Heves Megyei Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-21 / 271. szám
4. OLDAL 2002. November 21., csütörtök t MEGYEI KÖRKÉP Újra Palócgála Eger Ezen a héten ismét a palóc hagyományőrzésé a főszerep. A Palócgála néven ismertté vált többnapos rendezvény a Megyei Művelődési Központban ma népi játékok készítésével kezdődik, majd a Kereskedelmi és Vendáglátóipari Szakközépiskola népdaléneklési versenyét rendezik. E napon Kerekes táncházba várják az érdeklődőket. Pénteken délután megkoszorúzzák Rajeczky Benjamin emléktábláját, majd a hevesi fonóba várják az érdeklődőket. Szombaton délelőtt 10 órakor népzenei hangverseny kezdődik, amelynek második részét délután fél háromtól, harmadik részét vasárnap délelőtt 10 órától hallhatják az érdeklődők. A rendezvény hivatalos megnyitója szombaton 10 ómkor lesz. m Fehér Zsombor és Fehér Viktor a Kerekes táncház közreműködői Élményfürdő: nem mind arany...? Eger A múlt hét végén ünnepélyes körülmények között adták át a megyeszékhelyen a hatszázmillió forintos beruházással épült új élményfürdőt és téli öltözőt, több olvasónk azonban már jelezte: a létesítmény, s annak működtetése korántsem olyan tökéletes, mint amilyen a látszat. Kifogásolták, hogy az ötszáz forintos belépőjegyen túl ezer forint kauciót kell fizetni a kabinkulcsokért, s a pénz beszedésének körülményei meglehetősen mostohák, nem nevezhetők vendégbarátnak. Panaszként merült fel továbbá, hogy az öltözőkben nincsenek padok, hiányoznak a tükrök, túl magasra kerültek a hajszárítók, a medencetér pedig sáros, mivel oda, kintről cipőben is be lehet járni. A problémákkal kapcsolatban Sós István, a Strandüzemeltető Kft. igazgatója elmondta: tudnak a gondokról, s heteken belül orvosolják azokat. A medencetérben megtiltják a cipővel való belépést, az öltöző padjai s a tükrök már készülnek, több hamutartót, szemetest, lábtörlőt helyeznek el, több lesz az információs tábla is. Nyugágyak kerülnek a medence mellé. Ami a távozáskor visszajáró kauciót illeti, Sós szavai szerint ez mindenütt - például a szomszédos Bitskey-us- zodában is - így működik, alapvetően a károkozás, a visszaélések kizárása a célja. Az igazgató azt ígérte, hogy a jövő héten már a létesítmény színvonalához méltóak lesznek a bejutás körülményei. ______________irmi B ankjaink az Európai Unióban (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Király Júlia hangsúlyozta: az állampapírok helyett inkább a partnerek hiteleinek száma emelkedett. Véleménye szerint gazdaságunk még mindig nem elég tőkeerős. A hazánkban közvetlen pénzügyi finanszírozásban részt vevő külföldi cégeket többségében még az anyaországok bankjai szolgálják ki.A továbbiakban arról is szólt, hogy az elmúlt néhány évben az európai bankrendszer teljesen átalakult. Egyesülésekre került sor és a felvásárlások is felgyorsultak. így olyan pénzügyi erő jött létre a kontinensen, amely meghatározza a piacot. Ez természetesen a hazai bankrendszer helyzetére is hat. Rámutatott, hogy a honi pénzintézetek közül az OTP Bank Rt. tőkeereje a meghatározó és a cég keleti piacok megszerzésére is törekszik. így várhatóan az uniós tagságunk után is versenyképes marad. A többi bank jelenleg kisebb tőkével rendelkezik. A pénzintézetekben teret nyert a modem technológia, de az ügyfelek nagyobb része továbbra is a fiókok szakértői közreműködését igényli. Ezért a helyi, a lakosságot szolgáló bankok szerepe hazánk uniós csatlakozása után is megmarad. Sőt, azok lesznek a piaci verseny győztesei, akik ennek a feltételeinek megfelelnek. Végezetül bankrendszerünk idei első félévi működésének fő jellemzőire hívta fel a figyelmet. Az elemzések szerint jobban nyitották az ügyfelek felé, de elgondolkoztató, hogy csak a vállalatok betétjei növekedtek, a lakosságé csökkentek, miközben annak a hitelállománya - főleg a lakásépítési-program hatására - erőteljesen nőtt. MENTUSZ KÁROLY Több pénz az agráriumba Budapest, Gyöngyös- A 2003-as költségvetésben folytatni kívánjuk a termelők adósságrendezési programját, kedvezményes gépvásárlási lehetőséget és EU-kon- form beruházás-ösztönző támogatásokat biztosítunk, illetve elindítjuk a „Földért életjáradék” programot - mondta tegnap a Parlamentben a jövő évi költségvetés vitájában dr. Magda Sándor, gyöngyösi országgyűlési képviselő. A mező- gazdasági bizottság elnöke kérte az Országgyűlést a jövő évi büdzsé elfogadására, azt is nyomatékosítva: a 2003-as költségvetés átmenetinek tekinthető abban az összefüggésben, hogy 2004-ben már a támogatások aránya várhatóan eltolódik az EU-ból származó források felé. A jövő évi költségvetés kapcsán kiemelte: a gazdálkodók terhei a 60 milliárd forintos adósságrendezési program nyomán csökkenni Végzett a Eger Egyebek mellett a Heves megyd önkormányzat nemzetközi kapcsolatairól, az uniós felkészülésről, a műtárgyvédelem aktuális kérdéseiről, az ületékhivatalokat érintő informatikai fejlesztési elképzelésekről is szó esett a dr. Vass Géza Heves megyei főjegyző által elnökölt Főjegyzői Kollégium ülésének tegnapi zárónapján Egerben. A tanácskozáson megjelenteket Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte, utalva többek között arra, hogy a különböző, nem egy esetben gyenge önkormányzati szövetség helyett egy erős szerveződés életre hívása lenne az indokolt. Szólt arról is, hogy időszerű a honi közigazgatási középszint helyzetének átgondolása is, különös tekintettel a küszöbön- álló EUesatlakozásból fakadó elvárásokra. Ezzel összefüggésben a kistérségek çs a régiók szerepének erősödése várható 2004 után. Sós beszélt az államháztartási reform fognak, illetve a programban folyósított pénzek társasági és személyi jövedelemadó alóli mentesítése ösztönzően hat majd a beruházásokra Jövőre újabb 25 milliárdot fordítanak adósságrendezésre, a kedvezőtlen adottságú, elmaradott térségek gazdálkodói számára. Növelni kívánják a piacra jutási támogatásokat, emellett az idei összegnek két és félszeresét fordítják melioráció és öntözésfejlesztés támogatására, illetve megháromszorozzák a hatékony gazdálkodási formák, társulások, TÉSZ-ek versenyképességének növelésére szánt keretet. A családi gazdaságok esetében a megemelt összegű általános támogatásokon túl külön kedvezményeket biztosítanak a földvásárlásnál és a területalapú dotációknál. Ezen célokra az idei 18-cal szemben 27 milliárd forintot kívánnak fordítani. ■ kollégium szükségességéről is, emlékezteteve arra is, hogy a parlamenti erők nem tehetnek szemrehányást egymásnak, hiszen eddig - bár gyakran esett szó róla - még senki sem nyúlt érdemben a kérdéshez. Ezt követően Mezei Imre, az Államháztartási Hivatal Területi Informatikai Igazgatóságának vezetője ismertette az illetékhivatalokat érintő informatikai fejlesztési elképzeléseket, majd a Heves megyd nemzdközi kapcsolatokat elemezte Kiss János, az önkormányzati hivatal Nemzetközi Kapcsolatok és Idegenforgalmi Irodájának vezetője. A továbbiakban - dr. Végh Annamária, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Múzeumi Osztálya vezetőjének előadása nyomán - a műtárgyvédelemről ejtettek szót a megjelentek. E témakörben szólalt fel dr. Petercsák Tivadar, a Heves Megyd Múzeumi Szervezet igazgatója is. A Főjegyzői Kollégium legközelebb Kecskeméten ül össze a jövő év elején._________________■ Ki mennyi pénzt keres? (Folytatás az 1. oldalról) (A konkrét számok fentebb olvashatók). Ami a költségtérítést illeti, a polgármesternek, illetőleg az alpolgármestereknek az ide vonatkozó törvény értelmében hat hónapon keresztül gyűjteniük kell a hivatalukkal összefüggésben keletkezett számlákat, s a közgyűlés majd ennek arányában dönthet arról, hogy a későbbiekben milyen költségtérítési előleget nyújt. A szisztéma hasonló valamennyi városban, hiszen a kérdést törvény szabályozza. Gyöngyösön a polgármester, Hiesz György illetménye havonta bruttó 330 ezer forint, az alpolgármesterek - Barabásné Czövek Ágnes, valamint Keresztesi József 315 ezer 500 forintot keresnek. Hatvan polgármestere, Érsek Zsolt számára 297 ezer forintos bruttó illetményt szavazott meg az önkormányzat. A város főállású alpolgármestere, Zavarkóné Hargitai Katalin 267 ezer 300 forintot kap. A társadalmi megbízatású alpolgármester, dr. Fehér Oszkár illetménye havi 132 ezer forint, amelynek fejében hetente tíz órát kell dolgoznia. Érsek Zsolt országgyűlési képviselő, három parlamenti bizottság munkájában is részt vesz. Lőrinci újonnan megválasztott polgármestere, Víg Zoltán egy hónapban bruttó 264 ezer forintot vihet haza. A nem főállásban munkálkodó alpolgármester, Peterke Zoltán illetménye havi bruttó 116 ezer forint. Hevesen Kontra Gyula polgármester bruttó 364 ezer forintot kap munkájáért. A társadalmi megbízatású alpolgármester, Budai Sándor havonta 136 ezer 300 forintot keres. Pétervására polgármestere, Pál László - saját bevallása szerint - nem tartozik az ön- kormányzatban a legjobban keresők közé: ő 225 ezer forint illetményt kap, amit még 20 ezer forintnyi költségtérítés egészít ki. Ézzel egyébként csupán 5-6. a sorban a hivatalban. A társadalmi megbízatású polgátmester Szántó László pedig 86 ezer 700 forintot kap munkájáért. Füzesabonyban 264 ezer forint bruttó összeg illeti minden hónapban Gulyás László polgármestert. Blahó István főállású alpolgármester bruttó 200 ezer forintot keres. Gulyás László parlamenti képviselőként egy állandó bizottság tagja a Tisztelt Házban. ■ Az j és a hűség Kelemen Sándorné, a hűséges és szerencsés olvasó fotó: ötvös Eger Megelégelte a tolvajjal való csatározást Kelemen Sándomé. Hiába fizette elő a Hírlapot, többször is üresen találta a levélszekrényüket. Egy alkalommal próbát is tettek férjével. Egy régebbi lapszámot dugtak a postaládájukba, hogy bizonyságot szerezzenek: valóban egy „zugolvasó” űz-e rossz tréfát velük? Miután ez a lap is eltűnt, Kelemenék tudták, nem a terjesztőt kell okolniuk. Mégis, hónapokig inkább naponta megvásárolták a Hírlapot, mert a megyei és a sporthírek nagyon hiányoztak nekik. Aztán két évvel ezelőtt ismét előfizettek, s azóta is rendszeresen járatják a lapot. És a szerencse is melléjük állt. Kelemen Sán- domét jelölte ki a számítógép, mint hűséges olvasónkat, így ezen a héten ő vehette át a TESCO ajándékkosarát. ■ ■ 1JSMH " .. -m §ÊmSËÈlÊÊÊÈÊÊÊmÊÊÊÊ Közlemény! A Szerencsejáték Rt. tájékoztatja kedves vásárlóit, hogy 2002. november 23-án, szombaton lottózói meghosszabbított nyitva tartással, 17 óráig állnak a játékosok és fogadók rendelkezésére! £ ^ Szerencsejáték Rt. Miskolci Területi Igazgatósága £5 (74752-75137) Az várható főnyereménye 1 MILLIARD 940 , SZIttNCSf JÀ1ÉK *T. '«mm! 'vessék «J «al azaz 1 940 000 OOO forint.