Heves Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-07 / 209. szám
I 2002. Szeptember 7., szombat H í R LAP HI A G A Z I N 11. OLDAL Szabadon vállalt, életre szóló szövetség A zsidó és római jogrendszer alapján egyaránt speciális szerződésként felfogott életszövetség-kötés tényéhez a kereszténység két lényeges elemet fűzött: a lelki ajándékokat közlő hatást, s a szövetség felbontásának tilalmát, melyek következtében a házasságkötés szentséggé vált. Jelképévé annak az örök szerelemnek, amely Krisztust fűzi jegyeséhez, az Egyházhoz. Vegyes házasságok AIII. századtól, mikor a kereszténység az előkelő római családok tagjai közül is egyre több hívet szerzett magának, a házasságkötéssel kapcsolatban bizonyos elvi lelkiismereti problémák merültek fel. Az azt megelőző század végétől ugyanis a Birodalomban, ha nem is tiltották, de korlátozták a szabadok (itt: patríciusok) házasságkötését rabszolga származású- akkal: senatusi határozat értelmében rangjukat vesztették azon szenátori családból származó nők, akik ilyen frigyre léptek. A rangban hozzájuk illő férfiak hivatásuk folytán többé-kevésbé el voltak kötelezve a pogány hitnek. Ennek szertartásain kellett részt venniük, áldozatokat bemutatniuk, hiszen mindez a közélet szerves része volt, s az állami hivatalt betöltő férfiak éppen ennek a közéletnek a szolgálatát vállalták magukra. E visszás helyzetből származott az a lelki probléma, amivel a keresztény patrícius nők küzdöttek. Rangjukhoz méltó keresztény férjet csak ritkán találtak, a rangon aluli párválasztás pedig mind a saját, mind pedig gyermekeik rangjáról való lemondásukat jelentette. így elterjedt szokássá vált, hogy az előkelő hölgy érvényes állami házasságkötés nélkül választott magának férjet libertu- sai vagy rabszolgái közül. (Ha azonban más rabszolgáját választotta, nemcsak nemességét, de szabadságát is elveszthette.) A rabszolga származású I. Calixtus (217-222) Isten előtt érvényesnek ismerte el az ilyen házasságot, a római jog azonban még ágyas viszonyként (concubi- natus) sem tartotta elfogadhatónak. A kereszténységen belül is megoszlottak a vélemények: Szent Hippolytos ellenpápa például bűnös viszonynak tartotta az ilyen kapcsolatot. AIII. század végén, illetve a IV. század elején tartott elvirai zsinat (conciliam Illiberitannm) már „lelki házasságtörésnek” mondta ki a pogány-keresztény házastársi viszonyt, mivel fennállt annak a' veszélye, hogy a keresztény fél hitközömbössé válik, illetve gyermekeinek sem tud maradéktalanul megfelelő keresztény nevelést adni. Válás Az- ókeresztény hit alapvetően tiltotta a szent kötelék felbontását, ám bizonyos esetekben rugalmas volt, és kivételt tett. Ilyen a pogány-keresztény vegyes házasságokban előforduló, a pogány fél által előidézett békétlenség, amely esetben az úgynevezett ,,Szent Pál-i kiváltság” engedélyezi a házasság felbontását. A keleti ortodox egyház ősi hagyomány szerint engedélyezte az új házasságkötést, ha a másik fél nagyot vétett az életszövetség ellen, teszem azt: házasságtörést követett el. Itt általában az ősi szokásjog mellett Krisztus szavaira is hivatkozni szoktak (,,Aki elbocsátja feleségét, kivéve, ha parázna viszonyról van szó, és mást vesz el, házasságtörést követ el. ”) Az V. században Szent Ágoston bocsánatos bűnnek és érvényesnek ismerte el a megcsalt fél újra- házasodását. Nyugaton ma már majdnem hittételnek számít az a felfogás, mely felbonthatatlannak tartja az érvényes és teljes elhált keresztény házasságot. E felfogás alapján a nyugati egyház a válságba jutott házasságokból más kiutat nyújt: a házasságkötés eleve érvénytelen voltát igyekszik kimondani. Szertartások Az egyházi házasságkötés máig érvényben lévő szertartásai a II. században kezdtek formát ölteni, amikor is még elegendő volt, hogy (Antiokheiai Szent Ignác tanácsa szerint) lehetőleg a püspök tudtával jöjjön létre a szövetség. A püspök jelenléte szolgáltatott alkalmat a szertartásosságra, ő döntötte el, hogy az ész és az Házasságkötés az Egri Bazilikában. Lelki ajándék, s a szövetség felbontásának tilalma FOTÓ: GÁL GÁBOR evangélium szabályainak, szellemének megfelel-e a tervezett házasság. Részben a pogány görögöktől, rómaiaktól, részben a zsidóktól vette át a kereszténység a házasságkötés alapszertartását, a kézfogást (dextrarum iunctio), amit esetenként hűségeskü is kísérhetett. Az elgyűrűzés főként a jegyesség, az előzetes házassági ígéret (sponsalia de futuro) jelképe volt. Eljegyzéskor a vőlegény kő nélküli vasgyűrűt húzott a menyasz- szony ujjára (tehát gyűrűváltásról még nem volt szó!), és megcsókolták egymást. A lefátyolozást elsőként Szent Ambrus említi a IV. század végén. Alapvetően a papi áldással állt kapcsolatban (velatio nuptialis), és piros csíkos sárga leplet (flam- meum nuptiale) használtak, amivel mindkét házasulandót letakarták. Keleten, a bizánci rítusban máig jelen van az új házasok megkoszorúzásának vagy megkoronázásának motívuma. A házasságkötés korábbi időkben szokásos, hagyományos szertartásainak többségét az őskeresztények is megtartották. Kivétel az áldozati állat májából való jóslás, amely helyébe azonban a szentmiseáldozat lépett. Kezdetben a jog, a társadalom és a család ereje, tekintélye folytán nem volt szükség az egyház felügyeletére a házasságkötések alkalmával. A cselekménynek mindössze egyetlen eleme tartozott az egyház fennhatósága alá: a velatio nuptialis, az új házasok megáldá- sa, amely formulát a Miatyánk után illesztették a mise kereteibe. A középkorban azonban az erkölcsi értékek szerepének csökkenésével és a közbiztonság romlásával párhuzamosan (IX-X. század) az egyház saját hatáskörébe vonta a házasságkötést, és egyházi nyilvánosságot tett kötelezővé, ami általában in facie ecclesiae (a templom homlokzata előtt: az előcsarnokban vagy a szabadban) való megjelenést írt elő. Itt a pap kérdést intézett a házasulandókhoz: nem rokonok-e, s vajon Isten akarata szerinti házasságot kívánnak-e kötni. Ezt követte a házassági nyilatkozat, a hozományról való megállapodás, illetve a házassági okmány felolvasása, majd - a templomban - nászmisére és nászáldásra járultak a felek. A nászmisén az új házasok - a húsvéti misztériummal való transzcendens kapcsolatuk kifejezéseképpen - megáldoztak. A pap ezek után elment a házhoz, és megáldotta a nászi szobát is (benedictio thalami). A nyugati rítus mai szertartásai szerint mind a szent szerződés, mind a nászáldás az oltár előtt történik. Az elgyűrűzés - a keresztény egyenjogúság jelképeként - kölcsönös, és a már megkötött házasság után, de még az igeliturgia keretén belül történik. A bizánci szertartásrend egybefűzi az eljegyzést és az azt közvetlenül követő házasságkötést, így Keleten csak ige-liturgia van, nászmise nélkül. A kánai menyegző emlékére a pap háromszor egymás után közös kehelyből bort itat a friss házasokkal. A felkoszo- rúzott pár papi áldást kap, majd a kántor énekétől kísérve a pap háromszor körbejáratja velük a templom közepén álló asztalkát (,,szent tánc”). Szabályozás A házasságkötés legfontosabb mozzanata a felek szabad beleegyezése az egész életre szóló közösség vállalásába (consensus matrimonialis). A római jog nem csupán a nő, hanem a kiskorú férfi esetében is megkívánta az apa beleegyezését. A XII. századtól az egyház lehetővé tette a teljes titokban történő házasságkötést, a négyszemközti akaratnyilvánítást, s így tette az aktust azzá, ami: férfi és nő személyes ügyévé. AIV. lateráni egyetemes zsinat 1215-ben már megtiltotta a titkos házasságkötést. A trentói zsinat (1545-1563) nem értett egyet Luther és Kálvin nézeteivel, akik érvénytelennek tekintették a titkos házasságokat. A zsinat másképp döntött. A ..Tametsi" („ámbár”) kezdetű rendelkezés kimondja, hogy a házassági akaratnyilvánítás csak két-három tanú, s bármelyik fél plébánosa jelenlétében tekinthető érvényesnek. A papnak anyakönyvet kell vezetnie a házasságkötésekről, feltüntetve bizonyos meghatározott adatokat. Ez az adminisztratív intézkedés jogi biztonságot eredményezett. A papi áldás tehát nem a házasság szentségének alkotóeleme: nem feltétel, csupán utólagos szertartás. Ám amikor a zsinat ülésezett, Európa már vallásilag kettészakadt, s így katolikus egyházi személy jelenléte gyakorlatilag lehetetlen volt protestáns vidékeken. Ezért úgy határoztak, hogy az új házassági törvény minden egyes plébánia területén csak a helyi kihirdetéstől számított harminc nap elteltével válik kötelező érvényűvé. Jóval később, 1908-ban X. Pius annyiban módosította a trentói zsinat határozatát, hogy ,,Ne temere” kezdetű rendeletével a felek személy szerinti plébánosa helyett a házasságkötés helye szerinti egyházi személyt tette illetékessé, s előírta, hogy akaratukat illetően kérdést kell intézni a házasulandó felekhez. JÓNÁS ÁGI A népművelő vasárnap is népművelő Mindenkiben másféle kép él a népművelőkről. Amikor még úgymond „divatos” volt ez a szakma - a '70-es évekban -, az emberek hajlamosak voltak összetéveszteni őket a szociológusokkal, a falujáró, sarus-szakállas értelmiségiekkel - olykor talán össze is mosódott a kettő -, de egyes helyeken a korabeli lesajnáló kifejezéssel élve „huligánoknak” is nézhették őket. A küldetéstudattal felvértezett ifjak azóta nagypapakorba léptek, és ma már csak nagyon kevés követőjük akad. Utóbbiak azonban a mai napig vállalják az örökséget. Közéjük tartozik Német Mária, a gyöngyössolymosi művelődési ház vezetője is. Fogadásból lett népművelő fotó: t. o. H a csak az életkorára hagyatkoznánk, alighanem el is tekintenénk a folytonosságtól, hiszen nagyjából akkoriban születhetett, amikor a „fényes szelek” második generációja talpalta a poros falusi utakat, és az olyasféle kultuszfilmekről, mint a Sípoló macskakő meg a Petőfi '73, hajnalokig képesek voltak elvitatkozni pár üveg bor mellett. Ha viszont az öltözékét vennénk figyelembe, inkább találnánk közös nevezőt: nem az a kosztümös, zsabós blúzos, diszkréten magas sarkú cipőbe bújtatott lábú, tekintélyt parancsoló közalkalmazott, akiknek a képe rögtön az eszünkbe jut, ha a kultúr- ház kifejezést halljuk. Nem. Mária farmerben és pólóban érzi jól magát; ha úgy dönt, a karját mütyürök díszítik, haja leengedve, vállán pedig tarisznya. Belül pedig - mint ahogy az már beszélgetésünk elején kiderül - javíthatatlan idealista, aki még hisz a jóban, a szépben. Persze, idomulva a korhoz, amelyben él, teljességgel hiányzik belőle Che Guevara forradalmi tüze, és talán a ma megosztottságát szimbolizázó ideológiai izmusok is, ami azonban egyáltalán nem ugyanaz, mintha nem lenne értékrendje. Töretlen optimizmussal hisz abban, hogy napjainkban is szükség van népművelőkre. Engedni kell beszélni, néha provokálni is ajánlatos, és akkor kinyílik, talán még el is mosolyogja magát. Iskolái felsorolása után - Pásztó, Mikszáth Kálmán Gimnázium, Eger, Eszterházy Károly Főiskola, jelenleg pedig a Debreceni Egyetem - megismerhetjük ama prózainak aligha minősíthető folyamatot is, amelynek végén jelen hivatásánál kötött ki.- Gimnazista koromban Pásztón felfigyeltem egy férfira, aki állandóan tengett-lengett a városban. Mint kiderült, népművelő volt. Milyen jó neki, gondoltam, s éreztem, hogy ez az életforma nekem is megfelelne - eleveníti fel azokat az időket, amikor végleg kijelölte a saját maga útját. S hasonlóképpen romantikus történet az is, amikor - hat esztendővel ezelőtt - a mostani munkahelyére került.- Akkoriban Nógrád megyében dolgoztam könyvtárosként. Volt egy nagyon kedves gyöngyösi barátom, aki jól ismert, tudta rólam, hogy tavasz tájékán mindig valamiféle „kitörési láz” vesz erőt rajtam, s olyankor késztetést érzek, hogy belevágjak valami újba, ismeretlenbe. Elkérte a gyöngyössolymosiak pályázati kiírását, majd a társaságuk tagjaival fogadást kötöttek, hogy megpróbálom-e vagy sem. Csakazértis megpályáztam: hatodmagammal eljöttem a meghallgatásra, majd hazamentem, és a Satumus Rádióból tudtam meg, hogy megkaptam az állást. Borzasztóan megijedtem, annyira nem számítottam rá... Azóta is hálás vagyok ezeknek az embereknek, hiszen kipróbálhattam magam. Mária az eltelt időben megszerette Gyöngyössolymosi, s úgy érzi, a helybeliek is befogadták, megszerették őt. Saját elmondása szerint ugyan többször érte kudarc is, de úgy gondolja, az ember ezekből tanul.- Az ismeretlenből jöttem, hosszú időre volt szükség ahhoz, hogy megbarátkozzak a környezettel. Mára eljutottam odáig, hogy tudjam, kihez mivel fordulhatok - jelenti ki, s szavai mögött ott rejtőznek nemcsak a sikerélmények, hanem azok a nehézségek is, amelyekkel minden kívülről jött embernek meg kell birkóznia egy olyan közegben, amely egyik pillanatról a másikra vált élete legfontosabb terepévé.- Bár mostanság közművelődési szakembernek titulálnak bennünket, én ezt nem tartom jónak, továbbra is népművelőnek vallom magam - mondja némi daccal. - Ez többet jelent, mint minden egyéb elnevezés. Életforma, ami nemcsak arról szól, hogy le kell dolgozni a heti penzumot, és kész. A népművelő vasárnap is népművelő; természetesen emellett ma már gazdasági szakembernek, menedzsernek is kell lennie, hiszen mindez korunk követelménye. M ária felnőttként sem bánta meg középiskolásként hozott döntését. Annak ellenére sem, hogy - mint megtapasztalhatta - ebben a szakmában nagyon kevés a vállonveregetés, ám nagyon sok a csöppet sem látványos, de egész embert igénylő munka. Úgy véli, főleg a társadalom és az uralkodó szemlélet hibája, hogy a kultúra mindig az utolsó sorban kullog, főleg a finanszírozást illetően. Holott mindennek ez az alapja, tehát inkább áldozni kellene rá. Fontosnak tartaná, hogy az emberek megtanuljanak szelektálni, hiszen annyi információ áramlik feléjük, hogy mindenkinek szüksége volna egy stabil értékrendre, amelynek birtokában kevésbé lennének manipulálhatók. Sajnos azonban - állítja - mostanában éppen ennek az ellenkezője zajlik: mindent el lehet adni a népnek, a mosóportól az ideológiáig. A jövő? Mária szerint nem túlságosan reménykeltő, de...- Belül talán szkeptikus vagyok, de amúgy nem akarok az lenni, mert akkor már rég otthagytam volna az egészet. TARI OTTÓ
