Heves Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-16 / 164. szám

8. OLDAL KÉK TÜKÖR 2002. JOuus 16., KEDD ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig CSAPÁGYGOLYÓK. Tegnapra virradóra csapágygolyókkal lőt­ték át az MSZP pápai irodájának ablakait. Tóth Zoltán, a Veszp­rém Megyei Rendőr-főkapitány­ság szóvivője szerint a csapágy­golyókat feltehetően csúzliból lőtték ki, ezért az üvegtáblákon szabályos „lőtt” lyukak kelet­keztek. A rendőrség ismeretlen tettes ellen rongálás miatt el­járást indított. Gőgös Zoltán, a párt városi elnöke, parlamenti képviselő elmondta: nem elő­ször fordult elő az eset, a múlt hét csütörtökjén egyszer már „belőttek” az irodába. Ismerte­tése szerint két héttel korábban saját lakásának ablakát lőtték be, valószínűleg légpuskával. MTI SZEMÜVEGTOLVAJOK. Több millió forint értékben loptak el ismeretlen tettesek szemüvege­ket és szemüvegkereteket Buda­pesten, egy Múzeum körúti sza­lonból. A bűncselekményt hét­főn fedezték fel. A tettesek az üzlet oldalsó bejáratán hatoltak be az üzletbe. A rendőrség kere­si az elkövetőket, mti FÁNAK ÜTKÖZTEK. Életét vesztette vasárnap este egy 50 év körüli férfi, aki Táborfalvánál autójával lesodródott az útról és egy fának ütközött. Közel ugyanabban az időben meghalt egy 29 éves nő Nagykátán, aki szintén fának ütközött autójá­val. Az 1500-as Ladával közleke­dő asszony egy kanyarban csú­szott meg. Holttestét a tűzoltók emelték ki a teljesen össze- roncsolódott járműből, europress LOPOTT GÉPKOCSI. Lopott autót talált a Budapesti Rendőr­főkapitányság gépjárműbűnö­zés elleni alosztálya, a Gepárd csoport vasárnap Budapesten. A rendőrök a XVIII. kerületben, a Fáy utcában megtalálták azt a Peugeot 306-ost, amelyet az egyelőre ismeretlen tettes 2002. június 28-ra virradóra vitt el Kis­pest területéről. A lopással oko­zott kár 2 millió forint. A nyo­mozók a gépkocsit visszaadták a tulajdonosának. A Gepárd csoport munkatársai az ingye­nesen hívható 06-80-201-334 zöldszámon várják a gépjármű­bűnözéssel kapcsolatos állam- polgári bejelentéseket, europress MAFFIA. Nem cáfolta a rendőr­ség az egyik napilap értesülését, miszerint felmerült, hogy a mó­ri vérengzés mögött egy szlová­kiai szervezett bűnözői csoport áll. Mára tudható: a nyomozók tényként kezelik, hogy a csalló­közi magyar anyanyelvű és a dunaszerdahelyi központú maf­fia magyar bankokon át próbál­ja legalizálni bevételeit. Külön speciális egység vizsgálja, hogy a bankok közti átutalás során a pénz egy része megfordult-e a móri fiók számláján. A vé­rengzés előtti napon egy nagy tranzakciót bonyolítottak le bankban, most a gazdasági nyomozók ezt a pénzügyi mű­veletet vizsgálják. oRico BETÖRŐK. A zalalövői rend­őrök elfogtak két fiatalkorú helybeli fiút, akiket lopással gyanúsítanak. Vasárnap reggel egy kávézóból jelentették, hogy éjszaka a nyitott ablakon ke­resztül ismeretlenek bemásztak az épületbe, s cigarettát, vala­mint a játékautomatából apró­pénzt loptak. A rendőrségi adat­gyűjtés során sikerült a két fel­tételezett elkövetőt azonosítani, mivel többen látták, amint a ti­zenévesek hajnaltájban kimász­tak a presszó ablakán. A vizsgá­latok során kiderült, hogy a két fiú rendszeres vendég volt a szórakozóhelyen, s előző este is ott múlatták az időt. A kama­szok zárás előtt nyitva hagytak egy ablakot, s később azon másztak vissza, europress Siratja a város a „kivégzett” fiút A 15 éves kamasz feltételezett gyilkosa még nem tett vallomást Gyászolnak a mezőtúriak. Egy tizenöt esztendős fiút siratnak, akivel pénteken kora este végeztek több lövéssel egy tanyán. A rendőrség a bűncselekmény kapcsán őrizetbe vett egy fiatalembert, de a 23 éves férfi még nem tett vallomást. Mezőtúr Pénteken kora este hazafelé tartott az Sz. házaspár. Belépve a lakás aj­taján egy kamasz fiú holttestébe botlottak, s természetesen rögtön szóltak a rendőröknek. A házas­pár döbbenetét csak fokozta, hogy a fiuk került a nyomozók látóköré­be mint lehetséges tettes. Kapocsi Zoltán alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei rendőr-főkapitányság nyomozó­osztályának vezetője lapunknak elmondta: a holttestet a tanyán la­kó idős házaspár fedezte föl. A helyszíni szemlén a rendőrök megállapították, hogy bűncselek­mény történt, és kizárták az ön- gyilkosság lehetőségét. Az áldozat testén lőtt sebeket találtak. Már másnap reggel elfogták a Mező­túron bujkáló Sz. Ignácot, és kez­deményezték előzetes letartózta­tását. Valószínűleg egy engedél­lyel tartott vadászpuska volt a gyil- kos fegyver. A helybéliek úgy tudják, hogy Sz. Ignác rakodás ürügyén hívta ki tanyájukra a tizenöt éves V. Zsol­tot. A beígért 2000 forint jól jött volna az édesanyjával élő fiúnak. Ám haza már nem vihette a pénzt. Sz. Ignácot csendes, nyugodt fi­únak ismerték a mezőtúriak, ám szombat óta úgy látják az ismerő­sök, hogy sohasem volt vele rend­ben valami. Nem voltak barátai, lánnyal sosem látták. Egyesek sze­rint a feltételezett tettesnek furcsa Vízi tragédiák Győr - Vásárosnamény - Benk Újabb áldozatokat követelt a két legnagyobb hazai folyó. Vasár­nap késő délután Dunasziget kül­területén a Dunába fulladt egy 55 éves budapesti nő. Az asszony két társával kenuzott. Az erős áramlás megdobta a járművet, és egy vízbe dőlt fának sodorta. A nő beszorult a fatörzs alá és meg­fulladt. Társai a partra úsztak. A Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán három halálos vízi baleset történt. Egy úszni nem tudó benki fiatalember pén­teken fürdés közben merült el a Tiszában. Szombaton egy aranyosapáti tinédzsert sodort el a víz. Vasárnap Vásárosna- ménynál egy nyírbátori férfit so­dort el a folyó. europress hajlamai vannak, de aztán csak le­gyintenek egy nagyot, mert ők is tudják, nem lehet ilyen egysze­rűen magyarázatot találni az ese­A tanya a gyilkosság óta teljesen kihalt ményekre. Volt olyan, aki szerint biztosan komoly oka volt Ignác- nak, ha ilyesmit tett. Én tudom, hogy nincs olyan ok, ami miatt bárki embert ölhet, de olyat sem tudok elképzelni, hogy az a csendes fiú csak úgy el­visz egy gyereket a tanyára és le­lövi - értékelte az eseményeket egy bajuszos férfi. - Talán össze­vesztek valamin, de a rendőrök biztosan kiderítik az igazságot, találgatni fölösleges dolog. Nem valami forgalmas vasár­nap kora délután a szarvasi komp Új módszer a Szeged Számítógépes nyilvántartásba veszik a falfirkákat Szegeden. A lakossági kezdeményezésre kialakított rendszerrel bizo- nyíthatóvá válik, ha több rajzot ugyanaz az ember készített. Így az elkövető már halmazati büntetést is kaphat.- Eddig is volt nyilvántartásunk a falfirkákról, de így a rendszer egy­szerűbbé válik - mondta lapunk­nak a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének szó­vivője. Sándor János András hoz­zátette: a graffitiket rajzfelismerő program tárolja, ami jelez, ha azo­nos technikát fedez fel. így egy „művész” több rongálásért is fele­lősségre vonható. felé vezető út. Az aszfaltcsík mel­lett kerékpárját tologató asszony­nak elkomorul a tekintete, amikor a pénteki eseményekről faggatjuk.- Ez valami szörnyűség! - ma­gyarázza feldúltam - Most mondja meg, ki gondolta volna ezt? Min­dennap tőlünk hordta ez a gyerek a tejet, nem hittem volna róla, hogy üyesmire képes. Jóravaló, tisztességes emberek az Ignác szülei, szerintem ők legalább any- nyira belebetegednek az esetbe, mint a kis Zsoltinak az anyja. Kicsit lejjebb áll Sz.-ék tanyája. Egyszerű, de rendezett, tiszta por­ta. Két napja nem látta a szülőket senki. Látszik, sietve mentek el, még az alsó épület ajtaját sem zár­ták be. Az udvaron egy régi Lada, alatta aprójószág várja, hogy visz- szaköltözzön az udvarba az élet. Az ajtón egy kis cetli áll: „jövünk nemsoká”. pókász endre falfirkák ellen- Nem az a célunk, hogy szigo­rúbb büntetést kapjanak a fiatalok, hanem az, hogy elrettentsük őket a falfirkálástól - meséli a szóvivő. A szegedi polgárőrök szociológiai ta­nulmányt szeretnének készíttetni a graffitiket gyártó fiatalokról, és az egyetem szociológus- hallgatóit ké­rik fel arra, hogy ebben a segítsé­gükre legyenek. Sándor János András szerint a falfirkálók többsé­ge alkoholos vagy kábítószeres ál­lapotban veszi elő a festékszórót, és az utóbbi időben a parkoló autó­kat és az ablaküvegeket is befestik. A szegediek elkészítették a vá­ros „falfirkatérképét”. A szóvivő elmondta: a lakosság kérte őket, hogy dolgozzanak ki egy üyen programot, mert a településen egy­re több a graffiti, és a rajzokat le­hetetlen eltakarítani. NAGY ED Villamosszéket szeretett volna Szíve álma volt, hogy Floridában, villamos- székben végezze életét. A harminchat éves német takarítónő a fejébe vette, hogy meg­valósítja őrült tervét, ezért az Egyesült Államokba utazott. Berlin Angela L szomorú sztorija egy bomlott lélek tör­ténete. Arról ábrándozott, hogy gyilkosságot kö­vet el, ezért majd halálra ítélik; így beleülhet a hőn áhított villamosszékbe. Florida egyik kedvelt, ve­rőfényes strandján, Fort Myersben üldögélt. Kaca- rászó gyerekek játszadoztak a homokban. A né­met nő kiválasztotta a négyéves Ericát, kést szorí­tott a torkához, a vízhez vonszolta, és megpróbál­ta belefojtani. Amikor az anya kétségbeesetten kiabálni kezdett, a strandolók odarohantak a me­rénylőhöz és leteperték. Az őrült nő zavartan azt hebegte: „csak meg akartam ölni, hogy beleülhes­sek a villamosszékbe.” Beszámíthatatlansága miatt az amerikai bíróság fölmentette, és kiutasította az országból. Németor­szágban azonban eljárást indítottak Angela ellen. A tárgyalás során kiderült, hogy nemrég bocsátották el az ideggyógyászok, de nem egészségesen. „Örö­kösen a halál és a gyilkosság járt a fejemben” - val­lotta a tárgyaláson. Igazságügyi szakértők szerint üldözéses tudathasadásban szenved, és minden jel szerint kényszergyógykezelésre ítélik. TORONYI Ez a szék volt Angela L. álma fotók: europress/archív HEVES'*11 HÍRLAP I mi ilU 06 (30) 303-01-45 i Elnézést kérünk mindazoktól akiknek a mai napnn nem jelent meg a2 sím üzenetük. Ennek nka: a Westelnél előforduló műszaki hiba miatt vasárnap 14 óra és hétfőn 9.30 óra között küldött smst nem tudtuk fogadni. Zsuzsa! Miért szólsz bele más dolgába? Egyébként, ha észrevetted volna Zsu sem csak Cafuval SMSezett. Ha én csitri vagyok akkor te egy vén trotty! Elegem van abból, hogy mindenkit kritizálsz. De ezt nem csak én gondolom így. Butterfly CAFU! Remélem nem hallgatsz Zsuzsára: - D. Mindenképpen írj! T0MY! Bocsi, hogy el­írtam a neved. írj. Koszi! Butterfly LYRA! Négy napig távol voltam én, ezért nem írtam választ még. Mit tegyek, hogy tel­kedben lehessek a Remény, ha kell világítok örökkön-örökké. Rím-Rontó Liza B. üzeni Kutyának! Az első szerelem úgy forr, mint az új bor, de minél öregebb és tisztább, annál csendesebb lesz - Angelius Silesius ­A hűtlenségnek ki kellene oltani a szerel­met, s épp akkor nem volna szabad félté­kenynek lennünk, amikor megvan rá az okunk, féltékenységünkre ugyanis csak azok méltók, akikre nincs miért féltékeny- kednünk! Szabó Petinek üzenem Egerbe: szerettem volna többet táncolni Veled szombat este a Ligetben, mert ......lEvéee V idám Glória! Mostanság nevemhez méltó­an viselkedek, így a jókedv ált. társaságom­ban. ha teheted vonulj viz közelébe, irtó me­leg van. Puszi Tökfej. Kedves Lulu! Hétfői üzim 2. része elveszett. Üzijeid kifinomult érzésvilágról árulkodnak. Sok a közös, de mik a különbségek kettőnk közt? Nagy talány. Én romtott/Tökfal. Férfi vagyok, ezért lágy a szivem, de a vilá­gon egy pici él lesz 1x. 22 éves vagy még? írok, s a jó dolgokban mindig van valami végzetes, az hogy későn fogalmazódnak meg. Tökfuj. A gyöngyösi autóbusz-állomás környékét el­lepték az alkoholista hajléktalanok. Mérhe­tetlen a bűz és a szemét! Kérem az illetéke­seket tegyenek valamit! Pllppti. Az igazság pillanata „Akik az SZDSZ-ben li­berálisnak, azok Kossuth, akik az MSZP- ben szociáldemokratának nevezik magukat, azok Kéthly Anna emlékét gyalázzák meg.” Hajrá M.o.l NEM tudom KI VAGY és miért szórakozol azzal, hogy hívogatsz telefonon! De meg fo­gom tudni és nagyon ráfázol! Mónika Sziasztok! Ha valakinek valami gondja van az csak írjon nekem és megpróbálok segíte­ni. OK?? <Men1őangyal>. Elnyelt a nagyhalál és ködössé válik a látha­tár, ám éneket hallok s felnézek, lám egy ki­rálylány s éneke életet ad ám. Szívem újra érezni kezdem, új láng gyullad bennem s ezt köszönöm neked királylány! Tibor királyfi. Reményed nem egy ábránd s a sárkány sem fal fel ám, hisz a halálba küldtem őt hófehér paripán. Most feléd tartok, de suttogó szava íd nem hallom ezen a viharos éjszakán! Se gíts nekem királylány! Titor a tehér paripáni Szia Sparco! Itt a számom, fejtsd meg, és írj! Oxi? +ma+j1atdtm. Üdv: Besz Szia Pink! Nos én kicsit messzebb lakom. Egertől nem messze. Szeretem a rockot, rapet, de a club zenéket is. Kár, hogy mesz- sze laksz! Füles Schumígyalázók: ha ennyire értetek a For­ma 1-hez, nem tudjátok, hogy S. nem csak Fenarival lett Vbajnok, és hogy a Ferrari CSAK Ű MIATTA fejlődött ekkorát? Füles Nem zavar senkit, hogy a politikához kicsit értők, akiket nem vittek Szibériába, azok­nak a 90 százaléka a kommunistáknak dol­gozott ? (mert nem tehetett mást) Hello Andi! Én az Almási P. utcának, durván a közepén lakok. Jó és nyugis hely. ”#1011 Szocdem! Én már hallottam róla, de azt nem privatizálásnak hívták, az túl multis. Tán kol­hozolás? Majd utána nézek pl. 89 után men­tették el a dolgokat, ezt-azt. By. Indy. Hy Egyiptomban pofátlanul beszállhatnak a taxiba hozzád, Guatemalába, ha leköpnek tisztelnek, Tunéziában alkudni kell. Magyaror­szág meg kettévált? MSZP és FIDESZ. Indy. Ági és aki rájön hívjon fel: P,+,A,G,lJ,W,W,1. Tiger Hy minap néztem az István a királyt. Hát Ist­ván „apánk” nem örülne a mai helyzetnek. Ma is ez játszódik csak a szereplők mások, de ki a király? Helax! Indy. Te, ki Medgyessy 2006-os leváltását tervez­geted! Majd meglátjuk!!! De addig is jó len­ne, ha nem háborognátok, mert már unal­mas! Dehát mit várunk 1 FIDESZ-estőll? NÉVNAP: Henrik. Germán: otthon ura. Ro­land. Germán: dicső, merész. A Roland ének tette népszerűvé a középkori magyar neme­sek körében. Holnap: Valter. //W+P Oiseau! Igazad van a bizalommal kapcsolat­ban. Csak nehéz újra megbízni valakiben, ha már sokszor csalódtál, vagy visszaéltek a bizalmaddal... Nergal Szia Tibor „királyfi”! Gyengélkedik a pari­pád? Nagy hiba, így nem lehet messzeföldre menni királylány nézőbe. 3 x túl Hófehérke típus, csak rövid hajjal és te? Csók: XV HELLO! VALAKI ÍRJON! DEEP FIGHTER Abba kellene már hagyni ezt a cirkuszt! Én jobboldali vagyok, és azt látom, hogy sokan elfordulnak egy hangos kisebbség miatt! 2006őan mutassuk meg' blatddiarse 1998-ban az MSZP nyerte a választásokai nem tudtak kormányt alakítani - ők mégsem verték így magukat! Orbán szétverte az FKgP-t, itt az eredménye! Redfox Nem kellene becsületes közalkalmazottakra mutogatni. Eszter! Az Árpád-sávos zászló­nak (sajnos) van köze Szálasihoz! Redfox Szia Golden Girl! Én 24 éves, 180 cm magas vagyok, barna hág és zöld szem. Tanulsz még? Hol? Érdeklődési kör? Pnzt: Elered Németh Juditnak Mezőtárkányba szünna­pod alkalmából nagyon sok boldogságot kí­ván: Pírt Meríti, anya. apa Édes kicsi nejemnek Nagytályára nagyon sok boldog szünnapot kíván férjed. Kint Hu­gi Gergő. Vit! Zsuzsái Nem szórakozok Zsdval.hisz en­gem ő érdekel igazán Butterfly tényleg fia­tal úgyhogy elengedem hadd szálljon. Treff, Tomi, Szarka és a többiek! Megnéz­ném én, hogy pl. az a kis Sato mit csinálna a Ferrarival! (összetörné) A FERRARI finom szerkezet M.S.*R.B.ért hozza! BLAOE Szia „MAX”! Én 19 éves lány vagyok és szí­vesen ismerkednék veled. írj magadról egy kicsit Hol laksz? Tanulsz még vagy már dol­gozol? Catfierínel Szocdem! Az elvtárs igenis létezett 90 előtt! Rendszerváltás után szűnt meg elvileg! A fa­sizmus szélsőjobboldali radikális megnyilvá­nulás, nem pedig jobboldali! Privatizálás: idő­legesen állami tulajdonban lévő vagyon el- lenéríék ellenében magántulajdonba adása! Akkor van baj. ha ez külföldinek történi! EC. Tommy-nak üzenem, hogy igaza varv>Hajrá McLaren Mercedes! A Forma-1 nem a Fer­rarik versenyének készült! „Csenguci' Kedves Lányok! Az én kedvencem a Fresch, ha ti is szeretitek akkor Írjatok, üdvözöl min­denkit egy szeretetre váró fiú: Laca Cica XT! Én komolyan meg akarlak találni. De a közölt “betűk" alapján nem sikerül, nem tud­nád konkrétabban leírni? Lujzi. Szia Szomorú Tündér! Hol laksz? Hány éves vagy? Ha akarod találkozhatunk! „A szív a lélek tükre”! Meleged van neked is? ÍRJ!! Pu­szi: Vétek Végre újra közietek! GLÓRIA! TÖKFEJ! Ti egymásnak vagytok teremtve! Ha valakinek gondja van, vagy dumcsizni akar, írjon ne­kem ide a lapba! Üdv mindenkinek: Sun Goldy! Élj a mának, de gondolj a jövőre, mert a JÖVŐD függ a „mai” lépéseidtől! Hűl lócsillag Névtelen „balos”! Az Orbánék 4 év alatt el­szórt milüárdjaik alatt az ország eladásából származó „milliárdokra" gondolsz?! Hullócsillag Nincs mit mondanom annak, aki nincs tisz­tában alapfogalmakkal! Tanulj Indy! Szocdem Igazad van Csabó! Névtelennel nem beszé­lünk! A magyar jobboldal szégyenei a névte­lenül irogatók! Szocüem Sajnos a fasiszták bűne, hogy az évezredes Árpád-sávos lobogót negatív dolognak tart­ják sokan. Szocdem Kb. 3 héttel ezelőtt találtam egy Siemens te­lefont a Hell Miksa úton. Érdeklődni: 36 321-732 lehet 17 óra után. (ilesiet 9 Kapcsolat TALÁLKOZÁSOK TÁRSKERESŐ 06 (30) 30 30 800 ax i^axiZ Ádn^e/myeáe^tj rAúxÁ&éZ&n-.

Next

/
Thumbnails
Contents