Heves Megyei Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-305. szám)
2002-12-17 / 293. szám
4. OLDAL Donorokat várnak Véradó-akciók az ünnepek előtt A kórházakban naponta szükség van az egészséges emberek által adott vérre, illetve az abból előállított gyógyító készítményekre. Különösen érvényes ez az ünnepek idején, amikor a tartalékokat élik fel az intézményekben. Heves megye A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete, valamint a Vértranszfúziós Állomás ezért a következő napokban újabb véradó-akciókat tervez, s mindenütt várják az önkéntes donorokat. December 17. és 20. között Egerben, az Árva köz 1. szám alatt lévő véradóállomáson naponta reggel 8 és délután 2 óm között tarthatják tű alá a karjukat a segíteni szándékozók. Ugyancsak várják a helyi véradókat EgerbakFrakcióban a Heves megye Sikeresen szerepelt a Nyugdíjasok Választási Egyesülete (NYUVE) az őszi helyhatósági választásokon, miután egyedül ebben a megyében sikerült a közgyűlésben önálló frakciót alakítania — jelentette be Sebestyén János a szervezet közgyűlésén. Öt évvel ezelőtt a NYUVE azzal a céllal alakult, hogy a megyében integrálja a nyugdíjasszervezeteket, és minél több képviselőt juttassanak a különféle fórumokra, ezzel is képviselve a népes csoport érdekeit. Az őszi helyhatósági választásokon meglett a kitartó munka eredménye: az elnök Sebestyén János frakcióvezetőként, tán, ahol ma délután 2 és 5 óra között az általános iskolában rendezkednek be a vért gyűjtő szakemberek. Szerdán délután 3 és este 6 óra között viszont a makiári művelődési házban ütnek tanyát az egészségügyiek. December 19-én az egri TESCO Áruházban lévő Tescaféban délután 3 és este 6 óra között találkoznak a segítem szándékozó véradók. Pénteken viszont a besenyőtelki II. sz. orvosi rendelőben várják az önkénteseket reggel 9 és déli 12 óra között. A hét végén, szombaton reggel 9 és délután egy óra között a szihalmi általános iskola ad helyet a véradásnak. A szervezők kérik, hogy a véradók minden alkalommal vigyék magukkal a tb-kártyájukat, valamint a személyi igazolványukat. nyugdíjasok illetve a művelődési bizottság elnökeként tevékenykedik a közgyűlésben, Bujdosó Sándomé pedig az Egészségügyi Bizottság tagja, míg Kovács Gyula és Varga Antal delegált szakértőként működik közre egy-egy bizottság munkájában. A NYUVE elnöksége határozott arról, hogy jövő szeptemberben tisztújítást tartanak, továbbá hangsúlyosan szerepel céljaik közt a nyugdíjak értékállóságáért való küzdelem, valamint a nyugdíjasoknak felírt gyógyszerek árának kompenzálása. A hagyományőrző csoportok regionális szerepléseit és helyi működését pedig továbbra is támogatni kívánják - hangzott el a közgyűlésen. ■ Átöblítik a vezetéket: két köbméter víz ingyen Aldebrő és Tófalu mellett az elmúlt időszakban komoly kifogásokat emeltek Feldebrőn is a szolgáltatott ivóvíz minőségével szemben. Az új önkormányzat legutóbbi ülésén a Csepella László polgármester irányította testület párbeszédre hívta a szolgáltatót. Feldebrő Az önkormányzat képviselői meghallgatták a Heves Megyei Vízmű Rt. nevében tájékoztatást nyújtó szakembert, Radies Józsefet, aki ismertette a cég által a térségben tett vízminőség-javító intézkedéseket. A polgármesteri hivataltól kapott információ szerint a körzeti szolgáltatóegység kísérleti programjának következő szakaszában a gerinc- és az elosztóvezetékek öblítése után célszerű hasonló eljárást alkalmazni a házi vízellátó vezetékrendszerben is. Ehhez az átöblítő tisztításhoz a vízmű minden helyi fogyasztó részére két köbméter vizet díjmentesen biztosít, amit a vízdíjszámlán írnak jóvá. A házi vezetékrendszerek öblítéséhez a vízmű szakemberei - kérés esetén - tanácsadást és segítséget nyújtanak. Az ülésen elfogadták az önkormányzat jövő évi munkatervét, majd arról döntöttek, hogy az elkövetkezőkben a Feldebrői Hírek kiadója már nem az önkormányzat lesz, hanem azzal egy szervezetet bíznak meg. Az utóbbi témára következő alkalommal még visszatér a testület, miként a település alpolgármesteri tisztének betöltéséről is legközelebb határozhatnak. (B. S.) EGYE KORKÉP 2002. December 17., kedd Az Őrláng melegénél ünnepeltek Eger, Heves megye Karácsonyig megyeszerte egymást követik a meghitt hangulatú rendezvények. A Heves Megyei Területi Gyermek- védelmi Szakszolgálat szakemberei tegnap első alkalommal szerveztek karácsonyi ünnepséget a megyénkben nevelőszülőknél élő gyermekek és fiatalok számára. A megyeháza Eszter- házy-termébe száztíz gyermek kapott meghívást a különböző településekről, akiket nevelő- szüleik kísértek el a hangulatos összejövetelre. Mint azt Bozáné Novák Ibolyától, a szakszolgálat igazgatójától megtudtuk, meghívottak. A délelőtti program első felében a Harlekin Bábszínház Mikulás meséi című darabját tekinthették meg a résztvevők, majd a Balogh András színművész által szervezett gyermektársulat verses-zenés műsorral szórakoztatta a résztvevőket. Ezt követően a nevelő- családokban élő gyermekek adtak műsort, bizonyítva, hogy a karácsony számukra is a legmeghittebb és a leginkább várt ünnep. A produkciók után mindenki átvehette a számára készített ajándékcsomagot. A szervezők bíznak abban, hogy az elkövetkező években is megrendezhetik majd a karácsonyi ünnepséget, amely nemcsak szórakozást jelent, hanem erősíti az érintett családok összetartozását is. ■ Ki fizet többet a klubért? Öten jelezték, hogy kibérelnék a szórakozóhelyet (Folytatás az 1. oldalról) Már csak azért is, mert a kultúrháznál lévő egy- helyiséges büfének 35 ezer forint a bérleti díja, az Ifjúsági Klub pedig 300 négyzetméteres, kertjepedig kültéri rendezvények megtartására is alkalmas. Miután forráshiányos a település, az új bérlőjelöltek ajánlata a falu minden lakójának javát szolgálhatná. A vállalkozók azt sem értik, miért tolta ki - a pályázatra hivatkozva - a bérleti szerződés határidejét február l-jéig a polgármester, miután az eredeti határidő most december 31-e volt. A vállalkozók érveit ismertettük a polgármesterrel. Tóth Andrásáé elmondta, hogy a testület azt szavazta le 5-4 arányban, hogy napirend előtt tárgyalják a témát. Mert fontosabb volt először a jövő évi költségvetési koncepciót, az idei év 1-3. negyedévének gazdálkodási beszámolóját, az ivóvíz- és csatornadíjakat megtárgyalni. Ezért utolsó témaként vették fel a szórakozóhely ügyét.- A korábbi testület október 20-ig nem foglalkozott a licittel, illetve más pályázati módon tör: ténő bérbeadással, legalábbis én semmi ilyenre utaló írásos dokumentumot nem találtam az átvett jegyzőkönyvek között - mondja a polgár- mester. - Az előző bérleti díjat, a 21 ezer 526 forintot az előző testület határozta meg a 135 négyzetméteres helyiségre. Az igaz, hogy a szerződés december 31-ig szólt, minden bérleti szerződésünk akkor jár le, akár kereskedelmi, akár vendéglátóhelyről is szól. Senki nem készült arra, hogy bármelyik helyiségre ilyen módon keressünk új bérlőt. Nem tudom, miért lett ilyen kapós az Ifiház, mert öt éve rendszeresen csak a mostani bérlő jelentkezett, s hosszabbítgatták a szerződését. Most viszont öten jelezték igényüket. Mivel korábban nem volt gyakorlat a pályáztatás, ezért a jelenlegi bérlőt hideg zuhanyként is érhette, hogy a számára kedvezőtlen esetben ki kell költöznie onnan. Ezért megkeresett engem, azt mondtam neki: mivel nem találtam a korábbi testületi döntést, részemről nincs akadálya annak, hogy ő maradjon a bérlő. Azért írtuk ki február 1-jére a pályázatot, hogy ne érje üzleti hátrány a jelenlegi bérlőt, mivel a '97-ben megkötött alapszerződés 9. pontjában az szerepel: „a bérlőt a bérlet lejártát követően ismételt bérbeadás esetére azonos üzleti és bérleti díj ajánlat esetén előbérleti jog illeti meg”. Grósz Ilona alpolgármester indítványozta a pályázatok jeligés benyújtását, továbbá azt, hogy csak helyi vállalkozó jelentkezhessen, ezáltal is esélyt teremtve számukra. S azért kértük postai úton, hogy ne köthessük személyhez. A jelenlegi bérlő jeligéjét viszont tudnunk kell, mert előbérleti joga van.- Nem lehet nyilvánossá tenni a pályázatot?- Természetesen lehet. A testületi ülésen módosító indítványként ezt elő is terjesztem. Nincs szándékomban sem a testületet, sem a lakosságot megosztani. _________________ négyessy zit* K ritikussá váltak az utak (Folytatás az 1. oldalról) Tegnap átlagosan 5-10 perces késéssel számolhattak az utazók — tudtuk meg az Agria Volán forgalmi szolgálatán. Voltak azonban olyan járatok, amelyek órás-kétórás késéssel közlekedtek, elsősorban az elakadt járművek miatti útlezárásoknál kerültek dugóba. A tájékoztatás szerint kritikus volt a helyzet reggel az Eger-Eger- szalók, illetve az Eger-Nosz- vaj-Síkfőkút közötti szakaszokon, továbbá Szentdomonkos és a megyehatár között, Tar- naszentmária és a liszkói bejárónál, valamint az Egercsehi-Bekölce vonalon. Az Agria Volán egyik járata Szarvaskő után az éles kanyarban nekicsúszott a vasúti felüljáró pillérének. Személyi sérülés nem történt, de a busz eleje összetört. A Hatvani Volán járműve pedig a kifogásolt szent- domonkosi úton akadt el. A mentőszolgálat egri ügyeletesének tájékoztatása szerint tegnap komolyabb balesethez nem riasztották a mentőket. Bár voltak nehezebben járható útszakaszok, egyetlen járművük sem akadt el, eljutottak a kívánt helyekre. ikji Közmeghallgatás Hevesaranyos A községben szerdán délután egy órától közmeghallgatást tartanak a művelődési házban, ahol Király György polgármester tart tájékoztatót az idei gazdálkodásról, s a jövő évi tervekről. Ezt követően tart ülést a képviselő-testület: a fenü témákon kívül szó esik a víz- és csatornadíjak változásáról, illetve a martinsalakos házak tulaj- donosainak kárenyhítéséről. ■ Ünnepi csomag Istenmezeje A szokásokhoz híven az önkormányzati képviselők és a bizottságok tagjai személyesen keresik fel a hetven éven felülieket, hogy átadják nekik az őket megillető 2000 forint értékű csomagot. A községben csaknem 250 idős embert ajándékoznak meg ily módon. ■ Kivágják a nyárfákat Eger Az előre meghatározott ütemterv szerint számos szöszölő nyárfát vágat ki a városi önkormányzat az esztendő végéig, illetve jövő márciusban. Mint azt a Városháza illetékes szakemberétől megtudtuk, a legsúlyosabb, úgynevezett háromkeresztes allergiát okozó növényeket sorrendben a Galagonyás utca 9-11. elől, továbbá a Kovács J., az Ostorosi, a Laktanya, a Malomárok, a Rákóczi és a Mátyás király úton vágják majd ki. A hivatal folyamatosan pótolja majd a hiányzó fákat, így a Rákóczi, a Malomárok, az Iskola, a Nagy-Eged, az Arany János, illetve a Tdekessy utcában, valamint a Kővágó téren hatvan csemete és 530 cserje elültetéséről gondoskodnak a közeljövőben. ■ Kisebbségi nap a bábszínházban Eger A Harlekin Bábszínház „ajándékhónap” rendezvénysorozata keretén belül tegnap a városból és a megye távolabbi tájairól - Kisköréről, Párádról és Sarudról - érkező roma gyerekeket lepték meg A brémai muzsikusok című zenés bábjátékkal. Az előadást megelőzően Sziki Károly, az intézmény igazgatója köszöntötte a vendégeket. A direktor elmondta, hogy ez a délután szerves része annak a programfüzérnek, amelyet az esélyegyenlőség megteremtése érdekében hirdetett meg a Harlekin Bábszínház, s melynek szellemében már több éve dolgoznak. A közelgő karácsonyi ünnepekre gondolva vendégül is látták a gyerekeket, végezetül pedig megajándékozták őket az Erdélyi Betlehemes című CD-vel. ■ Tablókon a múlt. Tízezer kötettel kezdték Fél évszázados bibliotéka Kiállítással emlékeztek a könyvtár alapítására Eger Ötven esztendővel ezelőtt, egy minisztertanácsi határozat alapján alapították meg a Városi Körzeti Könyvtár gyűjteményéből a jelenlegi Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárat. Az évforduló alkalmára nyílt kiállítás az intézmény aulájában, ahol ezt a fél évszázadot elevenítik fel dokumentumok segítségével. — Az akkori döntés a kor lehetőségeihez képest egy modem könyvtár alapítását tette lehetővé - mondta Engel Tibor igazgató —, aki hozzáfűzte, hogy már ekkor előnyben részesítették a rendszer- szemléletű működést. Az alapítás évében a gyűjteményt csaknem tízezer kötet alkotta. Mára ez a szám eléri a 250 ezret. Jelentős változást hozott a fotó: piLisY elemér bibliotéka történetében az 1969es, illetve az 1970-es esztendő, amikor két év kényszerű kiköltözés után áttértek a szabadpolcos rendszerre. — Újabb, robbanásszerű változást az 1997-es esztendő hozott a könyvtár életében — elevenítette fel az igazgató -, ugyanis az informatikai fejlesztési követelmények egészen új ütemet diktálnak. Amíg 1987-ben két számítógéppel rendelkeztünk, addig ma negyvenöt gép szolgálja a gyors tájékozódást, huszonöt hálózattal, s ezek közül tizenhármat internetes hozzáféréssel az olvasók használhatnak. Az intézmény évente 8-10 millió forint költségvetésen kívüli pénzt használ fel, amelynek jelentős részét informatikai fejlesztésre fordítják. A most megnyílt kiállítás december 20-ig látható az intéz- mény aulájában. _____ i-romd a z Őrláng Gyermek és Ifjúságvé delmi Közhasznú Alapítvány si' kerrel pályázott a Philip Morrii Alapítványhoz a rendezvény le- bonyolítására. A százezer forin- tos támogatás segítségével a vi- > dám műsorok mellett jelképes- ajándékcsomagot is kaptak e Csillogó szemek. A legmeghittebb és a leginkább várt ünnep