Heves Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-05 / 79. szám

16. OLDAL SPORT TÜKÖR 2002. ÁPRILIS 5., PÉNTEK | £| Gyógyulni a fóbiából Ma a KSI, vasárnap a Szolnok ellen Két hazai mérkőzésen köszö­rülheti ki a Kecskemét elleni csorbát (6-6) a ZF Hungária- Egri VK férfi OB I.-es csapata. Ma délelőtt 11 órától a KSI, vasárnap 18 órától a Szolnok vendégeskedik a Bitskey Ala­dár Uszodában. Vízilabda A szokatlan, hétköznap délelőtti időpontot a Héraklész ifjúsági vá­logatott szereplése indokolja. Me­rész András, a KSI edzője egyben a válogatottat is menedzseli, így a sorsolást úgy készítették el, hogy lehetőleg mindkét gárda találko­zóin ott tudjon lenni. Az egriek többször is gyengélkedtek az utóbbi időben a Bitskey- uszodában.- Beszélgetéssel, kikapcso­lódással, focival próbáltuk ol­dani a görcsösséget - mondta Gyulavári Zoltán, az EVK edzője. - Hazai fóbiából kell kigyógyulnunk, boncolgattuk a hibákat. A B-csoportban a pa­píron gyengébb ellenfelekkel szemben túlságosan könnye­dén veszi a csapat a meccseket. A Kecskemét példája bizonyít­ja, senkit sem lehet félvállról venni. A gyengébb produkció magyarázata lehet, hogy több játékosom a vizsgaidőszak mi­att kevésbé tudott a pólóra koncentrálni.- Két játékos már szerdán is meccset játszott.- Máthé Balázs és Bálint Gergő már megismerhette a szolnokiak játékerejét, mivel szerdán a Hé­raklész színeiben szoros meccset játszottak és mindössze 8-6-ra kaptak ki, Máthé egy gólt is lőtt.- A klubvezetés elvárja, hogy a B-csoport élén végezzen az együt­tes.- A 9. helyhez hozni kell a mai és vasárnapi meccset. A vízilabda jövője forog kockán, az ismert nehézségeink ellenére kellenek a jó eredmények. A keretből Ágner még mindig maródi. Szabó Gergő szemhéja a szerda esti edzésen felrepedt, így kétséges a szerep­lése. Dr. Áncsán pénteken mun­kahelyi elfoglaltsága miatt nem játszik. Cseh Sándorra mindkét­szer számítok. Nála érződik, hogy nem velünk gyakorol. Jel­lemző, hogy a tavalyi bajnokság­ban szórta a gólokat, a Kecske­mét ellen már ő is elbizonytala­nodott. Ma az esélyesség terhét is el kell viselnünk. Meggyőző já­tékot és győzelmeket várok a fi­úktól - mondta zárásként Gyula­vári Zoltán * A női OB I. B-csoportos ráját­szás első hazai fordulójában az egri hölgyek szombaton 13.30-tól a Bárány-uszodában fogadják az esélyebb BVSC-Brendon csapatát. A jobbik csapat győzött Kézilabda Női NB II. Északkelet A 15. forduló eredménye: Tiszaújváros - Eszterházy FSC 33:25 (20:13) Tiszaújváros, 100 néző. V.: Ba­logh, Nyéki. EFSC: Gelencsér - Ragályi, Szűcs 4, ERDÉLYI 10, POTHURSZKI 7, Hunyadi 1, Bóta 2. Cs.: Soós 1, Szatmári, Rab, Takács, Lükő. Edző: Bocz Árpád. Hétméteresek: 5/3, ül. 6/4. Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Bocz Árpád: - Jobb volt az el­lenfél, gratulálok a bajnokaspi­ránsnak. K. I. Győrben lesz a kupadöntő Haladás - Újpest meccs a serlegért Labdarúgás A lehetséges helyszínek pályáza­tait értékelve a győri rendezésre tett javaslatot az MLSZ Magyar Kupa bizottságának elnöke, dr. Szilágyi György, s ezt Berzi Sán­dor főtitkár elfogadta. Eldőlt az is, hogy a Haladás - Újpest össze­csapás 18 órakor kezdődik. A döntésről szóló hírt öröm­mel fogadta Horváth Béla, a Győ­ri ETO technikai vezetője.- Örülünk a döntésnek, min­den klubnak megtiszteltetés, ha a saját stadionjában rendezheti a Magyar Kupa döntőjét. Azért is különösen szerencsés a választás, mert a két döntős klub, a fővárosi 4. választókörzet Hatvan Érsek Zsolt 5. választókörzet Heves Godó Lajos 6. választókörzet Füzesabony Gulyás László | 85 1. választókörzet Eger Dr. Nagy Imre 2. választókörzet Pétervására Sós Tamás 3. választókörzet Gyöngyös Dr. Magda Sándor Az SZDSZ a garancia arra hogy, 1- megtörténjen a kormányváltás,- megteremtsük a tiszta közéletet,- csökkenjenek az adók, cfi- talpra álljon az egészségügy, c- megbecsüljék a diplomásokat, 1 3- emelkedjenek a nyugdíjak, 7?- megszűnjön a sorkatonai szolgálat, • rendbejöjjön a magyar mezőgazdaság. O ■■g 3 TEGYE MAGÁT SZABADDÁ fiŰ> ÁPRILIS 7-ÉN! 3 Jöjjön el és voksoljon a szavazólap első helyén mmm szereplő Fodor Gábor által vezetett Heves megyei Több mint polgár, ember Szabad Demokrata listára. Egy hír: egy mondat Egy a tegnapi Hírlap-SMS-ek kö­zül: Focista jelmondat Váraszón: meccs után berúgunk, ha vesz­tünk azért, ha nyerünk azért! - focista ez? Küldte: mk. Tisztelt mk! A váraszóiak bi­zonyára úgy vélik, ha nyertek, megérdemlik, ha vesztettek, szükségük van rá. De az is lehet, hogy náluk mindig a „3. félidő” a fő műsorszám... ________(b»i K ERÉKPÁR. Bodrogi László az időfutam és egyben zárósza­kasz előtt a harmadik helyen áll a belgiumi háromnapos profi kerékpáros viadalon. SAKK. Szenzációval kezdődött a dubai Grand Prix: Zsu Csen, a kínai női világelső legyőzte a fér­fi világbajnok ukrán Ruszlan Ponomarjovot. Lékó Péter az első fordulóban a katari al-Modiahit verte 2-0-ra, Ács Péter viszont ki­kapott az orosz Hcdifmantól. KOSÁRLABDA. A szezon hát­ralévő mérkőzésein már nem lép pályára Michael Jordan, az NBA legnagyobb egyénisége. KÉZILABDA. A sportpálya mellett kapott helyett a verpelé­ti fiatalok számára kialakított kézilabda- és ifjúsági klub. A kulturált helyiség átadásával ré­gi óhajuk teljesült a VSE színei­ben sportolóknak, akik nemrég vehették birtokba a klubot. Az avatást a Verpeléti SE - Salgótar­jáni Építők barátságos férfi mér­kőzés (35:32) előzte meg, majd a munkálatokat jelentős mér­tékben támogató Horváth Lász­ló országgyűlési képviselő átad­ta rendeltetésének a helyiséget. LABDARÚGÁS. Az NB I. 28. fordulójának mai nyitómérkő­zésén: Kispest-Honvéd - Zala­egerszeg, Bozsik-stadion, 17.45. BELGIUMBAN A MAKLÁRIAK. A kötélugrók világszervezete (FISAC) a belgiumi Gentben rendezi meg a 2002-es vi­lágbajnokságot. A Makiári SK küldöttsége Kovácsné Farkas Zsuzsa vezetésével már a helyszínen tartózkodik, és izgalommal várja a szombat esti bemutatkozást, amikor a DEMO CUP keretében hajtják végre a gyakorlatukat. Vasárnap a felnőttek (Hor­váth Kitti, Kovács Judit, Szurovcsik Kitti, Vámosi Noémi) 2versenyszámban mérik össze tudásukat a világbajnokságon. A 12-14 évesek (Baranyai Lilla, Birinyi Diána, Németh Szilvia, Temesvári Ágnes) korosztályos nemzetközi versenyen küzdenek a helye- zésekért. Képünkön a makiáriak csapata. ______ fotó: oál gábor B evehetetlen a görög barlang Labdarúgás A „sovány” győzelem ellenére Gerard Houllier vezetőedző elége­dett volt a Liverpool teljesítmé­nyével.- Jó eredményt értünk el egy remek ellenféllel szemben - mondtáa francia szakember. - Né­ha úgy tűnt, hogy alárendelt szere­pet játszunk, hiszen főleg a máso­dik félidőben többet birtokolták a labdát a németek. A legfontosabb azonban, hogy előnyt szereztünk a jövő heti visszavágóra. Kollégája, Klaus Toppmöller biztos abban, hogy kedden hazai környezetben kiharcolják a to­vábbjutást.- Egy kicsit fáj, hogy nem tud­tunk gólt szerezni, de az minden­képpen örömteli, hogy a kitűnő csatárokkal rendelkező Liverpool csak egyszer volt eredményes el­lenünk. Leverkusenben már több nagy csapatot legyőztünk, remé­lem, így lesz ez a második mérkő­zésen is. A másik mérkőzésen a Panathinaikosz némi meglepe­tésre egy vitatható J 2-es góllal legyőzte a passzívan játszó FC Barcelonát. A görögök ezzel továbbra is őrzik több mint egyéves hazai veretlenségüket. A Barca váratlan veresége azt is jelenti, hogy mindhárom spanyol együttes vesztesen hagyta el a pályát a negyed­döntők során. A negyeddöntők eredményei: FC Liverpool - Bayer Leverkusen 1-0 (1-0) Liverpool, 40 ezer néző. V.: Frisk (svéd). G.: Hyypia (44.) Panathinaikosz - FC Barcelona 1-0 (0-0). G.: Baszinasz (79., 11-esből). MSZP Egyetértésben a nemzettel! Létbiztonság • Jogbiztonság • Közbiztonság Szavazzon a Szocialisták jelöltjére es listájára! Kiss Jenő emlékére Kosárlabda Az 1970-es években az Egri Fi­nommechanika férfi NB I.-es csapatának mindenese, techni­kai vezetője Kiss Jenő volt, aki 9 éve hunyt el. Az egykori kosara­sok minden év márciusában öregfiúk-emléktomát rendeznek tiszteletére. Galambos János és Vajk Miklós játékvezetése mel­lett a Salgótarján végzett az élen, megelőzve az egri és a lo­sonci együttest. A díjakat Kiss Jenő leánya, Kiss Márta adta át, majd baráti vacsorán idézték fel a régi idők sikereit. Az egri csapatban Komenczi Lajos, Káló László, Korepta Jó­zsef, Zachár Tamás, Tari György, Lezsák Sándor, Mészá­ros Sándor, Lájer István, Vas Pé­ter, Magyar Barna, Török István. Újpest és a szombathelyi Haladás számára nagyjából egyforma tá­volságra van a győri stadion, s jó közlekedéssel tudják megközelí­teni mindkét városból. Az amúgy is hagyományosan jó május else­jei hangulat pedig most délután is, este is folytatódhat majd Győr­ben - mondta Horváth Béla. A második elődöntő eredménye: Tatabánya - Újpest 2-2 (1-0,1-1,1-1) 11-esekkel 2-4. Tatabánya, 3000 néző, V.: Szarka. G.: Tüske (17., 112.), ill. Piros­ka (74.), Poljakovic (120.). ____________________ ■

Next

/
Thumbnails
Contents