Heves Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-05 / 155. szám
12. OLDAL 2002. JÚUUS 5., PÉNTEK I SPORT HIRDETÉS A fődíj dr. Székely Ferencé Mint arról már keddi számunkban hírt adtunk, az Európai Sport és Egészség Konföderáció (Confederation Européenne Sport Santé - CESS) 2002. évi fődiját dr. Székely Ferencnek ítélték, aki az Egri Sportmúzeum létrehozataláért, megvalósításáért és folyamatos fejlesztéséért, igazgatásáért kapta az elismerést. Sportdiplomácia Az Európai Sport és Egészség Konföderáció 1991-ben alakult. Magyarországról a Nemzeti Sport- szövetség, személy szerint Hárshegyi János a tagja, aki a szervezet évente megrendezésre kerülő Nyári Fórumának igazgatója. A konföderáció minden évben nemzetközi pályázatot ír ki, két kategóriában. Az egyikben azon pályázatok vesznek részt, amelyek egy új sportág bevezetését, egy korábban nem ismert versenyrendszer alkalmazását valósítják meg, illetve mutatják be. A másik kategória a sporttudományos munkáknak ad megjelenítési lehetőséget. A sportesemények között korábban egy kaposvári újonnan bevezetett formációt már díjazott a nemzetközi zsűri, amelynek egy német professzor a vezetője. Idén a bírálóbizottság kategóriák felett álló fődíjat adott ki, ezt kapta dr. Székely Ferenc. Az Egri Sportmúzeum igazgatója által nagy igényességgel ösz- szeállított, angol nyelvű pályázat a csatolt mellékleteivel - fényképes dokumentáció, videokazetta, a várost és a megyét bemutató anyagok - nagy sikert aratott, mert ezúttal nem kategóriánként, hanem „mindenek felett álló fődíjként” adta ki elismerését a CESS. Az elismerésnek különleges jelentőséget ad, hogy a CESS ősszel magazin formájában megjelenteti a pályázatot, és a tagjain (28 ország 54 szervezete) kívül további nemzetközi sportszervezetek részére is elküldi. Ez pedig kitűnő alkalom arra, hogy ezt a jelentős magyar- országi sporttudományos műhelyt még többen megismerjék, halljanak róla.- Úgy gondolom, hogy a „megálmodó-megvalósítón” túlmenően köszönet illeti mindazokat - városi, megyei önkormányzat, Magyar Olimpiai Akadémia stb. -, akik segítették az objektum létrejöttét, s azóta is fennmaradását. Ez a nemzetközi siker pedig tovább emeli a Sportmúzeum rangját, a magyar sporttudomány elismertségét, a helyszín - Eger és Heves megye - megismerését - mondta lapunknak Hárshegyi János. _________________________(BC®1 D r. Székely Ferenc: - Sok új elképzelésünk van, ha lesz módunk a megvalósításra. A múzeum fennállásának 10. évfordulójára új könyvvel és CCh/el készülünk. Továbbá remélem, hogy ez az igen jelentős díj - amit országosan is nagyra értékelnek-meggyőzi a megye és a város vezetését, hogy Európa igazoltan egyedüli sportmúzeuma bizonyított, és méltó a fejlesztésre. Nem pénzt kérünk, csak lehetőséget, amitől eddig el voltunk zárva. Változások az igazolási szabályzatban A megyei I. osztályú bajnokság 2002/2003-as bajnoki évének első fordulóját augusztus 10-11-én rendezik fotó: pilist elemér A Magyar Labdarúgó Szövetség nemrég jóváhagyott néhány igazolási és átigazolási szabályt, melyek már érvényben is vannak. A legfontosabb tudnivalók a következők. Labdarúgás Sportszerződések- Amatőr labdarúgó sportszerződését a keltezéstől számított öt napon belül három eredeti példányban kell a megyei labdarúgószövetség részére leadni.- A lejárat előtti szerződés megszüntetését öt napon belül az illetékes szövetség felé írásban jelenteni kell.- A sportszerződés legalább egy, legfeljebb öt évre, 18 év alatt egy, illetve három évre köthető (18 éven aluliaknál szülői hozzájárulás szükséges.).- A szerződés lejárata a két bajnokság közötti időszak lehet. Kölcsönadás- A kölcsönadás átigazolásnak minősül.- Csak a megyei szövetségnél nyilvántartásba vett szerződéssel rendelkező labdarúgót lehet kölcsönadni.- Kölcsönadni csak a nyári átigazolási időszakban, meghatározott időre, legalább egy évre, legfeljebb a szerződés időtartamáig lehet.- Kölcsönből visszaigazolás csak a nyári átigazolási időszakban lehet.- Egy teljes bajnoki szezon időszaka alatt a labdarúgó csak egy alkalommal - a nyári átigazolási időszakban - igazolható át.- A szerződéses labdarúgó a szerződés érvényessége alatt csak a sportszervezete hozzájárulásával igazolható át másik sportszervezethez. A sportszervezet a hozzájárulást átigazolási díj megfizetéséhez kötheti. Megállapodás hiányában az átigazolási lapot az átigazolási bizottsághoz benyújtani nem lehet.- Nem szerződött amatőr labdarúgó átigazolásához az átadó egyesület hozzájárulása nem szükséges. Az átigazolási lapot a sportolónak (18 év alatt szülőnek is) és az átvevő egyesületnek kell cégszerűen aláírni és lepecsételni. Átigazolási időszak- Nagypályás bajnokságban: június 20. és július 20. között, fut- sal (teremfoci)-bajnokságban: augusztus 2-től augusztus 30-ig. Kivétel, mint korábban: tanuló, katonaság, 30 hónap, SE- megszűnés stb. A kölcsönadott labdarúgó vagy visszaigazol eredeti egyesületéhez, vagy a kölcsönadó hozzájárulásával más SE-hez igazol át.- Kiegészítő átigazolási időszak a nagypályás labdarúgó-bajnokságban január 16. és február 15. között, a futsal-bajnokságban január 2-től január 31-ig. A kiegészítő időszakban átigazolható: a. / A két sportszervezet megállapodása alapján az amatőr labdarúgó, aki az előző nyári átigazolási időszakban nem igazolt át. b. / Az a labdarúgó, akit az Országos Sportegészségügyi Intézet hivatalos igazolása szerint az április 30-ig sérült labdarúgó pótlására igazolnak át.- Csak a határidőben benyújtott vagy igazoltan postára adott átigazolás hajtható végre. Szerződéses labdarúgó átigazolásakor az átigazolási díj 25 százalék áfaterhes.- Azon szerződések esetén, amelyek 2002. december 31., vagy ezt megelőzően járnak le és amelyeket a ligáknál, illetve a területi labdarúgó szövetségnél a Szabályzat kihirdetését megelőzően nyilvántartásba vettek, a szerződés lejártakor a labdarúgó átigazolhat, és azonnal játékjogosultsággal rendelkezik. A szerződés meghosszabbításának lejárati ideje csak a két bajnokság közötti időszak lehet. Költségtérítés Igazolási költségtérítés 800, felnőtt átigazolási költség 2200, serdülő és ifjúsági átigazolási költség 1200 forint. Az igazolási és átigazolási szabályzat 2002. június 15-től lépett hatályba. A korábbi igazolási és átigazolási szabályzat érvényét veszítette. Minden egyéb ügyben a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség (HELASZ) átigazolási bizottsága ad felvilágosítást. Átigazolási napok: szerda és csütörtök 9-17, péntek 9-13 óra. Bajnokság A Heves megyei I. osztályú felnőtt és ifjúsági bajnokság őszi szezonja 2002. augusztus 10-től november 17-ig, míg a tavaszi 2003. március 8-tól június 15-ig tart. A Heves Megyei Területfejlesztési Tanács A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. Törvény 13. paragrafus (3) bekezdése, a területfejlesztési célelőirányzat felhasználásáról szóló 89/2001 .(VI.15) Korm. Rendelet, a területi kiegyenlítési célú támogatások felhasználásáról szóló 32/1998.(11.25.) Korm. Rendelet, valamint a céljellegű decentralizált támogatásokról szóló 9/1998 (I.23.) Korm. Rendelet alapján 2002. július 4-i ülésén az alábbi pályázatokat támogatta. Céljellegű decentralizált alap Támogatott pályázatok 28/2002.(VII.04.)s^ határozat Pályázó önkormányzat Pályázat célja Támogatás (eFt) Detk Sugár u. - Mátyás k. út közötti kerékpárút és híd építése 4000 Domoszló Általános Iskola, épületén nyílászárók cseréié 3 000 Eger Kér, és Vendéglátó SZKI. Homlokzat felújítás (ablakcsere) 7 000 Egerszalók Útfelújítás (Dózsa, Petőfi u.) 5 600 Egerszólát Útfelújítás, felszíni vízelvezetés (Petőfi u.) 5 000 Erdőkövesd Művelődési Ház és Polgármesteri hiv. épület felújítás 3500 Gyöngyös Szennyvízcsatorna építés (Gárdonyi u) 270 Gyöngyös Szennyvízcsatorna építés (Aranysas u.) 240 Gyöngyös Szennyvízcsatorna építés (Fazekas u.) 152 Gyöngyös Szennyvízcsatorna építés (Aknász u.) 214 Gyöngyös Szennyvízcsatorna építés (Vájár u.) 208 Gyöngyös Szennyvízcsatorna építés (Vármegye u.) 101 Gyöngyös Szennyvízcsatorna építés (Kinizsi tér-Szív u.) 207 Gyöngyös Mg-i. földút felújítás (külterület) 6000 Gyöngyössolymos Útfelújítás (Jókai u.) 5000 Gyöngyöstarján Útfelújítás (Petőfi, Ady, Árpád, Dobó u.) 5 000 Heves Volt községháza átalakítása múzeummá 5 000 Heves Megyei önk. Gyermekvédelmi szakszolgálat, átmeneti otthon vásáriás 15 000 Kompolt Géza fejedelem u. burkolat felújítás és térburkolat létesítés 7 000 Ludas Rendezvényterem felújítása 3 300 Márkáz Útfelújítás (Ady, Béke, Dobó, Hunyadi, Mátrai, Mikes, Petőfi) 10000 Mátraszentimre Ravatalozó felújíása, átalakítása 2400 Nagyvisnyó Május 1. útfelújítása, csapadékvíz elvezetése 3400 Párád Úthálózat felúj. (Szabadság, Ady, Bányalaposi, Cifra) 4 500 Parádsasvár Útfelújítás (Ságvári E. u.) 6 000 Recsk út- és járda felújítás (Petőfi, és Kossuth u. járda) 7 000 Sírok Járda felújítás (Nyiijes út) 3300 Úpőrincfalva Polgármesteri hivatal tető felújítása 1800 Vámosgyörk Belterületi önkormányzati utak felúj (Ady, Berzsenyi, István király) 3200 Verpelét Kastélyiskola tetőszerkezetének felújítása 5500 I-------------------------------------------------------------------------------------------1 A Heves Megyei Területfejlesztési Tanács a 2002. évi decentralizált pályázati rendszerére kiírt pályázatok további beadását a 24/2002.(VII.04.) számú határozatával 2002. július 4-i hatállyal felfüggeszti. A pályázati kiírásokban meghirdetett III. fordulót a rendelkezésre álló keretek szűkössége miatt törli. Területfejlesztési célelőirányzat Támogatott pályázatok 42/2002.(VII.04.) sz, határozat Pályázó neve Telephely Pályázat célja Teremtett, megtartott munkahelyek száma Támogatis (eFt) Alu Block Kft. Apc füstgáz tisztítási beruházás 6 9 000 Automobil Eger 97 Kft. Eger informatikai fejlesztés 1500 Balázs Károly egyéni vállalkozó Tamalelesz fakitermelő vállalkozás technológiai fejlesztése 1 1000 Bocsi Csaba Erdőkövesd szarvasmarha istálló átalakítása, korszerűsítése ló istállóvá 3600 'Bozsik' Szolgáltató Kft Besenyőtelek technikai eszközök beszerzése 3 3100 Dél-Heves megyei Kistérségi Társ. Heves, Szolnok megye M8-as út Szolnok-M3-as szakasz megvalósíthatósági tanulmány 3 300 EconomicStar Kft. Egerszalók panzió építése 6 7200 Faragó Kft. Eger éttermi berendezések, gépek beszerzése 1 1000 HE-DO Kft. Abasár aszfaltkeverő torony teljesítmény bővítés, minőség javítás 4 6000 Heves Megyei Önkormányzat TerpesPétervására térsége Felsó-Tama menti víztározók megvalósíthatósági előtanulmánya 3 500 Heves Megyei Önkormányzat Heves Megye stratégiai program Hm-i roma társadalom fejlődéséért 4500 Heves Megyei Önkormányzat Heves Megye Operatív tematikus turisztikai program készítése 4500 Heves Város Önkormányzata Heves hevesi innovációs központ és ipari park tanulmány terv 7 000 Hevestherm Kft. Heves nyílászáró gyártó üzem fejlesztése 10 15000 HKIK Eger üzleti infrastruktúra fejlesztés 975 Horváth Rudolf Inter Transport Kft. Gyöngyös kamion mosó és diagnosztikai műhely létesítése 5 7 500 Juhász Lászlóné Kál mg-i gépbeszerzés 1 1500 Muhel Kemencetechnika Kft. Szilvásvárad Kerámia műhely építés 2 2 300 Prokaj Istvánná Egerszalók éttermi szellőző berendezés korszerűsítése, eszközök cseréje 1500 Promontorbor Rt. Egerszalók szőlöfeldolgozó-és bortároló létesítése 10 10 000 S+T 94 Kft. Boconád vasvázas szín és betonelem gyártó tér építése 6 3 000 Tama-Menti Kistérségi Területfejlesztési Társ. Tama menti kistérség környezet és természetvédelmi program 2 000 Vacsa-Bt. ÚjlőrincfalvaKülterület zöldség-gyümölcs feldolgozó üzem kialakítása 32 10000 Verebes János Hatvan Rózsakért panzió kialakítása 7 8400 A Tanács 2002. július 4-i döntésével támogatásban nem részesített pályázatok a második fordulóban újra elbírálásra kerülnek. Területi kiegyenlítést szolgáló támogatás Támogatott pályázatok 36/2002.(VII.04.) sz. határozat Pályázó önkormányzat Pályázat célja Támogatás (eFt) Aldebrő egészségház belső és külső felújítása 734 Atány településrendezési terv készítése 1400 Átány útépítés (Szövetség u.) 2 200 Balaton felszíni vízelvezető rendszer kiépítése, felújítása (II. ütem) 7 000 Bátor útfelújítás (Rákóczi, Újtelep) 3700 Besenyőtelek útfelújítás (Zrínyi, Baicsy-Zs„ Erdélyi, Vörösmarty, Világosi köz) 6670 Boldog útfelújítás (Rákóczi, Árpád, Virág, Szabadság) 6000 Bükkszék útfelújítás (Fürdő u. 27-57) 9 500 Bükkszentmárton településrendezési terv készítése 860 Egerbakta útfelújítás (Szalóki út) 6000 Egercsehi Egri út és Pataksor utakat összekötő út felújítása 1100 Erdőtelek útépítés (Vasvári, Arany, Lehel, Dobó, Vásártér, Tavasz, Rákóczi u.) 10 000 Erk felszíni vízelvezető rendszer felújítása 7 900 Füzesabony településrendezési terv készítése (6 település) 14420 Füzesabony útfelújítás (József A„ Kölcsey, 48-as, Verseny, Batthyány, Kodály, Rózsa, Nagyszohoda, Bocskai) 10 000 Füzesabony útfelújítás (Nagyrét, Lenkey, Dobó, Tompa, Csaba, Diófa, Virág, Vörösmarty) 10 000 Gyöngvösoroszi felszíni vízelvezető rendszer kiépítése, felújítása 6000 Gyöngyöspata felszíni vízelvezetés (Danka-patak) 6 000 Heréd általános iskola felújítása 8 700 Heves buszpályaudvar -Tavasz-Hunyadi utcák közötti gyalogjárda építése 3420 Heves útépítés (Bródy S.) 10 000 Heves útépítés (Batthyány út) 10 000 Heves haszongépjármű beszerzés 2 000 Heves Megyei Önk. lakásotthon kialakítása 5600 Heves Megyei önk. lakásotthon és iroda kialakítása 6 500 Hevesaranyos útfelújítás (hrsz.: 0191/7) 4100 Hevesvezekény felszíni vízelvezető csatornahálózat kiépítése, felújítása 4 000 Hort útfelújítás (Malom, Rózsa Ferenc u.) 4 440 Karácsond árapasztó terület rendezése (Hunyadi u.) 4 000 Kerecsend polgármesteri hivatal épületének felújítása 10 000 Kisköre polg. hiv. udvari homlokzat felújítása (II. ütem) 8 000 Kisnána útfelújítás (Kossuth 2-14.,Hunyadi u.) 3270 Kompolt Kompolti Vízmű és vízműtelep rekonstrukciója 9 900 Kömlő útburkolat felújítás (Ady út 1-30,62-110) 8 400 Lőrinci településrendezési terv készítése 5 470 Lőrinci útfelújítás (Hámán Kató) 4 000 Mezőtárkány ravatalozó korszerűsítés, bővítés 10000 Mikófalva útburkolat és vízelvezető rendszer karbantartási munkái (Kossuth u.) 2400 Mónosbél településrendezési terv készítése 860 Nagyfüged vízelvezetők felújítása (Kossuth, Táncsics, Dózsa u„ Szabadság tér) 6 000 Pétervására időskorúak otthona kialakítás 10 000 Pétervására szennyvízcsatorna-hálózat építése 40 000 Petőfibánya Önkormányzati belterületi utak és gyalogjárda felújítása 4 500 Sarud felszíni vízelvezető rendszer felújítása 8000 Szajla polgármesteri hivatal bővítése 6 300 Szajla Szajla-Terpes községek településrendezési tervei 3 500 Szűcs községi óvoda nyílászáróinak cseréje 580 Szűcsi Ágói-patak mederrendezése 5 200 Tamabod polgármesteri hivatal felújítása • 3500 Tamalelesz ált. isk. tetőfelújítás 5400 Tamaméra ravatalozó építése 8400 Tamaörs útépítés (Ságvári) 6900 Tenk útfelújítás (Diófa, József A. u.) 5880 Terpes Közvilágítás hálózat korszemsítés 962 Tiszanána útfelújítás (Juhászkerti, Dózsa, Csokonai, Bartók, Mikszáth u.) 6000 Újlörincfalva Útalap felújítás, aszfaltozás, csapadékvíz-elvezetés (Petőfi u.) 2198 Verpelét útfelújítás (Bezerédi, Gizella, Táncsics, Vadász, Bem, Rózsa) 6400 Zagyvaszántó járda-, és parkoló felújítás (Bajcsy-Zs., Dózsa Gy.) 1970 Zaránk vízelvezető rendszer kiépítése 5000