Heves Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-10 / 159. szám
4. OLDAL MEGYE I KÖRKÉP 2002. JÚLIUS 10., SZERDA Háromnyelvű járőrcsapatok Eger és térsége Ma már javában tart a francia hegyivadászok részvételével nemzetközi jelleget kapott szakharcászat a bükki terepen. Az egri felderítő zászlóalj kiképzési részleg- vezetője, Szabó János százados a törzsvezetési gyakorlat nehézségét a feladatokat végrehajtó alegységek összetételével érzékeltette:- A cserekiképzést azzal valósítjuk meg, hogy mind a mélységi felderítő csoportoknak, mind az önálló felderítő járőr csapatoknak vannak francia és magyar katonái, ez a vegyes jelleg a lokátor őrsre is igaz. A zászlóalj parancsnoka, Vizi Sándor alezredes ehhez még hozzáfűzte, hogy a két nemzet katonáiból álló alegységek összhangjának és együttműködésének záloga az angol nyelvismeret. A főként lakott területen kívül, az erdőben zajló erőpróbán rendelkezésre áll a feladat megkövetelte harci technika. A parancsnoktól azt is megtudtuk, hogy a francia Barcelonette helyőrségből pénteken érkezik haza 12 egri felderítő:- Ők két hétig gyüjthetik a majd itthon hasznosítható tapasztalatokat. Ezen idő alatt magas hegyi kiképzésen vesznek részt, a tengerszint felett kétezer méteren. Ugyanitt decemberben már járt a zászlóalj képviseletében 15 fő, a mostani csoportba ezért nemcsak a kiképző állományból kerültek be, hanem vannak közöttük beosztott felderítő katonák is. Az egerbaktai lőtéren tegnap az itt jelenlévő francia egyenruhások kipróbálták a magyar kézifegyvereket, lőttek gépkarabéllyal, távcsöves puskával és tüzeltek géppuskából. A gyakorlás alatt, a bukó célok leküzdésekor a rendszeresített lőfegyverekről általánosan jó véleményt formáltak. A hegyivadászok a BTR 80-as harcjárművel és az Ural teherautóval is ismerkedtek, méghozzá vezetés közben. A közös gyakorlat - amelynek a hivatásos és a szerződéses katonák mellett a sorállomány tagjai is részesei - pénteken a bak- tai bázison éles kötelék lőgya- korlattal, majd a Dobó laktanyában értékeléssel egybekötött díszebéddel zárul. ________________(BUDAVÁRI - PlUSY) F rancia katonák a sziklás terepen Tábori konyhán készülnek az energiapótló ételek Egy veszélyes feladat: leereszkedés a sziklafalon Tudomásul vett jelöltállítás Mégiscsak emberölési kísérlet Gyöngyös A GYÖNGYÖSÜNKÉRT Lokálpatrióta Egyesület elnöke az alábbiak közzétételét kérte szerkesztőségünktől: A GYÖNGYÖSÜNKÉRT Lokál- patrióta Egyesület a július 8-án tartott közgyűlésén tudomásul vette, hogy a Fidesz helyi szervezete nem támogatja polgármesterjelöltjét, dr. Székács Györgyöt, hanem önálló jelöltet indít a hely- hatósági választásokon. Az egyesület továbbra is nyitott, konszenzusra törekvő szervezetként kíván Gyöngyös közéletében részt venni. Határozott véleménye az, hogy a lakosság részéről tömeges igény van hiteles, a város fejlődését szem előtt tartó, a pártokhoz szorosan nem kötődő közéleti szereplőkre. Az egyesület az eredményes választási szereplés érdekében elhatározta szakmai csoportok felállítását, kampányterv kidolgozását, és egyéni képviselőjelöltek állításának előkészítését. Célunk megszólítani mindazon választókat, akik lendületes, manager-szemléletű és a szakmaiságot előtérbe helyező város- vezetést akarnak. ■ (Folytatás az 1. oldalról) Ekkor kereste meg a reggeli órákban volt élettársát a vádlott, s azzal állt elő, hogy a vele egyidős asszonnyal állítsák helyre a január elején megszakadt együttélést. A nő erre nem volt hajlandó, mire Endrész István előkapta övéből a korábban vásárolt riasztópisztolyt, megragadta a sértettet, majd közelről kétszer az arcába lőtt, egy golyó a plafonban kötött ki. Az asszony menekült, s a nyárikonyhába futott, melynek ajtaját belülről kulcsra zárta. A férfi utánaeredt, betörte az üveget az ajtón, miközben a pisztoly újra elsült. A kiabálásra és segélykérésre odaérkező szomszédok próbálták megfékezni a vádlottat, aki a szomszéd férfit is megsebesítette: eltörte az egyik kisuj- ját és az alkarjába is beleharapott. A másodfokon eljáró LB megállapítása szerint ....a megyei bíróság az eljárást a vonatkoz ó perrendi szabályok megtartásával folytatta le... Az ítéleti tényállás szűk körben felderítetlenség okából megalapozatlan, a bíróság ugyanis elmulasztotta kellő alapossággal tisztázni - jóllehet ez az ügy jogi megítélésének jelentős kérdése -, hogy a vádlott által használt eszköz pontosan milyen fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, rendeltetésszerű használata emberre nézve milyen élettani következményekkel járhat, alkalmas-e az emberi élet kioltására és milyen módon”. Az LB bizonyítást rendelt el, meghallgatta az eljárásba korábban bevont igazságügyi orvos szakértőt és a fegyverszakértőt, majd az ítéleti tényállást kiegészítette, illetve helyesbítette. Eszerint a Flaubertből kilőtt töltény ugyan nem volt alkalmas a koponyacsont átütésére, de feltétlenül alkalmas volt az életfontos nyaki nagy erek megsértésére, így életveszélyes, vagy akár halálos eredménnyel járó sérülés okozására. Ily módon mellőzni kellett az elsőfokú bíróság megállapítását, miszerint a „vádlott által használt riasztópisztoly az emberi élet kioltására nem alkalmas”. Eltérő jogi következtetés A megyei főügyészség eredetileg emberölés kísérlete, és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot, ám az elsőfokú bíróság az ügyészségétől eltérő jogi következtetésre jutott: a bíróság nem az ölési szándék hiányát állapította meg, hanem az eszköz - egy fegyvernek nem minősülő Flaubert pisztoly - alkalmatlanságát. Az eszköz csak a vádlott által használt módon és körülmények között volt alkalmatlan halálos sérülést okozni, a más jellegű rendeltetésszerű használat esetén, azaz a lövést más testtájékra irányozva ugyanez az eszköz alkalmas lehetett e következménynek (halálos eredménynek) az okozására. Ez az eszköz csak relatíve alkalmatlan eszköze az emberölésnek, így az emberölés elkövetési magatartása megkezdődött - mondta ki a legfőbb bírói testület. isikéi Megyénkben a kormányfő Heves megye Holnap megyénkbe látogat Medgyessy Péter miniszterelnök. A kormányfőt Egerben, az Ipari Parkban fogadja Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke, s dr. Nagy Imre polgármester, országgyűlési képviselők, akik tájékoztatják a vendéget a város négyéves fejlesztési terveiről, kiemelt figyelemmel a köz- úthálózatra. Az egri programot követően a miniszterelnök Gyöngyösre, a Szent István Egyetem Főiskolai Karúm látogat, ahol találkozik a gyöngyösi és hevesi térség parlamenti képviselőivel, önkormányzati vezetőivel. Délután fél öttől a részvételével várospolitikai fórumot tartanak. Medgyessy Péter programja Hatvanban, a Grassalkovich Művelődési Házban fejeződik be, ahol lakossági fórumon vesz részt este hat órától. _ ■ Ifjú tűzoltók helytállása Tarnazsadány, Szilvásvárad Ebben az esztendőben Tolna megye látta vendégül az előző hét végén az I. Országos Ifjúsági Tűzoltóverseny mezőnyét, ahol Heves megye utánpótlásának legjobbjai is rajthoz álltak. A háromnapos eseményen az országból együttesen 28 csapat vett részt, többek között a tamazsadányi lányok és a szil- vásváradi fiúk alkotta gárda is. A szekszárdi szakmai megmérettetésen a szűkebb hazánkat képviselő két önkéntes tűzoltó egyesület fiataljai tisztes módon álltak helyt, mindkét csapat a nyolcadik helyen végzett. A tamazsadányiak Farkas Renáta, Besenyei Renáta, Csik Barbara, Németh Anna, Csík Klaudia, Farkas Cintia, Juhász Adrien, Vereb Donna, Vereb Kinga, Lakatos Zsanett, a szilvásvá- radiak Mikó Gábor, Dósa Ákos, Kulcsár Tamás, Mikó Ádám, Pocik Zsolt, Kocsis Gábor, Csornai Ákos, Lukács Ádám, Horváth Gergő, Hadházi László összeállí- tásban szerepeltek. _______ ■ V irágos terelőszigetek Eger Sokan gyönyörködhetnek a város két pontján a virágpompába öltözött új terelőszigetekben. A Demjéni úton két elöregedett cserjékkel benőtt terelőszigetet is felújítottak: a régi növényzetet kivágták, s színes, egynyári palántákká ültették azokat be. így a Szépasz- szony-völgy, illetve a Demjén felől érkezőknek valódi üdeséget nyújtanak a friss ültetések. Ágoston Ottónétól, a polgár- mesteri hivatal főmérnöki irodájának illetékeséről megtudtuk: az idén lett 10 éves a Virágos Egerén verseny, s ezt igyekeznek úgy is emlékezetessé tenni, hogy új felületeket vonnak be az ültetésbe. Az Érsekkert, a Szarvas tér és az új uszoda mellett így kerülhetett sor a Demjéni úton található két terelősziget virágosítására is. Emellett a Rákóczi úton egy új virágos sávot létesítettek, s folynak a tárgyalások arról, hogy a Baktai és a Kisasszony út kereszteződésében található terelőszigetet is virágokkal ültetik be.- Az elöregedett növényzet karbantartása már nehéz volt, a kereszteződés belátása sem volt biztonságos. Mindezek, s természetesen a városkép esztétikussá tétele is oka volt annak, hogy ezeket az elöregedett növényeket kivágtuk, s helyükbe egynyári palántákat ültettünk - mondta Ágoston Ottóné. A szépség azonban pénzbe kerül. Egy négyzetméterre 30 palánta helyezhető el. A legdrágább viszont a locsolás, hiszen ebben a hőségben naponta kell öntözni a palántákat. Éppen ezért senkire sem haragszanak meg, ha a környéken frissen kiültetett növényekre egy kanna vizet visznek... (SZÚROM!) Virágpompába öltözött a Demjéni úti terelősziget fotós pilisy elemér Új ravatalozó épül Tárnáméra A helyi képviselő-testület a legutóbbi ülésén beszámolót hallgatott meg a védőnőtől, aki a napi tapasztalatok mellett az elmúlt öt esztendő születéseinek számáról és statisztikájáról is tájékoztatást adott.- Az elmúlt fél évtized alatt a 2001-es év számított a mélypontnak - foglalta össze az elhangzottakat Bencze László polgármester —, hiszen ekkor csak hét kis méraival gyarapodott a falu. Az idén 13 gyermek születésére számítunk, ami nagyjából megfelel a korábbi évek átlagának. Sajnos, a halálozás ettől jóval több. Hogy évek óta tudjuk őrizni az 1800 körüli lélekszámút, az elsősorban annak tudható be, hogy ma is sokan települnek le Tarnamérán. Ezután tájékoztató hangzott el az adóbevételek teljesítéséről, ami időarányosnak mondható, igaz, a nagy mezőgazdasági vállalatok évek óta küszködnek a szélsőséges időjárás okozta termés- és bevételkieséssel. Megállapodtak abban, hogy augusztus 20-án ismét megtartják a falunapot. Felvetődött egy kül- és belterületi mezőőri szolgálat létesítésének feltételei is. Am mivel az állami támogatás és a működés tényleges költségei közt különbség van, ezért a döntés előtt meg kell tudni, hogy az érintett lakosok milyen mértékben járulnának a szolgálat fenntartásához. Bencze László bejelentette: 8,4 millió forintot nyertek pályázaton az új ravatalozó megépítésére, így várhatóan jövőre elkészül a létesítmény a temetőben, amely 50 évre ismét megoldja a méraiak méltó búcsúztatásának körülményeit. i-romii Strandi szarkák * Egy egri lakos tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mivel amíg ő a Termálfürdő medencéjében lubickolt, az elkövető elemelte sporttáskáját, a benne levő értékekkel együtt. A kár 14 ezer forint. * Ugyancsak drága fürdőjegyet vásárolt az a mezőkövesdi lakos, aki szintén az egri strandon töltötte idejét. Kísérteties módon az ő személyes holmijainak is a meleg vizes medence mellől veszett nyoma. * Az egri Makiári úlon ismeretlen tettes egy zárt Renault személygépkocsi ablakát törte be a benne található mobiltelefonért, iratokért és készpénzért. * Gyöngyösön egy családi ház szekrényéből emeltek ki 20 ezer forintot, amíg a házigazda gyanútlanul beszélgetett. * Kiskörén egy nyaralót törtek fel, s vitték el belőle a műszaki cikkeket. ■ Ilyentájt szoktak kulturálisan alulfejlett és elmaradott nyugati demokráciák magyar diplomáciai képviseletei közzétenni bizonyos listákat (fekete!) nemzetük idelátogató tagjainak figyelmét felhívva - akik már elszenvedői voltak hasonlóknak, azoknak okulásul — a kerülendő hazai vendéglátó- illetőleg szórakozóhelyekre. Nincs egyébről szó, mint hogy ezekben bizony csúnyán megkopaszthatják a gyanútlanul betévedőt, s nem ritkán az ügymenet és a fizetési hajlandóság felgyorsítása érdekében személyre szabott fenyegetést alkalmaznak, s szolid, nyolc napon belül gyógyuló ütlegekkel is fenyíthetik a helybeli szokásokat nem ismerő, szerencsétlenségére idevetődő, vonakodó turistát. Mondhatnánk akár - kárör- vendően és cinkosan — milyen nagy selymák ezek a vendéglátósok, legyen ez az ő bajuk. Csakhogy máshogyan, az élet Fél Hét Feketelista más területén mi kerülhetünk, hasonló, nem mosolyogtató helyzetbe, amikor mi vagyunk az áldozatok, mikor minket csapnak be, vezetnek félre. Vagyis: a szabályokat ugyanúgy be kell tartani és tartatni, akár mi vagyunk illetve lehetünk az eset szenvedő alanyai, akár másokra jár kellemetlen következményekkel a dolog, avagy épp a szabályok betartásának hiánya. Függetlenül attól, hogy adott pillanatban kedvező, netán hátrányos számunkra mindez. Ezek a független jogállamiságon és az egyéni szabadságjogon nyugvó demokratikus berendezkedés működésének és intézmény- rendszerének ismérvei. Olyan sarokkövekkel, mint hogy az egyén, a polgár szabadsága odáig terjed, amíg a másikéba nem ütközik, nem korlátozza azt. Az észérvek és a higgadt logika primátusán nyugvó közélet helyett azonban ebben az országban újfent a felelőtlen, lelki- ismeretlen, ostoba és számító politikusok, haszonleső közszereplők határozzák meg, tüzelik fel, vezetik félre a szerencsétlen, jobb sorsra érdemes félrevezet- hetőket. Ők mondják meg és sugallják, kit és mit kell szeretni vagy gyűlölni, bábként használva fel, mozgatva őket önös céljaik érdekében. A magyar komoly pörlekedő és pereskedő nemzet, ám múltunkból következően tán Európában itt van legkevesebb tisztelete a jognak, legbizonytalanabb a polgárok jogtudata, s ami még feltűnőbb, a törvényhozók, a politikusok veszik semmibe, ássák alá leginkább ezt az amúgy is ingatag új alapot, az - általuk is képviselt - jogot, jogbiztonságot. És ez az, ami a legelszomorítÓbb. KOVÁCS JÁNOS