Heves Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-27 / 174. szám
/ „A pozitív esély évei következnek” Honatyáink a megyét erősítő konkrét feladatok teljesítésére koncentrálnak Forró és zaklatott közélet jellemezte az áprilisi választások óta eltelt időszakot. Amíg az Országházban a honatyák olykor parázs viták mellett az új kormány száznapos programjáról is határoztak, addig az utcákon bizonyos körök próbálták továbbra is szítani a tavaszi kampánytüzet. Ez sem lehetett gátja az országban milliókat érintő pozitív intézkedések elindításának. Minderről kérdeztük az MSZP 9 tagú Heves megyei képviselőcsoportjának vezetőjét, Sós Tamást. — Bátran kijelenthetjük: amit az első száz napm vállaltunk, azt teljesítettük! A Medgyessy-kormány intézkedéscsomagját 50 nap után elfogadta a Parlament. Ez 168,9 milliárd forint, ami a lakosságból közel 4 millió embert érint kedvezően — említette elöljáróban a politikus.- Melyek a konkrétumok ?- A nyugdíjasok egyszeri juttatásként a napokban kapják meg a megígért 19 ezer forintot. Szeptember 1-jétől 50 százalékkal felemeljük a pedagógusok fizetését. Ez történelmi léptékű, hiszen 120 éve nem történt hazánkban ekkora mértékű változtatás a pedagógusok keresetében, mint most. Az egészségügyben dolgozók és más közalkalmazottak bére október 1-jétől ugyanekkom arányban nő. Szeptember 1 -jétől - ígéretünk szerint - adómentessé tesszük a minimálbért. A Munka Törvénykönyvét módosítva visszaállítottuk a heti két pihenőnapot úgy, hogy az egyiknek vasámapm kell esnie. Augusztusban, az iskolaévet megelőzően, kéthavi családi pótlékot fizetünk: 2,5 millió gyermek után. S ez ezentúl minden évben így lesz. Megszüntettük az Országimázs Központot, az így megtakarított 4,2 milliárd forintot az ingyenes gyermek- étkeztetésre csoportosítottuk át. Medgyessy Péter miniszterelnök ígéretéhez híven szeptember 1-jétől 30 százalékkal növekednek az egyetemi és főiskolai ösztöndíjak. Júliustól eltöröltük a tv-előfizetési díjakat.- Történtek-e lépések az agrári- um helyzetének jobbításáért1- A gazdák érdekében augusztus 1-jétől helyreállítjuk a földtulajdonosok jogait, társadalmi ellenőrzés alá vonjuk a Nemzeti Földalap működtetését. A jövedéki törvény módosításával jócskán csökkennek több tízezer bortermelő adminisztrációs kötelezettségei. Mezőgazda- sági termelőink érdekében haladéktalanul tárgyalásokat kezdtünk az EU-val a csatlakozás pénzügyi feltételeinek javítása végett. Elindítjuk az ,,üvegzseb-programot”, ezzel átláthatóvá és ellenőrizhetővé tesz- szük az állami pénzeket. Nyomon követhető lesz azok útja nemcsak az állami cégekhez, hanem azoktól a magánvállalkozásokhoz is. Szeretnénk a közszolgálati rádió és te levízió függetlenségét helyreállítani, a tájékoztatás pártatlanságát visz- szaállítanL- A voksok újraszámolását követelő tüntetések, agrárdemonstráció is „színesítette" a közéletet. Hogyan élték meg ezt a mostani kormánypárti honatyák?- A tüntetőknek hármas céljuk volt: a zavarkeltés, elvenni tőlünk a győzelem ízét, és kétségbe vonni a legitimitásunkat. A július közepi közvélemény-kutatási eredmények viszont azt mutatják, az állampolgárok inkább azt értékelik, hogy a száznapos intézkedések mintegy négymillió embert érintenek pozitívan. A nagy többség jól étzékeü, hogy mi a magyar lakosság egészé kívánjuk képviselni, s mi konkrét ügyekre, konkrét feladatokra koncentrálunk!- Elemzők szerint az utcai megmozdulások „elterelő hadmozdulatként” is felfoghatók...- A mai kormány nem hagy kétséget afelől, hogy különböző területeken úgynevezett fehér könyvek készülnek. így lényeges a Széchenyi- terv egészének átláthatósága. Az emberek idáig csak azt látták, hogy ki kapott pénzt, azt viszont legfeljebb az érintettek tudták, hogy ki nyújtott be pályázatot. Nyilvánosságú kell kerülnie minden momentumnak! Tájékoztatni kell a közvéleményt arról, hogy kik és miért részesülnek támogatásban. Az adófizető állampolgárok teljes joggal várják el, hogy a nyilvánosság előtt történjen meg minden egyes ügylet elszámolása! Épp ezért pénzügyi, jogi és sok területen műszaki ellenőrzésekre van szükség.- Hogyan ítélték meg a kormányfő szt-tiszti múltjával összefüggő felvetéseket?- A jobboldal ezzel is igyekezett elterelni a figyelmet az első száznapos ígéretek végrehajtásáról. Ám kettősség figyelhető meg náluk, hiszen a költségvetés-módosítást megszavazták. Ez azt igazolja: a lakosságot pozitívan érintő intézkedésekkel nem lehet szembemenni.- Sokakban felmerül a kérdés: forró őszre is kell számítani? sége között van. Az előző években kaptak néhány millió forint támogatást, de azt szeretnénk, hogy nagyságrendekkel nagyobb összegekhez jussanak.- Vannak sürgető teendők: infrastrukturális, szennyvízhálózattal összefüggő beruházások, a megyei kórház fejlesztése. Szerepel- nek-e ezek az „igénylistán"? — Természetesen igen. Mi egyébkém az elmúü négy évben is jeíemős magántőkét szereztünk a megyének. Meg kell még említenem: az 1994-98 közötti parlamenti ciklusból áthúzódó beruházások is valósultak meg 1998-2002 között. így az egri színház rekonstrukciójáról még a Hom-Kuncze-kormány időszakában született döntés. Az előző négy évben nagyon kis összeget kapott Heves megye, ennek aránya a 230 milliárd forintos címzett és célberuházási keretből nem érte el a 2 százalékot, a 4 milliárd forimot. Nem kaptunk például támogatást az egri kórház rekonstrukciójához. A AZ ESÉLY ÉVEI KÖVETKEZNEK A SZÁZNAPOS PROGRAM MÉRLEGE - SZÁMOKBAN A SZÁZNAPOS PROGRAM REVEZETÉS INTÉZKEDÉSEI IDŐPONTJA j, CSALÁDOK 2002. ÉVI ÉRINTETTEK SZÁMA NETTÓ (EZER FŐ) JÖVEDELEMTÖBBLETE ________________(MILLIÁRD FT) N yugdíjak egyszeri 19000 Ft-os kiegészítése július 3.150 59,9 Méltányossági nyugdíj- emelés visszaállítása július 50-60 0,4 Közalkalmazottak 50%-os béremelése (nettó bérnövekedés) szeptember 600 38,7 Adójóváírás növelése szeptember 2.700 39,0 13. havi családi pótlék augusztus 2.200 11,0 Családi pótlék 20%os emelése szeptember 2.200 7,0 Gyermekétkeztetés támogatása szeptember 150-200 4,7 Főiskolások, egyetemisták ösztöndíjának 30%-os emelése szeptember 170 1,0 Tv üzembentartási díj átvállalása július 2.000 7,2 ÖSSZESEN 168,9- Meglehet. Ám mi eltökéltek vagyunk, hogy az első száz nap után az újabb száznapos programjainkat is megvalósítjuk! Teljesíteni kívánjuk a megyei elképzeléseinket is. Ettől demonstrációkkal sem tudnak eltántorítani bennünket!- Ha már szóba került: milyenek Heves megye továbbfejlődésének a kilátásai?- Képviselőink igen aktívan dolgoznak a munkacsoportokban, bizottságokban. S ami a legfőbb: a megyéért közösen, egységesen dolgozunk. Meghatároztuk 2006-ig a legfontosabb megyei feladatokat. Heves megye középső része dinamikusan fejlődő urbanizációs tengely. Ez a Hatvan-Gyöngyös-Eger vonal, amelyhez jön fel Füzesabony térsége. Tudjuk azt is, hogy sokat kell még tennünk a dél-, illetve az észak-hevesi területek felzárkóztatásáért. A GDP-mutatókban megyénk az országos átlaghoz képest 70,4 százalékon áll. A 70 százalék alatti megyék - öt ilyen van - kiemelt támogatást kapnak a mező- gazdasági és a területfejlesztésben. Azt szeretnénk, hogy Heves megye is jelentős összegű támogatást kapjon! A hevesi és a pétervásárai az ország 9 hátrányos helyzetű kistérhevesi szociális otthon felújításához sem, amit pedig Harrach miniszter úr még 1998-ban megígért. Mi most sokkal nagyobb támogatási arányt szeretnénk elérni! Erre nagyon jó az esélyünk. Szisztematikus lobbyzásba kezdtünk. Ennek volt része Medgyessy Péter miniszterelnök júliusi látogatása megyénkben. Az egészségügyi és a foglalkoztatási tárcáknál, az FVM- nél is egyeztetünk, hogy komoly fejlesztési öszszegek érkezzenek hozzánk.- Belepillanthatnak olvasóink e lobbyzási folyamatba?- Még nyáron a kormány elé kerülnek az egy-egy megyében megvalósítandó beruházási elképzelések. Mi hevesiek is bemutattuk terveinket, s azokra a kormányfőnél szóban is ráerősítettünk. Levélben kértük őt nemrég, hogy nyilvánítsák agrárvidékeinket katasztrófa sújtotta területnek az aszálykárok miatt. Válaszul Németh Imre miniszter három napon belül határbejáráson vett részt, s ígéretet kaptunk, hogy jelentős intézkedések születnek az aszály- és a korábbi fagykárokkal, a szőlőtermelők helyzetének jobbításával kapcsolatban. Magam a szövetkezeti üzletrészekSós Tamás: „Szisztematikus lobbyzásba kezdtünk” fotó, perl kel összefüggésben tettem előterjesztést, hiszen még nagyon sokan nem kapták meg a jogos jussukat. Év végére várható a megoldást hozó törvény. Török Zsolttal közösen jegyeztük megyénkből a Munka Törvénykönyve módosítását. A közmunkaprogram továbbfejlesztő sére kezdeményeztem, hogy az ön- kormányzatok is kapjanak lehetőséget a foglalkoztatásra. A falvakbeli régi útkaparók mai megfelelőjeként most is hasznos lenne, hogy a települések arculatának jobbításával, tájrendezéssel bízzaínak meg három-négy embert. Ha ez beválik, országosan is elterjeszthető lesz. Határozott ígéretet kaptam, hogy a megyénkben, még kihasználatlan - a boldogi, a verpeléti, a tar- naszentmáriai, a recski, a pétervásárai - laktanyák sorsát fél éven belül rendezik.- A martinsalakos házak újjáépítése miként folytatódik?- Kezdeményeztem a belügyminiszter asszonynál és a pénzügyminiszternél, hogy legyen pénz az újjá- épüés folytatására. Erre ígéretet is kaptam. Fontos az is, hogy okuljunk az eddigi tapasztalatokból. Jogi ellenőrzés szükséges, mert az előző kormányhatározatok szerintem nem voltak kellően pontosak. Műszaki és pénzügyi ellenőrzés is megkívántatik, bevonva persze még a volt kormánymegbízottat. Úgy vélem, e téren a helyi önkormányzatoknak kell jogosítványokat biztosítani. Nekik kell méltányosságot gyakorolni, ha szükséges. Egyértelműnek kell lennie a felelősség kérdésének, s hogy kinek milyen koordinációs feladata van. S ami a legfőbb, e munkákat a legteljesebb nyilvánosság előtt kell elvégezni! Sajnos, eddig a helyi önkormányzatok nem rendelkeztek pontos információkkal, úgy kellett összegeket kifizetniük, hogy nem látták a szerződések egészét. Ezen mindenképpen változtatni kell!- Eldőlt a helyhatósági választások időpontja. Hogyan készülnek rá?- Már elfogadtuk a megyei listákat, a 10 ezer feletti lakosú helységekét Merczel József, a 10 ezer alattiakét én vezetem. Mindenütt köztiszteletben álló személyiségeket jelölünk polgármesternek, önkormányzati tagoknak, olyanokat, akik eddigi munkájukkal már bizonyítottak. Van, ahol független jelölteket támogatunk. Minden olyan erővel együttműködünk, amelyek hozzánk hasonlóan jó esélyt látnak arra, hogy Heves megyében valóm válthatjuk a kormányzati és a megyei programot. Annál is inkább, mivel ezek szinkronban vannak egymással. Ennek is köszönhetően, úgy vélem, megyénk az elkövetkező négy évben jelentős támogatást fog kapni tervei megvalósítására. A pozitív esély évei következnek. SZALAY ZOLTÁN _____ SIKE SÁNDOR K övér, a poszthumán Lassan szállóigévé válik: amikor Kövér László megszólal, a sajtónak mindig sok dolga keletkezik A meglepett média előbb csak közzéteszi az elhangzottakat, majd megpróbál segítséget nyújtani közönsé gének a kövén eszmefuttatás megértéséhez. Mert bizony vannak mondatok ezen a Földön, amelyek elsőre nem mindig érthetőek. A tudósítások szerint Kövér László a bálványosi szabadegyetemen tartott előadásában kifejtette véleményét, miszerint a Fidesz választási vereségének egyik fő oka az volt, hogy nem tudta megfelelően kommunikálni: a polgári kormány a gazdasági és társadalmi folyamatokba való beavatkozást a magyar nemzet biológiai és kulturális fennmaradása érdekében tette. Ehhez a kommunikációs deficithez társult továbbá, hogy a szocialisták sikerrel építettek „a proli irigység és a nacionalista düh ötvözésé vei a prehumán ösztönökre". Az ellenzéki politikus Tusnádfürdőn osztotta meg a hallgatóságával ezeket a magvas gondolatokat A polgári értékek - értékelvű politika címmel tartott előadása közben. Azt is kifejtette még, hogy a polgári kormány vállalkozott a közjó megfogalma- zásám, és ennek a közjónak az érdekében a jövőre tekintve szánta rá magát arra, hogy beavatkozzon a gazdasági és társadalmi folyamatokba Tetteiknek olyan kulcsszavai voltak, mint a család, a munka, a tanulás, a rend és az összetartozás. Tegyünk most félre olyan apróságokat, mint: megalapozott-e feltételezni, hogy a bukott kormány vereségének oka csupán kommunikációs melléfogásokm lenne visszavezethető? Foglalkozzunk inkább a gondolatsor másik felével, azzal a mondattal, amelyben a proli irigységről és a prehumán ösztönökről esik szó. Szögezzük le mindenekelőtt: a jobboldal prominensei nem először prolizzák le a szavazópolgárok nagyobbik részét. A korábban szolid szavának ismert Surján László éppen megyénkben használta ezt a meglehetősen pejoratívnak szánt kifejezést a közelmúltban. (A szellemi homelessek pedig - lásd: Kövér összes művei - nyilván ennek a proli bagázsnak az értelmi vezetői lehetnek.) Vagyis van a polgári tömeg az egyik oldalon, s az olcsó kocsmai italoktól megrészegüit lumpen a másikon. (Amennyiben „bírtuk követni" és helyesen értettük a felvázolt logikát.) Nos, ez a tömeg egyszerűen elirigyelte a jó oldal gyarapodását, vagy csak azt a helyzetét, hogy 6 a jó. (Erkölcsileg, nemzeti identitástudatát tekintve, meg ki tudja még, hányféle szempont alapján.) Miután pedig az elemi irigység erősen felülkerekedett a proliban, hagyta felszínre tömi prehumán ösztöneit. Ami magát a prehumán szót illeti: már most megjósolhatjuk, hogy sokszor fogjuk még viszontlátni, hallani. Ezért is gondoljuk azt, hogy praktikus lenne megfejteni a jelentését. A magunk kútfejére alapozva úgy gondoljuk, hogy a humán szó képezheti a nyitját a dolgoknak, illetve az a kor, amikor az ember vált a létezés központi figurájává. Ekkorra datálhatjuk a modem társadalmak kialakulásának első lépéseit, a polgári társadalmi berendezkedés irányába való elmozdulás kezdeteit. Olyan értékek születtek ekkor, mint a közjó, illetve a köz dolgait irányító, de a köz által mindenkor számon kérhető polgári állam. Nos, ez az államhatalom a polgáraitól (annak többségétől) kapja a felhatalmazást az ügyei intézésére. Többek között arra is, hogy a közös kasszába adott pénzét az egész közösség együttes céljainak érdekében a lehető leghasznosabban használja. Ám ha ennek a közösségnek nagy csoportjai azt észlelik, hogy az összeadott pénzt megbízottja szelektíven csoportosítja át, könnyen úgy határozhat: mást ruház fel a közös dolgok kezelésének jogával. A prehumán kor, s a hozzá köthető ösztönök - ha vannak ilyenek - vélhetően a vázolt állapotokat megelőző korokhoz kötődnek. Éppen ezért, aki ezt a közösség által gyakorolt leváltó aktust prehumán ösztönöktől vezérelt proli irigységnek nevezi, maga poszthumán álláspontra helyezkedik: amikor is a hatalom, a klientúra fontosabbá lesz a többségi álláspontnál. HIr(telen)kék ■ ■■ Megkezdte az érdemi munkáját az érintett kormánytagok állambiztonsági tevékenységét, valamint a miniszterelnök múltját vizsgáló parlamenti bizottság. Kollektív kém-lelés... * Százötvennégy szakállas nevező közül egy borbélyüzlet tulajdonosa nyerte az idei Hemingway-hasonmás versenyt a floridai Key Westben. Az öreg fodrász és a mester... * Negyven-hatvan milliós végkielégítést kaptak fejenként a MÁV távozó legfelsőbb vezetői. Sínen vannak... * Nem várnak tovább a kormányra az aszály sújtotta indiai falvakban élők: ősi szokás szerint összeesketnek két szamarat, hogy kiengeszteljék Esőistent. Sírva is fakad ekkora szamárságon... * Egy amerikai vállalkozó macskák számára készít napi harmincperces tévéműsort, melyben madarak, mókusok és ugráló labdák szerepelnek. A Cicavízió műsorvezetője: Kandúr Bandi... * A földkerekség legnagyobb bordélyhálózatát kívánja létrehozni az ausztrál Daily Planet nevet viselő nyilvánosház, melynek tulajdonosa világszerte tőzsdei részvények kibocsátását tervezi. így függ össze a sex és a BUX... ____________________________________________________________________________ihkyAei