Heves Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-25 / 172. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. JÚLIUS 25., CSÜTÖRTÖK Dr. Kiss Kálmán 1925-2002 A napokban nagy veszteség érte az Eszterházy Károly Fő­iskolát. Hosszú, súlyos szenvedés után elhunyt dr. Kiss Kálmán, főiskolánk alapító tanára. Kiss Kálmán Debrecenben szüle­tett, s a Debreceni Egyetem ma­gyar-latin szakának elvégzése után az 1948-ban megalakult Pe­dagógiai Főiskola Kollégiumá­nak lett az igazgatója, illetve az alakuló irodalom tanszék taná­ra 1949-ben a főiskolával együtt jött Egerbe. A kivételesen nagy műveltségű fiatal oktató - aki­nek tudásánál csak embersége és szerénysége volt nagyobb - ma­gyar szakos hallgatók százait ve­zette be az irodalomtörténet rej­telmeibe, s szerettette meg a szép- irodalmat, mint az értelmiségi ember mindennapi létszükség­leté. Szerette a hallgatókat, sze­retett tanítani, s hallgatói, akik­nél csak néhány évvel volt idő­sebb, mjongtak érte. Pályafutása Egerben mégsem volt tartós. 1953 őszén a Magyar Rádió irodalmi főosztálya vezető­jévé nevezték ki, majd pár évvel később a Magyar Rádió elnökhe­lyettese lett, ezt a feladatát nyug­díjazásáig betöltötte. Irányította a rádió irodalmi és művészeti mun­káját. Több mint három évtize­des tevékenysége alatt tűztek mű­sorra korábban nem játszott klasszikusokat, de számos fiatal kortárs művész felfedezése is a nevéhez fűződik. Nyugállomány­ba vonulása után is aktív tagja maradt a rádió irodalmi és művé­szeti életének mindaddig, amíg betegsége engedte. Halálával is- mét fogyatkozott azon oktatóink száma, akiknek nevelő és vezető tevékenysége ma is jelentősen hat főiskolánk szellemiségére. Emléké megőrizzük. Az Eszterházy Károly Főiskola társadalma Lámpatesteket keresnek Erdélyi kiállító a művelődési házban Heves Élénk kapcsolatot ápol a város az erdélyi testvértelepülésekkel. Bi­zonyíték erre az is, hogy jelenleg a Móricz^ Zsigmond Művelődési Házban Ádám Gyula Csíkszeredái fotóművész tárlata látható. A fel­vételeken megjelennek Hargita megye életképei, a méltán híres szőttesek, fafaragások éppúgy, mint a népi élet pülanatai és ün­nepei. Ugyanakkor a város adni is sze­retne. A közelmúltban Gyergyó- csomafalván járt önkormányzati delegáció, melynek tagjai szembe­sültek az ottani nehéz gazdasági körülményekkel. Ezért ígéretet tet­tek arra, hogy Heves a maga mód­ján hozzájárul az ottani közvilágí­tás kiépítéséhez. Éppen ezért ke­resnek most olyan leszerelt, ám még használható lámpatesteket, amelyeket elküldhetnének az erdé­lyieknek, akik ezeket még felsze­relhetnék az oszlopokra. Mint Budai Sándor alpolgár­mester elmondta: a lámpatestek hazánkban veszélyes hulladéknak minősülnek, így tárolásukat és megsemmisítésüket is szabályoz­zák. Amennyiben legalább 80-100, még működő garnitúrát küldhetnének Erdélybe, úgy azzal segítenének a közvilágítás-korsze­rűsítést már elvégző települése­ken, például Csomafalván, ahol az alpolgármester saját zsebből fi- nanszírozza a fejlesztést. i-romh Idegenforgalmi kvíz A Magyar Turizmus Rt. Észak-magyarországi Regio­nális Marketing Igazgatósága és lapunk közös játéka. 1. Észak-Magyamrszágon már há- romvüágörökségtalálható. Az Aggte­leki Karszt barlangjai és Hollókő mel­lett a közelmúltban újabb helyszín­nel gazdagodott a régió. Melyikkel? 2. Hány nemzeti park található az észak-magyarországi turisztikai régióban? Melyek ezek? 3. Melyik várost hívják a nyitott kapuk városának? 4. Melyik észak-magyarországi várost énekelték meg a Himnusz­ban? 5. Sárkányfej, Tigris, Anyós­nyelv, Óriások terme. Mik ezek és hol találhatók? 6. Mi az észak-magyarország régió turisztikai honlapjának cí­me? * A válaszokat a következő címre kérjük beküldeni augusz­tus 5-ig: Magyar Turizmus Rt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság, 3300 Eger, Dobó tér 9. Pf. 77. A helyes megfejtést beküldők között egy pólóból és baseball­sapkából álló Észak-Magyaror- szág ajándékcsomagot sorso­lunk ki, valamint egy hónapra szóló Heves Megyei Hírlap-előfi­zetést biztosítunk. Az előző játék nyertese Bezzegh Pál gyöngyösi olva­sónk. Ajándékát postán juttat- juk el. ___________________■ F OTÓMŰVÉSZEK, RIPORTEREK. Herbst Rudolf, H. Szabó Sándor, Kresz Albert, Módos Gábor előadásait hallgat­ják, diabemutatót néznek, Eger és a megye nevezetességeivel ismerkednek az objektív mögül az egri fotóművészeti alkotótá­bor résztvevői. A városi fotóklub tagjai huszonnégy amatőr fotográfussal közösen egy héten át tanulmányozzák a fényképe­zés tudományát fotó: gál gábor Jubileumi olvasótábor Erdélyben Ma már talán nem mindenki emlékszik rá, hogy az olvasótábori mozgalom harminc esz­tendővel ezelőtt Hatvanból indult el, s vált or­szágos szintű kezdeményezéssé. Hatvan Az első táborozásnak - amelyen nagyrészt a városi és a környékbeli gyerekek vettek részt - Felsőtárkány adott otthont, a kiscsoportok vezeté­sét pedig olyan közismert személyiségek látták el, mint Ratkó József, Mózsi Ferenc, Kovács István, Va­si Géza és Varga Csaba A településen azóta is komolyan veszik a moz­galomban rejlő lehetőséget. Kocsis Istvántól, az Ady Endre Könyvtár és Közösségi Ház igazgatójától megtudtuk: az elmúlt három évtized során talán csak két alkalommal szüneteltették a táborozást, így természetesen az idén sem marad el a program, melynek keretében július 29. és augusztus 11. kö­zött két, remélhetően feledhetetlen hété töltenek el Erdélyben a résztvevők, akik javarészt bajzás diá­kok, de találhatók közöttük immár egyetemi és fő­iskolai hallgatók is. • A harminc fiatal és a hét kísérő - köztük a cso­portvezetők, Jónás Péer, Lévai Zoltán, Nagy Nán­dor és Mándoki Ferenc, akik hajdanán maguk is tá­borlakók voltak - útközben megismerkedik Kalota- szeggel, Csúcsával és Kolozsvárral, majd az első éj­szakát Marosvásárhelyen töltik. Itt megtekintik a Teleki Tékát Spilman Mihály igazgató kalauzolásá­val, aztán Segesváron és Brassón keresztül utaznak Kézdivásárhelyre, illetve az olvasótábornak helyet adó Zabolára A megannyi színes program közepette a fiatalok­nak alkalmuk nyílik számos ismert személyiséggel találkozni, köztük - ha minden a tervek szerint ala­kul - Illyés Kinga színművésznővel, s az egyik leg­nagyobb élő magyar költő, Kányádi Sándor társasá­gában is eltölthetnek néhány órát. Az olvasótábor lakói két nagyobb kirándulást terveznek. Elképzelé­seik szerint bebarangolják a Csángóföld egyik szeg­letét, továbbá Kézdivásárhely környékét. Utóbbi so­rán megtekintik a magyar építészet legősibb emlé­két, a gelencé fakazettás tempbmot, de Sepsiszent- györgy és Csemáton sem marad ki az útitervből. A táborozás ideje alatt a gyerekek irodalmi és történelmi előadásokon vesznek részt. Emellett fo­lyamatosan tanulják Jónás Péter költő ez alkalom­ra szerkesztett művét, amit az utolsó estén adnak elő tábortűz mellett a zabolai szabadtéri színpa­don. I-Ó) Munkáspárti vita az ajánlásról (Folytatás az 1. oldalról)- Vasasék kinevezték magukat ko­ordinációs bizottságnak, s a tag­ság véleménye nélkül döntöttek. Mi pedig sem az eljárással, sem pedig dr. Vasas Joachim szemé­lyével nem vagyunk elégedettek, s a polgármester-jelöltségét nem fogadjuk el. A központi bizottság határozata értelmében előzőleg alapszervezeteknek kellett volna megvitatniuk, hogy kit állítsanak jelöltnek, majd összevont taggyű­lésen vagy küldöttgyűlésen szü­lethetett volna meg a döntés - mondta Keller Miklós. A személyében érintett dr. Va­sas Joachim nem akart reagálni a fentiekre. Azt tanácsolta, fordul­junk a párt városi ügyvezető elnö­kéhez.- Az egri pártszervezetnél nincs is nyilvántartva a felsővárosi alap­szervezet - mondta Pápista József, amikor ismertettük vele Keller Miklós észrevételét.- Eszerint két Munkáspárt létez­ne a városban?- Nem. Egy Munkáspárt van. A felsővárosiak csak kinevezték ma­gukat annak. A mi szervezetünk legitim, és a nyilatkozattétel lehe­tősége is a miénk. Egerben hat alapszervezet van, a felsővárosi lenne a hetedik, ha betagozódná­nak, de erre nem hajlandók. Ha Keller Miklós látta a reggeli újság­ban a hírt, hogyan tudta megkér­dezni a tagságot üyen gyorsan? Hogyan tudott egyeztetni a tagság­gal? Keller Miklós hazardírozik.- Különös, de ő épp az ellenkező­jét gondolja Úgy véti, dr. Vasas Joachim jelölésével gyengítik a bal­oldalon álló dr. Nagy Imrét, s ezzel diadalra segítik a jobboldal jelöüjét.- Ez az ő körmönfont gondolko­dása.- Miért, önök ennek nem látják reális esélyét?- Egyelőre kár erről beszélni. Most még csak ott tartunk, hogy az alapszervezeti összevont gyűlés végleges döntése: dr. Vasas Joachímot ellenszavazat nélkül je­löljük. (NÉGYESSY) Alkotókor alakult Recsk Tavaly nyáron Három ecsé egy palettán címmel nyílt nagy sikerű kiállítás a helyi művelődési ház­ban, amelyen a falubeli, valamint a környéken élő és alkotó rajzta­nárok legszebb műveit mutatták be. A sikeres tárlat adta az ötletet ahhoz, hogy tizenkilenc diák és ti­zenhárom felnőtt részvételével megalakítsák a Szivárvány Képző- művészeti Alkotókört. A csoport tagjai azok a helyi és a környező településeken lakó, s a képzőmű­vészet iránt fogékony felnőttek és gyermekek, akiknek ezen a héten a Bányász Művelődési Ház ad ott­hont. A közös alkotás során kü­lönböző technikákkal ismerked­nek meg a résztvevő rajztanárok és amatőr képzőművészek segít­ségével. Az alkotótábort pályázati tá­mogatással, valamint önkor­mányzati segítséggel szervezték meg, így a részvétel ingyenes. ■ Felrúgta a kukát Heves megye Eljárás indult egy egri férfi ellen, aki a Hadnagy út és a Tímár utca kereszteződésében a rendőri in­tézkedést követően felrúgta az ut­cára kitett hulladékgyűjtő edényt, majd hangosan kiabálva a vele szemben intézkedőket szidal­mazta. A köztéri affér a környé­ken tartózkodó embereket meg­botránkoztatta. Egy egri lakos jelentette, hogy nyitott pincéjéből ismeretlen tet­tes eltulajdonította őrizetlenül ha­gyott tárgyait, köztük egy márkás mobiltelefont, valamint három darab 22 literes kannás bort. Kömlőn egy nyári konyha pad­lására surrant fel a tolvaj, s onnan húsz gyalult diófával és négy kor­láttal távozott. A tulajdonosnak 50 ezer forint kára keletkezett. Egy egri lakos - amíg az Aldebrő közelében található tó­ban fürdött - a parton hagyta háti­zsákját, így az abban lévő szemé­lyes iratait, valamint ruháját is el- emelte egy bűnöző személy. ■ Pollenjelentés Magyarország Az ország nagy részén már el­kezdődött a parlagfű virágzása. A hőmérséklet további emelkedé­sével mindenhol erőteljesebb pollenszórás várható. A fűfélék koncentrációja továbbra is köze­pes, míg a csalánfélék bőven ont­ják gyengén allergizáló pollenjü­ket. A meleg idő, a szórványos csapadék és a magas páratarta­lom elősegíti a gombák spórázá- sát, az allergén penészek kon­centrációja nagyon magas. A szegedi állomás pollenada­tai megtekinthetők a www.jate : - szeged.hu/hungary/pollinfo internetes honlapon. _________■ a z Gyarapodik z üdüfőtanya Erdőtelek Nem sokkal azután, hogy a falusi turizmussal, vendéglátással fog­lalkozó család tagjai, valamint a település közelében fekvő Pintér- tanya vallásos érzelmű üdülő­vendégei birtokukba vették az Árpád-házi Szent Margit nevében felszentelt kis kápolnát, újabb építkezés kezdődött az egyre szé­pülő határbeli területen. Mint az üdülőtanya tulajdo­nosa, Pintér Béla elmondta, a Széchenyi-terv és a Heves Me­gyei Területfejlesztési Tanács pályázati támogatásával kezdtek hozzá egy új épület felhúzásá­hoz. Ebben a tizenkét vendég­szoba mellett egy téliesített für­dő, valamint egy százfős konfe­renciaterem kap helyet. Az új lé­tesítményt a tervek szerint még ebben az évben szeretnék átad­ni rendeltetésének. ■ Valamit visz a víz Testület elé kerül a lakosság panasza A község mélyebben fekvő területein évek óta súlyos károkat okoz a nyári felhő- szakadásokat követő belvíz. Egy-egy ilyen áradat alkal­mával nemcsak a gondozott kertek, hanem a pincék, sőt a lakások is veszélybe kerül­nek. Különösen akkor, ha az emésztőgödrök tartalmát is felszínre hozza a víz, s to­vábbviszi a rendezett por­tákra. Verpelét Az ingatlanok tulajdonosai több­ségükben igyekeznek megelőzni a bajt, s rendszeresen takarítják, rendben tartják a házuk előtti ár­kokat, átereszeket. Hanem ele­gendő utcánként egy-két felelőt­len ember - általában aztán nem ők a károsultak! -, s a nagyobb mennyiségű csapadék lehetetlen helyzetbe hozza a vétleneket. Ezért az Akácfa, az Ady és a Templom utca lakói levélben kér­ték az önkormányzatot, hogy se­gítsen régi bajukban. Erdélyi Ist­ván polgármester elmondta, hogy az ároktisztítás részint la­kossági, részint önkormányzati feladat. Utóbbit el is végzik, de a lakosságra háruló munka nem valósul meg maradéktalanul. Emiatt a falu védelmében köz­hasznú munkásokat vezényelt ki a polgármester, hogy megakadá­lyozzák a későbbi, esetleges bel­vízkárokat. A témával kapcsolatban szer­kesztőségünket értesítő falubeli panaszos megemlítette azt is, hogy a ma 17 órakor kezdődő rendkívüli képviselő-testületi ülésnek is az árkok tisztítása lesz az egyik témája. ___________m.z.) v 'iV‘•___-, ' ■ ’ _______fPWiíiMiMittíJfe.................ni. Mirffiiiiinu..................... A z év végére elkészül a korszerű létesítmény

Next

/
Thumbnails
Contents