Heves Megyei Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-20 / 116. szám

I 2002. Május 21., kedd H A Z A I TÜKÖR 3. OLDAL Jegyzők a választásokról Budapest Az országgyűlési választáso­kat lebonyolító társadalmi munkásokért emeli fel szavát a Jegyzők Országos Szövetsé­ge. Ezt Forgács István, a több mint ezer jegyzőt tömörítő szervezet elnöke nyilatkozta annak kapcsán, hogy a szö­vetség választmánya állást foglalt a szavazatszámláló bizottságok áprilisi tevékeny­ségéről. Az elnök - utalva az őszi önkor­mányzati választásokra - leszö­gezte, hogy a választási szervek­ben tevékenykedők munkájára továbbra is nagy szükség lesz. A választmány a kérdéskört átte­kintve megdöbbentőnek tartotta az országgyűlési választás törvé­nyességének, eredménye valódi­ságának megkérdőjelezésére irá­nyuló próbálkozásokat. Forgács elmondta, hogy megütköztek azon nyilatkozatok során, ame­lyek nem tudtak vagy nem akar­tak a jogszabályoknak megfelelő választ adni a felszínen tartott, a nyilvánosságban kételyeket keltő kérdésekre. Az elnök mind­erre a szavazatok újraszámlá­lásának szükségességét feszege­tő sorozatos felvetéseket említet­te jellemző példaként. A szervezet választmánya sé­relmezi, hogy e felvetések kap­csán nem akadt senki, aki jelezte volna, hogy mindezek érdemben nem befolyásolták a végered­ményt, illetve aki kiállt volna a választási szervek mellett. A szö­vetség választmánya megállapí­totta azt is, hogy az elmúlt 12 év­ben négy országgyűlési és három önkormányzati választás mellett több népszavazást is általános megelégedésre, nemzetközi el­ismerést aratva bonyolítottak le a köztisztviselők. imtii A BÉKESSÉG FÁJA. A politikai megbékélés és együttműködés szimbólumaként Somogy megyei politi­kusok jelenlétében elültették a Békesség fáját Újvárfalván, a megye mértani középpontján. A faültetést a Centrum párti Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke (a képen balra) kezdeményezte, aki azzal a felhívással fordult a megye országgyűlési képviselőihez, hogy az eseményen való részvételükkel jelezzék: a jövőben kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt dolgoznak az ország érdekeiért, fotó; lánc Róbert CD a drogosoknak Budapest A Drog-kör-kór-kép elnevezé­sű interaktív CD-ROM a kábí­tószer-problémával küzdők számára próbál segítséget nyújtani. A CD mintegy 120 helyszín révén mutatja be azokat az intézményeket, ahol a drogokkal kapcsolatba kerülők segítséget kaphatnak. A 120 képes riportban szakem­berekkel, orvosokkal, pszichiáte­rekkel, betegekkel ismerkedhet­nek meg az érdeklődők - mond­ta lapunknak Topolánszky Ákos, az ISM helyettes államtitkára. A kábítószer-fogyasztás meg­előzésével és kezelésével foglal­kozó szervezeteket, szakembere­ket bemutató multimédiás anyag elvezeti a nézőt szinte az összes lehetséges helyszínre. A lemez segítségével a drogfo­gyasztók, valamint a hozzátarto­zóik megismerkedhetnek a drog- prevenciós szakmai szervezetek­kel, a drogambulanciákkal, terá­piás intézetekkel. Ezenkívül az ott dolgozó szakemberekkel és a kezelés alatt állókkal is találkoz­hatnak. Kérésre a riportalanyok röviden elmondják, mivel foglal­koznak, mit tartanak a munká­jukban fontosnak, kinek a figyel­mébe ajánlják segítségüket. A körpanoráma-képek jóvoltá­ból a helyszínen körül lehet néz­ni, megtekinthető a külső kör­nyezet, és az épületek belseje is. A CD segítségével mintegy 250 emberrel ismerkedhet meg az ér­deklődő hét és fél órás terjede­lemben. A CD-n megtalálható egy szlengszótár is, valamint a kábí­tószer-fogyasztáshoz kapcsolódó 120 fogalom pontos magyaráza­ta. A kábítószer-fogyasztáshoz kapcsolódó tárgyakról, eszkö­zökről különböző felvételek te­kinthetőek meg. Ezenkívül az anyag tartalmaz egy listát azokról a játék- és dokumentumfilmek­ről, amelyek a drogfogyasztással foglalkoznak. Ezek a filmek a drogfogyasztással kapcsolatos szenvedéseket, negatív, illetve pozitív példákat mutatnak be. Az anyagot az ISM eljuttatja az oktatási intézményekbe, szak­mai szervezetekhez, szakembe­rekhez, ifjúsági központokhoz, szolgáltató irodákhoz, de 2002 forintért kereskedelmi forgalom­ban is kapható lesz. PRIVACSEK Átlagon alul Budapest Tavaly novemberben az 5. és a 9. évfolyamon, az idén az el­sősök körében végeztek ké­pességfelmérést. Az elemzés birtokában az iskolák képe­sek önmagukat mérni más is­kolákhoz, s ha kell, megtehe­tik a szükséges pedagógiai változtatásokat. A diákok iskolai pályafutását, ta­nulási sikereit, kudarcait és ön­bizalmát egyaránt befolyásolja, hogy miként tudnak különböző műfajú szövegeket megérteni, hogyan tudják kiszűrni a infor­mációt. Az olvasás-szövegértés képességének fejlesztése az isko­lai képzés egyik fő feladata, eh­hez ad segítséget a közelmúltban végzett országos felmérés. A 5. és 9. évfolyamon tanuló diákok, valamint az elsősök kö­rében végzett felmérésben intéz­ményenként 20-20 tanulót vá­lasztottak ki véletlenszerűen. Az elsődleges adatokból kiderül: a magyar közoktatás újratermeli, illetve konzerválja a társadalmi különbségeket - mondta lapunk­nak Vári Péter, a vizsgálatot veze­tő szakember. Megállapítható, hogy az alacsonyabb iskolai vég­zettséggel rendelkező szülők gyermekei kisebb eséllyel indul­nak, s ezt a hátrányukat a köz­oktatás sem tudja csökkenteni. A vizsgálat célja a diákok kul­turális eszköztudásának feltérké­pezése volt. Vizsgálták az olva­sás-szövegértést, valamint a ma­tematikai műveltség egy megha­tározott szeletét. Egy nemrégi­ben közzétett nemzetközi felmé­rés arra volt kíváncsi, hogy vajon az iskolában szerzett tudást az életbe kilépve miként tudják al­kalmazni a képességek, készsé­gek szintjén. Ebben a vizsgálat­ban a magyar fiatalok átlag alatt teljesítettek. HORVÁTH MAGDOLHA Döntésre váró táblabíróságok A jelenlegi szabályok szerint a jövő év elején elkezdheti mű­ködését az Országos ítélőtábla. A tábla felállítására és műkö­désének biztosítására a központi költségvetés nem biztosít pluszforrást, ugyanakkor Bárándy Péter, az igazságügyi tárca várományosa úgy nyilatkozott: ő nem egy, hanem három ítélő­tábla egyidejű működését támogatja. Budapest Az Országgyűlés az ítélőtáblák felállításáról rendelkező törvényt 23 nappal hatályba lépése előtt módosította, így jó néhány évre lekerült a napirendről a táblák ügye. Az Orbán-kormány elkép­zelésével nem egyezett az előző kabinet terve, miszerint 1999. ja­nuár 1-jétől a fővárosban, Pécsett és Szegeden, majd 2003. január 1-jétől Győr és Debrecen szék­hellyel további két ítélőtábla léte­süljön. A módosított törvény már arról rendelkezett, hogy Buda­pest székhellyel és az egész or­szágra kiterjedő illetékességgel egyetlen ítélőtábla kezdje meg működését. Annak ellenére szólt egyetlen tábla felállításáról a tör­vény, hogy az Alkotmányban táb­lák, azaz többes szám szerepelt. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően az Országgyűlést az alkotmányellenesség kiküszöbö­lésére szólította fel, és erre 2002. december 31-éig adott határidőt. Az Orbán-kabinet azonban nem sürgette a törvénymódosítást, így ez a feladat már az új összetételű törvényhozásra vár. Az ítélőtábla felállításáért, mű­ködésének biztosításáért felelős Országos Igazságszolgáltatási Ta­nács hivatalvezetője arról tájékoz­tatta az Europresst, hogy jelenleg nincs az ÓIT birtokában olyan fő­városi épület, amely alkalmas len­ne az országos hatáskörű ítélőtáb­la befogadására. Csak kényszerű, de nem ésszerű elhelyezésre nyíl­na mód a Legfelsőbb Bíróság épü­letében tudtuk meg Zanathy Jánostól. Új épület építésére, vagy már meglévő megvételére a hiva­tal nem rendelkezik pénzügyi for­rással. Még azt sem tudni ponto­san, hogy a leendő tábla milyen hatáskörrel dolgozna, így a táblán dolgozó bírók és más igazságszol­gáltatási alkalmazottak létszáma sem tisztázott. A helyzetet bonyo­lítja, hogy az Alkotmánybíróság határozata szerint nem egy, ha­nem több Ítélőtáblának kell mű­ködnie, a hatásköri eloszlást ez a tény is jelentősen befolyásolja. Mindeközben az igazságügy- miniszter-jelölt, Bárándy Péter is a több - véleménye szerint három - tábla egyszerre történő felállítása és működése mellett érvel. A tisz­tázatlan helyzet miatt a leendő táblabíróság elnöki tisztére kiírt pályázatot július 31-ig meghosz- szabbították, mint ahogyan a lét­számának megállapítására vonat­kozó határozatot is elnapolta aZ ÓIT. HORVÁTH MAGDOLNA MÚZEUMOK MAJÁLISA. Idén 200 éves a Nemzeti Múzeum, ezért mint házigazdák arra gondoltunk, hogy a múltra és a jelenre is egyaránt jellemző tárgyakat, fotókat állítunk ki a standokon - mondta lapunknak Lovas Judit főszervező. Hozzátette: a felújítási munkák miatt nem állítottak jurtasátrat, a gyer­mekeket a kupolateremben várták színesebbnél színesebb programokkal. Volt történeti játszóház és játékkészítés, és a fiatalok a lovagi pályán is megmérkőzhettek egymással. A 70 kiállító intézmény történeti bemutatója mellett a szakemberek felméréseket készítettek a múzeumi látogatási és a szórakozási szokásokról. Arra keresték a választ, milyen gyakran és hova járnak legszívesebben az emberek. fotó: europress/kallus györgy Tanévkezdet Ápolónők béremelése Ezentúl minden tanév minden iskolában szeptember első mun­kanapján kezdődik, és június második hetének utolsó munka­napján ér véget. Az oktatási mi­nisztérium leendő politikai ál­lamtitkára, Hiller István kijelen­tette: egyetértenek a Közoktatás­politikai Tanács és a szülők véle­ményével, hogy kiszámíthatóvá kell tenni a tanévet. A munka­ügyi tárca várományosa ugyan­akkor arról nyilatkozott, hogy a pedagógusoknak ígért 50 száza­lékos béremelést nem egyes em­berenként, hanem összességé­ben kell érteni. Kiss Péter azzal érvelt, hogy meg kell szüntetni az eddigi aránytalanságokat: egy 15 éve a pályán dolgozó alkal­mazott ne ugyanannyit keres­sen, mint egy 1 éve pályát kezdő fiatal. Előtakarékosság A lakás-takarékpénztárakról szóló jogszabály módosítását kéri a következő kormánytól a Lakás-takarékpénztárak Egyesü­lete. Az elmúlt években ugyanis nem változott az előtakarékos­kodók állami támogatása. 1997 óta évente 36 ezer forintot juttat az állam. A pénztárak szerint fontos lenne, hogy ez az összeg legalább 55 ezer forintra emel­kedjen. Ötvenszázalékos alapbéreme­lést, egyéves alapbérnek meg­felelő mértékű hűségjutalmat, önálló szakmai kamara és saját nyugdíjpénztár létrehozását ígérte a magyar ápolóknak Kökény Mihály, az új kormány Egészségügyi és Szociális Mi­nisztériumának leendő politi­kai államtitkára. Az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartott miskolci konferencián elmondta: az új kormány az egészségügy gond­jait megoldani, és nem meg­kerülni akarja. Közlése szerint a koalíciós szerződést kötő két párt egész­ségügyi programját sikerült összehangolni, a kormányprog­ram egészségügyi fejezete szakmailag és pénzügyileg egy­aránt megvalósítható. Hírek MUNKAREND. Az alakuló kormány szerkezete, az ország- gyűlési bizottságok létrehozása és a kormányprogram parla­menti vitája is szerepel a Ház e heti, keddi, pénteld és szom­bati ülésének napirendjén; az új kabinet várhatóan jövő hét­főn alakul meg. mti TALÁLKOZÓ. Medgyessy Péter kijelölt miniszterelnök várhatóan ma személyes talál­kozót kezdeményez Orbán Viktor leköszönő miniszter- elnökkel, hogy megtárgyalják a kormányzati átadás-átvétel legfontosabb kérdéseit. Az MSZP-SZDSZ-kormány új szerkezeti struktúráját várható­an ma fogadja el az Ország- gyűlés, a kormányprogram vitája pénteken indul, s a ter­vek szerint május 27-én alakul meg a Medgyessy-kabinet. így kettejük találkozójára a jövő hét második felében kerülhet sor. Az elmúlt 12 évben hagyo­mánnyá vált, hogy kormány- váltáskor a leköszönő minisz­terelnök hivatali dolgozószo­bájában fogadja utódját. így volt ez 1994-ben, amikor Boross Péter Horn Gyulának, majd 1998-ban, amikor Horn Gyula Orbán Viktornak adta át az ország irányítását, europress ÉRETTSÉGI. A felsőoktatási intézményekben továbbtanulók közös érettségi-felvételi írásbeli vizsgáival folytatódik mától az idei matúraidőszak, a tavalyi csaknem 48 ezerrel szemben idén mintegy 51 ezren számol­nak be tudásukról. Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) tájékoztatása szerint a csütörtökig tartó írásbelik a matematika-, francia- és fizi­kavizsgákkal indulnak, mti HELYES DÖNTÉS. Németh Miklós szurkol a szocialisták­nak a sikerért, de úgy látja: az utóbbi 12 év talán legnehezebb helyzetben lévő kormánya kez­di meg az ország irányítását. A volt miniszterelnök elmondta: a pártjával folytatott belső vitaso­rozatot követően határozott úgy tavaly májusban, hogy nem vál­lalja a kormányfőjelöltséget, és nem vesz részt a választási küzdelemben, de - mint az MTI-nek elmondta - nem bánta meg akkori döntését, mti FŐPOLGÁRMESTER. Martonyi János, a leköszönő Orbán-kormány külügyminisz­terének neve is szóba került a Fidesz lehetséges főpolgármes­ter-jelöltjei között. Demszky Gábor, Budapest jelenlegi sza­baddemokrata főpolgármestere a héten lemondott képviselői mandátumáról, hogy kellően tudjon felkészülni az őszi meg­mérettetésre. Azt még egyelőre nem tudni, hogy az MSZP in­dít-e önálló jelöltet, index SÁNDOR-PALOTA. Köztársa sági elnöki rezidenciaként látná szívesen Ráday Mihály a Sán­dor-palotát. A városvédő a Fehér Házhoz hasonlóan megnyitná a palota déli, repre­zentatív részét a látogatók előtt. Rádayt - Katona Tamás és Glatz Ferenc társaságában - Med­gyessy Péter kérte fel, hogy te­gyen javaslatot a Sándor-palota hasznosítására, europress EGY MŰSOR. Nyolc napnyi párhuzamos adás után szombat délelőtt óta egyetlen, a Szabad­ság téri stúdióban készített mű­sor hallható a Pannon Rádió frekvenciáján. Gidófalvi Attila, a rádiót működtető cég ügy­vezető igazgatója elmondta: azért kapcsolták le saját adó­jukat a múlt péntek óta azt új helyen működtető tulajdono­sok, mert azt remélik, hogy si­kerül megállapodniuk a cégben 26 százalékkal rendelkező Bocskai István Szabadegyete- mért Alapítvánnyal, mti__________■

Next

/
Thumbnails
Contents