Heves Megyei Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-305. szám)
2002-12-21 / 297. szám
2002. December 21., szombat SPORT TÜKÖR 15. OLDAL „Az olimpia sok mindent visszaadhatna” A csoport tagjai szemmel lát hatóan jókedvűek. Élvezik a napfényt, a síelést, az együttlétet. Beülnek a felvonóba, fellibegőznek a csúcsra és siklanak a lejtőn. Alkalmanként meg-megállnak, szusszannak egyet, majd folytatják útjukat egészen a hegy aljáig. A videokamera pörög, de még véletlenül sincs a nézőben olyan érzés, hogy a szereplők megjátszanék magukat. Épp ellenkezőleg. Nekik aztán minden mozdulatra fokozottan figyelni kell: mozgásra képtelen lábakkal sípályán közlekedni ugyanis embert próbáló feladat. Ne kísérletezzenek vele! A z olajosok útján történt, 1995-ben. Hajnalban autóztunk haza a barátommal, amikor egyszer csak hirtelen megpördül- tünk, lesodródtunk az árokba úgy, hogy ott lévő kis fát is kivittük. Nem mentünk gyorsan, nem tudom, mi okozhatta a bajt. Nekem a gerincem sérült meg a tizedik és tizenegyedik csigolyánál, egy milliméter híján a velő is elszakadt. Először mégis úgy kezeltek, mintha a fejemet ütöttem volna meg. Az igaz, hogy felszakadt a bőr egy jó darabon, de a súlyosabb probléma nem ezzel volt. A mentő elvitt Debrecenbe, ahonnan vákuumágyban egy hét után hoztak vissza Egerbe. Innen Pestre kerültem, a Rehabilitáá- ós Intézetbe, újabb 6 hétig fekvésre kényszerítve. Mást persze nem is tudtam volna csinálni... A monosí furcsa szerkezet. Speciális, egyedi méretezésű, szakszerűen és megbízhatóan elkészített sporteszköz, ami lehetővé teszi, hogy a mozgáskorlátozott is részese lehessen a lesiklás semmi máshoz nem hasonlítható élményének. Beszélgetőpartnerünk, Vass Ágnes imádja is ezt a sportot. Sorstársai nemkülönben, köztük Navratyil Sándorral, „Sanyával”, aki a Salt Lake City-i paralimpián szerepelt a nemzeti színekben. Ági már eddig is sokat tanult tőle, és azon igyekszik, hogy még jobban menjen neki a síelés. Az nem okoz gondot, hogy ő az egyetlen nő a négyesben. Pontosabban fogalmazva: a gondot nem ez okozza. E lsősorban lelkileg viseltek meg az események. Letört mégsem voltam, mert azt mondtam magamnak: én úgyis járni fogok! Aztán teltek a napok, és látva az állapotom stagnálását, engedélyezték, hogy a hétvégeket otthon töltsem. Nyolc hónapig ment ez. Lassan, nagyon lassan javultam, és közben fokozatosan rájöttem, hogy ez van... Amikor a „rehabból” hazajöhettem, elkezdtem az úszást. Egész egyszerűen muszáj volt valamit csinálni. Heti kétszer-háromszor gyógytomáztam, emellett a Hotel Eger uszodájában tempóztam, ráadásul a Török fürdőnek is egyre gyakoribb vendége voltam. A változás 2-3 hónap múlva már látszott. Időközben sikerült ráakadni Nánási doktorra. A magyar származású, Németországban élő orvos jóvoltából megvizsgáltak a karlsba- di klinikán, ahol fogadtak is volna egy három hónapos kezelésre. A TB viszont ezt nem támogatta, a bizottság tagjai jól paffra tettek bennünket. Hiába kerestük az igazunkat, pénz híján le kellett mondani a külföldi gyógykezelésről. Az önzetlen segítőknek köszönhetően összegyűjtött 600 ezer forint arra volt elég, hogy egy futópadot tudjunk belőle venni. A z egri hölgy heti egy alkalommal vívóedzésen is megjelenik. Beül saját járművébe, az automata sebességváltóval felszerelt VW Pólóba, majd felkocsizik Budapestre, a Törekvés SE termébe. A tanácsokat Beliczai Sándortól kapja, a mozgássérültként is vüág- bajnok Szekeres Pál államtitkár edzőjétől. Jelenlegi állapotának elviselésében a korábbi sportmúlt is sokat segít. Úszni még a legendás Bitskey Aladár bácsinál tanult, a búvárúszást pedig Bán Imre és Holló Győző tanácsai alapján sajátította el. Kiemelkedő egyikben Ági, az édesanyja és a monosí FOTÓ: PILISY ELEMÉR sem volt, az ezüstjelvényes minősítésig azonban sikerült eljutnia. Mozgássérültként komolyabb babérokra törhet, igaz viszont, hogy ezeket azonnal felcserélné. A múlt azonban maradandó nyomokat hagyott. A baleset után a barátom még, néhány hétig érdeklődött felőlem, utána megszűnt a kapcsolat. Azóta se tudom, mi van vele. A búvárúszók viszont azonnal a segítségemre siettek, és azóta is támaszaim. Holló Győző munkát is ajánlott, így a klubbá most bejárok, és intézem a szükséges feladatokat. Abban mindenképpen szerencsésebbnek érzem magam az átlagtól, hogy több igaz barátom is van. Szüleim és testvérem mellett rájuk valóban számítok. Sok helyről kaptam már ilyen-olyan támogatást, és az sem elhanyagolandó, hogy a biztosító jelentős terhet felvállalt a járadék fizetésével. A háttérben vibráló televízió egyszer csak az előtérbe helyeződik. A fogyatékkal élők kerülnek képernyőre, szót emelve jogaikról. Nézzük az összegyűlt tömeget, Ági ismerősöket mutat, majd hamar zárul is a tudósítás, mely a „Több törődést” címet viselte. Apropó, törődés! Miközben Ágnes a számára megfelelően kialakított, ízlésesen berendezett lakásban kávét főz, édesanyjával beszélgetünk. A nehéz időszakon túljutott, de a kitartóan és kellő erővel viselkedő mama kritikával illeti az egészségügyet, különösen azokat a velük kapcsolatba került személyeket - kivéve néhány orvost és a gyógytornászokat -, akiknek bár ez a választott pályájuk, közel sem a hozzáértés nagymesterei. Ezt sajnos lánya is megtapasztalta, de fájóbb, hogy a A síelőtudás ékes bizonyítéka a díszes jutalom » külföldi kezelés lehetőségének elutasításával a gyógyulás útja is csorbát szenvedett. Előrelépést lehet ugyan remélni az orvostudomány fejlődésétől, ám Áginak meg kell békéimé a megváltoztathatatlannak A mikor társaságban vagyok, és akad valaki, aki nem tud mit kezdeni velem, általában én oldom fel a feszültséget. Gyertek, üljünk le - mondják, mire én azzal felelek, hogy köszönöm, én már ülök. Ilyen és ehhez hasonlók többször előfordulnak, de nem veszem föl ezeket, mert akkor folyton csak rosszkedvű lennék. Akadnak persze időszakok, amikor elveszik a kedvem a mindennapok, azonban a hullámvölgyek gyorsan el is múlnak. Céljaim igazán nincsenek, az olimpiai szereplés viszont nagyon izgat. „Sanya" segítségévéi jó lenne úgy felkészülni, hogy legyen esélyem az indulásra. Az sok mindent visszaadhatna..." BÓDI CSABA Ha nyerünk, felezünk A Hesi Kft. támogatásával indított játékunkban pénteken, az 51. héten 170 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Gál Norbert, Hatvan-Nagygombos, Major 76. (szelvényszáma: 2817401), és Takács Ferenc, Eger, Olasz út 29. (szelvényszáma: 3991967) alatti tippelőinknek kedvezett. GÁL NORBERT TAKÁCS FERENC 1. ModenaUdinese 1X 12 2. Torino Roma X2 KK 2 ail 3. AtalantaEmpoli 1 1X2 4. ChievoComo 1 1 5. LazioBologna 1X 1X 6. Milan |§ljgf| Brescia 1 1 :1| 7. Perugia Juventus 2 2 8. RegginaPiacenza 1X2 X 9. ArsenalMiddlesbrough 1 1 10. Chelsea Aston Villa 1 1- Î 11. NewcastleFulham 1 1 12. BlackburnManchester United X2 X2 13. LiverpoolEverton 1 1X 14. ParmaIntemazionate X X Csak röviden Floorball Férfi OBI., 7. forduló: Torpedó Justitia - Mecman Eger ISE 2:7 (2:3, 0:1, 0:3). Pontszerzők: Lakatos L. (2 gól, 1 gólpassz), Nagy Z. (1, 2), Boros (1, 0), De- áki Z. (1,0), Rab K. (1,0), Sebők L. (1, 0), Utasi B. (0, 'l). A két cserével felálló egriek a befejező játékrészben könnyedén érvényesítették a papírformát. Röplabda Férfi NB II. Kelet, 10. forduló: Brassai Debrecen - Energia SC Gyöngyös 3-1 (18, 22, -22, 22). GYÖNGYÖS: Izsvák, Urbányi, Szoboszlai, Juhász, Vígh, Farkas. Izsvák Zsolt játékos-edző: - Kár, hogy így fejeztük be az évet. Valamit tennünk kell a téli szünet alatt. Ifik:'3-0. _______m / Szilveszterezzen náúmmrí Szeretettel várjuk vendégeinket a december 31-én este 7 órakor kezdődő szilveszteri muíatságunkra. Éttermeinkben kétféle menüvel L . élőzenével, tombolával ^5) várjuk Önöket! *, .A finom lakoma és a jó buli, * * §0‘ ‘ garantált. .* zAranysíp Étterem] Expressz Étterem •’ V " É.: 36/517-920 telefonon C ' Az egri TESCO Áruház szenzációs karácsonyi meglepetéssel várja Vásárlóit. Műszaki osztályunkon egyes termékeket 10.000-20.000 Ft-tal olcsóbban vásárolhatnak meg. Akciós ajánlatunkban szerepel: mosógép TV gáztűzhely mosogatógép hűtőgép Látogassanak el "T- r CZ áruházunkba és keressék * II. *3 műszaki osztályunkat! j l^iuM a qíáT/ HEVEST HÍRLAP «col CTOHCTOs. hatvám, «vb. roaiAioHT. W&JB laewgrtTpvAMtAvMoaostsiaitaTftiMAWwiA Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország KH. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN : Kiadóvezetó: GAZSÓ LÁSZLÓ I Kiadóvezető-helyettes: I PERJÉSI ATTILA I Vezető szerkesztő: 1 DR. SZALAY ZOLTÁN 1 Lapszerkesztők: ! HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN I Szerkesztőség és kiadó címe: 1 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) I Telefon: 36/513£00. J Fax: 36/513-605. I E-mail dm: hmhirlap@axels.hu I Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN I Telefon: 36/513-634, I Telefax: 36/513-630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/513-628. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644 Telefax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507- 35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1296 Ft, negyedévre 3888 Ft, fél évre 7776 Ft, egy évre 15552 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel./fax: 37/341-051). Készült Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- | boző versenyeken, akciókon és rejtvény- j pályázatokon résztvevők által megadott ii adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ah- j hoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.