Heves Megyei Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-24 / 248. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. Október 24., csütörtök Szakdolgozók tanácskoztak Eger- A megye minden részéről, az ápolási szakma szinte valamennyi vertikumából érkeztek a résztvevők, közel négyszázan a keddi konferenciára, amelyet 1992 óta kétéves időközönként rendezünk - mondotta Bóta Beáta, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei vezető ápolónője, a Heves megyei szakdolgozói tudományos ülés főszervezője. - Tíz éve Vinczepap Jánosáé indította útjára a tanácskozást, s azóta folyamatosan nő az iránta való érdeklődés. A rendezvényünk célja, hogy az egészségügyi szakdolgozók szakmaközi kapcsolatait építse, illetőleg a kötelezően megszerzendő kreditpontokat is tudjuk biztosítani mindazoknak, akik aktívan bekapcsolódnak a konferencia munkájába. A tudományos konferenciát a Felújították Bátor — A településen mintegy 4,5 miüió forintot nyertek pályázati úton abból a vis major-keretből, amely az árvízi károk enyhítésére szolgált. Ebből az összegből az elmúlt hetekben felújították a faluházat, Líceum Dísztermében ünnepélyes külsőségek közepette nyitották meg. Előbb a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola irodalmi műsorát láthatták az egybegyűltek, majd Izbéki Jánosáé országos tiszti főnővér nyitotta meg a rendezvényt. A köszöntőt követően a résztvevők - két szekcióban - 26 előadást hallgathattak meg egy- egy betegség speciális kezeléséről, illetve elméleti, etikai kérdésekről A konferencia idején az egészségügy területén dolgozó cégek kiállításon mutatták be termékeiket. A tanácskozás zárásaként Izbéki Jánosné több évtizedes példaértékű szakmai munkájukért díszes oklevelet és jutalmat adott át Kővári Lászlónénak, Polgár Lászlóné- nak, Paulik Ferencnének, Hernádi Jánosáénak és Simái Jenőnének. A jutalmazottak valamennyien kör- zeti ápolónők. _____________isikéi a faluházat mindemellett megoldották az óvoda tetőcseréjét, s még a szociális bérlakást hozták rendbe. A megújult közösségi házban ebből az alkalomból fotókiállítás is nyílt, amelyen a legemlékezetesebb pillanatokról készült felvételek láthatók. ■ 1552 és 1956 hősei: (Folytatás az 1. oldalról) Az egri teátrum előtti téren, az 56- os emlékműnél dr. Tóth Ferenc, az 56-os Szövetség országos alelnöke, Regionális Szervezetének elnöke beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy tragikus a hasonlóság az egri várvédők és az 1956-os forrada- lom hőseinek sorsa között. Dobó István várkapitányt és harcostársait ugyanúgy büntették, mint az 56- osokat. Hitvány, semmirekellő emberek azok, akik engesztelhetetlenül gyűlölik a náluk különbeket. Az igazságszolgáltatás sajnos a semmisségi határozatokkal elinté- zettnek tekintette a vértanúk sorsát. Holott már régen eljött az őszülte megbánás, a beismerés, az áldozatok megkövetésének ideje, el kellene fogadni a lelküsmeret szavát. Erre azonban még egyszer sem került sor, sőt, olyanok igyekeznek kisajátítani a forradalmat, akik annak idején azzal szemben léptek fel. Dr. Tóth Ferenc szerint az 56-osoknak egyetlen ideológiájuk létezik: a hazaszeretet. Ezt követően a résztvevők az emlékműnél elhelyezett koszorúkkal, virágokkal és zászlókkal tisztelegtek 1956 egri hősei előtt. Gyöngyös. - Azok a fiatalok és idősebbek, akik 46 éve részt vettek a forradalomban, szembenéztek koruk hazugságaival, s vállalták a cselekvést. Nemcsak Budapesten zajlottak az események, hanem vidéken, így városunkban is. Mondhatnánk: mindenki megcsinálta a maga forradalmát - mondta köszöntőjében Hajagos József, a Berze Nagy János Gimnázium tanára az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett koszorúzáson. Ezután a helyi eseményeket idézte fel, kiemelve: komoly harcok Gyöngyösön nem voltak, ez nagyban köszönhető a rend fölött őrködő nemzetőrségnek. A Mátra Művelődési Központban tartott megemlékezésen Hiesz György polgármester az egyik legjelesebb ünnepünknek nevezte '56 évfordulóját, hozzátéve: ez akkor is így van, ha sokféle értelmezése, sokféle üzenete létezik.- A forradalom és szabadság- harc tagadása, elhallgatása vagy kisajátítása az utóbbi időkben a politikai kultúra jellegadó tulajdonsága lett. Mégis, úgy vélem, ma az összetartozás üzenetét hirdeti minden jó szándékú magyarnak - vélte a szónok, megjegyezve: ma is a legjobbra törekvés a legfőbb emberi feladatunk. Ehhez szembe kell nézni a múlttal, hiszen ebből a „tükörből” tudhatjuk meg, hogy milyenek voltunk, s hogy milyenek legyünk, vagy ne legyünk. S ha a tragikus hasonlóság Koszorúzás az egri Hatvani kapu téren. Eljött az őszinte megbánás ideje fotó! perl múlt hibáiból nem tanulunk, csak vében Farkas Kálmánné leköszönő saját magunkat okolhatjuk. Ezt kö- polgármester és dr. Tőzsér Zsuzsa vetően a Berze Színkör adta elő az jegyző helyezte el az obeliszknél a alkalomra készített Október tűzvi- kegyelet virágait -, majd a megem- rága című színpadi összeállítását, lékezők a Daliba vonultak. Itt Ko- Hatvanban tegnap a 21-es út csis István, az Ady Endre Könyvtár melletti Mártírok emlékművénél igazgatója méltatta az ünnep jelenkezdődött az ünnepség, amelyen tőségét, végül pedig az egri Gárdo- Nánási István, a Politikai Foglyok nyi Géza Színház művészei adtak Szövetségének Heves megyei elnö- elő irodalmi összeállítást, ke szólt az egybegyűlteldiez. Kije- Lőrinciben a könyvtárban em- lentette: Magyarországon küzdeni lékeztek 1956. október 23-ára és a kell a nemzeti összefogásért, de az köztársaság kikiáltására. A szónok odáig vezető út még nagyon rögös dr. Patócs László, a Március 15. lesz. Szavait követően koszorúzás Gimnázium és Szakképző Iskola következett - az önkormányzat ne- igazgatója volt. ________________■ E lismerések a nemzeti ünnepen Donorokat várnak Heves megye Heves megye A belügyminiszter az 1956-os forradalom és szabadságharc 46. évfordulója, a Magyar Köztársaság kikiáltásának 13. évfordulója alkalmából, munkája elismeréseként dísztőr emléktárgyat adományozott Ferenczi Lajos r. alezredesnek. Életútja elismeréseként soron kívül előléptette nyugállományú rendőr őrnaggyá Nádasdi Sándor ny. r. századost. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője soron kívül rendőr alezredessé léptette elő dr. Dósa Flórián és Kelemen Miklósáé r. őrnagyokat, r. századossá Koczka József r. főhadnagyot. ORFK- vezetői dicséretben és jutalomban részesült Nagy István r. alezredes. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) vezetője soron kívül léptette elő főtörzszászlóssá Berze Tibor r. törzszászlóst. Rendőr zászlós lett Bállá Tamás, Berecz József, Forgács Zsolt, Joó Roland, Szaka János r. főtörzsőrmester. Méreg Lajos r. törzsőrmester főtörzsőrmesterré lépett elő. Főmunkatársi címet kapott: dr. Kiss Béláné asszisztens, Szekeres Istvánná előadó és Kovács Lajos gondnok. Munkatársi címet Gyenes István raktáros. Dicséretben és jutalomban Asztalos János r. alezredes, Bocsa István r. őrnagy, Bállá Ferenc r. alezredes, Bállá Zohán r. őrnagy, Fajcsák Szabolcs r. főtörzsőrmester, Fekete Lajosné titkárnő, Fülep Csaba r. főtörzszászlós, Gergelyi Szilvia r. százados, dr. Gortva János r. alezredes, Harangozó Dezsőné ügykezelő, Kakuk György r. alezredes, Kovács Erika csoportvezető, Lapatinszki Zsolt r. törzsőrmester, Lazámé dr. Mátrai Erzsébet r. alezredes, Orosz Gyula r. alezredes, Rékási Sándor r. törzszászlós, Sára Péter r. őrnagy, Szabó László r. zászlós, Szecskó Antal r. alezredes, Szlovencsák Judit r. hadnagy, Török József r. főtörzsőrmester részesült. A HRFK közbiztonsági igazgatója dicséretben és jutalomban részesítette Óvári István r. alezredest, Olasz István r. hadnagyot. A bűnügyi igazgató dicséretét és jutalmát vehette át Fejes Jánosné előadó, Kovács Attila r. törzsőrmester, Papp Tamás r. százados, Varga Józsefné r. alezredes. A hivatalvezető dicséretben és jutalomban részesítette Kakukné Tóth Ágnes r. hadnagyot, Smuczemé Molnár Katalin előadót. A gazdasági igazgató dicséretét és jutalmát kapta Megyesi Csaba vezetőtechnikus. Az Egri Rendőrkapitányság vezetője dicséretben és jutalomban részesítette Erdődi Zoltán r. hadnagyot, Karanyicz László r. alezredest és Szabó Sándor r. századost. * A honvédelmi miniszter a Tiszti szolgálati jel II. fokozatát adományozta 20 év után Kurczina János őrnagynak, a Tiszthelyettesi szolgálati jel II. fokozatát 20 év után Molnár Sándor zászlósnak, oklevelet 30 év után Molnár István tanácsosnak és Mezei Gáspámé munkatársnak. Az augusztusi dunai árvíz elleni védekezésben végzett áldozatos munkájáért, kimagasló helytállásáért emléklapot vehetett át Győri Attila honvéd. Az Aranykor kitüntető cím ezüst fokozatát kapta Juhász István ny. alezredes (Gyöngyös), bronz fokozatát Kiss László ny. zászlós (Gyöngyös). A Honvéd Vezérkar (HVK) főnöke emlékplakettet adományozott Szabó József ny. főtörzszászlósnak (Hatvan). A HVK személyügyi csoportfőnök őrmesterré nevezte ki Mikó Ferenc t. szakaszvezetőt. A Heves megyei hadkiegészítő parancsnok pénzjutalomban részesítette Zagyi Tamás főtörzsőrmestert, a parancsnokság tervező beosztottját. Tárgy- jutalmat vehetett át Gyurkó Béla zászlós, a toborzóiroda toborzója, akitől elköszöntek, mivel Domoszló polgármesteri tisztségét nyerte el. * A Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságán tartott ünnepségen dr. Végh Zsuzsanna főigazgató jutalomban részesítette: Bertalan Nikoletta tanácsost, Fábián Csaba főtanácsost, Fodor Ernő munkavállalót, dr. Hajdú Ágnes fogalmazót, Juhász Nikolett munka- vállalót, Kozma József vezető tanácsost, Küblik Andrea főelőadót, Mike István főtanácsost, dr. Nagy Petronella fogalmazót, Nagy Tamásné vezető tanácsost, Péró Albin főtanácsost, dr. Polonkai Pálma fogalmazót, Szabados Zsolt, Szalainé Hirka Judit és Sziliné Adonics Anita főtanácsosokat. A Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal központi ünnepségén vehette át jutalmát Simon Béláné, az egri Ügyfélszolgálati Iroda vezetője. A pénzügyminiszter a Vám-és Pénzügyőr Szolgálati Érem 15 éves fokozata elismerésben részesítette Bodnár Béla századost, az egri Vámhivatal parancsnokát. A Vám- és Pénzügyőr Szolgálati Érem 10 éves fokozata elismerésben részesült Nyeső János főhadnagy, a gyöngyösi Vámhivatal alosztályvezetője, Juhász Gyula főtörzszászlós, a gyöngyösi Vámhivatal szemlésze, Timmemé Németh Ágnes százados, az egri Vámhivatal előadója. Arnold Mihály altábornagy, országos parancsnok soron kívül előléptette pénzügyőr századossá Nyeső János főhadnagyot. Rozsnyai Géza alezredes, regionális parancsnok sorban előléptette pénzügyőr főhadnaggyá Vass Attila hadnagyot, a gyöngyösi Vámhivatal fogalmazóját, soron kívül törzsőrmesterré Kormos Emil, László Attila, Nemcsok Róbert őrmestereket az egri és Király Gábor őrmestert, a gyöngyösi Vámhivatal szakügyintézőit. Kinevezte rendszerüzemeltetőnek: Pavlenka János Péter főtörzsőrmestert, a gyöngyösi Vámhivatal mb. rendszerüzemeltetőjét, szemlésznek Bata Zoltán főtörzsőrmestert és Petrény Csaba főtörzsőrmestert, az egri Vámhivatal mb. szem- löszeit. A regionális parancsnok pénzjutalomban részesítette Baranyi Zoltán zászlóst, Gál Csaba zászlóst, Melkó Arnold Vincze Roland főtörzsőrmestereket, az egri Vámhivatal szakügyintézőit, Török Csaba századost, a gyöngyösi Vámhivatal csoportvezetőjét_______________________________■ A Magyar Vöröskereszt Eger Területi Szervezete, valamint a vértranszfúziós állomás ismét csak segítségnyújtásra várja az önkéntes donorokat. A régi és az újonnan jelentkező véradók ma reggel 9 és déli 12 óra között a mátraderecskei általános iskolában tarthatják tű alá a karjukat. Holnap, azaz pénteken - szintén délelőtt, vagyis 9 és 12 óra között - a szil- vásváradi egészségházban adhatnak vért az arra vállalkozók a gyógyintézmények betegeinek. Az akció szervezői kérik, hogy a véradásra jelentkezők vigyék magukkál a tb-kár- tyájukat, valamint a személyi igazolványukat.______________■ Deep Purple emlékkoncert Füzesabony Pénteken 21 órakor a városban működő Művelődési Házban emlékkoncertet hallgathatnak meg az egykori Deep Purple nevű népszerű együttes rajongói. A különleges, fémes hangzású muzsika kedvelőit az esti programban kétórás élő koncerttel szórakoztatja a Cry Free Deep Purple Cover Band.___________■ Fé l hét A stúdiókban kialszik a magnéziumfény, a szakértőket lezsírozzák, majd kitolják az udvar ember nem járta részébe és letakarva sorsukra hagyják. A sötétzöld vízhatlan ponyva alól azonban még jó darabig tompán hallatszó- dik: nem bocsátkoznék időnek előtti jóslásokba, de az előrejelzés prognózisa alapján a papírforma érvényesülése jól látható az érvényesülő papírformán, a szegmentált, plurális társadalom pedig ismét jól vizsgázott önmagából. Összeöntik a frissítős poharak megmaradt tartalmát a nehezebb idők új vendégeinek, az utolsó kiutalt reklám golyóstoll is kiszárad. A pártirodákban, kampány-központokban az asztal alá esett és linóleumba taposott szendvicset a kígyók kiakasztott állkapcsához méltó mozdulatokkal nyelik el az erre berendezkedett tudósítók és beteszik maguk mögött az ajtót. Egy ideig még ismerős, teljességgel értelmetlen Ki-ki nyugalomba politikusi mondatok keringenek a levegőben. Aztán jól kiszellőztetnek. Legyen hely a soron következőknek. A kétpólusú, tagolt politikai struktúra képviselői ismét a tömbösödött, erősen megosztott társadalom fölött köröznek, egy-egy lelket próbálva meg elragadni a riadt és apatikus nyájból. Az őszi választások után lehull lassan a fáról az utolsó elszáradt politológus is, nagyot kop- pan, valamit elhallgat. Négyévente a rövid és múló szezonális virágzás számukra kínálta keskeny mezsgyéjén kívül nincs már élettér, beköszöntött a hosszú és kíméletlen ciklus, egy-egy időközi voksolással enyhülést kínáló zimankója. A túlélőképesebbjei bebábozódnak, hogy négy év múltán ismét hímporos pillangóként gyülekezzenek a média környékén és pödömyelvükkel (szí- vó-nyaló szájszerv) a lecsorgó édes kampánynektárt nyalogassák. Mások megpróbálnak a két szavazás alatt fölszedett és elraktározódott zsírtartalékaikból élni és téli álomban hosszú, ismeretlen kifejezésekkel tagolt közleményekben átvészelni a nehéz időket. Minden tovább megy. Mozdul, akinek mozdulnia kell. A betarthatatlan ígéretekről kiderül, hogy betarthatatlanok. Az ellenzék örül, hogy ezúttal nem az ő betarthatatlan ígéreteiről derül ki mindez. A kormányzat széleskörűen megpályáztatja a földmunkákat, ám az árokbetemető tender kiírását meglehetős érdektelenség kíséri — igazi üzlet csak a kiásásban van. Lassan kiderül: a választási éven kívül is van élet. Kevéssé hihetetlen. De van. kovács jános Apadóban a Tisza-tó Kisköre Hétfőn a Kötivizig szakaszmérnöksége hozzákezdett a Tisza-tó vízszintjének csökkentéséhez. A szakemberek a Kiskörénél mért 720 centis nyári vízállást ütemesen apasztják, naponta 7-8 centiméterrel. Az úgynevezett téli vízmagasságot - a megállapodásban rögzített 610 centimétert - november 4-re érik el. A nagy mennyiségű víz tervszerű leeresztése jól szolgálja ki az erőmű áramtermelési igényét. Mind a négy turbina üzemel. A vízmozgás a horgászok érdeklődését is felkeltette, a halak vándorlása miatt mind a tározó területén, mind a duzzasztó felett és az al-Tiszán megélénkült a pecás forgalom. Az ilyenkor szokásos tiszai halfogási szezont az öblítő csatornákból érkező zsák- mány ígérete is tetézi. ________■ Z sarolót csíptek nyakon A gyanúsítottat jól Gyöngyös A Gyöngyösi Rendőrkapitányság élet vagy testi épség elleni vagy más, hasonlóan súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének alapos gyanúja miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta lapunkat Oravecz Éva, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az elkövető szeptember óta folyamatosan zsarolta a két fiatalkorú gyöngyösi sértettet, akiket a városban rendszerint az utcán zaklatott, pénzt követelt és csikart ki tőlük. Arra az esetre, ha a követelt összeg átadását megtagadják, tettlegességet helyezett kilátásba. Több ízben bántalmazta is a két iskolás fiút, akik összesen több, mint harmincismerik a rendőrök ezer forintot fizettek ki a zsarolónak. A sértettek és szüleik végül a rendőrséghez fordultak. A személyleírások, a forrónyomon üldözés és egyéb nyomozati cselekmények eredményeként a napokban elfogták és a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra előállították a zsarolás elkövetésével alaposan gyanúsítható Sz. K. 23 éves gyöngyösi lakost. A rendőröknek, így a nyomozást vezető Pataki Attila r. őrnagynak is ismerős volt már a büntetett előéletű fiatalember. Meghallgatása során azt állította, hogy csak kölcsönt kért a sértettektől, a bűncselekmény elkövetését nem ismerte be. Sz. K.-t a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette, és javaslatot tett előzetes letartóztatásának elrendelésére. (S. B. S.)