Heves Megyei Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-305. szám)
2002-12-27 / 302. szám
4. OLDAL MEGYEI 2002. December 27., péntek KORKÉP Hittel és tudománnyal egy ügyért Dr. Kádár Zsolt az Egervölgyi Egyházmegye áj esperese Szombaton délelőtt tíz órakor kerül sor az egri református templomban az Egervölgyi Egyházmegye nyilvános, rendkívüli ünnepélyes közgyűlésére, melyen dr. Szathmáry Sándor, a Doktorok Kollégiumának főtitkára hirdet igét, s dr. Mészáros István püspök iktatja be az egyházmegye megválasztott, új esperesét, dr. Kádár Zsolt egri lelkipásztort. Az egyházmegye életében döntő fontosságú esemény hátteréről, jelentőségéről kérdeztük a felavatandó új esperest. Eger- Az egyházmegye, mely az Egervölgyi nevet kapta, 1952-től létezik. Az elnevezés Méliusz Juhász Pétertől ered, aki 1562-ben Debrecen első püspökeként írta meg a leghosszabb magyar nyelvű protestáns hitvallást, amit az egri vár védői elkértek a püspöktől, ezzel bizonyítandó Ferdinánd király előtt, hogy protestáns hitük a Biblián alapul. E XVI. századi jelentős dogmatikai mű megjelenésének 400. évfordulóján, 1962- ben az addig Hevesi Egyházmegyeként ismert református gyülekezetek közösségét Egervölgyinek nevezték el. Ez az egyházmegye a XVI. században a magyar reformáció egyik központjának számított, ám amikor a török elfoglalta Egert, megszűnt az itteni keresz- tyénség és az egyházmegyei központ is. Csak az 1960-as években lett ismét az egri gyülekezet lelkipásztora egyben az egyházmegye esperese, ennek a térségnek a lelkészi irányítója is. Ám ez az esperes Budapestre került, így a '60as évek közepétől Eger megszűnt esperesi székhely lenni - meséli, a múltat idézve Kádár Zsolt. A református egyházban választások zajlottak le a közelmúltban, ahol a gyülekezetek presbitériumai egyhangúan úgy döntöttek, hogy az egri református lelki- pásztort választják e térség esperesévé, mely magában foglalja Heves és Borsod megye egy bizonyos részét, a Bükk lábaitól - Nagyvisnyó, Szilvásvárad - le a Tisza vonaláig - Poroszló Tiszanána - terjedő területet, melyhez gyülekezetek sokasága tartozik 2003. január elsejétől. A választásokon többek között a legmagasabb törvényhozó testület, a zsinat ötvenfős lelkészi tagsága közé is beválasztották Kádár Zsoltot, valamint az egyházkerületi tanácsnak is tagja lett. Bár a püspöki tisztségre is jelölt volt, de az egyházmegye kicsinysége miatt a számarányok nem tették lehetővé, hogy képviselőjét püspöknek nevezhessék. A megválasztott új esperes úgy érzi, az Istentől ráruházott feladat elvégzéséhez Isten ad elég erőt is. A változásokról szólva elmondja, hogy a szolgálat végzésében kontinuitás marad, hisz az igehirdetés a legfontosabb, mely mellett hangsúlyt kap az oktatási és a diakóniai tevékenység is. Kiemelten fontosnak tartja, hogy a lelkipásztorok tudományos felkészültségi szintje emelkedjen, nem szabad hagyni, hogy a lefelé nivellálódás érvényesüljön. Biztatni szeretné az igehirdetőket, hogy a teológia tudományosságában elmélyedjenek, hisz a református lelkészeket hajdan úgy hívták, Verbi Divini Minister, az Isten Igéjének Szolgája. Titulusuk pedig tudós és tiszteletes volt. Ennek kell a rangját visszaállítani, hiszen az egyháznak nem úgy van tekintélye, hogy a lelkészek tisztségüktől fogva igénylik azt, hanem mert a teológia tudománya és a világ mozgásainak megfigyelése által fel vannak vértezve. Egy iigyű, ám sokoldalú emberekre van szüksége az egyháznak. Az egy ügy, az Istennek ügye komplex feladatot, globális világlátást jelent. A lelkipásztornak olyan tájékozottnak kell lenni a világ számos területén, hogy másokat is el tudjon igazítani annak útvesztőiben. Kádár Zsolt azt reméli, nem közöny, hanem egyfajta ébredés jellemzi majd ezt a munkát, melyben a református egyház és az Egervölgyi Egyházmegye betölti majd hivatását, amiről Jézus Krisztus így beszélt: Legyen só és legyen kovász a világban! EGRES BÉLA Véradások Heves megye A két ünnep között két településen is véradásra várják az önkéntes donorokat. December 27- én reggel 9 és déli 12 óra között a felsőtárkányi általános iskolában gyűjtenek gyógyító vért a vértranszfúziós állomás munkatársai. A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének donorszervezői december 30-ra Nagyvisnyón szerveznek életmentő akciót. A helyi iskolában reggel 9-től délig adhatnak vért a segíteni szándékozó helybeliek. A szervezők kérik, a leendő donorok mindkét helyen vigyék magukkal a tb-kártyájukat, valamint a személyi igazolványukat. ■ Expresszív kilövés Budapest Az ország egyik legmarkánsabb és legkedveltebb zenekara, a Quimby december 29-én este fél kilenctől a Petőfi Csarnokban tartja évzáró buliját. Á Quimby Káosz Amigosz című lemezbemutató koncertjének előzenekara a First Session lesz. A fiúk mókát, zenét, kacagást és vigadást ígérnek egy teljes felvonásban. Belépőjegyek elővételben, illetve a koncert napján az esemény helyszínén egyaránt válthatók. ■ Szakvélemény és következmény Cikkünk nyomán az ÁNTSZ Klapka utcai székházáról Életveszélyes az irodaház címmel december 14-én írtunk az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Heves Megyei Intézete által lakott Klapka utcai épületről. A cikkel kapcsolatban a Budapesti Műszaki Egyetem szakértői levelet juttattak el szerkesztőségünkbe. Eger A korábbi felülvizsgálatokat végző szakértők (ezen belül a Népstadion Kossuth-díjas statikus tervezőjének) szakvéleményi adataira és a saját helyszíni felmérések eredményeinkre támaszkodva 2001.07.15-én kelt „Az ÁNTSZ egri székház erőtani állapota és a megerősítés lehetőségei (tanulmányterv)" című, 40 oldal terjedelmű szakvéleményünk alapján az épületnél kialakult helyzetet az alábbiakban foglaljuk össze — írták a levél aláírói: a témafelelős dr. Szalai Kálmán, MTA-doktor, kutató professzor, Kovács Tamás egyetemi tanársegéd, közreműködő munkatárs és dr. habil Farkas György, egyetemi tanár, tanszékvezető. A szakvéleményünkben ismertettük a megerősítés lehetséges változatait. A leginkább elfogadható változat megvalósításának becsült költsége 55-75 millió forint. A feladat teljesítése során kapott és szerzett információk feldolgozásának eredményeként, szakértői véleményünk szerint, a szerkezetet záros határidőn (hat hónapon) belül, 2002. január 15-ig, meg kell erősíteni, vagy véglegesen, vagy ideiglenes aládúcolássál. A tanulmányban megemlítettük, s majd az ezt követő ÁNTSZ és BME közötti levélváltásokban vizsgálatok eredményei alapján létrejött új körülményre közöltük, hogy kis valószínűséggel ugyan, de némi remény van az épület megerősítésének esetleges elkerülésére. Az új körülmény indikálta remény igazolása, vagy cáfolása azonban további - a szerződésben vállalt feladatok mértékét többszörösen meghaladó - ráfordítást igényel. A megerősítés esetleges elmaradásával járó kiemelkedően nagy felelősség miatt is szükséges bizonyítási munkára tekintettel javasoltuk a szerződés módosítását. A további levélváltások során a Tanszék 2001. 09. 12-én kelt levelében kompromisszumos megoldásra adott ajánlatot. Az ajánlat lényege, hogy a szakértői tevékenység továbbfolytatásának ellenértékére a Tanszék csak akkor tart igényt, ha annak eredményeként a szerkezetet nem kell megerősíteni. Egyébként az eredeti vállalkozási szerződés szerinti díjat fizeti az ÁNTSZ. A fenti határidő bekövetkeztére és az új körülmény felmerülésével ajánlott szerződés-módosítás elmaradására tekintettel ezennel leszögezzük, hogy az előző szakértői vizsgálatok és az általunk végzett eddigi vizsgálatok eredményei alapján a tárgy szerinti épület erőtani állapota veszélyes. A veszélyes állapotra tekintettel a fent hivatkozott tervtanulmány szerinti intézkedéseket azonnal meg kell tenni. Az épület körül kialakult állapotok megoldását segítve a legutóbbi kompromisszumos ajánlatot az ÁNTSZ nem fogadta el. Ezek után a Tanszék a fent hivatkozott és a Megrendelőnek átadott szakvélemény ellenérték nélküli felhasználására vonat- • kozóan nyilatkozott. Ezennel itt is leszögezzük, hogy a szakvéleményben előirányzott műszaki intézkedések (aládúcolás, és/vagy megerősítés) elmaradásából eredő kár- és jogkövetkezmények az épület fenntartójára és tulajdonosára hárulnak - zárul a BME Hidak és Szerkezetek Tanszéke levele. ■ Vagyonőrök ajándéka Szombati Lajos, Pokorny Ervin és Ács Ferenc. Rendkívüli esetben segítenek FOTÓ: TOMPA Z. MIHÁLY Hatvan Karácsony előestéjén Szombati Lajos és Ács Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Heves Megyei Szervezetének elnöke és helyettese lakásán kereste fel Pokorny Ervin személy- és vagyonőrt. Karácsonyi ajándékot vittek, egy ötvenezer forintot tartalmazó borítékot. Átadásakor az elnök úgy fogalmazott, hogy boldog, amiért adhat, ugyanakkor szomorú is, hiszen az ajándék egyben segély, amit azért hoztak a kollégának, mivel a vagyonőr két éve súlyos balesetet szenvedett és azóta munkaképtelenné vált. Pokorny 1994-ben történt nyugdíjazását követően hat éven át dolgozott személy- és vagyonőrként, közmegelégedésre. A kamarai vezetők elmondták, hogy rendkívüli esetekben, az elnökség határozata alapján van lehetőség a nehéz helyzetbe került tagok megsejtésére. A megyei kamarák közül országos viszonylatban csak néhány szervezet vállalkozik az effajta támogatásra. Hevesben az idén összesen három alkalommal juttattak támogatást anyagilag nehéz helyzetbe került tagoknak. A megyei szervezet pénzalapjából kifizethető egyszeri segély összege nem haladhatja meg az ötvenezer forintot, de indokolt esetben egyszer megismételhető. Pokornyi Ervin feleségével karácsonyi süteményekkel és üdítővel, meghatódva fogadta a kollégákat. A baleset óta igen szűkösen élnek, hiszen nyugdíjasként éppen szerény jövedelmük kiegészítése érdekében dolgozott vagyonőrként. A támogatás egy részéből a család tagjainak vásároltak ajándékokat. ________________________________________|T. Z. M.| Ú j adónem lesz jövőre Boconád Az intézményes szemászállítás és az ivóvíz árának emelése volt a téma a legutóbbi falugyűlésen. Ez alkalomra az érintett szolgáltatók vezetőit is meghívta az önkormányzat. Tüdős Andrea, a Regiocomm Rt. munkatársa elmondta, hogy a 33 település által EU-szabványelőírás szerint üzemeltetett hulladéklerakó indulásakor nem volt megbízható számítás annak üzemeltetésére. Másfél éves tapasztalat birtokában új alapokra helyezik a működési költségeket, annak ellenére, hogy ha a jelenlegi pénzügyi állapot marad, gondban lesz a beszállító. Az alkotmánybírósági állásfoglalást figyelembe véve - miszerint a ténylegesen elszállított szemét után kötelező fizetni — várhatóan a 80 és 110 literes gyűjtőedények kerülnek forgalomba A többlet hulladék elszállítását címkézett zsákok megvásárlásával is meg lehet oldani. Marsi József, a Heves Megyei Vízmű Rt. képviselője arról szólt, hogy hamarosan bekapcsolják a tárnái térség hat településének vízrendszerébe a most megépült tar- naörsi kutat, s ezzel a kormányrendeletnek, s az EU-feltételeknek megfelelő vízminőséggel látják el a lakosságot. Eddig a Vízmű Rt. illetékességi területén többfajta díjtarifa működött. Egységes vízdíj bevezetésére törekednek, ennek meghatározására a soron következő közgyűlés jogosult. Hevér János polgármester arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy az önkormányzat jövőre is hasonló színvonalon kívánja működtetni valamennyi intézményét, jobbítani szeretné az itt élők komfortérzetét, s a meglévő adóssága megszüntetésén munkálkodik. Ezért kényszerült az önkormányzat a már meglévő adónemek emelésére, melyek mértéke 2003-ban a kommunális adónál 4 ezer forint, gépjárműadó ezer forint száz kilogrammonként. Új lesz az iparűzési adó, melynek mértékét egy százalékban határozta meg a testület. Jövőre az ivóvízért 198,24 forintot kell fizetni Boconádon. (csehi PÉNTEKI PORTRÉ Képet festeni annyi, mint elgondolkodtatni O dakinn hófehér a táj, az ablakon túl talán éppen az a domboldal ködlik, amelyik a pici, meleg szoba sarkában meghúzódó festőállvány vásznán az ősz rozsdás színeiben pompázik. A falakon, a szekrényekben, a testes keménypapír-tárlókban képek sokasága, még a mennyezetről is alálóg egy színes installáció. S ha Dócs Diána bekapcsolja a számítógépet, akkor a képernyőn - valóságos multimédiás alkotásként - megelevenedik, mozgásba jön egy-egy festmény. Ez már az a művészi tehetséggel megteremtett világ, amelyik az egri északi lakótelepen, azaz a Felsővárosban élő huszonéves tanárnő életét jelenti. Ez a vékony, magas, szőke hölgy - mint azt beszélgetés közben elismeri - kimondottan maximalista önmagával szemben. Aztán, amint az alkotásait szemlél- getem, kiderül még, hogy a nézővel szemben is az, miután nincs olyan munkája - legyen az komor ecsetvonású portré, sajátos színösszeállítású tájkép, avagy elvont- nak tűnő installáció -, ami ne hozná működésbe az ember fantáziáját, s ne késztetné elmélyült gondolkodásra. Mint teszi például azt a Kötéltáncos című képe, vagy a Találkozás, amelyek - átvitt értelemben - a sors rejtélyes alakulását sejtetik. Az örök mozgást, a fény felé fordulást a kitörést, a lé- lekváltozás ezernyi formáját. A Rezdülések című, második önálló tárlatának egyik látogatója nem véletlenül írta a kiállítás emlékkönyvébe: „Az Ön képeiben rendkívül sok érzés van, ami az Ön személyiségét a legapróbb részletekig ötvözi. Önmagukért beszélnek, ahogyan az On szeme is, ugyanolyan tiszták és őszinték".- Tény, hogy érzékenyebb vagyok, mint mások, s az is valós megállapítás, hogy számomra meghatározó a tiszta, néző szem. Segít belelátni a lélekbe, a szemek találkozása olyan, mint az emberek találkozása - mondja a Mlinkó István Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon fiatal pedagógusa, akinek a tárlatlátogatók feltették azt a kérdést is, hogy miért olyan szomorúak a szemei az önarcképeken. - Annyi arcom, s kifejezéssel teli szemem van - válaszolja erre -, ahány érzés kavarog bennem, s az engem körülvevő világban. Ez a világ korán kinyílt, mert már háromévesen pálcikaemberekkel rajzolta tele a tapétát, később nagy hatással volt rá számos tanára - így Csonka Erzsébet, Eridéi Lajos, Ferenc Tamás, majd Nagy B. István, illetve Magyar István -, akik éltető tanácsokkal, biztató szóval egyengették az útját. Az egri főiskola felejthetetlen évei után - az eddigi legfiatalabb növendékként - elsőre bejutott az iparművészeti egyetemre, ahol immár diplomavédésre készül. , Tanár szeretne maradni, mondja, hogy átadhassa a tanítFOTÓ: PILISY ELEMÉR ványoknak a lélek mély rezdüléseit. Szóban és képekben egyaránt, mert hiszi és vallja, hogy mindenki alkalmas a szép érzések befogadására, csak nyitottá kell tenni rá. S Dócs Diána ebben az elhatározásában is maximalista... _____SZILVÁS ISTVÁN A jánlatvárás Heves- Alatka Továbbra is ajánlatra vár Heves önkormányzata az alaíkai-tam- abodi gázfejlesztés elindításához. A városhoz tartozó településrész és a közeli község az egyedüli a megyében, ahol a lakosok még nem vehetik igénybe a gázszolgáltatást. — A Tigáz promóciós ajánlata szerint családonként 80 ezer forintos támogatást lehetne igényelni - mondta Kontra Gyula, Heves polgármestere -, ám mivel itt a teljes településrészt, illetve a Tamabodhoz vezető szakaszt is meg kellene építeni, ez roppant kevésnek bizonyult. Talán a jövő évben kedvezőbb ajánlatot kaphatunk, hiszen a lakosok és az érintett önkormányzatok nem tudnák a különbözeiét finanszírozni, így a településrész és a köz- - ség gázfejlesztéséhez újabb, a mostaninál kedvezőbb konstrukciót keresnek.