Heves Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-04 / 154. szám
4. OLDAL M E GYEI K Ö R K É P 2002. Július 4., csütörtök Pokomi Zoltán lemondott minden tisztségéről (Folytatás az 1. oldalról) Várható volt, hogy valami hasonló történik: méhkasba nyúltak, s a méhek őket is megcsípték. A Szabad Demokraták Szövetsége megyei elnöke, dr. Bajusz Imre elmondta, hogy helyes és következetes lépés volt Pokorni Zoltán reagálása. Nem tudta volna tovább hitelesen ellátni a feladatát, főleg a Fidesz által indított támadás tükrében. Az SZDSZ következetes álláspontja a rendszerváltás óta, hogy minden listát, adatot nyilvánosságra kell hozni, akkor a társadalom már régen túlesett volna a sokkon. A Magyar Demokrata Fórum megyei elnöke, Nyerges Andor szerint nem Pokorni Zoltánnak kellene lemondania, hanem azoknak, akik ilyen helyzetbe hozták, kényszerítették a volt pártelnökfrakcióvezető édesapját, s másokat, akik a rendszer ellen küzdöttek. Nyerges Andor sajnálja Pokomi távozását. Természetesen megyei Fidesz- politikusok véleményét is szerettük volna megismerni, ám akadt, aki nem vállalta a nyilatkozatot, más helyütt hiába hagytunk üzenetet. Egyébként, mint hírül adtuk, a megyei pártvezetés nemrég leköszönt, új elnököt és alel- nököket csak július 6-án választanak. (RM) Újszerű kezdeményezés Rendőr-roma megállapodás született Az év elején új megközelítésű kapcsolat felvételére került sor a Gyöngyösi Rendőrkapitányság és a helyi roma kisebbségi önkormányzat között. A rendőrség és a romák párbeszéde filozófiájában és módszereiben egyaránt újszerű kezdeményezés a megyében. Gyöngyös A felek tegnap a Városházán aláírták azt az együttműködési megállapodást, melyben deklarálják közös szándékukat, miszerint a város biztonságának javítása érdekében a továbbiakban a kapcsolattartás és a kommunikáció hangneme és tartalma őszinte, tárgyilagos és szélsőségektől mentes legyen. A megállapodás szerint az együtt végzett munka alapvető módszere a tájékoztatás, a tárgyalás, a vélemények ütköztetése és a közös megoldásra való törekvés lesz. Az együttműködés számos területre - így a sportra, az oktatásra, a hiteles propagandára, a konfliktusok megelőzésére, illetve kezelésére - kiterjed, s a rendőrség nem titkolt reménye a roma fiatalok rendőri pályára való orientálása is. Terveik szerint a rendszeresen, kéthavonta tervezett megbeszéléseken értékelik majd az eltelt időszak eredményeit, eseményeit, problémáit, és felvázolják a megoldásra váró feladatokat. J.A. Tisza-tavi aláírásgyűjtés (Folytatás az 1. oldalról) Ebben többek között felhívják a figyelmet arra, hogy az esetenként többszintes sporthajók alkalmatlanok a Tisza-tavi közlekedésre.- A tengeri használatra kialakított jachtok rendkívüli balesetveszélyt jelentenek a Tisza-tó szigetekkel szabdalt vízfelületén - olvasható a beadványban. - A hullámállóság miatt kialakított hosszú orr ugyanis jelentős beláthatatlan holt teret jelent a szigetek közötti szűk csatornákban manőverező vezető számára. A tiltakozók szerint sokszor olyanok vezetik a hajókat, akik nem rendelkeznek ehhez szükséges engedéllyel, illetve előfordul, hogy ittasan vagy drogfogyasztást követően állnak a kormánykerék mögé. Ugyancsak gondot okoz, hogy a nagy testű hajók sokszor egy méter magas hullámokat keltve veszélybe sodorják a csónakázókat, kajakozókat, a csónakból horgászokat, és károsítják a csónakkikötőkben horgonyzó hajókat.- A céltalan száguldozás és zajkeltés pusztítja a madár- és növényvilágot, illetve akadályozza a halak szaporodását - áll a tiltakozók által megfogalmazott dokumentumban. Az MTI-nek nyilatkozó főszervező úgy vélekedett, hogy a 30-40 ezer horgászengedély-tu- lajdonos, illetve a tó mellett pihenők és egyéb vízi sportot űzők és a természetbúvárok érdeke előbbre való 100-150 hajótulajdonos érdekénél, s ezért kérik a hatóságok intézkedését. Közölte továbbá, hogy az aláírásgyűjtő íveket a part menti horgászboltokban és csónakkikötőkben láthatják el kézjegyükkel mindazok, akik egyetértenek a kezdeményezésükkel. ■ (Folytatás az 1. oldalról) Éjjel-nappal dübörögnek a súlyos teherautók, s repedeznek a falak ... A tulajdonosok nem tehettek mást: tűrték a tűrhetetlent, s tavasszal újrafestették a házfalakat. Hiába, mert néhány hét elteltével mindent ugyanúgy belepett a sár és a por. Sérelmezik azt is, hogy a megnövekedett forgalom ellenére a környéken egyetlen gyalogosátkelőhely sincs, amelyen biztonsággal át lehetne jutni a másik oldalra. Az itt élők szinte kivétel nélkül úgy vélik, hogy a felnémetiek ennél többet érdemelnének. Már csak azért is, mert az itt értékesített területekből az egész város profitált. Mint mondják, a körzet képviselőjét is sokan megkeresték problémájukkal, de megnyugtató megoldás a mai napig nem született.- Nem várunk csodát, se alamizsnát, de úgy gondoljuk, hogy az innen befolyt adókból arányosan nem jut annyi a városrésznek, mint amennyi megilletné az itt élőket. Tudomásul kell venni, hogy az elmúlt években mintegy egyharmadával nőtt az itt élők száma, épp ezért joggal tartunk igényt arra, hogy gondjainkat magáénak érezze a város, és orvosolja azokat - ösz- szegzi véleményét Jakab József. A körzet képviselője, Vízi Gyula úgy fogalmaz, hogy belátható időn belül nem lát esélyt a mindenki számára elfogadható megoldásra.- Az a helyzet, hogy egy országos másodrendű útról van szó, amelyről nem lehet egyik napról a másikra elterelni a forgalmat. Az itt élők ráadásul viszonylag szerencsés helyzetben vannak, mivel a külső két sávban parkoló autók miatt túlnyomórészt a belsőkön halad a forgalom. Tény, az OBI építésekor sokan jelezték, hogy a teherautók feldobálják, felhordják a sarat a házakra. Erről szóltam is a közgyűlésen, s kértem, hogy az illetékesek tegyenek valamit. Az igazi megoldás azonban a várost elkerülő út lenne, ami tehermentesítené nemcsak az Egri utat, hanem a Vörösmarty és a Koháry úti szakaszokat is. Sajnos, pénzhiány miatt ez eddig nem valósulhatott meg, s mivel csak a középtávú tervekben szerepel, FOTÓ: PILISY ELEMÉR bizonyára még jó pár évet várni kell, mire az állam megfelelő forrásokat tud biztosítani erre a célra. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a megrakott teherautók valóban nagy terhelést jelentenek, ám ezt rendszeresen mérik a közlekedés-felügyelet szakemberei. Amennyiben a megengedettnél nagyobb lenne a tengelyterhelés, úgy az ő hatáskörükbe tartozna a bírságolás is.- Ezek szerint semmi biztatót nem lehet az itt élőknek mondani?- Tudom, hogy nem vigasztalja őket, de csak annyit mondhatok, hogy a Vörösmarty úton élőknek még mostohább a helyzetük. Az elkerülő út megépítéséig aligha változik a helyzet. ______ ___ ibartai E lviselhetetlenné vált már a zaj Erős felindulásból ölt a férfi A családban megszokott volt a konfliktus (Folytatás az 1. oldalról) Az asszonyok a Kantin nevezetű kocsma előtt visszafordultak, az apa és a fia viszont betért az említett szórakozóhelyre, ahonnan - mint a tanúk megerősítették - a vádlott ment el korábban, s hazaérve azonnal lefeküdt. A sértett az italkimérésben tovább játszott, és sorra vesztett a nyerőgépen. Ezért aztán két alkalommal haza is ment, ahol újból és újból pénzt követelt az anyjától. Végül ordibál- va érkezett újra a fiú, s a hangoskodásra felébredő apa eléje ment a kapuig. Itt a sértett megint pénzt kért, majd megütötte a vádlottat, aki előbb elfutott. Az udvarban dulakodás során a vádlott a földre vitte a sértettet, és egyenes ölési szándékkal megfojtotta. A másodfokon eljáró LB a megyei bíróság ítéletét az alábbiak szerint változtatta meg: a vádlott cselekményét - az eredeti ügyészi vád szerinti - erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettének minősítette, s a szabadság- vesztés tartamát 2 évre enyhítette, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette, valamint a közügyektől való eltiltás alkalmazását mellőzte. Az LB megállapítása szerint a vádlott védőjének fellebbezése részben alapos. Mint az ítélet indoklásában olvasható: „... az elsőfokú bíróság az eljárást a vonatkozó perrendi szabályok szerint, kellő alapossággal és körültekintéssel folysan Gyűlt a feszültség A sértett konkrét, erkölcsileg súlyosan elítélendő, sőt jogellenes magatartása az évek során a vádlottban vele szemben kialakult feszültséget, indulatokat oly mértékben felfokozta, amelynek során a vádlott tudata elborult, a megfontolás szokásos mértékének megtartása számára lehetetlenné vált, és ebben az állapotban - egyenes ölési szándékkal - hajtotta végre cselekményét. tatta le, a vád tárgyává tett cselekmény elbírálásához szükséges bizonyítékokat feltárta... Az ítéleti tényállás mindössze annyiban szorul kiegészítésre, hogy a vádlott legkevesebb három percig, közepes erővel szorította le a sértett nyakát.” A legfőbb bírói fórum úgy látta, hogy a megállapított ítéleti tényállásból okszerűen következtetett az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére, tévesen értékelte viszont a tényeket, amikor a vádlottnak és a sértettnek a vádbeli konfliktusát az utóbbi időben a sértett és családja közötti nézeteltérésekkel, konfliktusokkal azono- ítélte meg, és arra hivatkozva mellőzte az emberölés privilegizált esetének megállapítását, hogy a konfliktusok megszokott volta kizárja az erős felindulásra jellemző magas fokú fiziológiás indulat képződését. A közvetlenül a cselekményt megelőzően kialakult konfliktus nem volt a családban megszokott konfliktusnak megítélhető - állapította meg az LB. isikéi Kórházi kinevezések Gyöngyös A hét elején főorvosi, főtanácsosi kinevezések és jutalmak átadásával ünnepelték a Semmelweis-na- pot a városi Bugát Pál Kórházban. Szakmai elismerésként főorvosi kinevezést kapott dr. Bódi Éva és dr. Csányi Mária, továbbá adjunktusi kinevezést vett át dr. Adnan Abdullah. Az egészségügy ünnepének alkalmából dr. Sebes Gábor igazgató főtanácsosi kinevezést adott át dr. Hovanyecz Katalin és dr. Rapi Judit főorvosnak, valamint Szecskő Menyhértnének. Ugyanakkor tanácsosi kinevezést vehetett át Berta Attiláné és dr. Csonka Pétemé. m Játékos tolvaj ____ Besenyőtelek Eg y helybeli lakos még kedden jelentette a rendőrségnek, hogy lakásába fényes nappal a nyitott ablakon keresztül mászott be valaki. A kísértésnek ellenállni képtelen elkövető a televízió tetejéről elemeit egy Play Station CD-s játékot, s negyvenezer forintos kárt okozott ezzel a tulajdonosnak. Az elektronikus játékok iránt érdeklődő tolvaj ügyében a rend- őrség folytatja a nyomozást. ■ A szépség konferenciája Mezőkövesd A matyó fővárosban július 11. és 13. között a városi Közösségi Házban rendezik meg az I. Országos Hímzőkonferenciát, melynek résztvevőit jövő csütörtökön dr. Halmai Gyula polgármester köszönti majd. A rangos tanácskozást, illetve a vele egy időben látható kiállítást Kocsi László, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára nyitja meg. A rendező szervek az esemény előzményeként hirdették meg a város híres szülöttéről és népművészéről, Kis Jankó Boriról elnevezett pályázatot, melyre számos alkotó küldte be munkáját. Ezekből állították össze A magyar hímzőkultúra remekei című kiállítást, melyet augusztus 18-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. ■ MŰVÉSZBEJÁRÓ. Bodrogi Gyula, a Koldusopera egri bemutatójának vendégszereplője igazán sokat mesélhetett a darabról, Csizmadia Tibor színidirektor a Don Giovanni vendégjátékról, Béres Attila rendező az új évadról, míg a háttérben dolgozó ügyelő, súgó, jelmeztervező a nyári tervekről beszélt a Művészbejáró című műsor nyilvános felvételén. A városi tévé szombaton 20.30-tól sugározza a színházbarátok vetélkedőjét is felidéző adást fotó: pilisy elemér Látogatás a főiskolára Várják az ex-miniszterelnököket Mátrafüred Érdekfeszítő előadást hallhattak tegnap a XII. Adria-Duna Szabadegyetem résztvevői dr. Kubasek Jánostól, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatójától, aki a magyar földrajzi felfedezők - kiemelten Körösi Csorna Sándor - honi művelődéstörténeti szerepéről beszélt. A nap hátralévő része gyöngyösi kirándulással, múzeumlátogatással telt, majd hangulatos tábortűzzel ért véget. A mai program izgalmas eseményének ígérkezik a 9 órára tervezett ex-miniszterelnöki fórum, az utolsó pillanatig nyitott azonban a kérdés, hogy a volt kormányfők közül ténylegesen kik is lesznek jelen. Ezt követően Prof. Dr. Bíró Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár ismerteti Ady Endre sorsköltészetének elemeit. Délután Pádár Sándor és Godáné Nagy Katalin vezeti végig a hallgatókat az alkotásaikat bemutató fotó-, illetve festészeti kiállításon, később pedig dr. Kotsy Beáta docens, az ELTE ÁFTK főigazgató-helyettese vázolja fel előadásában a pedagógiai folyamatok tervezési fázisát, valamint a tanítási órákra való felkészülés jelentőségét. A munka levezetéseként a szabadegyetem résztvevői ellátogatnak a Szent István Egyetem Főiskolai Karára, ahol megtekintik a központi épületeket, továbbá egy tasspusztai kirándulás során dr. Magda Sándor főigazgató és Szabó Lajos tanszékvezető egyetemi tanár kalauzolja őket a tangazdaságban^________________J.Á.