Heves Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-28 / 227. szám
10. OLDAL —HÍRLAP MAGAZIN 2002. Szeptember 28., szombat A legtöbbet a hallgatók elismerése éri Sem „felnéző”, sem „felvágós” portréféle a hetvenéves Nagy Andorról Ezt az írást, amely a hetvenedik születésnapját a napokban ünneplő dr. Nagy Andorról szól, többféle módon lehetne felépíteni. Megközelíthetné a témát a szerző abból a szempontból, hogy valamikori tanára életútját méltatja - tehát egy kicsit „felnéző” stílusban. Lehetne „felvágós” is, mondván: kollégák voltak egy ideig, s hogy A múlt és a jelen Megsárgult újságlapon a dátum: 1965. január 27. Valószínűleg az első írások egyike lapunk jogelődjében, a Népújságban Félévi „értesítő” címmel: „Itt a félév! Minden tanulónak magasabb most egy kicsit a vérnyomása. Talán itt is van félévi hajrá?” {...} Az „idegnyugtató” vizsgáztató „Az Egri Tanárképző Főiskola földszintjén, a neveléstudományi tanszék előtt a vizsgára várakozó hallgatók meglepően nyugodtak. Vagy jól felkészültek, vagy... Igen! Nagy Andor adjunktus nem éppen „emberevő” típus. Első kérdései így hangzanak: Nagyon fáznak? Melegedjenek meg egy kicsit! Hogy vizsgáztak eddig? Kedves, barátságos. Egyszóval bizalmat keltő. Feloldja a vizsga feszültségét. Ehhez a stílushoz illik a »bebeszélgető vizsgáztatás« is: nincsenek előre megírt tételek. {...}” (Berkovits György) Ülünk a tanár úr líceumi irodájában. Ő éppen úszásból jött, s a Bitskey Aladár Uszodát dicséri. így, hetvenévesen is muszáj gondozni a testet - mondja, majd hozzáteszi: egy ilyen gyönyörű létesítmény vizében, mint az egri, egyébként is külön öröm a megmártózás. Sorra érkeznek a gratuláló, köszöntő telefonok, de azért apránként összeáll a kép, elhangzanak azok az információk, amelyek a cikk megírásához kellenek. Dr. Nagy Andor, Apáczai-díjas nyugalmazott főiskolai tanár ma is aktívan oktatja az időközben lassan tízezresre bővült létszámú intézménybe járó hallgatókat. Mint mondja, ha egészsége engedi, örömmel csinálná tovább ezt a munkát. Szóba jön a család is. A portréíró szerenjelenleg is azok egy kicsit. Próbálkozhatna a kívülálló, hűvös megközelítéssel: egy pedagógus, akinek hosszú szakmai életútja van. Önmagában azonban egyik metó- , dus sem állná meg a helyét. Talán a legszerencsésebb, ha másokat is segítségül hív a cikk írója a tanár úrról készülő portréféle összeállításához. 1932. szeptember 18-án született, az általa oly nagyon szeretett Egerben. Az egriség meghatározó eleme élete minden mozzanatának. Itt járt elemi iskolába, majd a Dobó István Gimnáziumba. A debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem Bölcsésztudományi Karának magyar-történelem szakán 1956-ban nyert középiskolai tanári oklevelet. Első írásai a debreceni és az egri napilapokban jelentek meg az '50-es években. Az első publikációi az '50-es évek második felében jelentek meg Debrecenben, illetve Budapesten. 1958-ban felelős szerkesztője a Debrecenben megjelenő Élet és Művelődés című időszakos folyóiratnak. 1963-ban Gárdonyi emlékkönyvet szerkesztett. Az iskolatelevízió magyar- országi megszületése (1963) számára újabb kutatási témát eredményezett. Szakértője lett számos műsornak, véleményt nyüvánított koncepciókról, iskola- televíziós dokumentumokról. 1965-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen summa cum laude eredménnyel doktorált. 1966-tól helyi, országos, illetve nemzetközi iskolatelevíziós konferenciát készített elő Egerben. Minden jelentősebb pedagógiai lapban, folyóiratban jelentek meg publikációi. Irányította éveken át a Művelődési Minisztérium ún. 6-os számú főiránya keretében az iskolatelevíziós pedagógiával foglalkozó kutatók munkáját. 1971-ben Egerben, a tanárképző főiskolán docensi beosztást kapott, majd 1975-ben rábízták a pedagógia tanszék vezetését. Az 1979-ben megszerzett kandidátusi fokozat elnyerése után főiskolai tanárként vezette tanszékét. Kandidátusi disszertációjában az iskolatelevíziós műDr. Nagy Andor esés helyzetben van, hiszen régről ismeri Margó nénit, a Gárdonyi Géza Gimnázium hosszú időn keresztül volt egykori igazgatóját, a tanár úr feleségét, illetve személyes ismerőse Endre fiának, akivel egy időben jártak középiskolába Egerben.- Bandi 27 éves korában doktorált, jóval fiatalabb korában, mint én - mondja érzékelhető büszkeséggel a tanár úr. - Filozófia szakon végzett a pesti bölcsészkaron, jelenleg filmproducer. Időközben született és felnőtt két szép unokám. Nagyon sok örömöm telik a családban. Hetente, kéthetente találkozunk. A lexikonok tárgyilagosságával „Dr. Nagy Andor, a neveléstudomány kandidátusa Egri Tanárképző Főiskola, tanszékvezető főiskolai tanár. sorok tudatos alkalmazásával foglalkozott. Számos hazai és nemzetközi , konferencián tartott előadást a kutatott témából. {.. jelentős publikációi száma fölött van.” (1990) Ma is aktívan- Ebben a korban az lenne a „logikus”, ha a múlttal foglalkoznék, ám én nem így gondolkodom - mondja a tanár úr. - Egész életemben dolgoztam, oktattam, írtam. Az egri főiskolán ez a mostani a 43. tanévem. Közben két esztendeig vezettem a városi tanács művelődési osztályát is 1969 és 71 között. Az elismerések közül, amelyeket kaptam, a legbüszkébb az Apáczai-díjra vagyok. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy megkaphattam az egri főiskola legmagasabb kitüntetését is, a Pro Academiae Pedagogica Agriensiit, ületve a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét 1998-ban. Azt mondhatom tehát, hogy a munkám mindvégig elismert volt, nagyon sok sikerélményben volt részem. A legtöbbet mégis a hallgatók elismerése ér. Illetve lehet-e annál nagyobb öröm, mint ami akkor ért például, amikor az állami kitüntetést átvettem a Parlamentben, és a volt hallgatóim közül legalább hatan gratuláltak. Olyanok, akik maguk is kitüntetésben részesültek. Dr. Nagy Andor büszke arra, hogy neki adatott meg, hogy megvalósítsa az egri főiskolán a pedagógia szakos, illetve az önálló népművelés szakos képzést (1975). A pedagógia szakos képzést 1993-ban kezdték újra levelező tagozaton, számos külső oktatóhellyel. Sikerült meghonosítani a médiapedagógiát is, ami azért szívügye, mert ebből a témából kandidált. Sugár András sorozatában „Dr. Nagy Andor, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola neveléstudományi tanszékének vezető főiskolai tanára, kandidátus, ízig-vérig egri ember. Itt született, a »Dobó«-ban járt gimnáziumba, s a debrecePortrérajz dr. Nagy Andorról ni egyetem diplomájával tarsolyában, 1963 óta az egri főiskolán tanít. A felesége is pedagógus, az egri Gárdonyi Géza Gimnázium igazgatónője, s a fia is annak készül, mint a budapesti egyetem V. éves bölcsésze. Dr. Nagy figyelmét debreceni profesz- szor, Jausz Béla keltette fel a tv-pedagó- gia problémái iránt. 1965-ben nála is doktorált ebből a témából. Az egri főiskolán pedig maximális lehetőséget kap folyamatos tudományos kutatásához...” (Népújság, 1981. szeptember 23.) Zárszó gyanánt- Nem tudom, elgondolkodtál-e már azon, hogy milyen érdekes hónap is a szeptember. Nekem pedig különösen az. Szeptemberben születtem, szeptember 1-jén volt 45 éve, hogy a debreceni Református Nagytemplomban házasságot kötöttem. Szeptemberben, amikor minden búcsúzik, őszbe fordul az időjárás, nekem és pedagógustársaimnak becsöngetnek. Kezdődik az új tanév. Amikor már minden a télre készül, én arra gondolok, hogy a tél után tavasz jön megint. síké Sándor Szepi: egy rocker suszter a kaptafánál Szepi az Szepi. Noha szinte az egész város ismeri, igazi nevét talán csak a hozzá legközelebb állók tudják. Napközben tíz négyzetméteren éli az életét néhány, letűnt vüágot képviselő varrógép, meg ki tudja, milyen ósdi szerszámok között, a Zéta Udvarban. Este pedig többnyire olyan helyeken lelhető fel, ahol dallamos rockzene szól. Munka közben a haját copfban viseli, de a koncerteken természetesen leengedett séróval jelenik meg. A háta mögötti rádióból egész nap régi slágerek szólnak. Beszélgetésüpket gyakran szakítják félbe a kuncsaftok, akiknek igyekszik a leglehetetlenebbnek tűnő kívánságait is teljesíteni. A kérdés azóta ott motoszkál bennem, amióta ismerem: hogyan választhat egy olyan szakmát - hivatást? - egy fiatal srác, amelynek az ember képzeletében jószerivel nemhogy jövője, de már-már jelene sincs? Hiszen napjaink fogyasztásorientált világában nem ahhoz szoktatják a halandót, hogy javíttasson, hanem ahhoz, hogy vásároljon. E szemlélet következtében váltak az autószervizek alkatrészcserélő műhelyekké, így választottak a tévészerelők másik szakmát, s az említettek nyomán - hihetnénk - ma már a cipészeknek is felkopik az álluk. Szepi azonban kitart a József Attila-i miliőt idéző műhelyében.- Kevesen vagyunk, az igaz - ismeri el, miközben sarokvasat igyekszik rögzíteni egy kitaposott női csizmára. Jómagam azt hittem, már rég nem létezik ilyen félhold formájú lemezdarab.- Hatvanban rajtam kívül talán még két-három cipész dolgozik önállóan, de ők a jóval idősebb generációt képviselik...- Az egyik mesteremtől azt tanultam: ez a szakma biztos kenyér, szalonna nélkül. Való igaz, egyszer jobb, egyszer rosszabb, de tény, hogy az ember nem az anyagiak miatt választja ezt a foglalkozást - mondja Szulágyi Ervin, alias Szepi, aki ma már igencsak ritkulófélben lévő tevékenységet űz. A 28 esztendős hatvani fiatalember cipész, avagy másképpen suszter, még akkor is, ha az utóbbi kifejezés ellen lehetőség szerint minden fórumon tiltakozik. Nos tehát, miért is lett cipész? Igazából nem derül ki. Elmondja, hogy a szülei mindig a természet szeretetére nevelték, hamar megkedvelte a fát, a követ, a bőröket, s végül e foglalatosságnál kötött ki, mert ebben - szavaival - évekre előre lehet tervezni. Kaposvárott, egy ortopédcipészetben tanulta ki a szakmát, mégpedig igazi „békebeli”, a világháborút is megjárt mesteremberektől, akik között előfordult kilencvenéves is.- Ez a foglalkozás soha nem volt felkapott, így tulajdonképpen űrt töltök be. A tömegszemlélet amúgy is távol áll tőlem - gondolkodik el, látva nem szűnő értetlenségemet. Aztán hozzáteszi: hát persze, hogy nem elégíti ki teljes mértékben mostani tevékenysége, ezért is végzi Budapesten a népi kismesterségek szakközépiskoláját, ahol bőrművességet tanul. Nem bőrművészetet, nyoma- tékosítja, hanem bőrművességet: a régi iparosok és pásztorművészek hagyományait szeretné továbbvinni. Szerinte ezt a fajta tudást a városban is lehet kamatoztatni, ha a körülmények úgy alakulnak. Addig is lábbeliket javít, mert bizony fogyasztói társadalom ide, fogyasztói társadalom oda, egyáltalán nem mindenki dobja el az elnyűtt cipőt ebben a világban...- A tehetősebbek megengedhetik maguknak a drága bőrcipőt, ám utóbbira is kell a kopásgátló réteg. A kevésbé módosabbak vannak a legtöbben: hozzák a kínai cipőjüket, amelyek szinte javíthatatlanok, s ezekből kell viselNem suszter, hanem cipész hető lábbelit varázsolni. Olcsón vásárolták, szeretnék olcsón is javíttatni, s nehezen értik meg, hogy a felhasznált anyag árában nincs különbség. A harmadik kuncsaftcsoportba azok tartoznak, akiknek mindent megér a bevált, kitaposott cipőjük, amit a FOTÓ: T. O. végsőkig szeretnének hordani. Náluk a pénz nem számít, csak a végeredmény. ’ Szepi szerint jóval több női lábbelit kell javítani, mint férficipőt, de az utóbbiakkal is inkább a hölgyek keresik fel. Úgy tűnik, a családon belüli feladatok elosztásakor ez a feladat a gyengébbik nemre testálódik. „Ugorj be a suszterhoz”, adhatják ki feleségüknek az ukázt a teremtés koronái. Szepi azonban haragszik a német eredetű kifejezésért.- Lehet, hogy beépült a köztudatba, de akkor is megvan a magyar megfelelője. Hát miért ne azt használnánk? - zsörtölődik. Amint egyre jobban elmélyülünk a szakmájában, valóságos kor- és társadalomrajz bontakozik ki az elmúlt másfél évtizedről. Eleinte még egészen más technológiával és anyagokkal - főleg jobb minőségű, és ennek megfelelően drágább bőrökkel - dolgoztak, míg mostanság inkább a műanyag alapú termékek a jellemzők.- Olyanok is - jegyzi meg nem kis éllel. Sokszor megkérdezték már tőle, nem kellene-e inkább lábbelit készítenie, semmint a régieket re- parálni, de szerinte ez utóbbi kiszámíthatóbb megélhetést jelent. Az egyik mesterétől azt tanulta: ez a szakma biztos kenyér, szalonna nélkül. Hol jobb, hol pedig rosszabb a helyzet, mint ahogy minden más területen is, ám ezt a tevékenységet nem elsősorban az anyagiak miatt űzi az ember. Akadt olyan kuncsaft, aki a műhelybe benyitva körülnézett, majd azt hitte, rossz helyen jár. Sietve kifordult az ajtón, s amikor Szepi utánament, megjegyezte: maga túl fiatal ember, nem lehet suszter. Pedig hősünk az ám, a javából! Minél régebbi cipővel van dolga, annál elégedettebb. Igazi kihívásnak tekinti, ha egy több évtizedes topán vagy egy westerne- sizma kerül a kezei közé.- Néha szinte szégyenkezve adják ide, hogy kezdjek vele valamit. Büszkeséggel tölt el, ha olyan lesz, mint az új - mondja. Mint utaltunk rá, környezete is a szakma szeretetéről árulkodik. A műhelyben négy varrógép található: három Singer és egy évszázados Gritzner típusú. Utóbbi lehet vagy nyolcvanesztendős, s az előkelő 34- es sorszámot „viseli”. További két masina még otthon van, felújításra vár. Szepi mániákusan ragaszkodik ezekhez a matuzsálemekhez, mint ahogy a régi szerszámok is elbűvölik. Figyelemmel kíséri a rokon szakmabeliek hagyatékait is, hátha sikerül egy számára felbecsülhetetlen értékű kincsre bukkannia. És itt érintőlegesen már elérkeztünk számos kedvtelése egyikéhez, a honismerethez és az ezzel összefüggő - a mások szemében talán szentimentálisnak tűnő - érdeklődési körhöz. Szepi minderre még rátesz egy lapáttal, hiszen notórius lokálpatrióta: amikor szülei - katonatisztek lévén - az ország egyik szegletéből a másikba költöztek, ő Hatvanban érezte otthon magát. Úgy véli, folytonos gyökérkeresése a folklórban lelt termékeny talajra. Meg a rockzenében, teheti hozzá a krónikás némi képzavarral. Első koncertjére tizenöt éves korában még a bátyja vitte el, s Szepi, ahogy arról elöljáróban szóltunk, azóta minden környékbeli buli elmaradhatatlan vendége. Mindenfajta muzsikát kedvel, ami rock és ami dallamos. Régebben még az is gyakorta előfordult, hogy felment a színpadra és elénekelte kedvenc számát, amit a maga korabeliek nagy lelkesedéssel fogadtak. Ám az idősebb rockerek akkortájt még vegyes érzésekkel viszonyultak az extravagáns sráchoz; soha nem felejti el, amint az egyikük felkiabált neki:- Suszter maradjon a kaptafánál! TARI OTTÓ
