Heves Megyei Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-09 / 236. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. Október 9., szerda mm Durvuló kampány Gyöngyös Fegyelmezetten búcsúzó testület A tavaszi mocskolódás szerves folytatása, a már sajnos megszokott stüus újabb példája a Fidesz és a vele koalíciót alkotó szervezetek által megjelentetett hirdetés. Egy hazug anyagról van szó, amire ugyanott fogunk válaszolni, tételesen cáfolva a hamis állításokat. Nagyon sajnálom, hogy ismét ilyen hangnem jelent meg a kampányban - mondta tegnapi sajtó- tájékoztatóján Hiesz György, az MSZP-SZDSZ polgármesterjelöltje. Mindezt annak a hirdetésnek a kapcsán, amire tegnap már a kisebbik koalíciós partner is reagált. Hiesz elmondta: alaptalan kijelentéseket tartalmazó, mocskolódó anyagról van szó. Visszautasította azt a vádat, hogy ő maga négy évvel ezelőtt az ipari park megvalósítása ellen foglalt volna állást egy tévéműsorban.- Tessék visszakeresni az archívumban, és kiderül, hogy ki nem mond igazat - nyomatékosította. Azt is cáfolta, hogy a város lakossága egyötödével csökkent volna, KSH-adatokra hivatkozva közölte: 1990-ben 36.786- an, 2001-ben 33.464-en laktak a városban, ami 9 százalékos csökkenés.- Kizárólag a pánikkeltés lehet a célja a mátrafüredi Hanák Kolos Általános Iskola bezárásáról felröppentett „hímek”, soha még gondolatként sem vetődött ez fel - húzta alá a polgármesterjelölt, azt is hozzátéve: akik valóban a tényekre kíváncsiak, azok tájékozódhatnak a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveiből, amelyek nyüváno- sak. Az pedig egy más kérdés - fűzte hozzá -, hogy a hirdetés feladói között akadnak, akik négy, vagy éppen nyolc éve tagjai a képviselő-testületnek. (espé) Gyöngyös Az önkormányzati testület jelenlegi felállásban tartott utolsó ülésén - néhány gyors pengeváltástól eltekintve - elmaradtak a kampányidőszakra jellemző politikai csatározások. A Bugát Pál Kórház szakmai és gazdálkodási beszámolójának elfogadása után a Mátra Művelődési Központ igazgatójának öt évre szóló kinevezése következett. A képviselők (egyébként igen szoros eredménnyel) az eddigi intézményvezető, Baranyiné Szilágyi Erzsébet pályázatát támogatták Patkós Magdolna önkormányzati kulturális menedzser megbízásával szemben. Döntést hoztak arról is, hogy hat, évről évre visszatérő városi rendezvény és két helytörténeti kiadvány támogatására összesen 13,150 millió forintot biztosítanak a jövő évi költségvetésben. Az Egressy Béni Általános Iskolában már ebben a tanévben munkába állhat egy gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, akinek feladata lesz a gyöngyösi roma óvodások és általános iskolások intézménybe járásának, illetve tankötelezettségük teljesítésének elősegítése. A tanév végén, a tapasztalatok öszszegzé- sekor határoznak majd arról, hogy a feladat ellátását véglegesen melyik intézmény fogadja be. Az államháztartási törvényhez való igazodás értelmében a Vachott Sándor Városi Könyvtár és a Mátra Művelődési Központ gazdasági szervezetét január elsejétől összevonják, s a feladat ellátását az utóbbi intézményhez rendelik, bár ez a két igazgató eddigi gazdálkodási és szakmai felelősségét nem érinti. A Puskin mozi felújítási elképzeléseiről, a város kulturális életébe való újbóli bevonásáról szóló tájékoztató egy olyan ifjúsági ház körvonalait vázolta fel, melyben nemcsak egy multiplex mozi, de egy csaknem hatszáz fős nézőtérrel rendelkező szabadtéri színpad is helyet kapna. A testület a megvalósíthatósági tanulmány elkészíttetése mellett határozott. A továbbiakban szabályozási tervek létrehozására, módosítására került sor. Az ülés nyüvános része végén a jelenlévők egyhangú, név szerinti szavazással az Otthonház II. tervezésére kiírt közbeszerzési pályázat nyertesévé nyilvánítottak egy debreceni kft.-t. j.á Eljárás indult a párt ellen Gyöngyös Jogosulatlan címerhasználat miatt szabálysértési eljárás indult a Magyar Igazság és Élet Pártja gyöngyösi szervezete ellen. A jogi procedúrát a város jegyzője kezdeményezte, mivel a párt megsértette a városi jelképek alkalmazásáról szóló helyi rendeletet, amikor programismertető szórólapján a város címerét is megjelenítette. Kelemen Márta, a MIÉP polgármesterjelöltje az ügy kapcsán kifejtette: örömmel konstatálták, hogy a jegyző immár hivatása magaslatán áll, ellentétben azzal a két évvel korábbi esettel, amikor az egyik általános iskolában történt sikkasztásgyanús ügyben nem voh hajlandó hivatalból elindítani az eljárást, mivel az érintettek a szocialista párthoz kötődtek. Arról az ügyről többet nem kívánt mondani, mivel nem volt információja arról, hogy az általa megtett büntetőfeljelentés nyomán lezárult-e már az eljárás, vagy még bírói szakban van. A címerügy kapcsán megjegyezte: véleményük szerint nem a hivatalos városi címert használták a szórólapon, hanem egy - igaz, a mostanitól alig különböző - régebbijelképet.- Senkit nem akartunk megtéveszteni vagy félrevezetni a városi szimbólum használatával - nyomatékosította Kelemen Márta, azt is hozzátéve: reméli, hogy immár egyenlő mércével mérnek Gyöngyösön. Már csak amiatt is, mert egy másik jelölő szervezet is hasznába a címert egy szórólapján. Megkerestük dr. Komiéi Károly jegyzőt, aki elmondta: arról nincs tudomásuk, hogy más is alkalmazta volna engedély nélkül a városi jelképet, de ha ez bebizonyosodik, akkor természetesen ott is megindítják az eljárást. Aminek lefolytatására ugyanúgy más város hatóságát kérik kijelölni, mint ahogy a MIÉP ügyét is - összeférhetetlenségi, illetve elfogultsági okokból - a hatvani jegyzőhöz utalta a megyei közigazgatási hivatal. A szabálysértés egyébként a helyi rendelet szerint 10 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. (ESPÉ) Az ügyészség a közérdek védelmezője (Folytatás az 1. oldalról) így például a váderedményesség tekintetében a több mint 97 százalékos arány egészen elképesztően jó eredménynek számít. Ugyanilyen pozitívan értékelhető a magánjogi-közigazgatási szakág tevékenysége is. Azzal együtt is, hogy ez utóbbi területen igen kevesen dolgoznak a megyében. Ösz- szességében azt mondhatom, már évek óta kiemelkedően látják el teendőiket a Heves megyei ügyészek. Mindennek alátámasztására szolgálhattak a megyei ügyészi értekezleten dr. Román Gyula főügyész, továbbá dr. Misi László és Parázsóné dr. Gulyás Katalin főügyészhelyettesek beszámolói. Ezekből tudható, hogy a megyei váderedményesség 97,82 százalékos, amivel a harmadik helyen állnak az országban. Idén szeptember végéig 2616 büntetőügy érkezett a megye ügyészségeire, s ezeket a törvényes határidőn, azaz 30 nap alatt intézték, több mint 90 százalékukat a régi eljárási rendelkezéseknek megfelelően 15 napon(l) belül. Mindössze egy-kettőnél volt szükség 30-60 nap közötti időtartamra. Az ügyek egyharma- dában gyorsított eljárást foganatosítottak, bíróság elé állításra, illetve tárgyalás mellőzésére tettek indítványt, hogy minél hamarabb lebo- nyolíthatóak legyenek e procedúrák. Az országos összehasonlításban a vádelhalasztás jogintézményével is kiemelkedően éltek, e téren második a hazai rangsorban Heves megye. Az elmúlt öt évben az ügyérkezés folyamatos emelkedése volt megfigyelhető a magánjogi-közigazgatási szakágban is, amelyben a megyében négyen dolgoznak. Igaz, az idei eddigi adatok a tavalyihoz képest stabilizálódást mutatnak. Évente 2700-2900 ügyet jelent mindez. A törvényességi kérelmek intézésénél ügyelnek a 30 napos határidő betartására az iratok megérkezésétől számítva. Munkáik közé tartoznak a közigazgatással, a szabálysértésekkel, a munkavédelemmel összefüggő, illetve a munka- és szövetkezeti jogi jellegű törvényességi vizsgálatok is, amelyekből 200-240 van egy évben. Az intézkedéseik 20 százalékában élnek óvással, 50 százalékában felszólalással, a többinél pedig jelzéssel. Kiemelkedő feladatként kezelik az állampolgároktól érkezett kérelmek alapos, minden oldalról körüljárt intézését. Odafigyelnek a környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységekre, valamint az alapítványok, egyesületek működésének törvényességi vizsgálatára is. Jelenleg nyolc ügyészi státus betöltetlen a megyében. Emellett főleg informatikai fejlesztésekre lenne szükség. Felújításra szorul a Füzesabonyi Városi Ügyészség épülete, s a Hatvani Bíróság jövő évi tervezett felújítása kapcsán megoldandó az ottani ügyészek megfelelő elhelyezése is. Mindez azonban — akárcsak az ügyészek bérezése — első- sorban költségvetési kérdés. _______i-layi „ Megszűnt” a polgármester (Folytatás az 1. oldalról) Az ügyész büntetés kiszabásáért fellebbezett, s a másodfokon eljáró Heves Megyei Bíróság idén szeptember 26-án született jogerős végzésében helybenhagyta az elsőfokú tanács határozatát. Mindennek kapcsán dr. Felker László megyei bíró, sajtószóvivő munkatársunknak elmondta: a másodfok szerint is helyesen járt el a városi bíróság, amikor a polgármester cselekményének társadalmi veszélyességét olyan kicsinek ítéüe meg, hogy az nem indokolta a legenyhébb büntetés kiszabását sem. Kérdésünkre azt is hozzátette: az újabb döntés miatt biztos, hogy nem kell, illetve kellett lemondania a polgármesternek. Maga az érintett is úgy véli: nem lett volna köteles elhagyni a tisztségét, hiszen a bíróság nem hozott erre vonatkozó döntést. A kialakult helyzet ugyanaz, mint tavaly, az elsőfokú döntés után, amikor Lukács László „felállt a polgármesteri székből”, majd az időközi választáson ismét elnyerte a tisztséget.- A megyei bíróság indoklását még nem kaptam meg, de ha mindenben helybenhagyta az első fokét, akkor az a kitétel sem változhatott, miszerint nem a saját hasznomra, hanem a falu érdekében cselekedtem. De belefáradtam a szélmalomharcba, úgy döntöttem, hogy amit a közigazgatási hivatal mond, azt teszem - summázta Lukács László a történteket, ironikusan megjegyezve: legalább lesz ideje felkészülni a közelgő választásra. Mert a jogerős végzés természetesen a jelöltségét nem érinti, így ismét indul a polgármesterségért. ______iespé) T VB: példa nélküli eset (Folytatás az 1. oldalról) Ő azonban nyilvántartásba vételekor a cigány kisebbség képviseletről is nyilatkozott, ezért - hangzott a Heves Megyei Területi Választási Iroda (TVI) javaslata - nincs arra lehetőség, hogy utóbb e megnevezésen módosítsanak. A TVB egyhangúlag el is utasította a panaszt. A következő két, hatvani és egri, gyakorlatilag ugyanazon tartalmú panaszt ületően azonban már eleddig példa nélküli döntés született. Az MSZP hatvani, illetve egri szervezetének képviseletében - ez utóbbi az SZDSZ-szel közösen - eljáró panaszosok a két városban kinyomtatandó szavazólap formai megjelenítése ellen emeltek kifogást. Szerintük ugyanis az említett nyomtatványokon való szerepeltetésük miatt a jelöltek és a jelölő szervek nem egyforma esélyekkel indulnak a választáson. Nevezetesen: a szocialista, illetve szocialista-szabad demokrata jelöltek kisebb hasábmagasságú rubrikákban szerepelnek, mint a jobbközép erők jelöltje. Mint kiderült, ennek magyarázata az, hogy míg az előbbiek jelöltjeit „csupán” két szervezet támogatja, addig az utóbbiakét három, illetve öt. Ezeknek a szavazólapon való feltüntetéséről pedig a törvény rendelkezik, s a több jelölőszerv nagyobb helyet igényel. A panasszal élők azonban azt szerették volna elérni, hogy a hasábmagasság megállapításánál a legtöbb jelölő szervet felvonultató jelöltre szánt méretet veszik alapul, azaz minden jelölt ugyanakkora rubrikába kerül, még ha a helyet nem is tölti ki a szöveg vagy a lógó. A TVI ezzel szemben a hatvani és az egri helyi választási bizottságok - a TVI által jogszerűnek ítélt - döntésének helybenhagyására tett javaslatot. A TVB jelen lévő öt (a baloldali), jelölő szervek által delegált tagja azonban egyhangúlag helyt adott a panaszoknak, míg a TVB választott tagjai nem vettek részt a szavazásban. (Ebben, mint utóbb kiderült, közrejátszott az is, hogy a tavaszi parlamenti választásokon már előfordult egy hasonló, egyébként itt is felemlegetett eset, amikor a TVB akkori, ugyancsak a szavazólapok formai megjelenítésére vonatkozó döntését az Országos Választási Bizottság megváltoztatta. Ezt „jogi cserbenhagyás- nak” mondotta a TVB vezetője, Berecz István, lévén, állítása szerint, a TVB akkor is a hatályos jog szellemében járt el.) A mostani eset ugyanakkor példa nélküli a tekintetben, hogy a TVB lényegében egyhangúlag leszavazta a szakma, azaz a TVI javaslatát... Ráadásul az sem kizárt, hogy ezzel - a többes jelölőszervezeteket felvonultató települések esetében - újabb kifogásáradatot indít el a TVB, amennyiben ezen döntését az érintettek közül valaki három napon belül megtámadja a Heves Megyei Bíróság előtt, s panaszának helyt ad a taláros testület. (kühne) „A mostani eset ugyanakkor példa nélküli a tekintetben, hogy a TVB lényegében egyhangúlag leszavazta a szakma, azaz a TVI javaslatát... ” Ajándékkosár a hűségéit Dr. Kelemen Zsigmond bőrgyógyász szakorvos több mint harminc éve rendszeres előfizetője lapunknak. Debrecenből költözött Egerbe még 1969-ben, s miután Hajdú-Biharban már megszerette a megyei lapot, úgy döntött, hogy Heves megyében is a helyi híreket közlő újságot járatja. A főorvos úr reggelenként csak az első és az utolsó oldalra vet röpke pillantást. A hosszas olvasásnak a rendelést követően érkezik el az ideje. Leginkább a sport érdekli, de kíváncsi a gazdasági, a kulturális, és természetesen az egészségügyi vonatkozású információkra is. Fontosnak tartja, hogy a megye mindegyik településéről hírt kapjon. Az országos ügyek is foglalkoztatják, s úgy tapasztalja, hogy a Hírlap minden lényeges történésről beszámol. Olvasónk hűségét - miután a sorsolás is neki kedvezett - egy TESCO ajándékkosárral hálál- tuk meg. Dr. Kelemen Zsigmond az ajandekkosarral FOTO:ÖTVÖS Eger Fél Hét Az ember nem költöző madár. Ez nem képezheti vita tárgyát. Ha a ritka kivételektől - számkivetés, üldöztetés, hatósági vagy anyagi kényszer körülményei - eltekintünk, alapjában véve képes teljes nyugalommal pár négyzetkilométeren leélni az életét. Néha persze elfogja valami furcsa vágy, sóvárgás, dobolás a belső fülben, szorító érzés a mellkasban, hogy menni kéne. Északra, hegyek, hó- és gyanta- szagú fenyvesek közé, vagy az örök délre, tenger mellé, valami napfényben gazdag és kötöttségektől mentes helyre. De a többség ilyenkor a tüneteket túlterheltségre vagy az influenzára fogja, fölkeresi a háziorvosát — és marad. Marad az ősz vigasztalan szürkeségében, a fantáziátlanul lehangoló ködben, amikor a rajtaütésszerű gesztenyezápor se okoz örömet, és észrevétlenül kúszik föl a neurózis a házfalak Madártávlat mellett, akár a salétrom. Elsán- colja magát és túlélésre rendezkedik be. Mert tudja, legalábbis bízik benne, hogy jönnek még jobb idők. Pedig ha sejtené, hogy aligha lesznek jobbak... A költöző madaraknak ilyentájt viszont megvan az az irigylésre méltó képességük, hogy mindig tudják a jó irányt. Nem lehet őket félrevezetni. Egy bizonyos titkos érzékük megsúgja nekik, melyik számukra a megfelelő út, merre van észak és dél, fönn és lenn — és csukott szemmel is odatalálnak. Az élet rejtett hullámveréséhez, árapályához alkalmazkodnak. Fejük felett a nyílt ég. A páratlan képesség megfejtése tulajdonképpen egy triviális kísérleten alapul. Vörösbegyeket tettek költözési időszakban egy olyan dobozba, amelyet papírral béleltek ki. A madarak persze ott is költözni akartak, és a lábukkal összekarmolászták a papírbélést az északi oldalon. A madaraknak a külvilággal való minden látható kapcsolatuk nélkül is kiválóan működött a tájékozódó képességük. Nekik igen. Mi pedig sarokba vagyunk szorítva. Kíméletlenül elbánt velünk az evolúció. A cselekvő öntudatért cserébe mindent odahagytunk. Ha már elsatnyult ösztöneinkkel nem vagyunk képesek megfejteni a jó hányt, az igaz és hamis közti aprócska különbséget, s a hozzá vezető utat, akkor a dobozt próbáljuk meg elviselhetően berendezni. A lázadásnak semmi értelme, teljességgel céltalan. A repülés vágya azért még kísért. A Nagy Kísérletvezető most fentről kukucskálva nézi riadt kis teremtményeit, amint a fal mellett néha mégis összekarmolják a bélést. KOVÁCS JÁNOS