Heves Megyei Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-08 / 260. szám

4. OLDAL KÖRKÉP 2002. November 8., péntek MEGYE Mély döbbenet és gyász A boltból származott a fegyver Cigányoktatás az iskolában Raduly István (jobbra) megkérdezte: „Milyen betegség az, hogy magatartászavar?” FOTÓ: GÁL GÁBOR (Folytatás az 1. oldalról) A tragédia előestéjén is a család­fő szállította haza hitvesét, majd távozott otthonról, s csak a fele­ségétől kapott, akkor talán még nehezen értelmezhető sms- üzenet nyomán tért haza, ahol már vérbe fagyva találta család­tagjait. Ő értesítette a hivatalos szerveket, ám ezt követően ki- hallgathatatlan állapotba került. A rendőrségi vizsgálat megállapí­totta, hogy az idegenkezűségre utaló nyom kizárható, vagyis az anya volt az elkövető. Tegnap az elhunyt Anita emlé­kére a Baross Gábor Általános Is­kola épületére kitűzték a fekete zászlót, a kislány osztálytársai pe­dig mécsest gyújtottak az üresen maradt padban. A tragédia hely­színén, a lehúzott redőnyű Balogh Ádám utcai ház kapujában ottjár- tunkkor is gyertyák vüágítottak. Az életben maradt gyerekek egészségi körülményeinek ala­kulásáról lapzártánkig nem ér­kezett hír. A Csillát ápoló Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Kór­ház főigazgató-főorvosa, dr. Csi­ba Gábor úgy fogalmazott, hogy a kislány állapota válságos, és ebben a kifejezésben minden es­hetőség benne foglaltatik. * A tragikus ügy vizsgálata során a rendőrség - mint arról Pelyhéné Kóta Erzsébet r. százados, a HRFK sajtóreferense tájékoztatta lapunkat - azonosította az anyá­nál talált fegyvert. A pisztoly sze­repel a fegyverbolt nyilvántartá­sában, arra azonban nem állnak rendelkezésre adatok, hogy az mikor került az asszonyhoz. A fe­leség ugyanis - mint a vadászbolt alkalmazottja - bármikor hozzá­juthatott az ott tárolt fegyverek­hez és lőszerekhez. A bolt rendel­kezett a lőfegyverek adásához és vételéhez szükséges engedéllyel, mindezek mellett a tulajdonos­nak és az alkalmazottaknak előír­ták a fegyverismereti vizsgát. A rendőrség tudomása szerint az anyának korábban volt fegyver- tartási engedélye, azt azonban még vizsgálják, hogy halála előtt rendelkezett-e még vele. * A történtekről a szombati szá­munkban megjelenő magazinban részletesen is beszámolunk. m (Folytatás az 1. oldalról) A verpeléti iskola igazgatója arra is kitért: bántó, hogy egy intézmény megítélése azon múlik, hány gye­rek nyert a megyei vagy országos tanulmányi versenyeken. A peda­gógusokat sérti, hogy azt senki sem méltányolja: mekkora erőfe­szítés rejük a mögött, hogy a hátrá­nyos helyzetű gyerekeket képesek eljuttatni az első osztálytól a nyol­cadikig. Zay Ferenc megjegyezte, lehetséges, hogy kollégái harminc év tapasztalat után sem a legjobb módszerekkel tanítják a gyereke­ket, miután amikor ők végezték a főiskolát, még nem oktatták a romanológiát. Most viszont hét he­lyi pedagógus is elvégzi majd azt a kihelyezett tanfolyamot, amelyet a pedagógiai intézet szervezett. Dr. Horváth Tamás, a Heves Me­gyei Önkormányzat Pedagógiai In­tézete igazgatója elmondta: nyolc- százezer forint áll rendelkezésükre ahhoz, hogy megrendezzék ezeket a tanfolyamokat. Bár a lehetőség eddig is adott volt, jelentkezők hí­ján meghiúsult a kurzus. Remé­nyeik szerint a cigánygyerekekkel foglalkozó pedagógusok felismerik a tanfolyam szükségességét, s el­végzik azt. Révészné Bőgős Zsuzsanna, a megyei önkormányzat művelődési irodájának vezetője arra tért ki, hogy a cigány oktatás-nevelés té­maköre rendkívül összetett, s tele­pülésenként eltérő gondokat mu­tat. Ugyanakkor településenként más és más jó megoldások szület­tek, ezért is fontos, hogy rendsze­resen beszélgessenek az érintet­tek. A leglényegesebb, hogy minél inkább szocializálódjanak a gyere­kek, akik „álfogyatékosként” kez­dik meg az iskolát. Ennek leküzdé­sére módszertani segítséget kell nyújtaniuk a pedagógusoknak. Se­gítség pedig csak úgy érkezhet, ha jelzik a problémáikat. A találkozón Raduly István, az Oktatási Minisztérium kisebbségi főosztályának osztályvezetője kije­lentette: „nem lehet a szülők nya­kába varrni”, hogy a kis cigánygye­rek számára nem biztosít a fenn­tartó önkormányzat logopédust és pszichológust. Ha a cigány szülő nem vesz részt a fogadóórán, ak­kor a pedagógusok keressék fel őket a lakásukban, s „ne fanyalog­janak attól, hogy még egy kávét is meg kell inniuk a családnál". Rossz pedagógiai gyakorlat, hogy külön osztályba kerüljenek a ro­mák, mert így nem szárnyalhatnak a jó tanulókkal. Végezetül a mi­nisztériumi roma osztályvezető megkérdezte: .Milyen betegség az, hogy magatartás-zavaros egy gye­rek?” Majd meg is válaszolta: „Ilyen betegség nincs”. Lakatos Béla, az Oktatási Mi­nisztérium államtitkári kabinetfő­nöke és szakmai tanácsadója el­mondta, hogy az iskolák újfajta programcsomagot kapnak, ame­lyet jelenleg még egyeztetnek a tár­cánál és a szakemberekkel. De­cember 3-án megbeszélésre hívják a pedagógiai intézményeket. Meg­említette azt is, hogy az integrációs nevelést segítheti majd az a cigány­tanulók után egy tanévre igényel­hető 51 ezer forint, amit a tárca biz­tosít. 2006-2007-re szeretnék elér­ni, hogy mind kevesebb legyen a részképesség-zavarral küszködő, problémás gyerek. Az integrált ok­tatást (vagyis, hogy közösen nevel­jék a problémás és a tehetséges gyerekeket, akár cigány, akár ma­gyar) EU-pénzek és a Nemzeti Fej­lesztési Alap is támogatja. Elutasították Eger, Tarnabod A Heves Megyei Területi Válasz­tási Bizottság (TVB) érdemi vizsgálat nélkül elutasította azt a kifogást, amelyet a tamabodi helyi kisebbségi önkormányzati választás eredménye ellen nyúj­tott be az egyik képviselőjelölt. A kifogást a helyi választási bizottság - azt tévesen panasz­nak minősítve - saját hatáskör­ben megvizsgálta, újraszámol­ták a voksokat, de nem változott az eredmény. A jelölt jogorvos­lati kérelme nyomán került az ügy a TVB elé. A testület megál­lapította: a kifogás egyrészt ele­ve elkésett, másrészt a törvény- sértés bizonyítékainak megjelö­lését sem tartalmazta, tehát el kell utasítani. ■ Imre herceg, mint újdonság Budapest, Nagyréde Tegnap a fővárosi Béke Szálló­ban mutatkozott be a Szőlőskert Rt. a 2002-es évjáratú, Szent Im­re hercegről elnevezett újborai­val, amelyek a hazai kínálatban kuriózumnak számítanak. A nem csupán szakmai kö­zönség előtt dr. Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke értékelte az idei évjáratot, majd a mátraaljai borokat Bárdos Ben­jámin, az Év Pincészete díjjal büszkélkedhető társaság borá­szati igazgatója ajánlotta az ér- deklődők figyelmébe. _______■ A családról Eger Az Egri Kolping Család Katoli­kus Legényegylet szervezésé­ben dr. Szemkeő Judit tart elő­adást szombaton délelőtt 10 órától az MMK dísztermében. A közelmúltban indult Kolping Akadémia sorozatában ez alka­lommal a családokról lesz szó, s a társadalomban betöltött fon­tos szerepükről. Az előadás cí­me is ezt idézi: Előttünk álló fel­adatok és lehetőségek családja­ink érdekében. m Áramszámla Tófalu A községben még az előző ön- kormányzat döntése alapján kezdődött meg a település világí­tás-korszerűsítési programja. Az új közvilágítás energiatakarékos lámpatestekkel működik, így a régi és az új áramszámlák közöt­ti különbségből biztosítható hosszú távon a megújuló rend­szer megvalósításának fedezete. A minőségi lámpatestek nem­csak a meglévő oszlopokra ke­rülnek fel, de néhány utca eseté­ben a hálózat bővítéséről is gon­dolkodnak. ■ A megye piaci árai EGER - Az alma 70-120, a szárazbab 400-500, a banán 200-250, a cit­rom 280-320, a cukkini 300-500, a dióbél 700-1200, a gomba 350-420, a gyökér 120-150, a fokhagyma 420, a vöröshagyma 70-80, a póréhagy­ma 80-100, a karalábé 70, a karfiol 120-140, a fejes káposzta 60-80, a kelkáposzta 120-140, a lila káposzta 100, a savanyú káposzta 160, a ki­vi 200-300, a körte 350-380, a krumpli 60, a mandarin 280, a mák 450, a méz 600-800, a narancs 280-350, a paradicsom 250-300, a zöldpap­rika 160-250, a csípős paprika 22, a padlizsán 500, a fehér retek 150, a piros retek 50, a sárgarépa 120, a sóska 500, a spenót 500, a szőlő 100-500, a tojás 16-19, a főzőtök 100, a sütőtök 80-100, az uborka 250-350, a zeller 250 forintért kapható. GYÖNGYÖS - Az alma 150, a szárazbab 600, a banán 250, az ősziba­rack 490, a citrom 290, a cukkini 600, a dióbél 1600, a gomba 450, a gyökér 290, a fokhagyma 450, a vöröshagyma 90, a zöldhagyma 80, a póréhagyma 120, a karalábé 110, a karfiol 140, a fejes káposzta 90, a kel­káposzta 150, a lila káposzta 150, a savanyú káposzta 200, a kivi 70, a körte 390, a krumpli 55, a mandarin 400, a mák 500, a méz 600, a na­rancs 390, a paradicsom 340, a zöldpaprika 320, a csípős paprika 40, a padlizsán 290, a piros retek 70, a saláta 100, a sárgarépa 180, a szőlő 490, a tojás 20, a főzőtök 50, a sütőtök 60, az uborka 340, a zeller 60 fo­rintért kapható. HATVAN - Az alma 60-140, a szárazbab 500, a banán 240, a citrom 320, cukkini 100, a dióbél 1050, a gomba 460, a gyökér 150, a fok­hagyma 450, a vöröshagyma 70, a póréhagyma 100, a karalábé 30-50, a karfiol 100, a fejes káposzta 100, a kelkáposzta 150, a lila ká­poszta 150, a savanyú káposzta 180, a körte 360, a krumpli 50, a mandarin 270, a mák 500, a méz 650-900, a narancs 270, a paradi­csom 300, a zöldpaprika 15-250, a csípős paprika 15-35, a patisz- szon 100, a saláta 100, a sárgarépa 135, a sóska 30, a spenót 30, a sző­lő 250, a tojás 15-20, a sütőtök 90, az uborka 350, a zeller 100 forin­tért kapható. x HEVES - Az alma 80, szárazbab 400, a banán 220, a citrom 350, a dióbél 1000, a gomba 420, a gyökér 200, a fokhagyma 500, a vörös­hagyma 80, a karalábé 150, a karfiol 150, a fejes káposzta 60, a kel­káposzta 130, a lila káposzta 150, a savanyú káposzta 140, a kivi 300, a körte 300, a krumpli 60, a mandarin 300, a mák 500, a narancs 300, a paradicsom 260, a zöldpaprika 250, a csípős paprika 40, a fehér re­tek 180, a saláta 80, a sárgarépa 150, a tojás 19, a sütőtök 70, az ubor- ka 250, a zeller 200 forintért kapható._____________________ ■ (W ÉGYESSY) Tudomány határok nélkül Együttműködéssel a térség fejlődéséért (Folytatás az 1. oldalról) Mint dr. Keviczky László a továbbiakban elmond­ta, egységes kutatási rendszerre van szükség. Ezekben az alapkutatások körét főként a mate­matikai, a biológiai és a fizikai tudományok ered­ményei hatják át, és ezekhez az alkalmazott tech­nológiai elemzések is csatlakoznak. Kijelentette, hogy a hazai tudo­mány teljesítményével a világ országainak sorrendjében a husza­dik helyet foglalja el. Ennek további javításá­ra vannak esélyeink. Prof. dr. Orbán Sán­dor, az egri Eszterházy Károly Főiskola kari fő­igazgatója a felsőokta­tási intézet tudomá­nyos műhelymunkáját ismertette. Kiemelte, hogy az oktatók közül egy akadémikus, tíz a tu­dományok doktora, hatvan pedig PhD- tudományos fokozattal rendelkezik. A főiskola az észak-magyarországi régió egyik fontos szellemi műhelyévé fejlődött. Ez köszönhető a tanszéke­ken folytatott intenzív tudományos munkának, a laboratóriumok, a műszerparkok, a számítástech­nikai rendszerek és a könyvtárak fejlesztésének. Dr. Misik Sándor kandidátus, az FVM Egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója a nagy múltú intézet munkatársainak a szőlőfajta­nemesítésben, a ter­melésben, a szőlő élettani területen, va­lamint a borászatban végzett kutatásait foglalta össze. Mél­tatta a szaktanács- adásban betöltött szerepüket is. A plenáris ülés után négy szekcióban hangzottak, el előadá­sok, az agrártudo­mány, az energiagaz­dálkodás és a környezetvédelem, a természet-, vala­mint a társadalomtudomány területeiről. ____ MENTUSZ KÁROLY ________________________________________________PÉNTEKI PORTRÉ N yugalmat ígér az év megyei polgárőre Liba és újbor Noszvaj Szent Márton-napi újbor-ünnepet rendez a község önkormányzata és a Noszvaj Idegenforgalmáért Egyesület szombaton 10-től 14 órá­ig a Gazdaházban, a Deák Ferenc utca 40. szám alatt található tájház­ban. Míg a sütni-főzni szerető fel­nőttek megtanulhatják a csigatész­ta, vagyis a lúdgége-tészta készíté­sét, addig a gyerekek kézműves- foglalkozáson vehetnek részt. Mindeközben lúdnyak sül majd a kemencében. A településen a Már- ton-naphoz kapcsolódva délután is gondoskodnak programról. A Mágnás Borok Házában 15 órától Maksa Zoltán humorista műsorát láthatják az érdeklődők, s megkós­tolhatják a ludaskását és az újbort. Este 7 órától ugyanitt lúdvacsorát kínálnak a vendégeknek, az étkek­hez illő borok kíséretében. A rendezvények - a vacsora kivételével - ingyenesen látogat- hatóak. ■ Mezőtárkányban három eszten­dővel ezelőtt alakult újjá a pol­gárőrség, ami azóta kétségkívül hatékonyan működik: ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a községi polgárőrök irányítója, Nyeste Sándor vehette át a na­pokban Budapesten az Év pol­gárőre megtisztelő kitüntetést. Ebből az elismerésből megyén­ként egyetlen ember részesül, az idei kitüntetetteknek októ­ber 23. alkalmából nyújtotta át dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, rendőri, belügyminisztériumi vezetők, közéleti személyisé­gek jelenlétében. Az év Heves megyei polgár­őre - civilben egyébként az Or­szágos Mentőszolgálat dolgo­zója - korábban önkormányzati képviselőként tevékenykedett településén. Annak idején a képviselő-testület egyik ülésén vetődött fel a polgárőrség újjá­szervezésének gondolata, s az önkormányzat döntést is ho­zott erről. Az elhatározást ha­marosan tett követte, és bár Nyeste Sándor eredetileg nem kívánt az új szervezet vezetője lenni, alapító társai másként vélekedtek erről. Nyeste Sándor azt mondja: elvállalta, mert alapvetően nem szereti a rosz- szat, de tisztességes ember nem is gondolkodhat másként. A mintegy ezernyolcszáz lel­ket számláló Mezőtárkányban sok egyedülálló nyugdíjas él, számtalan lopást, éjszakai be­törést voltak kénytelenek el­szenvedni. Mára szerencsére gyökeresen megváltozott a helyzet. Nagyságrendekkel csökkent az éjjel elkövetett bűncselekmények száma. Az összesen huszonnégy tagú he­lyi polgárőrség a környéken az egyik legjobbnak számít. (Csak unikumként említjük, hogy a csapat munkájában két hölgy is részt vesz). Járőrei minden este kinn vannak az utcán, tíztől hajnal két-három óráig. A pol­gárőrök és a körzeti megbízott, Brauner Tamás rendőr zászlós kapcsolata példaértékű, nem kevésbé jó a viszony a Füzes­abonyi Rendőrkapitánysággal. A mezőtárkányi polgárőrséget gyakran hívják segítségül kü­lönböző rendőri akciókhoz, s az információáramlás is kitűnő. Ami pedig a komoly „fogáso­kat” illeti: példának okért la­punkban is napvilágot látott a hír, amikor a polgárőrök bolti betörőket értek tetten települé­sükön. A hatékonyság hátulütője, hogy mostanság a délutáni, öt­hat óra tájt zajló tolvajlások kezdenek elszaporodni. Hiszen ha este, éjszaka nem lehet, mert figyelnek, akkor bizony korábban kell indulni „dolgoz­ni...” Na persze, ez sem tart már sokáig, nyugodtan megjó­solhatjuk előre, innen a szer­kesztőségből. Mivelhogy Nyes­te Sándor érdeklődésünkre ki­fejtette: éppen a minap egyezte­tett a fentebb említett körzeti megbízottal. Várhatóan előbbre hozzák a járőrözés kezdeti idő­pontját: a jövőben nem este tíz­FOTÓ: GÁL GÁBOR tői, hanem már délután két órá­tól lesznek szolgálatban a min­denre odafigyelő polgárőrök. így némely, nem túl népszerű „iparágnak” alighanem befel- legzik arrafelé. irénesi

Next

/
Thumbnails
Contents