Heves Megyei Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-14 / 137. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. Június 14., péntek H|| Ki feleljen a „csomagéit?” (Folytatás az 1. oldalról) A középfokú oktatási intézmé­nyekben a gazdasági átalakítás nyomán összesen 13 fővel csök­kenne a dolgozók létszáma. Az óvodák vonatkozásában is meg­szűnne két óvodapedagógus és egy dajka állása. A tervezetet - amely az emlí­tetteken felül még számos meg­szorító intézkedést tartalmaz - a képviselők többsége elutasította. Dr. Eperjesi Tamás, a legnagyobb létszámú képviselőcsoporttal rendelkező Összefogás Hatvanért Egyesület frakcióvezetője szerint . azért nem támogatták a javasla­tot, mert azt nem a polgármester asszony, hanem a jegyző terjesz­tette elő, így a politikai felelősség­vállalás kérdése nem tisztázott. Márpedig utóbbira - tekintettel a népszerűtlen lépésekre - szükség volna. A jegyző szakmai alapo­kon nyugvó indítványa korrekt, ám elfogadása esetén a „csomag” már nem közigazgatási, hanem politikai kérdéssé válik, amiért a városvezetőnek kell viselnie a fe­lelősséget - tette hozzá. Farkas Kálmánné polgármester asszony erre reagálva kijelentette: azért nem ő jegyzi az előterjesztést, mert arról előzetesen a szakbi­zottságok nem tárgyaltak. A grémium mindezek nyomán levette a napirendről a témát, s úgy határoztak, a bizottságok vé­leményezzék a tervezetet, amely ezt követően június végén kerül ismét a képviselők elé. it. o.i Bajor perecet sütöttek Eger, Rosenheim Az együttműködési megállapodás alapján egy héten át a megyeszék­helyi Szilágyi Erzsébet Gimnázium vendégeként járt Egerben a német- országi Rosenhäm Karolinen Gim­náziumának küldöttsége Thomas Stumpf tanár vezetésével. A néme­teknek Nagy Péter és Fövenyessy Katalin helyi tanárok gazdag prog­ramot szerveztek. Budapesten megtekintették az Országházat, majd három napot a Szilágyiban töltöttek, és különbö­ző tanórákon vettek részt. Jutott idejük megismerkedni Eger neve­zetességeivel, a várral, az önkor­mányzat munkájával, a történelmi műemlékekkel és a híres borok történetével is. Ellátogattak Felsőtárkányba, ahol gazdag sportprogramot szerveztek nekik. Jártak Szilvásváradon, a Szalajka- völgyben, majd megismerkedtek a Hortobággyal is. Hangulatos isko­la klubest keretében magya nép­táncokkal és hangszeres bemuta­tókkal kedveskedtek nekik. A német fiatalok viszonzásul bajor perecet sütöttek a vendéglá­tó egri fiataloknak, és szeptember­re rosenheimi látogatásra hívták meg őket. ________________■ Ú jabb borász-sikerek Heves megye A közelmúltban rendezték meg Gödön a Vadász Borrend országos borversenyét, ahol több borvidék termelői is megjelentek, összesen 14-en 34 borral. Szűkebb pátriánk képviseleté­ben az egerszalóki Heüi Zoltán a 2000- es évjáratú Egri Bikavérével aranyérmet nyert, míg a 2001-es Cabemet Sauvignon roséjával és a 2001- es Fehér cuvée-vel ezüstér­met kapott. Az ugyancsak egerszalóki Kollárt István is több borral nevezett a versenybe. Közü­lük a 2001-es Zweigelt roséért, va­lamint a 2000-es Egri cuvée-ért aranyéremben részesült, a 2001-es Gyöngyöshalászi Cabemet sauvi- gnonnal, a 2001-es Egeszalóki Chardonnay-val és a 2000-es Egerszalóki Ottonel muskotállyal ezüstöt nyert. Az egri Demeter Csaba három aranyat és két ezüs­töt kapott: a 2000-es Kékfrankosá­ért, a 2000-es Döme Cuvée-ért és a '99-es Cabemet franc-ért az előb­bit, a '99-es Kékfrankosért, illetve a 2000-es Cabemet cuvée-ért pe­dig az utóbbit érdemelte ki. Ki­emelkedően szerepelt a gyöngyös­tarjáni Németh András is, aki há­rom arannyal és egy ezüsttel lett gazdagabb kiváló borai révén. Ara­nyat kapott a 2000-es Veresföldi Cabemet sauvignon - ez lett a leg­magasabb pontszámot elért vörös­bor, amely így a borrend 2002-es zászlósbora kitüntető címet is el­nyerte -, a 2000-es Diósi Sárda muskotály, s az 1999-es Cserepesi Kékfrankos, míg a 2000-es Csere­pesi Chardonnay ezüstöt ért. Demeter Csaba is beszámolt egy másik borversenyen született egri sikerekről: az első Fiatal Borá­szok Országos Versenyén kiosztott aranyakból hármat a megyeszék­hely borászai érdemeltek ki. A ter­melők - összesen 17-en 45 borral - három, desszert-, fehér- és vörösbor kategóriában indulhattak. A zsűri végül is 7 aranyat osztott ki, egyet a fehérborok között, s hatot a vö­rösbor-kategóriában. Az egriek ez utóbbi felét vitték el Csutorás Fe­renc 1991-es Egri Bikavérével, a Juhászvin Kft. 1999-es Cabemet sauvignonjával, illetve Demeter 1999-es Cabema francjával. Raj­tuk kívül Juhász Péter, ár. Lőrincz György és Sebők László is szerzett egy-egy ezüstérmet. _________■ I nnovációs centrum a kisvállalkozókért (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Nagy Imre polgármester arra is utalt, fontos, hogy az ipari parkba olyan cégek települjenek, akik mo­dem technikával, képzett munkaerő­vel versenyképes termékeket gyárta­nak. Ám lényeges, hogy az innováci­ós központban helyet bérlő kis- és kö­zépvállalkozások is folyamatosan fej­lődjenek. Rámutatott, hogy a reprezentatív megjelenésű épületben 12 műhely kialakítására nyílt lehetőség, emellett irodák, előadó, bankfiók és posta áll a vállalkozók rendelkezésére. Az in­novációs centmm létrehozása 450 millió forintba került, amelyet a Phare 200 miUió forinttal, a Gazdasá­gi Minisztérium pedig 50 miüió fo­rinttal támogatott. A vendégek ezután megtekintet­ték a házat, ahol Sós Tamás, a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács elnö- ke mondott pohárköszöntőt. <mki A megyeszékhely ipari parkjának új büszkesége az innovációs és technológiai központ. FOTÓ: PILISY ELEMÉR Üzenet videón Eger Hétfőn, június 17-én lesz 75 éves Sütő András. A Kossuth-díjas író születésnapja alkalmából a Har­lekin Bábszínházban 19 órától bemutatják a meséiből készült Tündérálmaink című CD-t, Sziki Károly előadásában. A történe­tek után a bábszínház direktorá­nak kezdeményezésére videón rögzítik mindazokat az üzenete­ket, jókívánságokat, amelyek címzettje az ünnepelt író. A fel­vételt pedig eljuttatják számára Marosvásárhelyre. A rendezők szívesen látnak mindenkit - köztük a megye iro­dalmárait, újságíróit, közéleti személyiségeit - ezen az estén, akik tisztelik Sütő Andrást, sze­retik írásait, s nagyrabecsülésü- ket ily módon is kifejeznék. ■ A játéktolvaj és a tolvaj stopos (Folytatás az 1. oldalról) Bűncselekmény alapos gyanúja miatt tett feljelentést egy tisza- örsi lakos, ismeretlen tettes el­len, akit június 11-én vett fel autójába, s Eger egyik utcájá­ban rakott ki. A stopos úgy „há­lálta meg” az ingyenfuvart, hogy eltulajdonította a sofőr mobiltelefonját, amelynek érté­ke 20 ezer forint volt. Zsebtolvajlás áldozatává vált egy egri lakos, aki a Budapestre közlekedő gyorsvonaton uta­zott. A Füzesabony és Hatvan közötti útszakaszon elaludt, ezt használta ki az ismeretlen tettes. Az utazó hiába tartotta maga mellett táskáját, a zseb­tolvaj észrevétlenül vette ki be­lőle pénztárcáját tízezer forint­jával, továbbá személyes iratait és bankkártyáját. _________■ B rüsszeli útért vetélkednek Eger Idén immár negyedik alkalommal rendezik meg hazánkban a Robert Schuman középiskolai EU- ismereti országos vetélkedőt, melynek regionális döntőit a hevesi megyeszékhelyen, Debrecenben és Szegeden ma délelőtt 10 órától tartják. Minden helyszínen 6-6 csapat 3-3 fővel versenyez a brüsszeli tanulmányútért. Az egri vetélkedőnek a Művészetek Háza ad otthont. Mint Farkasné Németh Krisztinától, a rendez­vényt bonyolító Ferling PR & Communications Kft. képviselőjétől megtudtuk, a felmenő rendsze­rű, megyei, regionális döntőket és országos dön­tőt magában foglaló versengés célja: a lexikális tu­dás melktt az önálló gondolkodás készségének fej­lesztése, ületve az, hogy közösségek mérkőzzenek meg egymással, s így az egyéni teljesítmény fon­tossága mellett szerepet kapjanak az Unió olyan alapelvei is, mint a közös fejlődés, a szolidaritás. Fontos szempont továbbá, hogy a feladatok segít­sék az empátia, a tolerancia fejlődését, és a verse­nyek minél nagyobb arányban jelentsenek nem­zetközi megmérettetést, más európai országok fi­ataljaival való találkozást, idegen nyelvi kommu­nikációt. Az ilyen típusú vetélkedők körében - páratlan módon - az országos döntőbe jutott mindegyik csapat győztesnek tekintheti magát, mert elnyeri a jogot az Európai Unió központjába, Brüsszelbe szervezett, idén ősszel sorra kerülő jutalomútón való részvételre. A regionális döntőkből a legjobb csapat jut az országos döntőbe, melyre szeptember 21-én kerül sor Budapesten. _______ isikéi A Z UJ OPEL VECTRA. Az egri Papp Autóházban szombaton es vasárnap nem csupán látható, de tesztvezetésen akár ki is próbálható az Intenzív Vezetési Rendszerrel felszerelt gépkocsi, a gyár tágas utastér kényelmével szállított modellje. A házigazdák családostól várják az érdeklődőket, s amíg a gyerekek üdítőt fogyasztva játszanak, a felnőtte­ket kávé mellett arról is tájékoztatják, hogy egyes Corsa- és Astra-modelleket 150.000-500.000 forintos engedménnyel vásárol­hatnak, sőt jövedelemigazolás nélkül hitelt intéznek 9 százalékos kamatra. A hétvége további meglepetése, hogy a megrendelt autókhoz mobiltelefont adnak ajándékba fotó: piusy elemér __________________________________PÉNTEKI PORTRÉ A z edző mindig névtelen? Pávakör: aranyjubileum Sarud Az elmúlt hét végén a település határain túli érdeklődés mellett került sor a Művelődési Központ­ban a helyi Pávakör 25 éves jubi­leumi hangversenyére, amelyen Ostoros, Kerecsend, Sarud és Kis­köre népdalkórusai vettek részt. Az Alföldi Borús István vezette zsűri ezúttal már hatodik alka­lommal részesítette arany fokoza­tú minősítésben, és ezzel együtt másodszor Arany Páva Díj elis­merésben a Varga János pedagó­gus által irányított kórust. Varga János a kórus nevében átvehette a Kórusok Országos Ta­nácsa által adományozott „25 éves kiváló működésért és kultu­rális munkáért” emléklapot is. A rendezvényt követően este a kórustagok ünnepi közgyűlésen és közös vacsorán vettek részt, ahol szerény elismerésben is ré­szesültek. ■ Kelemen Miklós műszaki tanár a Bornemissza Gergely Szakképzé­si Intézet pedagógusa, a forgá­csoló munkaközösség vezetője. Találkozásunk, beszélgetésünk apropóját az adta, hogy az általa, s Bárdos Károly kollégája révén felkészített forgácsolótanulók a barokk megyeszékhelyen rende­zett országos versengés első há­rom helyezését szerezték meg. Nem kis érdem ez. Különös­képp, ha jelezzük azt, hogy már nyolc esztendeje ez az intéz­mény ad otthont az ilyen progra­moknak. Gyorsan tegyük hozzá azt is, hogy az induló fiatalok mindig ilyen jól szerepeltek. A diadalmaskodók neveit köz­ük az újságok, nekik igen sokan gratulálnak, szüleik büszkék rá­juk, társaik felnéznek mindany­nyiukra, ám a siker kovácsairól ritkán esik szó, s általában záró­jelben sem jegyzik meg nevüket. Ezért aztán nem véletlen, hogy felvetődik a kérdés: — Az edző mindig névtelen? Hamarosan kiderül, hogy ez azért nem igaz, mert a kiemelke­dő munkát megbecsülik, méltat­ják, ám az is tény, hogy efféle produkcióra csak azok képesek, akik alaposan felkészültek, akik tisztelik, szeretik a gyerekeket.- Érdekes dolog, de tény, hogy ezer szállal kötődöm ehhez az is­kolához. Valamikor a helyén ál­lott családi házunk. Itt tanultam, itt szereztem szakmunkás-bizo­nyítványt. Utána dolgoztam, s arra törekedtem, hogy közben minél magasabb képzettséget szerezzek. A Miskolci Műszaki Egyetemen speciális oktatói, főis­kolai szakot végeztem. Három és fél esztendőt fordítottam erre. 1985-től visszajött oda, ahon­nan valamikor búcsúzott. Az 1985-86-os tanévtől kezdődően NC-CNC technikával foglalkozó számítógépes vezérlésű techno­lógiát oktatott a forgácsolóknak (így nevezik az egykori esztergá­lyosokat). Jól érezte magát, ezért aztán fokozatosan bővítette is­mereteit. Ha szükség volt rá, s felkérték erre, helyben használt tankönyveket, jegyzeteket is írt. Nemcsak az ifjaknak, hanem a távképzésben résztvevő felnőt­teknek is. Közben a közéleti tevékeny­ségtől sem ódzkodott.- Ez hozzátartozik a teljes élet­hez. Az Egri Pedagógus Szakszer­vezetnél középiskolai ügyvivő va­gyok, s titkára lettem Eger Város Oktatási Közalapítványának is. Jó érzés mások javáért munkál­kodni, a segítségre szorulók érde­keit felkarolni, a jól dolgozókat jutalmazni. A megbecsülésre azért ő sem panaszkodhat, mert a kiugró tel­jesítményért erkölcsi és anyagi méltatás dukált.- Az ilyesmi jólesik, elégedett­séget szül, s azt is kiváltja, hogy - lehetőségeimhez képest - nap­ról napra mind többet nyújtsak. S arról se feledkezzünk meg, hogy a diákok, a kiemelkedő szintet produkáló fiatalok, szak­köri tagok őszintén köszönik az általunk hozott áldozatot, azt, hogy készséggel foglalkoztunk velük, azt, hogy mindig - olykor fáradtan is — frissességgel feltöl­tődve adtuk át az ismereteket, azt a többletet, amely nélkül nem jeleskedhettek volna. Hangsúlyozza: ez az, amit semmi mással nem lehet pótolni. Mert az edző mégsem névte­len... PÉCSI ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents