Heves Megyei Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-04 / 232. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. Október 4., péntek A Szabad Szalon kiállítása Eger A közelmúltban, Heves megyében élő és alkotó képzőművészek kezdeményezésére alakult meg a Szabad Szalon. A civil szerveződés 24 alapító művésszel és H. Szilasi Ágota művészettörténész közreműködésével tegnap a Rossztemplomban kiállítással mutatkozott be. Az eddig példa nélküli szerveződés célja az volt, hogy a Szabad Szalonba tömörülő alkotók együtt könnyebben jutnak bemutatkozási lehetőséghez, pályázati forrásokhoz. A tervek beigazolódtak, hiszen nemrégiben adtak ki egy CD-re írt katalógust, amelynek készül az internetes változata és tervezik a nyomtatott megjelentetését is. A Szabad Szalon létét pedig a Rossztemplomban nyílt tárlat bizonyítja: 30 művész több mint hatvan alkotással mutatkozik itt be. A közönség a legmodernebb törekvések - mint például Bukta Imre installációi - mellett találkozhat bábművészettel, kerámiákkal, iparművészeti termékekkel, textilművészeti munkákkal és természetesen festőművészek alkotásaival. Az alkotók mindegyike az önmaga által megkezdett és eltervezett úton halad. Egy a közös, a cél, amelyért a Szalon létrejött. A most bemutatott munkákat nem szűrte zsűri, lévén már a Szabad Szalonhoz tartozás is egyfajta művészi nívóhoz kötött. A Rossztemplomban egyébként az idén ez az őszi tárlat az utolsó. Mivel az épületben fűtés nincs, ezért télire a kiállítóhely bezárja kapuit. A következő kiállítás tavasszal a fényszimpózium idején nyílik, a szakmai konferenciához és találkozóhoz kapcsolódva. (-ROMI) Szabad Szalon a Rossztemplomban. Idén ez az utolsó tárlat fotó: pilisy elemér Aradi vértanúk Eger Október 6-án a Dobó téri Szent Hedvig Kollégiumban - a volt palócmúzeum helyén - megemlékezést tart a M1ÉP egri szervezete az aradi vértanúk tiszteletére. A rendezvényre 17 órai kezdettel kerül sor. ■ Tisztújítás a diáktanácsban Mátraszentimre Ma holnap és vasárnap a községben rendezik meg az egri városi diáktanács tagjainak és elnökségének találkozóját. Kormos Adrienn ifjúsági referenstől megtudtuk, a diáktanács elnökségi tagjain kívül az egri középiskolák 2-2 főt delegáltak az összejövetelre, melynek célja a csoportépítés, a diáktanács új elnökségének megválasztása, illetve a jövő évi akcióterv megbeszélése, egyeztetése. A rendezvény vendége lesz Török Zsolt ország- gyűlési képviselő is, aki az ifjúsági célú pályázati lehetőségekről ad tájékoztatást. ____________■ P iacsegítés Heves Dr. Simon József helyettes államtitkár tájékoztatóján a kormányzat vidékfejlesztési elképzeléseit és pályázati lehetőségeit ismertette. Mint elhangzott: a Sappard- programon belül a mezőgazda- sági utak építéséhez, a 2000 lakos alatti településeken a folyékony hulladék ártalmatlanításához, piacok és vásárcsarnokok építéséhez, illetve a határi dűlő- utak építéséhez 70-75 százalékos támogatás igényelhető. Erre 12 milliárd forint biztosított. ■ Benn a bárány, kinn a farkas? A Legfelsőbb Bíróság tett pontot a KDNP-belviszályra Tisztázódni látszanak a Kereszténydemokrata Néppárton (KDNP) belüli ügyek, miután a Legfelsőbb Bíróság (LB) szeptember végén meghozott, jogerős ítéletében lényegében visszaállította a pártban az' 1997 júniusi állapotokat - mondta el a történtek kapcsán lapunknak dr. Lukács Tamás, aki az idő tájt a KDNP országos elnökségének volt a tagja, ám utóbb - számos társával együtt - kizárták, mert szembefordult az akkori, ám utóbb mégis eltávolított elnökkel, dr. Giczy Györggyel. Budapest, Heves megye Olvasóink bizonyára emlékeznek még rá — lapunkban annak idején többször is foglalkoztunk a témával -, hogy a KDNP-n belüli, perek garmadájával terhelt, „székházfoglalós”, „kizárogatós” állapotok egy időben még a kisgazdapárti ügyeket is elhomályosították. Az akkori - egyébként ma is ható - történések eredményeként a rendszerváltozást követően stabü 6-7 százalékot maga mögött tudó pártot jószerivel mindenki, önszántából vagy a kizárás miatt otthagyta, megalakítva egyebek mellett a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséget (MKDSZ), amely társadalmi szervezetként aktív részese volt az Orbán-kor- mánynak is. A megmaradt KDNP társadalmi elfogadottsága a mérhető szint alá süllyedt. A párt kálváriáját csak betetőzték az idén tavaszi parlamenti választásokon történtek: a magát általában jobbközép konzervatív erőként definiáló KDNP behúzódott a Centrum Szövetségbe, amely balra nyitva nyíltan is hangoztatta, hogy célja az akkori, Fidesz-vezette kurzus leváltása. Ezzel lényegében csak az erősen megcsappant tagságon belüli zavart fokozta tovább. Mint arról dr. Lukács Tamás a Heves Megyei Hírlapnak beszámolt, a párt ellen indított számos per közül most jogerősen véget értet még 1998-ban indította a Legfőbb Ügyészség. Ez a KDNP-n belüli törvényesség visszaállításáért folyt, s precedensértékű, lévén - mutatott rá dr. Lukács Tamás - ügyészség ilyen tárgyban még nem indított pert, noha a párttörvény szerint joga van hozzá. Ez a döntés azt is jelenti, hogy visszaálltak az 1997 júniusi állapotok, s az országos választmányt is az akkori, 21-22-i ösz- szetételben kell összehívni, várhatóan még novemberben. Az időben Giczy György volt az országos pártelnök, Bossányi László pedig a Heves megyei, míg Lukács az országos elnökségnek volt a tagja. Az utóbbiakat - sokakkal együtt - azóta már kizárták. Az ítéletnek ugyanakkor több politikai von- zata is van - tette hozzá az egri ügyvéd-politikus. — így például a KDNP nem lehet része a Centrumnak. A rendezés után a cél egy Uniópárt létrehozása, melynek meghatározó elemei a kereszténydemokrácia és természetes szövetségeseik, többek között a kisgazdák. Az ő ösz- szegyűjtésére történelmi párhuzamot is találtak a kereszténydemokraták: az 1947-es, „kékcédu- lás" országgyűlési választásokon a szétvert kisgazdapártot éppen az akkor Barankovics István vezette Demokrata Néppárt (DNP), a KDNP jogelődje fogta össze.- Azt gondolom - tette hozzá -, ezzel az ítélettel arra kaptunk lehetőséget, hogy értékrend alapján a pártot az utóbbi években jellemző, ám a választók előtt meg nem magyarázható és nem is vállalható dolgokat a helyükre tegyük. Véleményem szerint egyenes következménye a döntésnek, hogy az érintetteknek el kell számolniuk az elmúlt időszak történéseivel, többek között a székház eladásával. Csak emlékeztetni szeretnék: a nagyválasztmány elnöke az a Mizsei Zsuzsa volt, aki most a Millennium Kht. igazgatójaként tett feljelentést a kht.-n belüli vagyonvesztés mialt... Természetesen a fenti megállapítás minden megyei, így az egri székházra is vonatkozik. <kühnei A KDNP helye Dr. Lukács szerint politikai értelemben megkésett az ítélet, ám annyi jelentősége mégis van, hogy az önkormányzati választások előtt mindenki számára világossá válhat, hol a KDNP helye a politikai palettán. Erre hozta fel pozitív példaként a Heves városi KDNP szervezetét, amely - szemben a megyeiekkel - nem a Centrumon belül hallatott magáról, hanem az ottani jobboldali szövetség részeként tűnt fel. A.-pukák Klubja A Leggyengébb láncszemben is nyertek Eger Ha azt halljuk: „apukák klubja”, hajlamosak vagyunk - enyhe iróniával - a sarki kocsmában könyökölő férfitársaságra gondolni. Pedig létezik Egerben egy olyan „Apukák klubja” is, amelybe a gyerekeikért mindent megtevő családfők tömörültek. A Hunyadi Mátyás Általános Iskolába járó harmadik „a" osztály szüleiből verbuválódott A.-pukák Klubjának elnöke Dávid Zsolt. Még tavaly, az iskola fennállásának 20. évfordulójára készülve hívta össze kislánya osztálytársainak szüleit, hogy alapítsanak egy klubot. Teremtsék meg közösen a szükséges pénzt ahhoz, hogy különféle programokkal tehessék emlékezetessé csemetéik számára az általános iskolás éveket. A családok menjenek együtt kirándulni, rendezzenek ügyességi és szellemi vetélkedőket, amit minden évben „családi nap" keretében valósítanak meg. Az ötletet egyszerű volt megvalósítani, mert mint Dávid Zsolt mondja, a szülőtársak valamennyiek belevalóak, úgy is mondhatnánk: „jó fejek”. így az apukák arra is hajlottak, hogy A megye EGER Az alma 60-110, a szárazbab 400- 600, a banán 290, az őszibarack 250-600, a citrom 350, a cukkini 300, a gomba 350-420, a gyökér 300-350, a fokhagyma 350-400, a vöröshagyma 70-100, a póréhagyma 100, a karalábé 70-100, a karfiol 150-200, a fejes káposzta 100-150, a kelkáposzta 100-150, a savanyú káposzta 160, a kivi 90/db., a körte 150-200, a krumpli 50-70, a mák 600-800, a narancs 400-450, a paradicsom 90-160, a tv-paprika 70-150, a csípős paprika 15-25, a padlizsán 300, a patisszon 100, a sárgarépa 180, a sóska 600, a spenót 600, a szőlő 150-600, a tojás 16-19, a főzőtök 100-150, az uborka 150- 250, a zeller 120-150 forintért kapható. GYÖNGYÖS Az alma 200, a szárazbab 500, a banán 200, az őszibarack 80- 250, a citrom 280, a gomba 300- 500, a gyökér 150, a fokhagyma 500, a vöröshagyma 120, a zöldhagyma 60, a póréhagyma 80, a karalábé 60-80, a karfiol 80-100, a fejes káposzta 80, a kelkáposzta 100, a savanyú káposzta 180, a kivi 400, a körte 100-150, a krumpli 60, a mandarin 300, a mák 500, a narancs 250, a paradicsom 120, a tv-paprika 20, a csípős paprika 100-150, a padlizsán 200, a patisszon 60-80, a fehérrejelentkezzenek a Leggyengébb láncszem című tévéműsorba. (Szereplésüket még a tavasszal láthatták a nézők.) Tudásuk révén szép summát nyertek, amelynek egy részét az iskola alapítványának ajánlották fel, a maradékkal pedig az osztálypénztárt gazdagították. Ez lehetővé tette, hogy a szülőknek nem kellett a zsebükbe nyúlniuk, amikor a gyerekek elutaztak Budapestre, osztálykirándulásra. Néhány tanuló az RTL Kö- lyökklubjában, a Dodó madár képzésében is részt vehetett. Dávid Zsoltnak konkrét tervei vannak, milyen programokra viszik majd el közösen a gyerekeket, míg be nem fejezik az általános iskolát. Már saját honlapjuk is van, a www.tar.hu szerveren lehet rátalálni az „a- osztályra”. Az Interneten szörföző apuka hasonló, magyarországi klubot eddig még nem talált. Külföldit viszont már igen. Sőt rálelt a világhálón egy olyan társaságra is, ahol a gyerekek már negyvenévesek, de a szülők még mindig összejárnak. Dávid Zsolt úgy véli, nem kizárt, hogy az övéké is ilyen lesz, mert a 26 tagú osztály máris rendkívül összetartó. _________________________________(NÉOYEESY) piaci árai tek 100, a sárgarépa 100, a sóska 300, a spenót 250, a szőlő 150- 250, a tojás 15-18, a főzőtök 80, az uborka 80-100, a zeller 100/db forint. HATVAN Az alma 60-140, a szárazbab 500, a fejtőbab 300, a zöldbab 180, a banán 270, a citrom 350, cukkini 100, a gomba 460, a gyökér 250, a fokhagyma 450, a vöröshagyma 60-80, a karalábé 80, a karfiol 150, a fejes káposzta 100, a savanyú káposzta 200, a kivi 75, a körte 260, a krumpli 60, a mák 500, a narancs 380, a paradicsom 220, a tv-paprika 100-160, a csípős paprika 102, a patisszon 100, a retek 60-80, a sárgarépa 150, a sóska 30, a spenót 40, a szőlő 100-200, a tojás 18-20, a sütőtök 100, az uborka 120-200, a zeller 120 forintba kerül. HEVES Az alma 100, szárazbab 400, a banán 300, a citrom 350, a gomba 420, a gyökér 200, a fokhagyma 500, a vöröshagyma 80, a karalábé 140, a karfiol 200, a fejes káposzta 70, a kelkáposzta 100, a savanyú káposzta 140, a kivi 300, a körte 350, a krumpli 60, a mák 500, a narancs 250, a paradicsom 200, a tv-paprika 200, a csípős paprika 40, a sárgarépa 150, a szőlő 190, a tojás 17, a sütőtök 70, az uborka 250, a zeller 80 forintért kapható. _________■ ________________________________________________PÉNTEKI PORTRÉ________________________________________________ D iákjaival boldog az iskolaigazgató Tokajon született, és ezt a beszélgetés elején fontosnak tartja kiemelni, hiszen az ottani csodálatos táj meghatározó szerepet játszott későbbi szakterülete kiválasztásában. A szülőhely mellett természetesen a család szerepe volt még döntő élete alakulásában. Szülei pedagógusként Toksván dolgoztak, az ottani kastélyban működő iskolában. Ott volt szolgálati lakásuk is, így Tölgyesi Veronika már kislányként is tanár lehetett, amikor a vele egykorú gyermekekkel és a takarító nénikkel sorra járták a tantermeket és iskolásdit játszottak. Már akkor tudta, hogy felnőttként csakis pedagógus lehet. Sárospatakon érettségizett, s azt mondja, az ott töltött középiskolai évek csodálatosak voltak. Az olyan tanárok, mint például Ruszkai András, mint ember is modellként szolgáltak a tanítványoknak, s ez számára követendő példát jelentett egész életen át. Matematika-földrajz szakot választott. Az előzmények ismeretében ez nem tűnik véletlennek, hiszen egyfelől ott volt a festői Tokaj, másfelől pedig a matematika- tanár édesapa. Szegeden végezte az egyetemet, s ez jó volt az érzékeny lelkű fiatal lánynak, hiszen ez a város is a Tisza partján található, így a szülőhely varázsára a nagyváros egy része is emlékeztethette. Az egyetem elvégzése után a hatvani Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában kezdte tanári pályafutását. Rövidesen igazgatóhelyettes lett, s ez újabb erőpróbát jelentett, hiszen a kollégák előtt bizonyítania kellett, hogy ifjú hölgyként és megbirkózik a vezetői feladatokkal. A jelek szerint ez sikerült, hiszen az elmúlt évben, amikor a korábbi igazgató, Törő Elemér nyugdíjba vonult, az intézmény munkaközösségének teljes támogatásával pályázhatta meg a megüresedett iskolavezetői széket. Igazgatóként is szeret tanítani. Matematikát és földrajzot is. A matematikát sokan száraz, rideg tantárgynak tartják, ám szerinte egyáltalán nem az. Kristálytiszta logikát igényel, de nem mumus. Jó néhány diákja érkezett már úgy a középiskolába, hogy utálta a matematikát és az itt töltött négy év alatt megváltozott az álláspontja. Ezt a tantárgyat is el lehet fogadtatni, meg lehet szerettetni a diákkal. Azt is mondja: a legnagyobb öröm, ha a diákon látja az átalakulást, amint rájön, hogy már nem kell félnie a matematikától. Sok esetben ezt elérni nem köny- nyű munka, de a siker annál édesebb. Említi, hogy irigyli a mesterembereket, akik nyomban láthatják jó munkájuk eredményét, a szépen megmunkált tárgyakat. A pedagógus munkája csak évek múltán érik be igazán. Ezért is megható, amikor volt diákjai visz- szatérnek az iskolába és mesélnek a sikereikről, amelyeket éppen az alma materben alapoztak meg. Vagy behozzák a gyermekeiket és azt mondják: reméljük, a matematikái majd a tanárnő tanítja a fiunknak, a lányunknak. FOTÓ: TOMPA Z. MIHÁLY A további terveivel kapcsolatban azt mondja, hogy ezek már nagyon is az iskolához kötődnek. Annak idején a szülei együtt éltek az iskolával, gyermekként ezt látta, ezt érezte, most sincs ez másként. Egy igazgató csakis akkor lehet boldog, ha diákjai is azok. _____________________________________(T. Z. M.) M egjelent a Hírmondó Felsőtárkány A napokban minden fel- sőtárkányi lakos megtalálja a postaládájában a Felsőtárkányi Hírmondót, az önkormányzat időszakos ingyenes kiadványának legújabb számát. A helyi információs újságban beszámolót olvashatnak az I. Tárkányok Találkozójáról. A dr. Bajzát György polgármesterrel készült interjúban a sikerekben gazdag, 1998-2002-es ciklust tették mérlegre. Képes tudósítás készült a Vitavin Kft. közreműködésével zajló Borút rendezvényről, valamint a noszvaji kemen- cés étkek versenyéről. A sportoldalon a Bozsik-program helyi tapasztalataival is foglalkoznak. A választási információk mellett a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj pályázat kiírása is megtalálható a nyolcoldalas kiadványban^ __________■