Heves Megyei Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-16 / 267. szám

2002. November 16., szombat HÍRLAP 11. OLDAL M A G A Z I N Meghalt, mert nem szerette a Cs. Gizella szomorú történetére, 21 éves korában bekövetkezett halálára ma már talán senki sem em­lékezne, hiszen 1960-ban végzett vele a férje alig négy hónapos házasélet után, s a bí rósági iratok is tovább porosodhatnának az irattár mélyén, ha a most 70 esztendős gyilkosát a közelmúltban nem ítélték volna 10 év börtönbüntetésre különös visszaesőként el­követett emberölés bűntettének kísérletéért. Az utóbbi ügyben eljáró bíró­ság előkerestette a több mint négy évtizede elfekvő iratokat, amelyek őrzik az 1960. február 28-án bekövetkezett szörnyű tragédia titkait. . . v* . ■ um vele együtt, nem adott neki több pálinkát, amire N. J.-ben megint fel­támadt a régóta érlelődő féltékenysége. N. elővette a bicskáját. Észre­vette, hogy az rozsdafoltot ka­Az idén tavasszal a parádi N. J. egy közel egyméteres nyélhosz- szúságú, két kilogramm súlyú fejszével támadt rá a neki vacso­rát vivő ivócimborájára. A három sújtás egyike sem érte el ponto­san a sértettet, így az súlyos sérü­lésekkel megúszta a támadást. Ezúttal is. Arról van szó ugyanis, hogy ugyanez a vádlott és ugyan­ez a megtámadott ember 1995- ben került már ugyanilyen szitu­ációba. A különbség csupán any- nyi, hogy V. B. akkor cigarettával köszönt be N. J.-hez, a fejsze sú­lya pedig nem kettő, hanem há­rom kilogramm volt. A bírósági tárgyaláson annak rendje-módja szerint előkerültek a régi történések. Kiderült, hogy az emberölési kísérletek színhe­lye - ami mindkét esetben ugyanannak a háznak a konyhá­ja - egy befejezett emberölés helyszíne is, aminek a tettese ugyanaz az ember, mint aki az emberölési kísérletekben is bű­nösnek mondatott ki. Az utóbbi­ban még nem jogerősen. Összes­ségében a vádlottra 30 év börtönt szabott ki a bíróság a három cse­lekményért, jóllehet, az elsőért az ügyész halálbüntetést kért. A megsárgult irat - amely a népköztársaság nevében kimon­dott, 15 év börtönbüntetést el­rendelő ítéletet tartalmazza - ta­núsága szerint azon a 42 évvel ezelőtti februári délelőttön a vádlott „bal kézzel az asszony mögött állva, az állát elkapva magához rántotta, és jobb olda­A kés után kétszer a balta következett... (Képünk il­lusztráció) FOTÓ: PILISY ELEMÉR ^ .. Ion a jobb kezében lévő zsebkés­sel az állcsúcs magasságában nyakon szúrta, és a kést maga fe­lé meghúzta”. 14 centiméteres mély seb keletkezett, ami a nya- ki ütőeret félig átvágta. Az össze- csukló sértettel szemben „még egy vágás a tarkótájon, mintegy a nyakat körülnyisszantva”, ami 20 centiméter hosszú, 6 centi­méter mély és 6 centiméter szé­les sérülést okozott úgy, hogy a gerincoszlopot is átvágta. „A földre omló sértett nyakából a kést ki nem vette, a nyakra újra és újra háromszor rámetszett, és a kést már csak a földön fekvő sértett nyakából emelte ki." Az idén ősszel a V. B. ellen el­követett emberölési kísérlet mi­atti büntetőperben erről a cselek­ményről a büntetését három évti­zede kitöltött vádlott azt mondta a bíróságnak, hogy Cs. Gizellát az anyja ölte meg, ő csak elvitte a balhét. Ehhez képest az ítélet azt rögzíti, hogy 1960. február 27-én nagy bált rendeztek Párádon ab­ból az alkalomból, hogy a falu termelőszövetkezeti község lett. Ez a nap egyben farsang szom­batjára esett. A négy hónapja há­zaspár az asszony unszolására részt vett a rendezvényen, ahol a férfi alaposan leittasodott. Oly­annyira, hogy a tragédia napjá­nak reggelén nem is emlékezett arra a veszekedésre, ami hazafe­lé jövet történt hajnalban. Felesé­ge mindenesetre nem reggelizett pott, ezért nagyon élesre kifente. A vádlott anyja ki-be járt, tett­vett a konyhában. Az akkor 27 éves férj egyszer csak a Cs. Gizel­la által frissen vasalt ruhákat ki­dobta az udvarra, és azt mondta: „arra már nem lesz szükség”, majd megkérdezte a nőt, hogy „szerettél-e engem, mert ha nem, én megölöm magam”. Nem foglak megsiratni - jött a válasz. Kintről autózúgás hallatszott, N. J. az anyjához fordult: „Anyám, nézze már meg, hogy hozzánk jött-e a fűzfavesszőért az autó!” Amikor az anyja kiment, bezárta a konyhaajtót, elhúzta a füg­gönyt, és még egyszer megkér­dezte feleségét, hogy szereti-e, s ő nemmel válaszolt. A fiatalasszonynak még annyi ideje volt, hogy segítségért kiált­son, egyszer kikapja a bicskát férje kezéből, és megpróbálja ki­nyitni a zárat. Szerencsétlensé­gére kettőre volt fordítva. A férj visszavette a gyilkos eszközt, és bekövetkezett a fentebb már leírt tragédia. N. J. anyja a segítségki­áltást hallva rángatta az ajtót, dö­römbölt, de a fia már csak akkor nyitott ajtót, amikor a kést előbb a földbe vágta a sér­tett holtteste mellett, le­hullott róla a vérrel odaragadt haj csomó, majd a kést és ke­zét megmosta, megtörölte, a bicskát a zsebé­be tette. „Átko­zott piszkos gyilkos!” - sikol­tozott az anyja. „Menjen innen, mert magát is megölöm!” - volt a válasz. Az iratok ta­núsága, illetve a Legfelsőbb Bíró­ság jogerős dön­tése szerint az el­ső fokon eljáró, dr. Kamrás István vezette büntetőtanács alaposan feltárta a szándékos emberölés­hez vezető körülményeket. Ezek között meghatározó szerepe volt két momentumnak: az italnak és N. J. 11 éves korában bekövetke­zett háborús balesetének. A fiú 1944 decemberében német akná­ra lépett, ami súlyosan megsebe­sítette, 10 hónapig beteg volt, s később is idegnyugtatókat kellett szednie. Ami pedig az italt illeti. Az 1960-ban meghozott ítélet szerint a vádlott saját véleménye önmagáról: ismeri az ital hatását, ha iszik, irtózatosan kegyetlen, nem fél semmitől és senkitől. Katonakorában, 1954 novem­bere és 1956 novembere között N. J. négy alkalommal volt fog­férjét dában. Először, amikor megütött egy őrvezetőt, másodszor, ami­kor kiszökött a kaszárnyából ké­sőbbi feleségéhez, majd áldozatá­hoz, akinek ekkor udvarolt, har­madszor egy összetartás idején társaival kiment a tarnabodi sportpályára, mert ott búcsú volt, végül pedig egy eltávozásról való késedelmes bevonulás miatt. Le­szerelése után egy parádi Anna- bálban valakit hatan támadtak meg. N. J. a bántalmazott segít­ségére sietett, az egyik támadót egy boxerrel ütötte le. Amikor az­tán rendőrök jöttek, akkor sem állt le, végül öten vezették ki a kocsmából, ahol a bál volt. Gizivel szembeni féltékenysé­ge N. Jánosnak már az esküvő napján, 1959. október 29-én fel­támadt. A hevesi lakodalmas háznál meg akarta csókolni a fe­leségét, de az elhúzódott tőle és mosolygott. N. J. indulatba jött, és a zenekar harmonikására gya­nakodott. A nászéjszakán pedig az derült ki számára, hogy fele­sége már nem volt érintetlen. Ké­sőbb számos jelenet volt még közöttük, így december köze­pén, amikor kiderült: a feleség állapotos, de nem akarta kihor­dani a gyereket. A terhességet 1960 januárjában szakították meg. Táplálta a férj féltékenysé­gét az is, hogy a felesége koráb­ban katonai táncegyüttesben táncolt, amit N. J. igen nehezen tolerált. Ugyanakkor arra a kér­désre, hogy valójában előre ké­szült-e a felesége megölésére, vagy csak az indulat öntötte el ott a parádi ház konyhájában N. J.-t, száz százalékban biztos vá­laszt senki sem adhatott. Az ügyészség abból indult ki, hogy készült, hiszen eredetileg „előre megfontolt szándékkal elköve­tett emberölés” volt a vád. Sze­rintük ezt támasztotta alá a bics­ka kifenése is. A bíróság ugyan­akkor úgy találta: a kés rozsdát fogott, ezért fente meg N. J. síké Sándor A festő, aki ír - az író, aki fest F eketébe öltözött, megtört asz- szonyok jönnek a főtér felé. A falu kicsi, de a központi részén a tér nagy, fákkal, padokkal és az új emlékművel. Ide, a világ- háborús áldozatok emlékére emelt kő­kompozícióhoz jönnek az asszonyok és velük a férfiak, a gyermekek. A nők­re akaratlanul is jobban oda kell figyel­ni. Ők mindent sokkal jobban ki tud­nak fejezni. Az örömet és a szomorúsá­got is. Most szomorúak. Jó néhányuk szívéhez, leikéhez nagyon közel álló férfira emlékeztet ez a kőhalmaz, amelyből a művész varázsolt memen- tót. A férfiak nagyon régen mentek el a háborúba. Várták őket, de nem jöttek. A szívek mélyén azóta ott lapul a gyász. Voltak derűs napok és szép évek, ám a szemek mindig szomorúvá váltak, ha a háborúban maradt férfi ne­vét kimondták. Az asszonyok most virággal jönnek. Van egy hely a közelükben is, ahová le lehet tenni a csokrokat Könyv a pápának „U. Szegedi Árpád univerzális szemé­lyiség, univerzális képzőművész, ami azonban - értelmezésünkben - többet is jelent. Nevezetesen azt, hogy művészün­ket az egyetemes világ sorsa, történelme, vívódásai foglalkoztatják. Úgy is fogal­mazhatunk, hogy az univerzum, a min- denség, a világmindenség van jelen mű­vészetében. ” Mindezt dr. Feledy Balázs művészeti író írta U. Szegedi Árpád 50 haiku 50 pasztell címmel tavaly megjelent köteté­nek előszavában. Maga a kiadvány is a ritkaságok közé tartozik, hiszen miniatú- ráról van szó, egy mindössze 6x9 centi- méteres könyvről. Külön érdekessége a kötetnek, hogy az 50 pasztell ereded mé­retben került a kiadványba, tehát eleve ilyen kicsiknek készítette a művész. A haiku ősi japán versforma, mely össze­sen tizenhét szótagból állhat, s azon be­lül is a három sor szótagszáma: 5-7-5. Fontos tartalmi eleme a természet felidé­zése, ám ugyanakkor mély filozófiai gon­dolatokat közvetít. U. Szegedi Árpád azt mondja, ezért szereti. Szinte naponta ír haikukat. A művésznek nem ez volt az első kö­tete. Hat éve Csontos Jenő teológiai pro­fesszor több jeles grafikus közül őt bízta meg a szentírásról szóló könyv illusztrá­lásával. Négy éve első önálló köteteként jelent meg a Tíz csapás, amely az Egyip­tom népére zúdított isteni csapásokat örökítette meg. A 105 számozott pél­dányból az elsőt II. János Pál pápának ajándékozta. Őszentsége a műért Arany Emlékéremmel tüntette ki, amit Karl Josef Räuber pápai nuncius adott át Budapes­ten. Dr. Ladocsi Gáspár vezérőrnagy, ka­tolikus tábori püspök szintén éremmel jutalmazta a könyvet, amely Az év grafi­kai és képzőművészeti albuma címet is elnyerte. Sikeresen állított ki a New York-i Manhattanben, majd 1999-ben megje­lent második önálló kötete, a Félperces fo­hászok. A könyv harmincnyolc fohászt és ugyanannyi grafikát tartalmaz. U. Szegedi Árpádnak a szívéhez leg­közelebb álló településen, Hatvanban nincs alkotása. A művész azt mondja, ez talán csak pillanatnyi helyzet. Lehet, hogy néhány év múlva már lesz. Nem rajta múlik. Kereszt, levegőből Az emlékművet U. Szegedi Árpád készítette. A hatvani művésznek ez a negyedik köztéri alkotása. Nevéhez fű­ződik a budapesti Lágymányosi hídnál •a bombázások áldozatainak állított emlékmű, és ő tervezte a mátraszent- imrei és egyházasdengelegi világhábo­rús emlékműveket is. Szarvasgede volt a negyedik stáció. Érdekes megoldást választott ennél a műnél. A kő egy láthatatlan keresztet formáz meg. A kereszt a kő révén válik érzékelhetővé. - Nem akadályoz meg bennünket semmi, hogy beleálljunk a keresztbe, és megérintsen bennünket a kereszt horizontális szára, mely össze­fogja a hívőt és a profánt - mondta a megnyitón. Az emlékműre húsz név került. A fa­lu kicsi, mindössze négyszázhatvanan lakják, ennyien éltek itt a világégéskor is. Húsz fiatalember elvesztése nagy tragédia volt. A művész és az emlékmű. Szobrok, könyvek, festmények A nagy kísérletező A megyei önkormányzat fenntartásá­ban működő Lőrinci Gyermekotthon hu­szonnégy lakója még az elmúlt nyáron bemutatóval egybekötött előadásra hívta meg U. Szegedi Árpádot. Már az első ta­lálkozón kiderült, hogy a művészet jó médiumnak bizonyult, a festő és a fiata­lok remekül megértik egymást. Akkor határozták el, hogy a jövőben többet fes­tenek együtt. Ötletüket megértéssel fo­gadta a miskolci székhelyű Regionális If­júsági Szolgáltató Iroda, és így 100 ezer forintos pályázati pénzhez juthattak. Az összegből nyolc alkotódélutánhoz szük­séges alapanyagot tudtak beszerezni. A sorozat nyolc képét ki is állították a lőrin­ci művelődési házban. Zsirkáné Nagy Ilona, az otthon igazga­tója roppant fontosnak tartja a csoportos alkotás folytatását, hiszen amióta a kö­zös festés tart, a gyermekek lelkivilágá­ban is pozitív változásokat tapasztaltak, a művészeti „kalandozás” kezelhetőbbé tette őket. Korábban sok volt közöttük a problémás magaviseletű, ami annak is tulajdonítható, hogy életükből hiányzott a sikerélmény. Ezt most a közös alkotás meghozta. Az otthonban 12-23 éves állami gon­dozottak laknak. A huszonnégy lakó mindegyike bekapcsolódott a festészet­be. Általában egy nagyobb és több ki­sebb festmény készül közösen. A képnek szánt vásznat az asztalra terítik, majd festékbe mártott szivacsdarabkákkal ké­szítik el a művet. U. Szegedi Árpád fő­ként a mű szín- és kompozíciós egyensú­lyának megteremtésére vigyáz. A művek zenei aláfestéssel készültek, mivel a mű­vész hiszi, hogy a különböző hangszeres művek hozzák meg az ilyen festészeti produkciók elkészítéséhez szükséges ih­letet. A témákat a gyermekek szabadon választják, ám végül mégis létrejön a ké­pen belül a teljes harmónia, annak elle­nére, hogy nyolc-tíz ifjú alkotó is dolgo­zik egy-egy festményen. A közös festést folytatni szeretnék. Napi munka A hajnali ébredés után U. Szegedi Ár­pád mindig dolgozik. ír és fest. Verset, prózát, valamint pasztelleket és olajképe­ket. Jelenleg három újabb kötet nyomda­kész. Stációk néven 14 képet és ugyan­annyi részletrajzot alkotott a krisztusi stációkról. Dr. Ladocsi Gáspár írt hozzá szöveget. A kötet kétnyelvű - magyar és angol - lesz. Ez egy nagy könyvnek ké­szül, hiszen 50x50 centiméteres oldalak­ból áll. A képek ezúttal is eredeti méret­ben, csak a kötet számára készülnek. A következő könyv, a Hosszú imádság az utóbbi négy év naplójának egy részét tar­talmazza. Á harmadik kötetbe rajzok és bökversek kerülnek, Erotikus groteszkek címmel. tompa z. mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents