Heves Megyei Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-28 / 277. szám

H 2002. November 28., csütörtök KÉK 7. OLDAL TŰKOR Gyilkosság Szolnok Előre kitervelt módon, nyere­ségvágyból elkövetett ember­ölés miatt folytatott nyomo­zást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitány­ság egy 25 éves prostituált meggyilkolása miatt, a tettes önként jelentkezett. A gyilkosság február 6-án este tör­tént Szolnokon, egy fegyvemeki pedagógus házaspár által bérelt és kéjlakként üzemeltetett, Ságvári körúti lakásban. A lakás bérlője, K. Katalin talált rá G. Krisztina ágyneműtartóba rejtett holttestére. Őt és párját, K. Jánost gyorsan tisztázták a gyilkosság gyanúja alól, ám a lány futtatása miatt őrizetbe vették őket. A nyomozózok hónapokig nem jutottak eredményre, amikor különös fordulat történt: augusz­tus 26-án valaki felhívta a rendőr­ség Telefontanú vonalát, és közöl­te: tudja, ki ölte meg a lányt. Igye­a kéjlakban keztek meggyőzni a telefonálót, mondjon többet, végül a férfi be­vallotta: ő a gyilkos. A 32 éves D. Csaba feladta magát. Elmond­ta: mindent barátnőjével, a 22 esztendős P. Grétával közösen ter­veit ki és hajtott végre. D. Csaba minden részletében segítette a nyomozást, így derültek ki a rész­letek. A páros úgy vélte, úgy jut­hatnak legegyszerűbben pénz­hez, ha megölnek és kifosztanak egy prostituáltat. Későbbi áldoza­tukra egy hirdetési újságban meg­adott telefonszám alapján találtak rá. Kuncsaftként jelentkeztek be nála. A találka létre is jött, ám a hármasban folytatott szex tragi­kus véget ért. A lányt megfojtot­ták, majd néhány tízezer forint birtokában elhagyták a lakást. A főkapitányság sajtóreferense, Bácskai Tünde hadnagy elmond­ta: a rendőrség a napokban le­zárta az ügyet, és azt vádemelési javaslattal átadta a megyei fő­ügyészségnek. HORVÁTH GYŐZŐ Vállalták a kockázatot Budapest Tegnap délután kitüntetéseket adott át Lamperth Mónika bel­ügyminiszter Budapesten, ki­lencvennyolc, szolgálattelj esí- tés közben megsérült hivatá­sos és nyugállományú rendőr­nek, tűzoltónak és határőrnek. Ilyen kitüntetéseket most ad­tak át második alkalommal, először tavaly osztottak ki ha­sonló elismeréseket. Tóth Zol­tán közigazgatási államtitkár szavai szerint ezek az embe­rek példaképül szolgálhatnak minden a hazáját és annak közbiztonságát védő rendőr, határőr és tűzoltó számára. Tóth a Belügyminisztérium háláját fejezte ici a kitüntetet­teknek, akik testi épségüket kockáztatva is hűek maradtak szolgálati esküjükhöz. Önök szavahihető emberek - mond­ta az államtitkár. STEINER KATA Mihályi Kálmán szolnoki tűzoltó alezredes munka közben sérült meg, amikor az őt szállító tűzoltóautóba belerohant egy személygépkocsi fotó: europress/kerék ágnes Hat lövés az ámokfutóra Börtönbe vetik az internetezőket Kínában eddig legalább harminchárom embert vetettek bör­tönbe az internethasználat korlátozására vonatkozó állami rendelkezések megszegése miatt - áll az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet Londonban nyilvánosságra hozott jelentésében. A szervezet követeli a foglyok azonnali szabadon bocsátását. Fehérgyarmat Kilőtt kerékkel is menekülni próbált az az ámokfutó, akit tegnap éjjel fogtak el a rend­őrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A hatóságok öt kocsival ötven kilométeren át, másfél óra hosszat üldöz­ték a férfit, aki fizetés nélkül távozott egy benzinkúttól. Mint utóbb kiderült, a tettes elő­re eltervezte, hogy nem fizet majd a töltőállomáson. Épp ezért - hogy kocsiját ne tudják később azonosítani - a rendszámot is le­vette a gépjárműről. A fehérgyar­mati rendőrkapitányság vezetője, Gere Zoltán elmondta, azért kényszerültek a rendőrök az öt­ven kilométeren át tartó hajszára, mert a nagy forgalmú, a csenger- simai és a tiszabecsi határállo­másra vezető főúton különösen vigyázni kellett, nehogy ártatlan személyek sérüljenek. Végül a rendőrök egy olyan útszakaszon adtak le lövéseket a menekülő autó kerekére, ahol senkit sem veszélyeztettek. Még hat kilo­métert hajtott kilőtt kerékkel az ámokfutó, majd kocsijával szán­dékosan nekiment az úton elé ál­lított rendőrautónak. Ezután ki­ugrott az autóból és megpróbált elfutni, de a rendőrök utolérték és megbilincselték. Az ámokfutó, és az autóban ülő két másik sze­mély nem sérült meg. A két utast tanúként hallgatja ki a rendőrség. EUROPRESS Kína A harminchárom bebörtönzött között vannak másként gondol­kodó értelmiségiek, ellenzéki politikai személyiségek, illetve hivatalosan nem engedélyezett szervezetek, mint például a Falunkung vallási szekta tagjai is. Egy volt rendőrt, bizonyos Li Ta-vejt például azért ítéltek tizenegy évi szabadságvesztésre, mert letöltötte az ellenzéki, ille­galitásban működő kínai de­mokraták honlapjainak néhány cikkét. Az Amnesty úgy tudja, hogy a harminchárom elítélt közül kettő meghalt a börtönben, a je­lentés szerint „kínzás, illetve rossz bánásmód következtében” - írta a dpa. Miközben a világháló Kíná­ban is felhasználók tömegeit vonzza, a felhasználói kör foly­tonos bővülésével párhuzamo­san erősödik a hatósági ellen­őrzés és korlátozás. A kínai internetszolgáltatók eleve lezán ják az utat bizonyos honlapok lehívása elől, és lehetetlenné teszik egyes keresőprogramok letöltését is. A közbiztonsági minisztérium külön internet­rendőrséget hozott létre. Egyes értesülések szerint - a kor­szerű számítástechnikai mód­szerek mellett - az internetezők esetében is alkalmazza a kínai rendőrség a hagyományos sze­mélyi megfigyelés módszerét. Az internetkávézók tulajdono­sai, illetve működtetői például kötelesek rendszeresen tájékoz­tatni a rendőrséget vendégeikről. MTI Eladták a lakást a feje fölül Budapest A rendőrség csalás gyanúja miatt nyomoz két férfi után. A elköve­tők a tulajdonos tudta nélkül el­adtak egy budapesti, XI. kerületi ingatlant. Azt állították, hogy ők a lakás tulajdonosai, az adásvételi szerződés aláírásához pedig ha­mis személyi igazolványt hasz­náltak. A kár körülbelül 5 millió forint. Az egyik tettes 50 év körü­li, 165 centiméter magas, barna haja rövid, oldalra fésült. Társa 25 év körüli, körülbelül 170-175 cen­timéter magas, vékony testalkatú, szemüveges, világosbarna hajú. A rendőrség kéri, hogy aki tud va­lamit az elkövetőkről, hívja a 107- es segélyhívót. ___________farkas I ™ antaszt.il \us akció! NOVEMBER 28-3O-IG Stella Artois sör 0,51(258/1) Stollwerck Zselés szaloncukor 500 g ( 99$ / kg ) Félbarna kenyér Sole palackos friss 2,8 % 11 I * , Az akció a készlet erejéig érvényes! VBftlBMÉ Nekünk, 30-asoknak egyre több hasznos szolgáltatás teszi élménnyé az életünket. Nekünk, 30-asoknak könnyű velük élni! Az akció ideje alatt (2002. november 18- december 31.) DOMINO csomagot vásárló ügyfeleink egy általuk választott és az akció ideje alatt aktivált info SMS szolgáltatást 1 hónapig díjmentesen megkapják. Siemens MT50 • GPRS • WAP • Java • EMS (kép, animáció és dallam küldés) • Könnyített SMS-írás (T9) • Cserélhető előlapok Sony Ericsson T300+kamera • MMS • GPRS • WAP • Színes kijelző • Többszólamú csengőhangok Siemens A50 • WAP • EMS (kép, animáció és dallam küldés) • Könnyített SMS-írás (T9) • Cserélhető előlapok mlfl Siemens ™ IffF MT50/SL* Sony Ericsson T300/SL* + kamera fflBRjjl Siemens A50/SL" * ia « webshop.westel.hu . Amíg a készlet tart. "A készülék csak West el előfizetői kártyával használható. További feltételek az üzletekben, a DOMINO Üzletszabályzatban és a DOMINO Díjszabásban. Információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 06-1/265-9210. TTi'ftiz Keravill OFOTÉRT CBS*] ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig HOLTTEST A KERTBEN. Hol lókői lakásának kertjében hol­tan találtak egy 68 éves férfit kedden este. A helyszíni és halottszemle során idegenkezű­ségre utaló nyomot nem talál­tak, de a halál pontos okát rendőrorvosi boncolás állapítja majd meg. europress STOPOS HALÁLA. Egy isme rétién férfi az úttest közepén stoppolt a 21-es számú főúton a csécsei útkereszteződésnél ked­den este. Egy 57 éves budapesti férfi autójával elütötte a stop­post. Az ismeretlen gyalogos a helyszínen meghalt, europress VÉGZETES ÜTKÖZÉS. Fron­tálisan ütközött egy személy- gépkocsi és egy kisteherautó kedd este a Vas megyei Rönök és Vasszentmihály között. A személyautó egy jobbra ívelő kanyarban előzni próbált egy nyerges vontatót, amikor össze­ütközött a vele szemben közle­kedő Mercedesszel. A személy- gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette. A kisteherautó­ban senki sem sérült meg. mti AUTÓ A KAMIONBAN. Egy használt Mercedes kisteher­autót és egy Opel Vectrát kísé­relt meg becsempészni az or­szágba egy kamionban egy kül­földi állampolgár Hegyeshalom­nál. A belépéskor azt mondta, hogy járműve üres. A tételes vámvizsgálat során bukkantak rá a vámosok a kamion rak- terében a járművekre, mti CSEMPÉSZ. Több mint öt­millió forint értékű szórakoztató elektronikai berendezést akart becsempészni az országba egy magyar állampolgár gépkocsijá­nak rakterében Hegyeshalom­nál. A bejelentett áruk helyett azonban nyolc színes tévét, két házimoziszettet, továbbá 81 PlayStation játékgépet, valamint videokamerát és hangfalszettet találtak a pénzügyőrök, mti TOLVAJ. Ismeretlen tettes után ftyomoz a Nyíregyházi Rendőr- kapitányság. Az elkövető no­vember 25-én egy nyíregyházi nagyáruház parkolójában 12.00 és 13.00 óra között feltörte egy ajaki férfi autóját. Az tolvaj egy bőrkabátot és egy női táskát emelt el a kocsiból. A kár 86 ezer forint, europress DROGKERESKEDŐ. Kábító szerrel való visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vettek a Fejér me­gyei rendőrök egy magyaralmási férfit. Az eset előzménye, hogy november 25-én este egy 15 éves lány marihuánás cigarettát szívott, eszméletét vesztette és kórházba kellett szállítani. A rendőrök gyanúja szerint gyerek egy 25 éves férfitól kapta a kábí­tó hatású terméket. A fiatalem­ber lakásán megtartott házkuta­táskor növényi származékot és olyan bizonyítékokat foglaltak le a nyomozók, amelyek megerősí­tették, hogy a férfi kábítószert értékesít, ráadásul vevői között kiskorúak is vannak, europress SZOFTVEREKET LOPOTT. A Nagykanizsai Rendőrkapitány­ság lopás gyanúja miatf nyomoz ismeretlen tettes után. A tolvaj kedd este Nagykanizsán betörte egy parkoló autó oldalablakát, és ellopott egy táskát, amelyben számítógépes programok, szoft­verek voltak körülbelül félmillió forint értékben, europress RONGÁLÁS. Közlekedés biz­tonsága elleni bűncselekmény miatt indított eljárást a Kisvárdai Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen. Az elkövető novem­ber 25-én dél körül az Újkenéz és Aranyosapáti között egy fény­sorompót ellenőrző jelzőtábla két izzóját kivette és az egyik foglalatot összetörte, europress

Next

/
Thumbnails
Contents