Heves Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-06 / 156. szám
10. OLDAL Kanadában tényleg zöldebb a fű? Még a nyolcvanas években jelent meg egy könyv a Gondolat—Világjárók soro zatában, melyben egy gyermekgyógyász feleség vetette papírra a családjával, \ kutatóorvos férjével együtt kint töltött idő testközeli élményeit, benyomásait és személyes tapasztalásait Kanadáról: magáról az országról, lakóiról, s természetesen a kanadai egészségügyi ellátásról, a szociális rendszerről és a társadalom működéséről. A kötet címe szerint: Kanadában zöldebb a fű... Bár tudjuk, a — nagy és távoli- szomszéd kertje mindig zöldebb. Hogy valójában mennyire is zöld az a kanadai fű, s milyen az ottani egészségügy és a betegek, sérültek helyzete, az őket gondozó legendás hírű ellátórendszer, arról hamarosan kézzelfogható bizonyosságot szerezhet egy Egerben most végzett ifjú szakember is. Tóth Zsuzsanna a napokban ünnepélyes eskütételen társaival együtt vehette át kitűnő minősítésű oklevelét, amely azt igazolja, hogy felsőfokú ápolási szakképesítése birtokában e hivatás felelős gyakorlója lehet. Azzal a nem csupán a napi hírekből tudható ténnyel, hogy a hazai egészségügy müyen égető szakember-, nővérhiánnyal küzd, az újságot nem olvasók is találkozhatnak. Saját, illetve hozzátartozóik bőrén érezvén a valóságot. Itthon is elkel tehát a segítség. Ugyanakkor az is tudható, a magyar orvosokat, nővéreket, ápolókat másutt is szívesen, tárt karokkal látják és nagyra értékelik. Elismertek és keresettek külföldön. A kialakult helyzet okait, anyagi vonatkozásait és gazdasági hátterét most inkább ne firtassuk. De hogy kerül egy frissen végzett ápoló a tengeren, pontosabban az óceánon túlra, egy másik kontinensre, épp a messzi Kanadába. Nagyon egyszerűen. Pontosabban, semmi sem oly egyszerű, mint amilyennek első pillantásra látszik. — Szilvásváradról nem Egerbe, hanem a miskolci Fráter György Gimnázumba vezetett az utam, ahol francia és latin nyelvet tanultam, ekkor már határozottan érdekelt az egészségügy, és úgy érteztem, ezen a pályán képzelem el az életemet — idézi vissza a nem túl távoli múltat Tóth Zsuzsanna, aki cáfolja, hogy a szülői körből, a családból érkezett volna ilyen irányú indíttatás. - Egyik hozzátartozóm sem dolgozott az egészségügyben, lehet, hogy akkor épp lebeszéltek volna a tervemről — teszi hozzá. Ám majd, mint látni fogjuk, egy lánytestvémek azért mégiscsak volt némi befolyása a történtekre. Zsuzsanna az érettségi után francia nyelvtudását hasznosítandó és tökéletesítendő, s az egészségügyi pálya vonzalmainak is engedve, nagy lépésre szánta el magát. A fiatal magyar lány a francia gyökerű Bárka közösség szülőföldjén, a közösség keretei közt kezdett el sérült felnőttekkel foglalkozni, egy Párizs melletti kisvárosban. Egy más vüágba csöppent. Az utazásból három év munka és kinttartózkodás lett, élményekkel, alaposan megpatkolt nyelvtudással, elmélyült szakismeretekkel és már a tudatos választás megerősített bizonyosságával. A miskolci és a franciaországi „kitérő” után ismét csak Eger következett. Zsuzsanna elhatározta, hogy a kint töltött gyakorlat után formába öntött és intézményesített tudásra is szüksége van, így aztán az ifjabb lánytestvér tapasztalatait is szem előtt tartva, húgának ; alma materébe, az egri Kossuth Zsuzsa Egész- ■** ségügyi Szakközépisola Igj hároméves nappali ápoló képzésére iratkozott be. Mint mondja, nem bánta meg, jó iskola volt. S most, frissen végzett nővérként nagy út előtt áll. A Bárka közösség kanadai szervezeténél várják, fran cia Kanada tartományába, Québec- be. Akár több évre is, de ez ma még a jövő. A jelen pedig a hivatalos papírok, igazolások és nyomtatványok utáni rohanás, a hamarost esedékes nyári indulás előkészítése. Az elesettek mellett szeretnék maradni - mondja. S várhatóan az új környezetben sem teljesen ismeretlenként, hiszen egy Franciaországból és a közös munkából ismerős kolléganőjével együtt fognak dolgozni kint. A feladat már ismert lesz: sérült, fogyatékos felnőttek gondozása, ápolása. Ami önzetlen gondoskodást és elhivatottságot kíván. Mikor a kudarctűrő képességét firtatom, hiszen itt akár minden megtett döntésnek súlya és azonnali következménye van, s ezzel együtt jár a nem várt, kedveződen fordulat lehetősége és kockázata is, elmosolyodik. Az itthoni körülmények jól fölkészítették, megtanulta a kudarc elviselését is, látva a soks z o r elégtelen feltételeket - veszem ki tapintatos, ám a hazai egészségügy lepusztultságát azért jól érzékeltető válaszából. S hogy egyáltalán mi is a Bárka, hullámokon táncoló lélekvesztő vagy biztonságos menedék? Az alapító szándéka szerint ez utóbbi. A Bárka Közösség (L1 Arche) -1964- ben született a franciaországi Trosly-Breuü-ben. Alapítója Jean Vanier, aki két felnőtt értelmi fogyatékos férfit (Raphaelt és Philippet) fogadott be egy állami intézetből, s megosztotta velük életét. Hármójuk szövetsége lett a Bárka közösség alapja. A Bárka: a megmenekülés, a fennmaradás, a gondoskodás jelképe. Alapvető tevékenysége értelmi fogyatékosok befogadása, gondozása. Létével hirdeti, hogy a súlyosan sérült ember élete is érték, amely csak a szeretetben tud gyökeret ereszteni, kiteljesedni, láthatóvá válni. A Bárka célja életközösséget vállalni elsősorban családi háttérrel nem rendelkező, önálló életvitelre nem képes értelmi fogyatékos, illetve halmozottan sérült személyekkel. A Hit és Fény Közösség (Faith and Light) - a Bárka egyik ága. 1971-ben alapította Marie-Hélene Matthieu és Jean Vanier, akik Hit és Fény elnevezésű zarándoklatokat szerveztek szellemi és testi fogyatékos gyermekeket nevelő családok részére. Céljuk, hogy megmutassák a társadalomnak: az értelmileg sérült emberek is barátokra találhatnak, és szüleik is kiléphetnek elszigeteltségükből. A Hit és Fény húsz esztendő alatt nemzetközi mozgalommá vált. Ma a francia központú Nemzetközi Bárka Közösségek Szövetségének (International Federation of 2002. Július 6., szombat L' Arche Communities), melynek jelképe a (Noé) bárkája, a világ öt földrészének mintegy 30 országában több mint 120 helyi közösség a tagja. Az első kanadai Bárka közösséget 1969-ben alapította Torontóban egy anglikán pár. A nemzeti szervezethez pedig mára már 26 helyi Bárka közösség csatlakozott szerte Kanadában. Mindez nem valami divatos, új vallást takar. Nem kötelezik tagjaikat semmire, azok önként csatlakoznak hozzájuk, meri jónak tartják azt, amit tőlük látnak. Vannak olyan közösségek és mozgalmak, amelyek arra kaptak hivatást, hogy a társadalom valamely konkrét ínségén segítsenek, hogy betegeket gondozzanak, összefogjanak és emberhez méltó életre vezessenek testi fogyatékosokat, tanúságot tegyenek szellemi sérültek emberi értékeiről, és segítséget nyújtsanak nekik és családjuknak. Ezeket gondozzák a Hit és Fény, valamint a Bárka lelkiség tagjai. Nem az a fontos, hogy milyen vallású valaki, hanem hogy elfogadja és vallja a közös értékeket — hangsúlyozza a nővér. Magyarországon sem ismeretlen a Bárka közösség. A fogyatékosok és családtagjaik számára itt sem könnyű az élet. Ezért fontos, hogy már itthon is megtalálhatják a nekik legkedvezőbb lehetőségeket, akár a Dunaharasztiban működő Bárka közösségben, melyben elfogadják gondjaikat, ahol számítanak rájuk, s ahol a sérült ember is jól érzi magát. Mit hoz a jövő Kanadában vagy Kanada után? Az ápolói oklevél inkább a tanulás kezdetét, semmint befejezését jelenti az okos és csinos ifjú hölgynek. S a folytatás: - Mindenképpen szeretnék még az egészségügyi pályán tovább tanulni, főiskolán vagy egyetemen, esetleg orvosin diplomázni— mondja Tóth Zsuzsanna. Kétségünk sem lehet felőle - az Ópe- rencián innen vagy túl —, lesz hozzá elég kitartása. KOVÁCS JÁNOS „Arcátlanul hazudnak minden oldalon... » Fél éven át - 2001 szeptemberétől ez év márciusáig - Janikovszky Éva, Szabó Iván, Petschnig Mária Zita, Veér András, Havas Henrik, Hadas Krisztina, dr. Csókái András, Ráday Mihály, Bródy János, Doszpot Péter voltak a vendégei a Pannon GSM támogatta Élvonalban című előadás-sorozatnak. Az egri Művészetek Házában zajló esteken elhangzottakból közlünk itt néhány fajsúlyos gondolatot - reményeink szerint nem minden tanulság nélkül.- A problémákat egy pszichiáter sem tudja másként kezelni, mint mások. A problémák kezelésének első szempontja, hogy az embernek vállalnia kell önmagát. Ha emellé kellő kreativitással kiépít egy olyan csatornát, ahol levezetheti a saját feszültségeit, ha vannak ilyen levezető csatornák, akkor az ember kiegyensúlyozott tud lenni. Fontosnak tartom továbbá azt is, hogy soha ne veszítsük szem elől: az ember bármilyen életkorban meg tud tanulni valamit. Akár nyugdíjaskorban is. A politikától pedig azért nem fordulhatunk el, mert sorsunkat úgy tudjuk alakítani, ha részt veszünk benne. Más lesz majd a helyzet 10-15 év múlva. Reményeim szerint akkor már nem kell politizálni, mert addigra be- járatódik a demokrácia. Ebben a rendszerben, ami ma van, még mindenki a Kádárkorszak emlőin nevelkedett. A különbség a mai 60-70 évesek és a 30-asok között abban van, hogy az előbbi korosztály pontosan tudta, hogy hülyeség, ami velük történik. A harmincasok a diktatórikus hagyományokat örökölték meg teljesen tudattalanul. Másfél évtized múlva viszont már a nem ebben szocializálódott generáció lesz porondon. Szabó Iván:- Nem vagyok biztos benne, hogy a politika szón mindnyájan ugyanazt értjük. A probléma ebből adódik. En egy korábbi évjárat vagyok, mint a mai vezető réteg általában, és a következő generáció az életnek minden területén ott van. De az én iskolám, mentalitásom talán kifejeződik a fogalmak korábbi értelmezésében. A polcomon ott van az Új Idők lexikonsorozata. Felütöm a „politika” szónál. A lexikon azt mondja, hogy az államtudományok része, a görög polisz szóból jön. Az államtudományok azon része a politika, amely a közügyek intézését, a későbbiekben a közjó biztosítását hivatott szolgálni. Én a politikának ebben a fogalomkörében éltem és élek ma is. Ám ha előveszem az 1993-as Larousse-t, akkor azt a meghatározást látom, hogy a politikai hatalom megszerzésének és megtartásának a tudománya a politika. No, ezzel én nem tudok mit kezdeni. Igaz, a politika fogalma változott meg, én helyben maradtam. A hatalompolitikával nincs dolgom. A közügyek intézésével, a közjó szolgálatával igen. Én politikus maradtam, csak arra jöttem rá, hogy a közügyeket, a közjót nem biztos, hogy a Parlamentben lehet képviselni. lag módosították az államháztartási törvényt. Egyébként a kétéves költségvetés Orbán Viktor egyik zseniális húzása volt. Azt mondta, hogy így akkor kiszámítható lesz minden. Ebben teljesen igaza volt, ugyanis számára lett minden kiszámítható, senki más számára. Az, hogy így megúszhatja a választások előtti parlamenti vitát 2001 őszén arról, hogy itt milyen gazdaságpolitika folyik, hogy milyen elosztási politika, hogy mi vár itt ránk? Erről így nem kell beszélni, a tematizációt ő szabhatja meg, a Parlament ki van ebből zárva. Hogy mit lehet tenni? A Parlament például egy ellensúly, a mindenkori kormánynak egy ellenőrző szerve. Számomra ott kezdődnek a gondok, hogy a miniszterelnök kijelentette: a kormány szempontjából már nincs szükség 2002- ben Parlamentre. Ő jogot végzett, úgy gondoltam, hogy talán egy posztgraduális képzésre be kéne íratni Kukorelly tanár úrhoz, vagy más alkotmányjogászhoz: tudja már, hogy mégiscsak hol a kormány helye a parlamenti demokráciában! Mert én valahogyan másként emlékszem dolgokra. Milyen az a rendszer, amikor a kormány ellenőrzi a Parlamentet, az az előző rendszer volt, nemi Amikor már a Parlament nem számít, a sajtó nem számít, amikor az ellensúlyok ki vannak iktatva. Petschnig Mária Zita:- Az Orbán- kormány utólag legalábbis megpróbálja eljátszani a jogállamiságot. A törvényt utólag módosítani. A kétéves költségvetést is úgy fogadták el, hogy utóHavas Henrik:- Egyetlen kormány sem szereti a sajtót, mert annak az a dolga normális körülmények közt, hogy az állampolgárok megbízásából ellenőrizze a hatalmat. Az állampolgárnak ma négyévente van lehetősége arra, hogy a közvetlen demokrácia egyetlen eszközével, a szavazással éljen. (Van még egy ilyen eszköz, a népszavazás, de azt általában sehol nem kedvelik, meg elég bonyolultak is a szabályai.) A két választás között a hatalommal - amely mindennel rendelkezik, pénzzel, karhatalommal, befolyással - szemben egyetlen olyan szervezet van a demokráciában, amely a hatalmat ellenőrizni tudja, s ez a sajtó. Ha van presztízse, ha van hozzá pénze, ha van olyan tulajdonos, aki szembe mer szállni a politikával, ha vannak becsületes újságírók, akik nem adják el magukat pénzért, vagy nem hagyják magukat megfélemlíteni. Ebben az esetben a sajtónak az a dolga, hogy a hatalmat ellenőrizze. 1973-ban Nixonnak, a világ legnagyobb hatalmú emberének azért kellett távoznia, mert hazudott. Magyarországon mindenki hazudik. Nincs olyan politikus, aki ne hazudna. Itt sikk hazudni. De olyan arcátlanul hazudnak minden oldalon, ami arcpirító. Ráday Mihály:- A mai j ogviszo- nyokkal nekem is vannak gondjaim. Azt gondolom, az maga őrület, hogy van, amiről egy héten belül ítélet születik, más meg 4 évig elő sem kerül. Hihetetlenül zavar az, hogy egyszer csak azt mondják - ne menjünk bele nevekbe, ne mondjuk, hogy Várhegyi Attila -, hogy valami disznóság van, megvádolják, és négy évig nem történik semmi. Én ezt nem tartom elképzelhetőnek. Miközben más esetleg három hét alatt megkapja az elsőfokú végzést. Azt nem értem: hogy lehet ilyen módon bíráskodni, vinni a jogi viszonyokat, a jogot, hogy az egyiket elzavarják, azt mondják, menjen haza, és még vádat se emelnek, hogy az ügyészség leszól, hogy X. Y.-nak alacsonyabb fokozatra tegyék át a vádat. Hát, ilyet még nem hallottam. Egy olyanfajta jogi helyzet van, ami engem is nagyon sokszor el- bizonytalanít. Es bizony nem tudom, hogy ha valami miatt jogorvoslatért kellene rohangásznom, akkor kapnék-e. Bródy János:- Az angol demokrácia - kialakulása és annak működése óta - az egész világon a legeredményesebb társadalmi rendszerré a parlamenti demokratikus berendezkedést tette. A parlament egy francia szóból eredő angol intézmény, és azt jelenti, hogy van egy hely, ahol megbeszélik az emberek a közös dolgaikat. Az emberek választott képviselői megbízás útján megbeszélik, hogy mit kell tenni. Ez a parlamenti demokrácia az, aminél jobb társadalmi szerkezetet eddig még nem mutatott fel az emberi civilizáció. És azt gondolom, hogy erre vágytunk. Ha valaki engem megkérdez a nyolcvanas évek végén, hogy mit várok a jövőtől, lehet, hogy sok butaságot mondtam volna, de azt biztos nem feltételeztem volna, hogy egy megszerzett szabadságban majd egymás torkának fognak esni az emberek, és a politikai nézetkülönbségeik miatt újra családok szakadnak széjjel, munkahelyeken fordulnak egymással szembe az emberek. Hogy nem beszélnek egymással, félrefordulnak, hogyha egy számukra nem rokonszenves politikai szemléletű ismerősükkel találkoznak. Teljesen elképzelhetetlen volt számomra az is, hogy én a régi zenésztársaimmal olyan komoly és kemény vitákba keveredjem, hogy adott helyzetben még a közös munkát is lehetetlennek lássam. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: SIKE SÁNDOR
