 évvel idősebb hapsival, hiszen ő még diáklány! Túléli! Bl Drága Fürtikóml Hogy a kíváncsiság ne furdalja az oldaladat, a magyarázat az íróasztalod bal alsó fiókjában, az indigók alatt lapul! Szia! Ha bűn, hogy várok Rád... Szia Rózsaszál! Én egy megértő, rengeteg szeretetet nyújtó srác vagyok. Szeretnélek megismerni. Ha vki feldob 1 témát, arra reakció alig. De ha 1 lány ír, arra már ugratok. De óvatosan, mert nincsen rózsa tövis nélkül... Rózsaszál még akár pasi is lehet! NEM? ATX Szia Rózsaszál) Kérdésedre a válasz igen, csak még nem találkoztunk, de nem lehetetlen dolog. így van. Ismeretied TALÁLKOZÁSOK TÁRSKERESŐ 06 (30) 30 30 800 eut ûfcvciJ Áán^fe/meáenj c/táxÁ&éé&n-. liléstül a Kapcsolat Eger területére kézbesítőt keresünk a Heves Megyei Hírlap terjesztésére. Érdeklődni 9-12-ig a 36/518-566 és a 06-30/9853-460-as = telefonszámokon lehet. HEVES” HÍRLAP \ hel\ i érlék Ma ünnepli Erken ázepesvári Béla 90. születésnapját. Ebből az alkalomból szívből kíván neki jó egészséget, minden szépet és jót: , veje, unokái és dédunokája Az egri TESCO Áruházban újra mindennap szeretettel várják Ont munkatársaink. Ismerje meg kedvezményes előfizetési és hirdetési lehetőségeinket, értékes nyereményeket biztosító akcióinkat! A jó lapok mellett most a szerencse is bekopog Önhöz! HEWs HÍRLAP Játsszon és nyerjen a Heves Megyei Hírlap standjánál!