Heves Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-06 / 156. szám

4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2002. Július 6., szombat Tisztább levegőt és talajt A város illetékesei elfogadták a kistérségi környezetvédelmi prog­ramot, amely már az uniós szabályozások szellemében készült. Ezzel a település nagyobb eredménnyel indulhat különböző szak- területi pályázatokon, illetve az elvárásokhoz igazodó önkormány­zati rendeletekkel a jövőbeni követelményeknek is eleget tesz. Heves A város alpolgármestere, Budai Sándor elmondta: a rendeleteket még csiszolni kell, miután még most is több észrevétel érkezik a hivatalhoz. Számosán arra pa­naszkodnak, hogy a lakóövezet­ben árutermelés zajlik. Elsősor­ban a sertéstenyésztők okoznak kellemetlenséget, mert a sűrűn beépült városrészekben a szag és a trágya irritálja a szomszédo­kat. Ugyanakkor gondot jelent az is, hogy a jászsági szemétle­rakó elkészültével a városi hulla­déktelepet bezárták. Eddig a la­kosság két köbmétert ingyen he­lyezhetett el a telepen, ám en­nek most megszűnt a lehetősé­ge. így félő, hogy ismét megsza­porodnak az illegális lerakatok a település határában. Legalább egy szemétgyűjtő udvart indo­kolt lenne fenntartani, ám ennek a kialakítása is 100 milliós nagy­ságrendű, s a régi telep rekulti­vációjáról sem szabad megfeled­kezni. A helyi környezetvédelem másik sarkalatos kérdése a fo­lyékony hulladék elhelyezése és kezelése. Hiába vezették be az utcákba a szennyvízcsatornát, ha sokan nem kötnek rá. Ilyen esetekben máshol környezetter­helési díjat szabnak ki. Rendez­ni kellene a csatornadíjakat is, mert a családi házakban elhasz­nált vízmennyiség nagy része a kertekbe kerül, ám a helybeliek­nek csaknem ugyanannyi csa­tornadíjat kell fizetniük, mintha a víz visszakerülne a zárt rend­szerbe. Az alpolgármester hangsú­lyozta: a legnagyobb kincs a tiszta környezet, éppen ezért alapos odafigyelésre lenne szükség, hogy a szennyező té­nyezőktől megvédjék azt az utó­kornak. {-ROM!) Ablak nyílt a világra Kultúrával az esélyegyenlőségért Horváth László nem indul Heves megye A mozdulat művészete. Egy kép az egri Gyermek- és Fogyatékosok Otthona csoport­jának előadásából fotó, pilisy elemér Székesfehérvár Ezerháromszáznál több résztve­vővel zajlott keddtől péntekig az értelmileg korlátozott iskolások és felnőttek XV. Országos Kultu­rális Fesztiválja, amely az Ablak a világra címet viselte. A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egye­sület - amelynek elnöki tisztjét az andomaktályai megyei intézet igazgatója, Herzog Tamás tölti be - arra vállalkozott, hogy négy na­pon át nyolc művészeti ágban (ének, zeneszámok, vers, próza, tánc, színpadi és bábjáték) fellé­pési lehetőséget biztosítson a hatvannyolc, értelmi fogyatéko­sokat gondozó és oktató intéz­ményből érkezett résztvevőknek. A fesztivál rendezőinek az volt a célja, hogy a különféle művészeti ágakon ke­resztül bemutassa a nyilvánosságnak az értelmi­leg akadályozott emberek értékeit, s ily módon segítse integrálódásukat és az esély- egyenlőség megteremtését. A produkcióknak a Vö- rösmarty Színház ad otthont, de naponta két-két órás műsor keretében a Városház téren a helybeli lakosság is részese lehetett a bemutatóknak. A se­regszemlén Heves megyét az andomaktályai, a bélapátfalvi és egri Fogyatékosok Otthona lakói képviselték, s fellépett az Egri Speciális Művészeti Műhely néptáncköre is. A találkozó keretében az érdeklődők nemzetkö­zi ipar- és képzőművészeti kiállítást is megtekint­hettek, ahol hazai, illetve holland, ír és skót intéz- ményekben gondozottak alkotásait állították ki. ■ Ma délelőtt Egerben tartja rendkívüli tisztújító ülését a Fidesz-Magyar Polgári Párt me­gyei vezetése. Mint ismeretes, erre azért kell sort keríteni, mert az elnökség - Horváth Lászlóval az élen - a párt gyen­ge országgyűlési választási sze­replése miatt, s az önkormány­zati választásokra történő fel­készülés elősegítése érdekében a közelmúltban lemondott. Bár Horváth László akkor még nem zárta ki annak a lehe­tőségét, hogy ismét megméret­teti magát, tegnap megerősítet­te lapunk információját, misze­rint nem indul újra a megyei el­nöki tisztért. A Hírlap ugyanak­kor úgy tudja, hogy dr. Mánya Kristóf, Gyöngyös korábbi par­lamenti képviselője, valamint a hevesi illetőségű Csáki Zsig- mond ringbe száll az elnöki posztért. ___________________■ M unkáspárt: őszre készülnek Eger Kérdések a Neten Heves megye Március óta a megújult arculatú honlapunkon - a www.hevesm- egyeihirlap.hu címen - is tájéko­zódhatnak olvasóink, illetve ol­vashatják a lapunkban megjelent cikkeket. Az oldalon - a Szavazás cím alatt - időszerű kérdésekben véleményt is nyilváníthatnak. A leadott voksok összesített ered­ményét rendszeresen köz- zétesszük. Legutóbbi kérdésünk így szólt: „Mi lehet az oka a megye- székhely jelenlegi tömegközleke­dési „zavarainak”?”. A lehetséges válaszokra az alábbi arányban adták le szavaza­taikat: Miféle zavar? Minden rend­ben van - 9 százalék; a különféle munkálatokért felelős illetékesek nem egyeztettek — 18 százalék; Eger belvárosi részeit rég kinőtte a forgalom - 53 százalék; A felújítá­sokat a szezonkezdetig el kell vé­gezni, ami kellemetlenségekkel is jár - 20 százalék. A site-on kint lévő új kérdés: „Hogyan értékeli, hogy az egri ter­málfürdőben egyszerre van új él­ménymedence és felújítás miatti felfordulás?”: A változásoknak ára van, ez most egy kis kellemet­lenség: Amíg korlátozottan hasz­nálható a strand, a belépési díja­kat csökkenteni kellene; Olyan módon zavaró az építés, hogy nem is érdemes kimenni; Aki a strandot választja, nem kukacos- kodik. Egyébként minden a leg- nagyobb rendben”. ___________■ „ Hütötték” a ? Számos magyarázat kínálkozik arra, hogy milyen módon kerülhetett az egri Aral-kútnál lévő helyi járatú autóbusz-megállóba egy 200 lite­res hűtőszekrény. Igaz, már meglehetősen viseltes állapotban árvál­kodott ott a nyári kánikulában egyébként valóban időszerűnek tet­sző, ám már értéktelen szerkezet, leszakadt ajtaját például átkötve rögzítették a szekrényhez. Igen ám, de ki vagy kik? Feltehetően jókedvükben lévő polgár­társaink, akik gondolták - s részemről ez a magyarázat -, hogy vidámságra derítik az utazóközönséget. Még egy üres üdítős­doboz is ott pihent a szekrény alján, keltve azt a látszatot, hogy minden a legnagyobb rendben. A várakozók csak kerülgették, vegyes érzésekkel nézegették a frizsi­dert, aminek tetején fekete festékkel jelezték alkalmi birtokosai: lop­tuk. Az biztos, hogy sokra nem jutottak vele, s nagyon valószínű, a tettesek aligha viszik majd oda, ahol az ilyen kiszolgált háztartási gépnek méltó helye van. Lesz-e gazdája a semmire valónak? Mert már hűteni vele...! f. b. Bikavér-ünnep hatodszor Eger A közönség igényeihez igazodva az idén már háromnapos lesz az Egri Bikavér-ünnep. A július 12. és 14. közötti rendezvény­re több mint 30 ezer vendéget vár dr. Dula Bence. kedvesebbet, amihez ételajánla­tot is kap. Az egri hegybíró szerint a rész­vételt a borászok és az éttermek is rangként kezelik, noha annak gazdasági vonzata nincs. E bor­gasztronómiai gála azonban nemcsak országnak-világnak szól, hanem a helybelieknek is. Tavaly mintegy 25 ezren keresték fel a rendezvényt, az idén több mint 30 ezer látogatóra számíta­nak a szervezők, s a program is háromnaposra bővült: péntektől vasárnapig tart. Az Egy Egri Bika­vér - egy egri étel bemutatóra a ta­valyi 24 helyett most 28 borász nedűjét kóstolhatják az érdeklő­dők 24 étterem 28 borhoz illő ételremekével együtt. Dula Bence szerint külföldi és hazai prominens személyek is jelezték részvéted szándékukat, A fokozódó érdeklődés érthető is, miután a megyeszékhely egyik legnívósabb eseményévé nőtte ki magát az Egri Bikavér ünnepe Szent Donát napján elnevezésű rendezvénysorozat, amelyet im­már a hatodik alkalommal tarta­nak meg.- Ez olyan seregszemle, ahol az egri bikavérek a hozzájuk illő ételremekek társaságában a nagyközönség számára is meg­mutathatják a legszebb arcukat - mondta dr. Dula Bence. - Az ő ér­tékítéletüket várjuk, mert egy bor­verseny hozhat ugyan szakmai si- ken, de a fogyasztó szeretete sem­mivel sem pótolható. A borbará­tok is itt láthatják egymás mellett a legszebb bikavéreket, s minden­ki kiválaszthatja a számára leg­de nagy az érdeklődés a nemzet­közi gasztronómiai szövetségek részéről is. Újdonság az is, hogy vasárnap 15 órától könyörgést tartanak Szent Donát szobránál a Donát-dűlőben. A borgasztro­nómiai bemutatót kísérő rendez­vények között lesz igényes, ere­deti magyar népzene a Haddel- hadd és a Gajdos együttes, a Csendes Banda és Dzsupin Pál jóvoltából, valamint az Egri Bi­kavérhez illő jazz is, amelyet a Jazz Steps és a Hot Jazz Band szolgáltat. Nem marad el a bo­rospalack- és címke-szépségver­seny sem, aminek a noszvaji Mágnás Borok Háza ad otthont pénteken 11 órakor. Természete­sen megemlékeznek az elmúlt év legjobb szőlészéről, borászá­ról, borgasztronómusáról, s az idei borvidéki verseny győztese­iről is: a díjakat az ünnepélyes megnyitón, pénteken 16 órakor adják át a Dobó téren. ________________________________________(KÜHNE) A szex nem jár mindig pénzzel Egy lakás vécéjéből kért rendőri segítséget A Munkáspárt városi koordi­nációs bizottsága folytatja a felkészülést az őszi helyható­sági választásokra - tudtuk meg Pápista Józseftől, a párt városi szervezetének ügyveze­tőjétől. A napokban megtar­tott koordinációs bizottsági ülésen a párt városi választási programjáról, a jelöltekkel kapcsolatos kérdésekről és az ütemtervről döntöttek. Azt egyelőre még nem hozták nyilvánosságra, hogy állíta­nak-e önálló polgármester­jelöltet a megyeszékhelyen. Mint ismert, korábban dr. Vasas Joachim önkormányzati képviselő szállt ringbe a posz­tért. ■ Főkapitányi fogadónap Heves megye Július 8-án, hétfőn 13 és 16 óra között dr. Tuza László r. dan­dártábornok, megyei főkapi­tány fogadónapot tart a Heves Megyei Rendőr-főkapitánysá­gon. Ugyanebben az időben az állampolgárok helyben felke­reshetik javaslataikkal, beje­lentéseikkel és panaszaikkal az Egri, a Gyöngyösi, a Hatvani, a Hevesi és a Füzesabonyi Rend­őrkapitányság vezetőit is. A megyei rendőr-főkapitány­ság irányítója, illetve az érintett kapitányságvezetők általában negyedévente tartanak fogadó­napot, természetesen - indo­kolt esetben - a lakosság szá­mára a soron kívüli meghallga­tásra ezek után is lehetőséget biztosítanak. ■ Hálaadó ünnep Eger Az Egervölgyi Egyházmegye fenn­állásának ötvenedik évfordulója alkalmából hálaadó ünnepet tar­tanak vasárnap 17 órától a refor­mátus templomban és a Kálvin Házban. Az elnökség és az egy­házközség presbitériuma által szervezett esemény keretében az istentiszteleten dr. Bölcskei Gusz­táv püspök, a zsinat lelkészi elnö­ke hirdet igét, majd ünnepi egy­házmegyei közgyűlés kezdődik. Peterdi Béla gondnoki megnyitó­ja, Szécsényi György esperesi visz- szaemlékezése, Denke György előadása és dr. Kádár Zsolt vallás­tétele után a résztvevők emlékfát ültetnek a templom előtti téren. A megemlékezés a Kálvin Ház­ban Kálvin, Méliusz és Károli szobrának megkoszorúzásával folytatódik. Itt mutatják be az egy­házmegye történetéről készülő könyvet és az új címert is. __■ G yakorlat hegyi vadászokkal A 24. Bornemissza Gergely Fel­derítő Zászlóalj állománya va­sárnap kezdi meg jövő péntekig tartó gyakorlatát. A kiképzési feladatba bekapcsolódik har­minc Franciaországból érkező katona is. Eger Több célja is van annak a mozgó­sításnak, amelyre vasárnap kerül sor a Dobó István Laktanyában. A felderítő zászlóalj parancsnoka, Vízi Sándor erről a következőket mondta:- Nem azért kerül sor a katoná­kat, a fegyverzetet, a technikát egyformán erőpróba elé állító fel­adatra, mert azt szükséghelyzet indokolná. A kiképzés színvonalát méri fel a tömeggyakorlás, amely egyben záró szakharcászati, vala­mint kötelező lőgyakorlatot is ma­gában foglal. A bejelentett, mintegy három­száz katonát érintő mozgás terepe Egerre és környékére terjed ki, a lőteljesítmények ellenőrzésének a felújított, átépített baktai bázis ad otthont. A harcosok sem riadóra ébrednek, hanem gondos felkészü­lés után vágnak neki a megterve­zett napi kötelességteljesítésnek. A parancsnok érdekességként említette, hogy az alakulat korábbi francia kapcsolatát ápolva, gall egyenruhások is feltűnnek a pénte­ken záruló harcászkodásban. Ezúttal - Lamy Damien százados vezetésé­vel - harminc hegyi vadászt várnak Barcebnette helyőrség képviséeté- ben. A találkozás és együttműködés a baráti kapcsolattartás szorosabbra fűzésének fontos állomása lesz. A következő egy hétben a köz­úton közlekedők katonai járművek oszlopmenetére számíthatnak, a csapatmozgások során a zászlóalj minden százada megmozdul, ib. s.i i ..........................................................................->....ma « .... t A jövő péntekig tartó gyakorlaton nemcsak a terepen észlelhető majd csapatmozgás (Folytatás az 1. oldalról) Kezdetben ment a bolt, a fiatal hölgy eleinte meg is kapta a pénzt, aztán mind kevesebbet és kevesebbet. Ezért úgy döntött, felhagy a legősibb mesterséggel. Kérte a pénzét a fiatalemberektől, akik ehelyett bántalmazták, és ­úgymond - nem járultak hozzá távozásához. Elvették telefonját is, amikor pedig nem tartózkod­tak a lakásban, megbízták a ha­sonló munkát végző N. M.-et és Á. Gy.-nét, hogy vigyázzanak rá. Figyelmük kihagyását használta ki a sértett, aki megszerzett egy mobilt, és hívta a rendőrséget. Benedek Barnabás kitért arra, hogy a két férfi ellen kerítés és sze­mélyi szabadság megsértésének, a két nő ellen pedig személyi sza­badság megsértésének alapos gya­núja miatt folytatnak eljárást. A két fiatalembert időközben a Bé­késcsabai Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. wy. l.

Next

/
Thumbnails
Contents