Heves Megyei Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-09 / 185. szám
10. OLDAL 2002. Augusztus 9., péntek H--------------------------------------—----------------------------------------------------------------------------------GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE Augusztus helyett szeptemberre készül el a Fő tér 8. felújítása. A beruházás közben derült ki, hogy előre nem látott beavatkozások is szükségesek az épületen. A pluszmunkákra meghívásás közbeszerzési eljárást folytatott le a város, melynek nyertese a kivitelezést egyébként is végző Patina Rt. Az önkormányzat biztosította a többletköltségek finanszírozását, az épület átadásá- nak határidejét pedig szeptember 30-ra módosították. _______________________ _______fotó: suha péter H ulladék: tudomány és üzlet Gyöngyös, Kolozsvár A Szamos-parti város testnevelési főiskolája ad otthont a 77. Kárpát-medencei Hulladékgazdálkodási Konferenciának, melynek egyik társrendezője a gyöngyösi Városgondozási Részvénytársaság. Az önkormányzat, illetve a tulajdonában lévő cég már kétszer rendezte meg a mátraalji városban a nemzetközi szakmai összejövetelt, s egy tavalyi megállapodás értelmében az idei program helyszíne a romániai város lesz, házigazdája pedig az ottani köz- tisztasági vállalat, a francia tulajdonú Salprest Rt. Mint Iványi Zsolt, a VG Rt. igazgatója lapunknak elmondta: a nagy nemzetközi érdeklődésre számot tartó konferencia szakmai programját román kollégáik már összeállították, s immár a technikai lebonyolítás részleteit szervezik. Ebben komoly szerepet szánnak egy kolozsván rendezvényszervező cégnek, akik a hangosítástól a vendéglátásig, a meghívók és szóróanyagok elkészítésétől a szállásfoglalásig minden tennivalót elvégeznek. Mirceau Bunea, a Salprest Rt. igazgatója lapunknak elmondta: a két magyarországi konferenciához hasonló, magas színvonalú programot szeretnének lebonyolítani, reményeik szerint az eddigi tapasztalataikat éppúgy sikerül hasznosítani, mint magyar kollégáik tanácsait. Folyamatos egyeztetés zajlik közöttük, s a magyarországi szervezést a VG Rt. vállalta, ami komoly könnyebbség a házigazdáknak. Szakmai szempontból éppúgy a lehető legtartalmasabb kínálatra törekszenek, mint a résztvevők kényelmét illetően. A város egyik patinás szállójában helyezik el a vendégeket, s minden országból várnak kormányzati pozícióban lévő, illetve a legfelsőbb szakmai vezetéshez tartozó szakembereket is. Magyarországról a gyöngyösi küldöttség mellett több cég is részt vesz a konferencián, bemutatva tevékenységét, szolgáltatásait, kínálatát. Ettől természetesen új üzleti kapcsolatokat, megbízásokat is remélnek. Mirceau Bunea szerint ez is az egyik nem titkolt célja a tanácskozásnak: a komoly infra- stukturális beruházások előtt álló Romániában minél több, e területen dolgozó társaságot ismertté tenni. Az előadások mellett több kiállítás is színesíti majd a konferenciát, részben szintén magyar résztvevőkkel. Gyöngyösről egy autóbusznyi résztvevő érkezik majd az október 10-11-i tanácskozásra, a város ön- kormányzatának segítségével A nemzetközi tanácskozáson a házigazdák és a magyarok mellett szlovák, szlovén, horvát és szerb szakemberek vitatják meg a hulladékgazdálkodás időszerű kérdéseit, a legkorszerűbb technológiákat és az Európai Uniós szabványokat, elvárásokat. ____________________________________________________(SUHA) S züreti kavalkád a Mátraalján Ismét Gyöngy-fesztivál PATIKÁK. A hä végén a Fő téri Kígyó Gyógyszertár tart ügyeletét Augusztus 12-18. között a Mixtúra Gyógyszertárat (Szövetkezet út 8.) kereshetik fel nyitva tartási időn túl. VÉRADÁS. A Magyar Vöröskereszt gyöngyöd teületi szervezete augusztus 15-én, csütörtökön 9- től 13 óráig véradást szervez a vámosgyörki általános iskolában, ahová a helybéliek mellett várják az adácsi és a viszneki lakosokat is. Augusztus 16-án délelőtt a kamcsondi művelődési házban, 21-én 14-18 óm között pedig a nagyrédei általános iskolában várják a donorokat. FALUNAP. Augusztus 19-én, hétfőn falunapot rendeznek Mátmszentistvánban. Az érdeklődőket a Vidróczki csárda parkolójában várják. SZÜNET. A Vachott Sándor Városi Könyvtár augusztus 20-ig technikai okok miatt zárva tart. Ezen időszak alatt a Platán út 1. szám alatti fiókkönyvtár szolgáltatásait vehetik igénybe az olvasók. ZENE ÉS TÁNC. A Gyöngyösi Nyár elnevezésű programsorozat keretén belül holnap 18 órától a Zoltán Erika Táncstúdió gyöngyösi növendékeinek előadását tekinthetik meg a Fő téren A szabadtéri színpadon augusztus 15-én este hat órától a Continental Singers szórakoztatja a közönséget. DÖNTŐ. A Mátraalján rendezik meg augusztus 22-24. között a XIX. Bugát Pál Országos Középiskolai Természetismereti Vetélkedőt. A diákok elméleti és gyakorlati feladatokban fizikából kémiából, biológiából és számítástechnikából mérik össze tudásukat. KONCERT. A nagyrédei művelődési házban augusztus 11-én, vasárnap 19 órától a budapesti Fugato együttes multimédia koncertjét hallgathatják meg. A húsztagú zenekar muzsikáját digitális képekkel teszik látványossá. AVATÁS. Az új detki oktatási centrum avatásának tiszteletére augusztus 18-20. között színes programokkal várják a helybélieket. Az augusztus 19-i ünnepség díszvendége Szüi Katalin, az Országgyűlés elnöke lesz. Nagyréde Augusztus 23-25. között rendezik meg a településen a Rédei Szüret 2002. elnevezésű programsorozatot. Pénteken délelőtt tíz órától délután kettőig szőlészeti és borászati szakmai napra várják a termelőket a művelődési házba. A könyvtárban 15 órakor nyitják meg Jacsmenik József füleki festőművész kiállítását, Tamus András régi kályha- és, Zombori Árpád a XX. század technikai vívmányaiból összeállított gyűjteményét, valamit Tóth Péter szabadtéri faszobraiból készült tárlatot. Az egri Helyőrségi zenekar utcai felvonulása 17 órakor kezdődik. Ezt követően a sportpályán az öregfiúk labdarúgó rangadóját rendezik meg. A mérkőzést követően szabadtéri diszkó várja a szórakozni vágyókat. Szombaton délután egy órakor kézműves mesterségek bemutatásával kezdődik a program. Ezen a napon az öreghegyi pincesoron a helyi szőlősgazdák borkóstolásra invitálják a vendégeket. A gyerekeket ez idő alatt a budapesti Pitypang Színpad művészei szórakoztatják a Mátyás király meg az ördög című mesejátékkal. A keményebb műfaj kedvelői az általános iskola udvarán felállított szabadtéri színpadon amatőr rock zenekaroknak csápolhatnak. A hevesi fúvós- és majorett együttes látványos produkciója után bűvész- és táncbemutató következik. Nagyréde és Bélapátfalva csapata villanyfényes bajnoki labdarúgó-mérkőzésen méri össze erejét este nyolc órától a sportpályán. A napot Kovács Kati és Koncz Tibor élő koncertje valamint utcabál és diszkó zárja. Augusztus 25-én, vasárnap 9 órától szabadtéri főzőverseny, ezzel egy időben a szüreti kupáért vívott kispályás foci veszi kezdetét. Este a Defekt Duó és Kozsó lép színpadra, majd 22 órakor zenés tűzijátékkal és utcabállal ér véget a háromnapos kavalkád. _________________________________juhász Gy öngyös Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivált augusztus 18-24. között. A program augusztus 18- án, vasárnap este hat ómkor a részt vevő csoportok belvárosi nyitó felvonulásával kezdődik, a Máim Művelődési Központ-Páter Kiss Szaléz utca-Szent Bertalan utca-Fő tér-Jókai utca-Vértanú utca-Puskin Kertmozi útvonalon. A fesztivál ünnepélyes megnyitását és az ezt követő gálaműsort 20 órakor a kertmoziban rendezik meg. Az elkövetkezendő egy héten át mindennap nemzeti esteken szórakozhat a Az elmúlt hét végén falunapot rendeztek a fels&mátrai településen, ahol a szórakoztató programok mellett átadták a település díszpolgári címét. A februárban elhunyt Szabó Lajos egykori polgármester posztumusz díját három lánya vette át. Díszpolgári címmel ismerték el dr. Gombosi Katalin segítőkészségét és együttműködését, aki több mint húsz éve támogatja munkájával a helybéli háziorvosokat és a lakosságot. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Magda Sándor országgyűlési képviselő, aki emlékérmet adományozott Stuller András polgármesternek, megköszönve a településnek a választások alkalmával nyújtott bizalmat és segítséget. Az ünnepség után kicsik és nagyok egyaránt jól szórakoztak. A gyöngyösi modemtáncoközönség, az olasz, görög, török, szlovák, francia, észt, lengyel, jugoszláv, német, orosz, portugál, spanyol és a helybéli együttesek jóvoltából. Hétfőtől péntekig a Fő téren, a Szent Bertalan templom előtt és a Skála Áruház előtt délután négy órától tértáncbemutató, a Puskin Kertmoziban 20 órától folklórműsor, este tíz órától pedig az Almásy Pál Mezőgazdasági Szakközépiskolában nemzetközi táncház várja az érdeklődőket. A fesztivál augusztus 24-én, szombaton 18 órakor - a megnyitóéval megegyező útvonalon - felvonulással, majd gálaműsorral záruL sok csoportja, az egri Gárdonyi Géza Színház művészei, a helybéh és a mátrakeresztesi asszonykórus valamint a boldogi hagyományőrzők lakodalmas játéka várta az érdeklődőket. A nagy meleg ellenére voltak olyanok, akik a sportpályán futballoztak, vagy az árnyékban hűsölve szurkoltak a játékosoknak. Mindeközben a bográcsokban főtt a Fels&Mátrában jellegzetes gombával ízesített paprikás krumpü.Az idei volt az első falunap, amikor a településen gombaszépségversenyt rendeztek. Dr. Bekecs Andrea, a település jegyzője elmondta: a nagy sikerre való tekintettel szeretnének hagyományt teremteni, és még mielőtt a bográcsba kerülnének, bemutatni a legszebb vargányákat. A rendezvényt másnap hajnalig tartó utcabál zárta. J.N. Beiskolázási támogatás Gomba-szépségverseny Mátraszentimre Nálunk mos iwH VI ' nviiiai már 2.990- eFt-tól biztonság, megbízhatóság, kényelem Alapfelszereltség: ABS, ASR, MSR, Dead-lock, elektromos -ablak, -tükör,-központi zár, 2 légzsák... Gyöngyös, Atkári út 2. Telefon mmmmm FÜGGÖNYSZAKÜZLET Függönyök, sötétítők, dekorációs selymek, bútorhuzatok. Karnisok és tartozékok legnagyobb választékban. (PIACTÉR, MACKÓ BÜFÉVEL SZEMBEN) | 3200 GYÖNGYÖS, ALMÁSSY PÁL u. 1. i ^ Tel.: 06-37-300-425 06-30-229-081 ^ . R-Ni Szervizház a megye egyetlen THOMSON Márkaboltja V Gyöngyös, Csokonai u. 2. § (Jókai u. sarok) Tel.: 37/500-181 A művésznő (középen) munkásságának sokszínűsége kápráztató FOTÓ: SUHA PÉTER Ismeretlen ismerős Gyöngyös A Fő téri Tourinform Galériában néhány napja látható Bodrogi Dalma festőművész kiállítása. Mint a tárlat megnyitóján Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész kifejtette: a művésznő képeit a gyöngyösi közönség ismerni véli, ám valódi mélységében az életmű még korántsem tárult fel a művészába- rátok előtt.- A csoportos kiállításokon rendre szereplő Bodrogi Dalma művészetének csupán egy szeláe tárult a szemlélődő elé, s mostani önálló tárlata sem ad teljes képet a műtermét zsúfolásig megtöltő alkotásainak nagyszerű sokszínűségéről - fejtette ki a szakember. Ezzel együtt is érdemes felkeresni a szeptember 2-ig látogatható tárlatot, hiszen egy igen érzékeny, a világot sajátos szemüvegen át szemlélő művész alkotásait láthat- ják az érdeklődők.______________■ Gy öngyös A kiegészítő családi pótlékban részesülő, tanulói vagy hallgatói jogviszonyban álló gyerekek és fiatal felnőttek beiskolázásához egyszeri kiegészítő támogatást nyújt a helyi önkormányzat. A 4200 forintos támogatást a helyi önkormányzat a központi költségvetés terhére folyósítja A már hallgatói jogviszonyban lévő diákoknak járó összeget augusztus 10-ig állapítják meg, és szeptember 5-ig a rendszeres ellátással egyidejűleg kapják meg. A szeptemberben beiratkozó tanulóknak október 10-ig állapítják meg és november 5-ig folyósítják az egyszeri támogatást. _____________________■ S zürkehályog ellen ____ Gyöngyös___ A Bugát Pál Kórház új szemészeti műszert vásárolt, amely lehetővé teszi a szürkehályog betegségben szenvedők korszerű műtéti gyógykezelésé. Az ultrahanggal működő fakoemulzifikátor a szem belsejébe vezetve összetöri, majd elfolyósítja az átlátszatlanná vált lencsemagot, mely így kiöblíthető a lencsetokból, helyére pedig egy rugalmas anyagból készült, összehajtható műlencse tehető. A csaknem hat és félmillió forintos készülék előnye, hogy a műié kisebb seben át végezhető, amit nem kell varrattal biztosítani, így a beteg gyógyulási ideje a korábbiakhoz képest lényegesen csökken. Az új készülék segítsége révén nem kell megvárni, amíg a beteg látása meggyengül, hanem már az első, korai panaszok jelentkezése után elvégezhető a beavatkozás. ____________________________XM.