Heves Megyei Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-305. szám)

2002-12-30 / 304. szám

12. OLDAL 2002. December 30., hétfő | ff SPOR T T Ú K Ö R Egy hír: egy mondat GYISM. A hétfőn aláírásra kerülő szerződésmódosítás előnyös az államra nézve, mert a jövőt illető­en a valamivel több, mint másfél milliárdos kötbérnél sokkal érté­kesebb, kedvező feltételeket sike­rült kicsikarni a Budapest Sport­arénát építő, de átadásával az eredetileg tervezetthez képest mintegy két hónapot késő francia cégtől. Ezt Jánosi György sport­miniszter mondta egy nappal az­előtt, hogy pont kerül az elmúlt hetek egyeztetéseinek végére. LABDARÚGÁS. Bicskei Berta­lan lett a Videoton csapatának vezető edzője. Elődje, Várhidi Péter szombaton kölcsönös megegyezéssel vált el a székes- fehérvári gárdától. JÉGKORONG. Az Interliga idei utolsó fordulójában: Álba Volán-Slavija Ljubljana (szlo­vén) 5-3 (1-1,1-1, 3-1). BIRKÓZÁS. Az Egri Vasas- Sportiskola négy utánpótlás-vá­logatottja - Komáromi Ede, La­katos Zoltán, Mischinger György és Szabó István - számára mun­kával telnek az iskolai szünidő napjai, hiszen jelenleg Tatán edzőtáboroznak a jövő évi fel­adatokra készülve. TOTÓ. Az 52. heti szelvényén szereplő mérkőzések helyes tippjei: 1, X, 1, X, 2,1,1,1,1,1, 2, X, 2. Plusz egy mérkőzés: ké­sőbb. SZUPEREXPRESSZ SEAT Cordoba 1.4 Stella 2001. évj., ea. T: 20/9552-362------------------------------------------------------------- *7119* B OXER kiskutyák olasz vérvonalúak el­adók. 36/420-250-------------------------------------------------------------- *8107­HÓEKEVÁSÁR, akciós! T.: 70/311-9538------------------------------------------------------------- *8266* K ényszerűen ment idegenbe Földönfutóvá váltak a 2002. esztendő nyarán a megyeszékhely minőségi szintet képviselő já­tékosai, köztudott, hogy az anyagiak hiányá­ban szétesett NB I/B-s keretből csak ketten maradtak Egerben. A legkülönbözőbb helye­ken tűntek fel aztán a többiek, Katona Attila és Hompoth Balázs például az NB Il-es Veszp­rémbe került Hannich Péter edző hívására. A 21 éves Attila először vett vándorbotot, és mi­vel előtte róla keveset szóltunk, ezennel neki biztosítottunk nyilvánosságot. Labdarúgás- Mindig szerettem focizni, de az első hivatalos pró­bálkozás nem járt teljes sikerrel - kezdte bemutatko­zásul előbbiekkel mondandóját a támadóból lett vé­dő. - Enyhén szólva eleven gyerek voltam, ezért, ahogy bekerültem iskolába, vele párhuzamosan el­kezdtem az edzések látogatását is Forgó Jánosnál, a csapat azonban rövid idő után megszűnt. Osztály- főnököm és egyben testnevelőm Fejes Pétera kosár­labda felé vitt, csapatunkkal például az országos di­ákolimpián a 7. helyen végeztünk. Akkor még kicsi­nek számítottam (most 186 centi magas vagyok), ezért az irányító posztja volt az enyém a palánkok világában.- Előbbiek ellenére mégis a futball maradt a kedvenc.- A Diákfoci S£-ben Csuhay Józsefhez kerültem, aztán volt edzőm Zsidói József és Vasas István is. Együtt fociztam Porkoláb Päerrel, Somogyvári Péter­rel Várkonyi Péterrel, Szabó Máriával és persze a többiekkel, noha megjegyzendő: általában kevesen látogatták az ifisták az edzéseket.- Akik voltak, azokkal számoltak is a felnőt­teknél.- László István edző NB ZT-es csapatában 18 éve­sen kaptam lehetőséget. Jászberényben voltam elő­ször tagja a kezdő csapatnak, 1-0-ra nyertünk ön­góllal, de az újság nekem adta a találatot. Azzal egy­re inkább állandósult a helyem a csapatban. Később a kvalifikációs bajnokságban is szerepeltem, közis­mert, hogy második próbálkozásra sikerült feljutni az NB I/B-be.- A poszt azonban változott a felnőtt csapatok­ban.- Serdülőként csatárt játszottam, még házi gólki­rálysággal is büszkélkedhettem. Aztán védekező középpályás lettem, majd jobb oldalra húzódva Szentes Lázár már inkább védőként vett számítás­ba. A belső védő szerepkörében is bemutatkoztam, de még a bal oldalra is átkerültem, pedig „gyenge” a bal lábam.- Van viszont egy feltűnő erénye, mégpedig a nagy bedobás.- Lehet, hogy még a kosárlabdás időszakból származik az adottság, igyekszem persze szabályo­san végrehajtani a dobást. A hiányosságaimmal egyébként tisztában vagyok, igyekszem azokon ja­vítani.- Melyik az igazi posztja?- Az NB I/B-ben számomra azon volt a hangsúly, hogy lehetőséget kapjak a játékra. Amivel megbíz­tak, annak igyekeztem megfelelni. Én is szerettem azt a csapatot, amelyik megszűnt. A Szentes-féle edzéseken sokat tanultam, azon túl pedig tapasztalt játékosokkal igyekeztem tartani a lépést, amivel én jártam jól.- Milyen a futballista élete Veszprémben?- Nem bántam meg, hogy elfogadtam a hívást, jól érzem magam a nyugati országrészben. Csapa­tunk célja az első három hely valamelyikének meg­szerzése. Noha jelenleg a 7. helyen álunk, csak 4 pont választ el bennün­ket az elsőtől. A célt reá­lisnak tartom, még akár az élen is végezhetünk.-Az anyagiak is rend­ben vannak a klubnál?- Főleg az önkor­mányzat támogatja a csapatot, adódnak azon­ban vállalkozók is a szponzorok között. A já­tékosok többsége mun­kahelyhez kötődik, az edzésekben hozzájuk alkalmazkodik minden­ki. A gárda fiatal, s ilyen jellegű erősítés várható a télen is. A fejlődésemet biztosítottnak látom, és számomra ez a legfonto­sabb. Szeretnék jó labdarúgó lenni.- Lehet még Egerben futballista?- Ez nem rajtam múlik. Mi egriek különösen szí­vesen maradtunk volna itthon, de nem örültek a kényszerű távozásnak azok sem, akiket csak a foci kötött a városhoz. Egerben legalább egy NB Il-es csapatra feltétlen szükség lenne. így hiába rendező­dik az utánpótlás helyzete. Egerhez méltó célok nél­kül értelmetlenné válik minden jó szándék. FESZTBAUM BÉLA Katona Attila fotó: pilisy Jön a VI. URFA-kupa URFA-kupa néven negyedik, összességében viszont hato­dik alkalommal rendeznek teremlabdarúgó-tornát janu­árban Egerben Szabó András és barátai. „Zsuzsiék” 2003. január 11-12-re most is olyan programot kínálnak a futball- kedvelőknek, melyre a me­gyében nemigen akad példa. Teremlabdarúgás Apróbb módosításoktól eltekintve immár véglegesnek tekinthető a kétnapos műsor, mely a következő elemeket tartalmazza. Az URFA- kupáért 8 felnőtt csapat, két cso­portba osztva mérkőzik egymással. Az A-jelű négyesbe a Pétervására, a Verpelét, a Heves és a Felsőtárkány kapott besorolást, míg a B-néven futó kvartettnek a Mezőkövesd, a Heves megyei ligaválogatott, az LIRFA és a HBH Bajor Sörház a tag­ja. Ezek az együttesek szombaton 9 órától lépnek parkettre. A megnyitó beszédet dr. Nagy Imre, Eger város polgármestere vállalta el, akinek szavait követően délután a '80 és a '90-es évek legjobb magyar labda­rúgói veszik át a főszerepet. A Nyilasi Tibor fémjelezte Fe­rencváros csapata mellett a Szabó András „Vöri” irányította Újpest öregfiúk gárdája szórakoztatja a kö­zönséget. A zöld-fehérek és a lila­fehérek visszatérő vendégei a ren­dezvénynek, mint ahogy tavaly már a Zalaegerszeg senior gárdája is megmutathatta tudását. A zalai­ak most is jönnek, miként bemutat­koznak az egri körcsarnok nézői­nek a tatabányaiak is Kiprich József­fel Pbtár Gyulával és Vincze Ist­vánnal a soraikban. A hajdani NB I- es sztárok meccsei közül a 17.30- kor kezdő FTC-Újpest derbi kínálja a legnagyobb csemegét. A nap zá­rásaként a Gárdonyi Géza Színház két színésze, Balogh András és Nádasdy Erika lép fel. Nem hagy­Nyilasi Tibor újra Egerbe látogat hatjuk ki a programból a Plútó SE '94-es és az Agria FC-Egri Városi Sportiskob '90-es korosztályhoz tartozó labdarúgó-palántáit, akik szintén mezt húznak. Az újakkal kapcsolatban fontos elem, hogy a torna ezúttal is jótékony célt szol­gál, ugyanis az esemény bevételét az egri utánpótlás-labdarúgás javá­ra ajánlják fel a rendezők. Mint ahogy az szokás, izgalmas összecsapásokat, látványos show- elemeket a másnapi program is kí­nál. Vasárnap 9 órától folytatódik a torna, ahol a felnőtt mezőny tagjai eldöntik, hogy melyikük a legjobb. Új csapatként érkeznek a Vasas senbrjai, a Magyar birkózó váloga­tott bgjobbjai, az Eger '70-80-as (Csank, Csuhay, Csathó, Móricz stb.) és az Eger '80-90-es években szerepelt labdarúgóiból (Bodolai, Simon A., Vojtekovszki, Fegyvemeki, stb.) álló öregfiúk együttesek. Lesz Pincérek-Taxisok meccs, újabb gyermek bemutató mérkőzés, az eredményhirdetés után tombolahúzás, este hatkor pe­dig az Irigy Hónaljmirigy Show mozgatja meg a nevetőizmokat. Akinek esetleg még ez sem elég, az találkozhat a Való Világ sztárjával, Majkával, aki ígérete szerint a par­ketten bűvöli a bőrgolyót. (BÓDI) Ha Ön HEVES MEGYEI HIRLAP-előfizető, és van egy kis szerencséje, akkor februártól Önnek a hűség kamatozik! Akik velünk tartanak a jövő évben is, azok között fődíjként februárban konyhai berendezéseket sorsolunk ki 500 OOO Ft értékben. A játékban egyaránt részt vesznek régi és új előfizetőink, tehát mindenki, aki december, január vagy február hónapban előfizet a HEVES MEGYEI HÍRLAP -ra ,.vagy már korábban előfizetett, és a sorsolás napján érvényes előfizetéssel rendelkezik. További díjak: 2. díj Színes televízió (a negyedéves előfizetők között) 3-11. díj egy-egy mobiltelefon (a folyószámláról előfizetők között) 12-60. díj egy-egy falióra 61-100. díj egy-egy asztali óra Sorsolás: 2003. február 13-án a Kiadóban (Eger, Barkóczy u. 7.) Előfizetés a szokott módon, vagy a 06 80/513-646 díjtalanul hívható telefonon. Ha előfizető, nyerhet! ! I î I N 1 CO I-2 1 I M '<U 1 M :5í < I , • HEVES "2“ HÍRLAP t helyi érték Hangsúly a juniorok beépítésén Mint arról már hírt közöltünk, a napokban egészséges kisbabá­nak életet adott Juhászné Tóth Mária edző helyét az Agria RC Eger NB I-es női csapatának kispadján Vincze Tamás vette át. Az újdonsült szakvezetőt most egy kis bemutatkozásra kértük. Röplabda- Huszonhat éves vagyok, lakóhe­lyem Szajlához köt, pályafutásom­ról pedig annyit, hogy három évig játszottam az extraligás Kazinc­barcika csapatában - kezdte Vincze. - A versenyszerű sporto­lást két éve fejeztem be, mert vá­laszút elé kerültem. A röplabda mellett tanítottam, ám a vezetők azt kérték, hogy csináljam mind­ezt az iskola nélkül. Én ezt nem vállaltam, és mivel jött egy külföl­di lehetőség, kiutaztam az Egye­sült Államokba.- Hogy jött szóba a személye az Agria RC-nél?- Mások ajánlottak az egri veze­tőknek. Tudták, hogy befejeztem a röplabdát, a barátnőm egri, így felhívtak.- A csapatot december 27-én vet­te át, és bár azóta csak néhány nap telt el, de az első benyomások­ról már nyilván be tud számolni?- Viszonylag sok a junior korú játékos, az ő beépítésük a csapat­ba lényeges eleme lesz a mun­kámnak. Péntek óta mindennap edzettünk, csak 31-én és 1-jén lesz szünet, mert január 4-én folytató­dik a bajnokság. Az látszik, hogy a Röplabda Baráti Kör tagjai min­dent megpróbálnak megtenni an­nak érdekében, hogy megmarad­jon Egerben a röplabda, de az is kitűnik, hogy ennek nagyon sok tényezője van.- Melyek azok a cébk, amit munkája során el szeretne érni?- Az NB I-es bentmaradás simá­nak tűnik, szerintem az lenne a kí­vánatos, hogy az 5-8. hely valame­Vincze Tamás megtiszteltetésnek vette a felkérést FOTÓ: PILISY ELEMÉR lyikén, ott is inkább előrébb vé­gezzünk. Örülök és egyben meg­tiszteltetésnek veszem, hogy fiatal korom ellenére gondoltak rám a vezetők. Az elvárásoknak feltétle­nül szeretnék megfelelni, amiben szakmailag segítségemre lehet Ju­hász Péter, az előző edző férje, il­letve a Gáspárdy György irányítot­ta vezetés. ibcsi Páran kihagyták a nyírségi túrát Kosárlabda Férfi NB II. Nyíregyházi FSE- HÉSZ-Gépszolg SE 106-62 (30-13, 24-24, 33-9,19-16) Nyíregyháza, 20 néző. V.: Za­lai, Gergely. HÉSZ: Kréti 4, MENTUSZ 20, Búó B. 15/9, Varró, Czudar 4. Cs.: Lohrmann 7, Kovács N. 6, Szatai 6/3. A régió listavezetőjéhez mél­tatlan körülmények között, jéghi­deg tornateremben, rosszul, illet­ve egyáltalán nem működő ered­mény- és időjelzés miatt rengeteg volt a vita, amiben sajnos partne­rek voltak a nyíregyházi játékve­zetők is. A jobb erőkből, volt NB I-es játékosokból álló hazaiak en­nek eUenére magabiztosan nyer­tek, bár a különbség túlzott. Nagykállói KE- HÉSZ-Gépszolg SE 104-90 (27-13, 28-31, 24-25, 25-21) Nagykálló, 100 néző. V.: Zalai, Szulics. HÉSZ: Kréti 13/3, MENTUSZ 36, Bíró B. 16/9, Czudar 2, Szatai 6/6. Cs.: Varró 1, LOHRMANN 12, Kovács N. 4. A nap második mérkőzésén az első játékrészben úgy tűnt, hogy hamar eldől a csata. Á második és harmadik tíz percben azonban többször feljöttek az egriek, de egyenlíteniük nem sikerült, a há­rompontosakat (8-at) jól dobó nagykállóiak mindig tudtak újíta­ni, és sikerült otthon tartaniuk a két pontot. Vinczepap Róbert, az egriek megbízott edzője: - A nyúségi ki­rándulás nem hozott sikert, de a játékosok így is dicséretet érde­melnek, mert különböző okok miatt csak nyolcán utaztunk el a két mérkőzésre. Elsősorban Moldován, Kiss R. és Vincze Á. hiánya érződött, azonban a csere­sorban jó lett volna számítani Ipacsra, Csapóra és Szendire. Ők azonban „megkímélték magukat” a hosszú kirándulástól. Reméljük a tavaszi folytatás jobban sikerül a csapatnak. V.G.

Next

/
Thumbnails
Contents