Heves Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-13 / 162. szám
2002. Július 13., szombat SPORT TÜKÖR 15. OLDAL Díjhajtással kezdődött Lovassport szokatlanul hosszúra nyúlt a díj----- hajtás programja, amelyet a hozT egnap 47 fogat részvételével záértő szakmai közönség tetszés- Szilvásváradon megkezdődött a sei fogadott. Ma 9 órától a mara- nemzetközi egyes, kettes és né- tonhajtással folytatódik a bajnokgyes fogathajtó bajnokság. A leg- ság, vasárnap 9-től pedig az aka- jobb magyar hajtók mellett 3 dályhajtás során dőlnek el a he- szlovák és 2 román fogat indult, lyezések. A rekordszámú mezőny miatt ______________!__________1 B elga bíró a Zete-meccsen Labdarúgás Az UEFA kijelölte a nemzetközi kupameccsek játékvezetőit. A ZTE - NK Zagreb BL-selejtező mérkőzésen, július 31-én a belga Paul AUaerts lesz a játékvezető, míg a visszavágón a spanyol Alfonso Perez Burull fújja majd a sípot. A Magyar Kupa-győztes Újpest augusztus 15-én kezd, a fer- öer-szigeteki KI Klaksvik otthonában, a találkozót az ír Hubert Byme vezeti, a budapesti visszavágón pedig a litván Darius Labancz lett a Labdarúgás Már biztos, hogy a GYAK felnőtt csapatának edzője Labancz Róbert lesz - nyilatkozta Benus Ferenc, a klub szakmai igazgatója. A fiatal sportemberre azért esett a választás, mert eddigi pályafutása, valamint a nyugat-európai edzésmunkában és szemléletben szerzett tapasztalata ezt megfelelően alátámasztja. Trénerként való alkalmazása azonban nem problémamentes, ugyanis nincs meg az UEFA- licences szakmai háttere. Pont ezért tanfolyamra küldi a mátraaljai együttes, aminek elvégzéséig egy már licensszel rendelkező edzőt hívnak a csapathoz. A vezető edzői feladatokat ettől függetlenül Labancz fogja ellátni. Labancz Róberttól megtudtuk, hogy örömmel töltötte el kinevezése. Nagy kihívásnak tartja ezt a feladatot, amit szeretne jól megoldani. Úgy érzi, hogy koránál fogva is könnyen szót tud majd érteni a Miezelis lesz a játékvezető. Szintén augusztus 15-én játszik először a Ferencváros, a ciprusi AEL Limassol elleni, hazai UEFA-ku- pa meccsen a bolgár Anton Guenov, a visszavágón a macedón Saso Lazarevski lesz a játékvezető. Közben itthon az MLSZ kijelölte a július 20-ai Szuperkupadöntő játékvezetőit, a ZTE - Újpest találkozót Juhos Attila vezeti, akinek a munkáját Ring János és Kispál Róbert segíti majd. GYAK edzője játékosokkal. Konkrét tervekről csak a keret véglegessé válása után kívánt nyilatkozni. Annyi viszont biztos, hogy felépült sérüléséből, így kapusként is lehet rá számítani. Benus Ferenc elmondta, hogy a Labancz lábadozása alatt remekül helytálló Kemács Sándor kapuvédő bizonyított, így garanciát szerzett arra, hogy megfelelő szereplési lehetőséghez jusson ő is. Nemoda és Tóth Domoszlóra, Váradi Vámosgyörkre, illetve Bezzegh Visontára távozott az egyesülettől. Bizonyossá vált, hogy Szatmárira nem számíthatnak az ősszel a súlyos sérüléséből fakadó komplikációk miatt. Az ifjabbik Benus szereplése is kétséges. Az ifiből felhozzák Zaklóczkit, Hegyit, Hévért, és a Nagyrédére fél éves kölcsönbe kiadott Juhász Gábor visszakerüléséről is tárgyalnak még. Tehát mindenképpen a saját nevelésekre helyezik a hangsúlyt a Mátraalján. ______hepoczki f. zsolt H ét végi sportműsor Szombat Kispályás foci: 6. VAMAV-Intruzív- kupa meghívásos felnőtt torna, Gyöngyös, VAMAV sporttelep, 8.00. Labdarúgás: 7. Futballfesztivál, Bükkzsérc, 14.00. Lovassport: Fogathajtó országos bajnokság, maratonhajtás, Szilvásvárad, 9.00. Sportlövészet: Heves-Nógrád szituációs ligaverseny, Eger, Legányi út, 10.00. Strandvízilabda: Országos bajnokság, 2. forduló, Eger, 10.00. Tenisz: Umwelt Technik-kupa nyílt versenysorozat, 4. forduíó, Eger, Érsekkert, 8.00. Vasárnap Lovassport: Fogathajtó országos bajnokság, akadályhajtás, Szilvásvárad, 9.00. Sportlövészet: M-ZeroCheddite-kupa 2002 korongvadász verseny, Füzesabony, 8.30. Természetjárás: A Bükki VM SE 18 km-es nyílt Cseppkőbarlang túrája. Találkozó: Eger, autó- busz-pályaudvar, 6.50._______m P arádsasváron lesz autóverseny Szokatlan csend előzi meg a jövő hét végi mátrai autós hegyi versenyt, pedig az országos versenynaptárban már év eleje óta szerepel július 19-21- re a parádsasvári országos bajnoki futam. Az előkészítés során fontos változás történt a rendező szervet illetően. A huszonöt éven át munkálkodó Heves Megyei Autósport Szövetségtől a budapesti HB ASE vette át a szervezői szerepet. Az előkészítés során számos engedélyeztetési procedúra, szponzorszerzési gondok mellett nem várt nehézségekkel is szembe kellett nézni. Autósport A verseny visszatérő gondja a parádsasvári elágazó szűkössége, egyszerűen nem férnek az autók, szerelők, nem beszélve a nézőkről és azokról, akik pusztán Sasvárra akarnak eljutni, mint a község lakói, szálloda vendégei és dolgozói. A depó közelében található Kastélyhotel Sasvár az elmúlt években külön őrizte a területét, de ez sem volt kielégítő megoldás számukra. Balázs Attila, a Kastélyhotel Sasvár ügyvezető igazgatója azt remélte, hogy az idén már nem lesz verseny: - Az elmúlt esztendők legrosszabban szervezett autóversenye után méltán gondolták a józan gondolkodású emberek, hogy a messzi múltban megálmodott helyszínen rendezendő versenysorozat megszakad. Nem a verseny megszüntetését kívánják azok, akik az autósok miatt sokszor emberileg méltatlan helyzetbe kerülnek, illetőleg a jogos gazdasági érdekük sérül, hanem azt, hogy olyan helyszínt válasszanak, ahol az előírt biztonsági, környezetvédelmi, közegészségügyi feltételek biztosíthatók. Alapkövetelemény, hogy egy ilyen sportesemény lebonyolítása üyen rendkívüli módon ne sértse más emberek személyiségi jogait. Lehetetlen az az évek óta tartó állapot, amely fizikailag elzárja vállalkozásainkat a külvilágtól, amely korlátozza üzleti lehetőségeinket, veszélyezteti gazdasági tevékenységünket, amely már a 2001-es esztendőben is többmilliós veszteséget okozott társaságainknak, s idén ettől is nagyobb veszteség fenyegeti azokat, amely rongálja a természeti és épített környezetünket, amely olyan zajhatásokkal jár, amely nagymértékben zavarja az üzletszerű működést, amely súlyosan rongálja marketingmunkánkat és az imázsépítés igen költséges eredményeit. Mint az ország első ötcsillagos vidéki A 25-ös út parádsasvári elágazójában két napon át a versenyautóknak lesz elsőbbsége FOTÓS PIUSY ELEMÉR szállodája, mint az ország első és piacvezető ötcsillagos kastély- szállodája olyan úttörő munkát végeztünk a parádi kisrégióban és még végzünk ma is, amellyel méltán hívtuk fel - nemcsak magunkra, hanem a térségre is - a figyelmet. Elkötelezett hívei vagyunk a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó Mátrai Tájvédelmi Körzet érdekeinek tiszteletben tartásának, amiért szintén anyagi terheket is vállaltunk. Nagymértékben járultunk és járulunk hozzá ahhoz, hogy a természeti környezetünket megóvjuk minden pusztítástól. A verseny ideje alatt kialakult túlfűtött légkörben a vagyonbiztonságot is jelentős többletkiadással kell biztosítani a kastély- szállodához tartozó objektumokat illetően. A verseny előtt egy hónappal már „gyakorolnak” a „pályán”, hogy a verseny előtt és- Nem ellensége, hanem partnere akarok lenni a Kastélyhotelnek és nagyon sajnálom, ha eddig rossz tapasztalatai voltak. Megértem a problémáját az igazgató úrnak, de leszögezném, a hagyomány nem szakad meg, lesz verseny a jövő hét végén - mondta Bertalan. A 26. mátrai hegyi verseny a Szinva Motor kupáért zajlik, a gyorsasági országos bajnokság 7-8. futamaként. Hozhatnék Budapesttől is bírókat, de én a régi rendezőgárdára számítok. Többek között Herényik József, Nyilas Kálmán, Krinszki Bertalan azt jelezték, készek az együttműködésre. A várhatóan nagy nézősereg némi kényelmetlenséget jelent az ott élőknek, de ez ugyanúgy érvényes a Hungaroringre, minden egyéb sporteseményre. A kellemetlenségek mellett azért haszon is képződik a verseny kapcsán. Nyerhetnek a szurkolók Szombaton (július 20-án) és vasárnap az edzésfutamok 9.00-töl 12.40-ig tartanak. A versenyfutamokat 13.00-tól 16.00-ig láthatja a közönség. Formaautók nem indulnak az idei versenyen. Minden belépőjegy mellé ajándék és nyereményszelvény jár értékes díjakért! Azok közül, akik TOTAL SPORT előfizetési szelvényüket elhozzák és bedobják a bejáratoknál elhelyezett gyüjtölá- dába, egy sorsolás után két szerencsés nyertes a gyorsasági bajnokság versenyzője mellett kipróbálhatja, milyen a száguldás versenyautóval a mátrai szerpentinen! után a felhevült helyi fiatalok „tuningolt” autóikkal okoznak feledhetetlen „élményeket” a közlekedőknek. Én elhiszem, hogy sok mindent változtatni akarnak, de majd az élet megmutatja mi valósul meg az elképzelésekből - mondta Balázs Attila. A HB ASE nevében Bertalan Zsolt főszervező reagált a felvetésekre, miután többször is egyeztető megbeszélést folytatott a hotel vezetőjével: Szinte kizárólag helyi vállalkozók gondoskodnak a vendéglátásról, a Kastélyhotelt is igénybe vesszük a szállásfoglalásoknál. Leszögezném, hogy nekünk rendezőknek mindenképpen veszteséges lesz ez a futam. Huszonöt éve működik a verseny, része az országos bajnoki rendszernek. Számomra biztatás az autósportbarátok hozzáállása, segítőkészsége miatt megérdemlik, hogy ezen a pályán is legyen bajnoki futam.- Miben változik a verseny szervezése az előző évekhez képest ?- Változtatunk a nézőkkel, versenyzőkkel való kapcsolat terén. A pilótáknak péntek este összejövetelt rendezünk a Kultúrházban. Több szponzort is szerveztünk, így a BMW autókat forgalmazó miskolci Szinva Motor Kft A. A nézők autóztatását is vállaljuk, a szerencsés kiválasztottak neves pilótákkal (Él István, Kovács Endre) együtt testközelből ismerhetik meg a pályát. Több ralis is indul, a verseny védnöki tisztét Ferjáncz Attila vállalta. A Wallis Motor új BMW7- es autókat állít ki a verseny helyszínén. Lesz streetfighter motoros bemutató. A Dunaferrtől 100 méter új korlátot vásároltam, a biztonság növelése érdekében.- A természet védelme érdekében milyen lépéseket tesznek?- Közös érdekünk a környezet védelme, ezért minden belépő mellé szemetes zsákot is adunk, hogy abban gyűjtsék a hulladékot. Budapestről több százezer forintért 12 mobil WC-t béreltem. Büfét csak a rajtnál és célnál engedünk üzemeltetni. A BNP és az Egererdő Rt. illetékesével bejárjuk a terepet verseny előtt és után is. Erdőtakarítási kaució címén 500 ezer forintot letétbe helyeztem.- Milyen mezőnyt láthat a közönség?- A versenyzők szeretik a mátrai kanyarokat, több ralis is szívesen megméretteti magát (Szeleczky, Túrán) a sas vári futamon. Az Opel Astrákkal együtt 79 autó nevezett, de még az utolsó. napokban is elfogadunk jelentkezést. A versennyel kapcsolatos információkat a www.mhv.hu weblapon is megtekinthetik. Várjuk a közönséget - mondta zárásként Bertalan Zsolt. bmzAt rafael Várják a csapatokat Labdarúgás A Gyöngyös Várod Körzeti Labdarúgó Szövetség jútius 25-ig várja a csapatok jelentkezését a 2002/2003-as bajnoki évre. Eddig 12 együttes nevezett - mindegyik ifjúsági gárdával -, de további ldu- bokat is várnak, akár utánpótláscsapat nélkül is. Felvilágosítással Kovács László elnök szolgál a 37/310-375-ös, vagy a 30/4128-442- es telefonszámon. A GYVKLSZ Játékvezető Bizottsága hét végén tartja nyári továbbképzését Jászáwokszáíláson, ahol a 35 fős társulat fizikai és elméleti tesztelése zajlik majd. ________■ S ZUPEREXPRESSZ SŰDÜUÖN a Balaton közvetlen vízpartján. Gyermekkedvezmény! É.: 36/410-051, 17 h után, és 06/20/442-1290------------------------------------------------------------- *5619* Ha nyerünk, felezünk A Hesi Kft. támogatásával indított játékunkban pénteken, a 28. héten 128 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Farkas István, Verpelét, Vörösmarty út 4. (szelvényszáma: 0914311) és Zagyi István, Eger, Csokonai út 30. (szelvényszáma: 9065509) alatti tippelőinknek kedvezett. FARKAS ZAGYI ISTVÁN ISTVÁN 1. BelenensesSlaven Belupo X 1X 2. Boriszov ~||| 1860 München X2 2 1 3. Hafnar JordurVillareal 2 2 4. HakaFulham 1X2 1X 5. St, Patrick'sGent 2 1X 6. KS TeutaBistrita X X2 7. BregenzTorino 2 1 8. DinaburgKrilja Szovjetov X2 1 9. Santa ClaraTeplice X 2 10. St. GallenWillem II. 1X X |(11. L MaarduZürich 12 1X2 12. HelsingborgFC Synot X 1 13. Zaigiris VilniusSochaux 2 2 14. LokerenStuttgart 2 X Egy hír: egy mondat ATLÉTIKA. Indulhat az augusztus 6. és 11. között sorra kerülő müncheni szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon Merlene Ottey, miután a jamaicai szövetség, majd az IAAF is jóváhagyta, hogy nemzetközi versenyeken új hazája, Szlovénia képviseletében álljon rajthoz. AUTÓSPORT. Már az első gyorsasági szakaszon búcsúzott a Szafari-ralitól, a vb nyolcadik futamától a pontversenyben vezető Marcus Grönholm. A finn pilótának a Mai és Mahiu közötti 73,63 km-es táv során akadtak megoldhatatlan problémái a Peugeot-jával. LABDARÚGÁS. A papírformának megfelelően Ausztrália és Új-Zéland válogatottja került be az Óceániai Nemzetek Kupája döntőjébe. _________■ HE VES ^ HÍRLAP Nadja az Axel Sprlnger-Magyarorszáe Kft. Hem Menti Indája. Feleiéi kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadóvezető: KISS SÁNDOR Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó elme: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513600. Fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhidap@axels.hu Hirdetési telefon: 36/513-628, Fax: 36/513-630. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Előfizetés, terjesztési információk a kiadónál (tét.: 0536-513646). valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dja egy hónapra 1194 Ft, negyedévre 3582 Ft fél évre 7164 R, egy évre 14328 Ft. Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársa ság tér 6. sz Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel./fax: 37/341-051). Készült Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 08639109 Tájékoztatjuk OlvasóinkaL hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárut nak ahhoz hogy azok felhasználd sával a kiadónk érdekeltségébe tar- | tozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyar- ország Kft. Zöld Újság Rt. Petőfi ; Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teL j jesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a 5 l gyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk