Heves Megyei Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-305. szám)
2002-12-17 / 293. szám
12. OLDAL SPORT 2002. December 17., kedd j H R D E T S MOB-érem a Sportmúzeumnak Az arany érdemérmet dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke adta át dr. Székely Ferenc múzeumigazgatónak fotó: székely csaba Sportdiplomácia A Magyar Olimpiai Bizottság ünnepi évzáró közgyűlése a 2004-es olimpiai felkészülésről elhangzott tájékoztató, továbbá aktuális sportpolitikai kérdések, valamint személyi változások megtárgyalása után ünnepi hangulatban folytatódott. Dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke és dr. Ajárt Tamás a MOB főtitkára nyújtották át az idei MOB- érdemérmeket. A díjazottak: Földi Imre, Gyarmati Dezső, Kausz István, Magyar Öttusa Szak- szövetség, és nem utolsósorban a Heves Megyei Sportmúzeum. A múzeum elismerését dr. Székely Ferenc igazgató vette át, dr Jakab István, a Heves Megyei Közgyűlés alelnökének, valamint dr Ringelhann György, a Sportmúzeum Alapítvány kuratórium-elnökének társaságában. Az indoklás szerint a múzeum többéves kiemelkedő tevékenységéért, az olimpiai mozgalom emlékeinek ápolásáért, sporttörténeti kutatómunkáért A tervek szerint 2003-ban bővül a múzeum belső kiállítótere FOTÓ: PILISY ELEMÉR járt a rangos kitüntető cím. A MOB tagjaként a helyszínen volt részese a kitüntetésnek dr. Nagy Imre és Sárosi Károly. A MOB-elismerés odaítélésében bizonyára szerepet játszott, hogy 2002-ben a párizsi székhelyű CESS (Európai Sport és Egészségi Konföderáció) európai fődíját kapta a páratlan sporttörténeti gyűjteménnyel rendelkező egri múzeum.- Amikor 1993-ban megalakult a múzeum, először csak az úszó és vízilabda sportágak relikviáit gyűjtöttük - nyilatkozta az érdemérem átvétele után dr. Székely Ferenc. - Az olimpikonok parkjának avatásával szélesítettük a sportági palettát. A sportdiplomáciai gyűjteményünk gazdagítása volt a következő lépés. Nagy elismerés, hogy a MUSZ és az MVSZ a múzeumnak ajánlotta a rnagyar sportolók által gyűjtött serlegeket.- Úgy tudom, a 2006-os sikeres Eb-pályázat- hoz közvetve Önök is hozzájárultak.- Valóban, az úszószövetség elmúlt hétvégi bemutatkozó anyagához a múzeumunk felajánlotta az 1926-os első budapesti úszó Eb ezüstérmét, amelyet Bitskey Zoltán nyert meg a 4x200- as gyorsváltóban. Érdekességként megemlítem, hogy abban a váltóban három egri (Bitskey Zoltán, Bárány István, Szigritz Géza) úszott.-Ha a 2002-es év az elismerések éve volt, milyen lesz a következő esztendő, amikor 10 éves lesz a múzeum?- A fejlesztés és a jubileum lesz a középpontban. Reményeink szerint újabb sportágak bemutatásával bővül a kiállítótermeink száma. A tízéves évfordulóra 2003. június 21-22-én nemzetközi konferenciát rendezünk, amelyre várjuk az európai országok sporttörténeti gyűjteménnyel foglalkozó kutatóit, szakembereit - nyilatkozta a kitüntetett intézmény igazgatója. B. R. Egy hír: egy mondat Csalással vádolják az UEFA-t a 2008-as Eb-pályázatok ügyében a török-görög és a skót-ír pályázat készítői. Az északi országok is az utolsó körben estek ki, a sajtóértesülések szerint. A magyarok is csak a legvégső ütközetben maradtak alul a győztes osztrák-svájci duótól. Ha mindenki igazat mond, akkor a végszavazásnál öt ország volt a legjobb kettő között. Nem kéne újraszámlálni a voksokat? B. R. VITORLÁZÁS. A Costa Rica-i Golfito kikötőjének közelében saját hajóján holtan találták azt a vitorlázót, aki az első orosz földkerülő expedíció 200. évfordulója alkalmából akart végigmenni az eredeti útvonalon. Zigmasz Gyilajtisz halálának oka egyelőre tisztázatlan. TORNA. Komoly felháborodást váltott ki a japán tornasport vezetői körében az egyik kereskedelmi televízió késő esti adása, melyben az olimpiai és világbajnok, de már visszavonult román Lavinia Milosovici, illetve két társnője volt látható, amint meztelenül mutatnak be gerendagyakorlatokat. SZÖRF. A szörfös Gádorfalvi Áron - a sportlövő Sidi Péter és Igaly Diana után harmadikként a magyar sportolók közül - olimpiai indulási jogot szerzett a Pattayában rendezett világ- bajnokságon. VÍZILABDA. Az Újpest nyerte a Komjádi-kupát. A döntőben: UTE - FTC 11-8. A végeredmény: 1. UTE, 2. FTC, 3. BVSC, 4. ZF Hungária-Egri VK. TEREMLABDARÚGÁS. Mi kulás-kupa, meghívásos öregfi- úk-torna, Egerszalók. A végeredmény: 1. Szalók, 2. Noszvaj, 3. Egerszalók, 4. Kisnána, 5-6. Dzsal a lábad (Andornaktálya), Felsőtárkány. Különdíjak, legjobb mezőnyjátékos: Molnár József (A.tálya), legjobb kapus: Pekk József (Egerszalók), gólkirály: Princz Tamás (Szalók) 6 találattal. A rendezést az Egerszalókért Alapítvány és a helyi általános iskola támogatta. Ronaldóé az Aranylabda Ronaldo (jobbról) világbajnoki nyolc gólja döntőnek bizonyult a voksolásnál FOTÓ: EUROPRESS/EPA Labdarúgás A France Football című szaklap hagyományos szavazásán a brazil világbajnok Ronaldo kapta a legtöbb szavazatot, így övé az Aranylabda. A világbajnoki döntőben két gólt szerző csatár nagy részt vállalt a brazilok világbajnoki diadalából. A második helyen a szintén brazil Roberto Carlos végzett, aki a vb-arany mellé BL-elsőséget és - Ronaldóhoz hasonlóan - VK- elsőséget is elkönyvelhetett. Harmadik lett a német válogatott kapusa, Oliver Kahn, aki oroszlán- részt vállalt a nemzeti tizenegy vb-ezüstérmében. Az ötven Aranylabda-jelöltben nem volt magyar játékos. Tavaly az angol Michael Owen (FC Liverpool) volt a legjobb. A 2002-es szavazás végeredménye: 1. Ronaldo (brazil, Real Madrid) 171 pont, 2. Roberto Carlos (brazil, Real Madrid) 145,3. Oliver Kahn (német, Bayern München) 114, 4. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid) 78, 5. Michael Ballack (német, Bayern München) 67, 6. Thierry Henry (francia, Arsenal) 54, 7. Raul (spanyol, Real Madrid) 38, 8. Rivaldo (brazil, Milan) 29, 9. Yildray Bastürk (török, Leverkusen) 13, 10. Alessandro Del Piero (olasz, Juventus) 12. A szavazáson Magyarországot a borsodiliga.hu főszerkesztője, Imre Mátyás képviselte.____________■ Ózdra vitték a pontokat Kézilabda NBI/B Kelet A 13., őszi utolsó forduló eredménye: Gyöngyösi Főiskola KK - Ózdi KC 18:19 (8:10) Gyöngyös, 100 néző. V.: Horváth, Németh. GYÖNGYÖS: JÓZSA - Susán, JAKAB 7, Kovács P. 3, Kocsis Cs., Nagy 1.4, Nigrinyi 1. Cs. : Novák T. 1, Márton, Pristyák, Kocsis R. 1, Barta 1. Edző: Berendi Antal. Kiállítások: 4, ill. 10 perc. Hétméteresek: 5/5, ill. 2/1. A gyöngyösi csapat az idény egyik leggyengébb játékát nyújtotta támadásban. Hiába volt a védekezés megfelelő, a kemény ózdi fallal szemben nem tudtak mit kezdeni a házigazdák. Rendkívül fegyelmezetlenül játszottak, többször egyénieskedtek, és sokszor időt előtt ellövöldözték a labdát. A kollektív csapatjátékkal is akadtak gondok, amiben szerepet játszott, hogy az irányító Kovács Péter gyenge napot fogott ki. Ezzel együtt a végén volt alkalmuk az egyenlítésre az főiskolásoknak, a lehetőséggel azonban nem tudtak élni. A tavalyitól gyengébb játékerőt képviselő ózdiak sikere azért megérdemelt, mert a két pontért ha nem is sokkal, de ők tettek többet. Berendi Antal: - Ameddig a csapat nem fog fegyelmezetten kézilabdázni, addig a jobb csapatok ellen nem tud eredményt elérni. Drága szüleink^~j^^ Bakos András ^ ' es neje j Palócz Margit * a mai napon ünnepük 25. házassági évfordulójukat. Ezúton kívánunk nekik sok boldogságot !’ SZUPEREXPRESSZ HÓEKEVÁSÁR. T.: 06-70/311-9538------------------------------------------------------------ *7688* S HÍZÓ sertés ea. 30/269-1694------------------------------------------------------------- *7779* OPEL Kadett 1.4 D eladó. 30/318- 2949------------7------------------------------------------------ *7782* F ŐISKOLÁS fiú mellé lakótársat keresek. 30/405-6343-------------------------—------------------------------- *7797* M ÁSOLÓK - NYOMTATÓK - FAXOK TELJESKÖRŰ SZERVIZ H-3300 EGER, PETŐFI UÎ 19. TEL: (36) Sí7-177 fAX: (36) SÍZ-1/8 E-MAtt: iMjet dtonate(h.hu www.dicmateih.hu DIANA TECH KFT. Költségtakarékos megoldások a nagyvállalati szférában! Irodatechnika-automatizálási projektek A neves amerikai piackutató cég, a Cap Ventures felmérése szerint a fénymásolással és nyomtatással, faxolással összefüggő közvetlen és közvetett költségek elérik egy vállalat teljes költségeinek 6-13%-át. Az eddig lefolytatott .racionalizálási projektek eredménye azt mutatja, hogy egy optimalizált rendszer költségei 30-50%-kal alacsonyabbak a tradicionálisnál. Az irodatechnikai kiszolgáló háttér: a fénymásolók, nyomtatók, faxok folyamatos technikai és finanszírozási átalakuláson mentek keresztül a digitális rendszerek megjelenése óta. A kezdeti fénymásoló berendezések mára teljes mértékben összeolvadtak az IT alapokon nyugvó rendszerekkel, és munkacsoportos, nagy sebességű hálózati dokumentumkezelő rendszerré nőtték ki magukat. Egy-egy ilyen berendezés mára minden feladatot képes egy eszközben ellátni, ami egy iroda életében előfordulhat. Teszi mindezt úgy, hogy a funkcionális növekedésével együtt emelkedik a sebessége, termelékenysége, és jelentős mértékben csökken az üzemeltetési költség. Mára a beszerzések korábban jól bevált gyakorlata is elavult. Míg korábban egy eszköz megvásárlása, esetleg valamiféle banki hitel jelentette a beruházás egyetlen módját, addig mostanra az eszközök tartós bérlete, lízingje, esetleg teljes out- sourcingja az elfogadott és legköltség- takarékosabb megoldás. Reprezentatív magyarországi felmérések szerint a nagyvállalatok több mint 70%- ánál az iroda- technikai kiszolgáló háttér költségfigyelése a perifériára szorul, míg az esetek 8-20%-ában ez egyáltalán nem megoldott. A Diana Tech Kft. vállalja, hogy - az ügyfél részéről díjmentesen - kötelezettségek vállalásától mentesen elkészíti az adott vállalat jelenlegi irodatechnikai gépparkjának felmérését és költségelemzését, valamint javaslatot tesz egy költséghatékony rendszer megvalósítására. A projekt esélyeiről, a megvalósítás módjáról és a referenciákról bővebb információ kapható a Diana Tech Kft. irodájában Eger, Petőfi út 19., vagy telefonon a 36/517-177-es telefonszámon, esetleg Interneten: eger@dianate- ch.hu , vagy www.diana- tech.hu . ___________▲ Kovác s Ervin, az éremhalmozó Speciális sport Tizenkét éremmel .térnek haza a magyarok a fogyatékos és mozgássérült sportolók argentínai úszó-világbajnokságáról. A küldöttség legeredményesebb tagja a tavalyi év legjobbjának választott Kovács Ervin, áld két első és négy második helyet szerzett. A sydneyi paralimpián is diadalmaskodó Pásztory Dóm egy arany- és egy bronzéremmel zárt. A dobogó harmadik fokára állhatott még Engelhardt Katalin, Vereczkei ZsoÜ és Becsey lános. m Csodálatos brill-kollekció Egyedi arany és ezüst ékszerek 10% kedvezménnyel 1000 óra 10-50% j engedménnyel | Törzsvásárlói kártya Amnyéff® ÉKSZERES ÓRABOLT Eger, Zalár u. 5. (Centrum parkolónál) Ne csak a gyertya csillogjon!