Heves Megyei Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-28 / 149. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖR KÉP 2002. Június 28., péntek BI Helyi járatok a régi útvonalon Eger Mint beszámoltunk róla, a me­gyeszékhelyen a Szarvas téri kör­forgalmi rendszer kiépítése és a Bitskey Aladár uszoda melletti útrendezés befejeződött. Ezzel a hét közepétől - mint az Agria Vo­lán Rt. illetékesétől megtudtuk - ismét a régi útvonalon járnak a 2/A, az 5, az 5/A, a 8 és a 8/A jel­zésű helyi járatú autóbuszok. A járművek a menetrend szerinti időben közlekednek. Ezek mel­lett az említett útvonalon járnak a Noszvaj felé közlekedő helykö­zi buszok is. ■ Fegyházban (Folytatás az 1. oldalról) A büntetőtanács a tényállást - egyhangú szavazással - a mindvé­gig következetes beismerő vallo­mást tevő Kis János védekezésére alapította. A büntetés kiszabása körében pedig azt is értékelte a bí­róság, hogy - megítélése szerint - ebben az esetben a felbujtó cse­lekménye volt a súlyosabb. A másodrendű vádlottal szem­ben kiszabott büntetés továbbra sem jogerős, hiszen védője peror- voslaü nyüatkozatában a védelem átial kért tényállás és minősítés elvetése miatt, enyhítés végett fel­lebbezett. U.-né esetében az ügy­döntő határozatot a Legfelsőbb Bí- róság mondja majd ki. isikéi Eltűntek a kerékpárok Egerben egy kék Hauser moun­tain bike kerékpárt vittek el isme­retlen tettesek egy közös tároló­ból 100 ezer forint értékben. Ugyancsak a közös tárolóból tűnt el egy Dominator női kerék­pár is, amelynek értéke körülbe­lül 30 ezer forint. Tamaörsön egy piros Csepel biciküt tolt el a Rákóczi útról egy eleddig ismereden, arra illetékte- len személy. _____________ ■ J óléti fordulat Eger A Civü Fórum egészségügyi, szo­ciális és karitatív szekciója tegna­pi találkozójára Rorózs Lajos or­szággyűlési képviselőt, az Or­szággyűlés Szociális és Család­ügyi Bizottságának tagját is meg­hívták. A vendég a kormány szo­ciális és egészségügyi programját ismertette a jelenlévőknek. Jóléti fordulatot szeretnének a szolidá­ris társadalomban. A növekvő gazdaság reményeik szerint min­denki számára anyagi biztonsá­got teremt majd. Különös hang­súlyt fektetnek arra, hogy min­den gyerek életén javítsanak, s a családi adókedvezményt a kisebb jövedelműek is élvezhessék. A szociális ágazat dolgozóinak bé­rét 50 százalékkal kívánják emel­ni, hasonlóan, mint az özvegyi nyugdíjakat. A népegészségügyi program pedig azt hivatott szol­gálni, hogy hosszabb életűek le­hessenek a magyarok. ________a N yugdíjas-találkozó Domoszló Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója tiszteletére rendez­nek nyugdíjas-találkozót holnap. Az esemény a Megyei Művelődé­si Központ, Domoszló község önkormányzata, valamint az Idő­sek klubja közös szervezésében valósul meg, pályázati támoga­tással. A találkozó 15 órakor nó- tás felvonulással kezdődik a De­ák térről. A résztvevőket dr. Mag­da Sándor országgyűlési képvi­selő köszönti. A helyi csoporton kívül fellépnek a megyénkben je­leskedő hagyományőrző népdal­körök is. ■ Megnyílt a Hatvani Expo l Hatvani! yári :i A Kodály Zoltán Általános Iskola tanulói túrái táncokkal léptek fel az expón fotó: t. o. (Folytatás az 1. oldalról)- Hatvan jól sáfárkodik a lehetőségeivel - jelentet­te ki az ünnepélyes megnyitón Sós Tamás a tér­ségfejlesztési tanács elnökeként a megye, a város és a környék vezetői, valamint a helybeli érdeklő­dők előtt, aláhúzva: a település büszke lehet az eredményeire, egyebek mellett az országos vi­szonylatban is példaértékű ipari parkjára. Farkas Kálmánné polgármester asszony rámu­tatott, hogy tavaly a felmérésben résztvevő hatva­niak 96 százaléka igent mondott az expo folytatá­sára, ezért rendezték meg ebben az esztendőben is az eseményt. A szokásoknak megfelelően az idén is már az első napon kiosztották a díjakat. A vásárdíjat 2002-ben a kézdivásárhelyi Productie Kft.-nek ítélték oda, míg a polgármester díját Nagy Pong­rác hatvani kovácsmester nyerte el. Az alpolgár­mesterek díjában a monori Boch Kft. részesült. A településfejlesztési bizottság a Forma Kft.-t, a vá­rosüzemeltetési bizottság a Sós Autó Kft.-t, a mű­velődési bizottság pedig a városi könyvtárban mű­ködő díszítőművészeti kört és a művelődési köz­pontban ténykedő díszítőművészeti szakkört ítél­te kitüntetésre méltónak. A művelődési bizottság különdíjat adományozott Szabó Erzsébet és Ist­ván Sándor kézdivásárhelyi alkotóknak. Az idei, vasárnapig tartó rendezvényen egyéb­ként több mint félszáz kiállító mutatkozik be. A tegnapi program a környékbeli általános iskolá­sok műsorával, az Egri csillagok című rockoperá­val, divatshow-val és diszkóval folytatódott, ma pedig a középiskolások bemutatkozását követő­en többek között a Rajkó zenekar és a Treff együt­tes lép pódiumra. _______________________________________fc*i A nyaszállás a gyermekosztályon Eger A Markhot Ferenc Megyei Kórház és Rendelőintézet gyermekosztá­lyán hamarosan elkészül a kórhá­zi ellátást igénylő beteg gyerekek édesanyjának elhelyezésére szol­gáló, tíz férőhelyes anyaszállás - tájékoztatott dr. Lajos Zoltán főor­vos, sajtóreferens. A fekvőbeteg-intézmények cse­csemő-gyermek osztályain külön­böző életkorú és különböző típu­sú (belgyógyászati, sebészeti, in­tenzív, fertőző) gyógyászati keze­lést igénylő gyerekek fekszenek. A beteg és az édesanyja is igényű, hogy lehetőség szerint együtt le­hessenek. A gyógyítás feladatából az orvos, a nővér egyaránt részt vállal, és esetenként szükséges az édesanya állandó jelenléte is. A még szopó csecsemők, a súlyos lég­úti betegek, a speciális szülői gon­dozást igénylő kicsik édesanyjá­nak elhelyezése jogos igény, de a feltételek nem mindenütt adottak. Hiányos az infrastruktúra. A kény­szermegoldások ellenkező módon hatnak, fokozódik az elégedetlen­ség, ami akár a gyógyítás rovására is mehet. A gyermekosztályon az anya- száűás létesítésének gondolata ré­gen felmerült. Az anyagi fedezet megteremtéséhez az első lépést a 2001 őszén az Egri TV közreműkö­désével szervezett „Aranyágacska” jótékonysági műsor jelentette. Ezt követően széles körű összefogás­sal gyűlt össze az anyaszállás ki­alakításához szükséges 3,5 miUió forint. A munkálatok a tervnek megfe­lelően haladnak, a műszaki át­adást e hónap végére tervezik. A minőségi igényeknek megfelelően kialakított szobák étkezőberen­dezéséhez további, akár tárgyi fel­ajánlásokat is örömmel fogadnak. _________________________BLÎJ T erítéken a környezetvédelem Heves megye, Eger Két megyei intézmény, így a he­vesi Benedek Elek Általános Is­kola és Nevelési Tanácsadó, va­lamint az egri Szalaparti Általá­nos Iskola, Előkészítő Szakisko­la és Diákotthon igazgatói állá­sáról is dönt a ma reggel 9 óra­kor az egri Városházán összeülő megyei közgyűlés. Szó lesz a Pszichiátriai és Szenvedélybete­gek Otthonának tevékenységé­ről, illetve a megyei környezetvé­delmi programról. A továbbiakban egyebek mel­lett a megye kommunális hulla­dékgazdálkodásának fejlesztésé­vel kapcsolatos előkészítő mun­kák finanszírozásának engedé­lyezéséről dönt a grémium, de te­rítékre kerül a gyermekvédelmi intézményrendszer átalakításá­val kapcsolatos közalkalmazott létszámok átcsoportosítására vo­natkozó javaslat, s a Bródy Sán­dor Megyei és Városi Könyvtár bővítéséhez szükséges címzett tá­mogatást célzó igénybejelentés előkészítése is. A megyei önkor­mányzat a Tardosi Ifjúsági és Sporttábor felső épületének fel­újítására ugyancsak pályázna, ezen túl két ingatlant érintő kér­dést is megvitatnak a képviselők. Végül - zárt ülésen - dönt a közgyűlés arról, hogy idén kik kapják meg a „Heves megyéért” kitüntető díjakat. _________(-nej P éter-Pál-napi vásár ___________Péter vására________ J únius utolsó szombatján, 29-én egész napos vásárra és vigasságra várják a lakosságot a város futball- pályáján. Kilenc órakor a polgár- mesteri hivataltól zenés felvonu­lással indulnak a résztvevők a mu­latság helyszínére, majd fél 10-kor Pál László polgármester nyitja meg a rendezvényt. Sós Tamás­nak, a térség országgyűlési képvi­selőjének köszöntője után a test­vértelepülések polgármesterei üd- vözlik a megjelenteket. A tamaleleszi Szűk Mátyás Fú­vószenekar bemutatója után ke­rékpáros ügyességi verseny, nyúl­futtatás, tréfás versengés követke­zik, majd a környék hagyomány- őrző dalárdái szórakoztatják a nagyérdeműt. Fél 12-kor vásári mutatványo­sok - tűznyelő, gólyalábú, ostor­pattogtató, zászlóforgató - kápráz­tatják el a közönséget, délután 1 órától pedig a vásári komédiások bábjátékát tekinthetik meg. Dél­után 3 órától a péterkei palóc lako­dalmast mutatják be a helyi ha­gyományőrzők, majd a Tímár néptáncegyüttes lép színpadra. Délután öt órakor sorsolják ki a vásár fődíját. A program utcabállal és tűzijá­tékkal zárul. ■ Fidesz: „félreértés” Eger Tegnapi számunkban látott napvi­lágot az „Illegitim Fidesz-vezető- ség?” című írás, amelyben arról számoltunk be, hogy nem minden érintett szerint volt határozatképes a Fidesz-Magyar Polgári Párt me­gyeszékhelyi szervezetének kö­zelmúltban zajlott tisztségviselő­választó taggyűlése. A megjelen­tek kapcsán Társy József városi pártelnök, polgármesterjelölt la­punknak azt nyilatkozta: a rendel­kezésre álló dokumentumok - jegyzőkönyv, jelenléti ív - alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt A megye EGER: az alma 320, a szárazbab 500, a zöldbab 200, a sárgabarack 400-500, az őszibarack 500, a cukkini 200, a cseresznye 250-300, a görögdinnye 200, a sár­gadinnye 290, a gomba 360-400, a gyökér 120/cs„ a fokhagyma 450-480, a vöröshagyma 180, a zöldhagyma 60, a karalábé 50, a karfiol 100, a fejes káposzta 80, a kelkáposzta 90, a savanyú káposz­ta 160, a körte 480, a kukorica 60/cső, a krumpü 60-70, a málna 600, a mák 400-450, a meggy 200-300, a méz 600-800, a na­rancs 180, a paradicsom 240-260, a zöldpaprika 200-260, a csípős paprika 18-35, a padlizsán 600, a ribizű 500, a saláta 70, a sárgarépa 160/cs., a sóska 600, a spenót 600, a tojás 16-20, a főzőtök 80, az uborka 100, a zeller 60-140, a zöldborsó 300 forintba kerül. HATVAN: az alma .380/kg, a szárazbab 500, a zöldbab 180, a banán 280, a sárgabarack 500, az őszibarack 250-300, a citrom 350, a cukkini 150, a cseresznye 450, a görögdinnye 200-250, a sárga­dinnye 300, a gomba 420, a gyökér 140/cs., a fokhagyma 500, a vörös­hagyma 200, a zöldhagyma 40/cs., a karalábé 30-50/db, a kar­Eger városi szervezetének leg­utóbbi, tisztújító közgyűlése folya­matosan határozatképes volt. Eb­ből fakadóan az új elnökség legiti­mációja nem vonható kétségbe. Dr. Nyitrai Zsolt egri önkor­mányzati és parlamenti képviselő, a Fidelitas ifjúsági politikai szer­vezet országos alelnöke a követ­kezők közlését kérte a Hírlaptól: „Félreérthetően fogalmaztam a Heves Megyei Hírlap újságírójá­nak, mert szavaim alapján úgy tűnt, mintha nem lett volna kettős jelölés az egri tisztújító csoport­ülésen. Kijelentem, hogy az emlí­tett ülésen kettős jelölés volt.” __________________________|RM| p iaci árai fiol 150, a fejes káposzta 80, a kel­káposzta 120, a savanyú káposzta 160, a kukorica 60/cső, a krumpű 70-80, a málna 500, a meggy 200, a méz 450-750, a narancs 250, a paradicsom 250, a zöldpaprika 200-320, a csípős paprika 30/db, a ribizű 90, a saláta 90, a sárgarépa 100/cs., a sóska 30, a spenót 30, a tojás 17, a főzőtök 60, az uborka 60, a zeller 120/db, a zöldborsó 200 forintért kapható. HEVES: az alma 80, szárazbab 400, a zöldbab 200, a banán 300, a sárgabarack 250, az őszibarack 250, a citrom 300, a görögdinnye 150, a gomba 400, a gyökér 50-100/cs., fokhagyma 500, a vö­röshagyma 150, a zöldhagyma 40, a karalábé 30, a karfiol 100, a fejes káposzta 80, a kelkáposzta 100, a savanyú káposzta 100, a körte 270, a kukorica 40/cső, a krumpű 80, a meggy 180, a narancs 240, a paradicsom 220, a zöldpaprika 200, a csípős paprika 30, a sárga­répa 150, a sóska 130, a spenót 130, a tojás 17, a főzőtök 70, az uborka 80-100, a zeűer 70, a zöld­borsó 100 forintért kapható. * (A gyöngyösi Köztársaság téri piacot nem tudtuk elérni.) _________________________ _____ ___PÉNTEKI PORTRÉ_____ __ __________ E gy kis hely a diákszívben Huszonöt éve tanít. Azt mondja, negyedszázadot meg sem érez az ember, ha gyermekek között tel­nek az évek. A lényeg, hogy sze­resd a kisdiákot, hiszen gyakran egy kicsit barátja, apja is vagy. A mai világban mindenki rohan, otthon is kevesebb idő jut a gyer­mekre, nem csoda, ha a diák sok­szor úgy érzi, a tanárnak mondja el búját, bánatát. Amikor azt kérdezem a diá­koktól, hogy miért szeretik Monori Géza tanár urat, értetle­nül néznek rám. Miért? Hát azért, mert ő a Géza bácsi. Eny- nyire egyszerű az egész. Persze, Géza bácsivá lenni ta­lán nem is olyan egyszerű, ha az ember az elsősöktől a nyolcadi­kosokig minden korosztállyal foglalkozik. Jön a pici emberke az oviból a nagy iskola számára ismeretlen világába, és jó, ha ilyenkor a tanító néni mellett ta­lál még egy barátot, a Géza bá­csit, akihez mindig le lehet men­ni a tornaterembe. Mert hát Géza bácsi a „kicsik” fociedzője. A lá­nyoké is, hiszen immár a Góliát- kupákba az ifjú hölgyek is bene­vezhetnek. A felsősök persze már egészen más gondokkal keresik meg, a kamaszodó lelkek már máson vívódnak, ám Géza bácsi ezekre is talál megoldást. Tótkomlóson született, de hat­vaninak érzi magát, hiszen tíz­éves kora óta a Grassalkovichok városában él. A Barossban kezd­te az iskolát, a Bajzában érettsé­gizett, és akkor úgy döntött, hogy földrajz-történelem tanár lesz. Régóta dédelgetett álma volt ez a két szak, ám a sors úgy hozta, hogy végül változtatnia kellett. Abban az évben Debre­cenben, ahová készült, nem in­dult ilyen párosításban képzés, így az egri főiskolára esett a vá­lasztása, a földrajz-testnevelés szakra. Gyermekkora óta foci­zott, a hatvani Kinizsi igazolt já­tékosa volt, így hát végül is a szakváltás nem okozott különö­sebb gondot. Apcon kezdett el ta­nítani 1977-ben, ám két év múlva felépült a hatvani S-ös iskola, és ő egyből „átigazolt”.- Életem nagy lépése volt ez - mondja -, hiszen az új alma ma­terben csodálatos, kreatív kollektí­vára találtam. Mert ha nem jó a csapat, ha nem érteted meg ma­gad a kollégákkal, akkor bizony pokollá válhat az életed, hiszen a gyermekekkel sem tudsz megfele­lően foglalkozni. A kisdiák lelke nagyon érzékeny, ha gondja van a pedagógusnak, akkor ő is vissza­fogottabb lesz, nem tárulkozik ki, s így sokkal nehezebb vele dolgoz­ni. Nemcsak a földrajz, hanem a testnevelés órákon is. Több kitüntetést is kapott már, de azt mondja, hogy az igazán őszinte kritikusok a gyermekek tudnak lenni. Ha évek múltán is visszajárnak az emberhez az isko­lába, ha már messziről ráköszön­nek az utcán, ha megállítják, mert úgy érzik, el keű mondaniuk örö­müket, bánatukat, ha felnőttként is a tanácsát kérik. Ekkor érezheti igazán az ember, hogy tanárként örök életre szerzett egy pici he­lyet a diák szívében. Es ez nagy­szerű dolog. FOTÓ: T. Z. M. Amikor a terveiről kérdem, pil­lanatokig hallgat. Semmi különös, mondja. Kezdődik a vakáció, és ez jó, ám két-három hét múlva azon kapja magát az ember, hogy azt számolgatja, mennyi van még az iskolakezdésig. Betegség ez a pe­dagógia, de az ember örül, hogy megfertőződött. tompa z. mihály

Next

/
Thumbnails
Contents