Heves Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-30 / 100. szám

10. OLDAL ÜNNEPI MA GAZ I N 2002. Április 30., kedd Az útkaparó tisztes életútja Kálmán Bertalan: „Engem nem sért, ha útkaparóként emlegetnek..." fotó: perl Márton zmos, zömök, őszbe vegyülő hajú ember a Hevesaranyoson élő Kálmán Bertalan. Ami­kor találkozunk, azzal fogad, nem is gondolta volna, hogy ennyien ol­vasták az újságban a nyugdíjba vonulásáról szóló kis hírt. Falubeli­jei csak azt sérelmez­ték, teszi hozzá kis mo­sollyal a szája szögleté­ben, hogy útkaparónak tituláltuk, holott ő — amint azt errefelé emlí­teni szokták a munkájával kapcsolatban - közutas volt világéletében.- Pedig - jegyzi meg határozottan -, igaz, ami igaz, útkaparó voltam én a javából. A tősgyökeres aranyosi férfi nemigen dicsekedett vele, mert nem az a fajta, aki úton-útfélen lobogtatja a munkájáért járó elismeréseket, de a tényékhez hozzátar­tozik, hogy két esztendővel ezelőtt a szakminiszter Az év útkaparója címmel jutalmazta.- Hát, akkor ugye - teszi az asztalra az út meptén magasodó kilométerkövet áb­rázoló domborművet -, mégiscsak útka­paró lennék. Bár az utóbbi időkben ez már csak jelképesen értendő, mert ma­napság már gépek csinálnak mindent. De hajdanán... - réved el vendéglátónk. Hogy miként is volt hajdanán, azt idézzük fel most itt, a vadásztrófeákkal zsúfolt lakásban, ahonnan kiröpültek már a gyerekek, lányai önálló életet él­nek, távol kerültek a szülői háztól.- Hosszú történet lesz ez - néz rám az ingujjra vetkőzött nyugdíjas. Aztán mindketten nekikönyökölünk az asztal­nak, s néhány évtizedet visszaugrunk az időben. Onnan indulunk el, hogy annak idején, 1958-ban az akkor még Nógrád- dal közös megyei közúti igazgatóságnak volt itt a faluban egy irodája. A helybeli Zagyva János irányításával húsz útőr gondoskodott a Zabartól Pétervásárán, Recsken áttegészen Mátraházáig tartó há­lózat fenntartásáról. Egyik nap megszólította a 15 éves fiút.- Ide figyelj, Berci öcsém - állította meg az egyébként rokon Zagyva János -, lenne-e kedved az utat megismerni?- Megpróbálhatom - válaszolta az ad­dig csak a család 4-5 holdnyi földjéig ju­tó legényke, aki másnap már a 24-es út Párád és Recsk közötti szakaszán találta magát. Segédmunkás lett a recski útka­paró, Kapás József öttagú brigádjában, majd a parádóhutai Osztafin Ervin keze alá került. Hétfőnként megrakták a háti­zsákot hideg élelemmel, aztán irány a ki­jelölt útszakasz. Valamelyik közeli falu­ban kvártélyozták el őket, mert péntekig nemigen jutottak haza.- Kátyúztunk egész héten, nekem, mint a legfiatalabbnak egy órával hama­rább kellett kezdenem, mert alá kellett gyújtanom a 350 literes előmelegítő üst­nek. Ebben „főztük” a bitument a hideg aszfalt alá. Kemény munka volt, de hoz­zászoktam. Meg hát, állandó keresetem is lett, hatforintos órabért kaptam. Em­lékszem, az első fizetésemből, 360 forin­tért vettem egy ünnepi öltönyt, négy évig kitartott - lendül bele a mesélésbe. Akkoriban útkaparó csak „törvényes ember” lehetett, ez arra utal, hogy csak 18 éven felüli jöhetett szóba. Amikor Kál­mán Bertalan elérte a felnőtt kort, a Tarnalelesztől Fedémes túlsó végéig tartó szakaszról nyugdíjba vonuló Zay B. Ig- náctól örökölte az 5800 méteres részt. '- Életem legszebb éveit töltöttem ott - érzékenyül el egy pillanatra. - Nyáron az úgynevezett ütőkátyúkat tüntettem el, bordáztam, pályafedést, padkázást vé­geztem. Nagyon fontos út volt ez, itt mentek az ipari járatok Borsodnádasdra, Ózdra, Somsályba, Egercsehibe. A bu­szok nem késhettek el az út állapota mi­att, így aztán főként télen volt nagy fele­lőssége az embernek. A csaknem hat kilométeres szakasz­ból mintegy 2600 méter hegyes rész volt, időnként keményen befújta a hó, meg el is jegesedett. Hóekéjük nemigen volt an­nak idején, csákányozni, lapátolni kel­lett, hogy az előre odakészített anyagot ki tudja szórni a síkosság ellen. Hogy leg­alább egy nyomon biztosítani tudja a ha­ladást.- Az akkori igazgató, Molnár Károly a szomszéd megyéből való volt, s gyakorta járt felém. Ahányszor csak találkoztunk, mindig megdicsérte a szakaszomat, s ez azért volt nagy elismerés, mert tudta, mennyi munkával jár rendben tartani egy utat, korábban ugyanis ő is útkaparó­ként dolgozott. Egyszer behívatott Eger­be, s megjutalmazott, kaptam tőle egy szolgálati kerékpárt. Ma talán megmosolyogtató mindez, akkor viszont még újdonságnak számí­tott minden kisebb-nagyobb munkaesz­köz. Mint a legelső, a 250 köbcentis, Pan- nónia-motoros, utánfutós gép, majd az RS-09-es platós, negyed köbméteres ka­nállal felszerelt homlokrakodó, vagy a dí­zel Agrosztoj.- Ezek már egy teljesen új világot nyi­tottak előttünk - említi a hatvanas évek közepét, amikor neki is váltania kellett. A cég - immár a mai kht. elődje, a Heves Megyei Közúti Igazgatóság - vezetői gépkezelői tanfolyamra küldték: Nyír­egyházán, Debrecenben, Budapesten ta­nulta ki az egyes könnyű- és nehézgé­pek, személy- és teherszállító, illetve kü­lönleges járművek vezetését, irányítását.- És ezzel végleg megszűnt az útkapa­ró beosztás, mostanában már csak nosz­talgiából emlegetjük így magunkat. Aki korábban ismerte, s a megye észa­ki részeiben járva egy-egy kézmozdulattal üdvözölte az út porában dolgozó Kálmán Bertalant, az a későbbiekben már csak a zúgó-dörgő rakodógép, a sűrű fekete ter­hét cipelő tehergépkocsi, netán a lomhán cammogó úthenger nyergében láthatta vi­szont. Vagy telente az öttonnás PRS-130- as típusú ZIL sószóró vezetőfülkéjében.- Nem tudom, de akkoriban még igazi nagy telek voltak - kanyarodunk erre a témára. - A 71-esre nagyon emlékszem például, az kegyetlen időt hozott. A hóügyeleten Sashalmi Sándor volt éppen szolgálatban, kezd bele a történet­be, ő riasztotta a társaságot, mert járha­tatlan volt a 24-es út. Olyan ónos eső esett, hogy tükör lett minden.- Este kilenc órakor indultunk útnak Egerből - emeli fel a mutatóujját a nyoma­ték kedvéért -, és hajnal négyre értünk Sírokba. Képzelheti, mi lehetett ott. Mi is csak farral tudtunk haladni, mert saját ma­gunk előtt is szórni kellett az utat... Aztán meg '81-ben, amikor Balaton és Bükkszentmárton között 2,5 méter magas torlaszt épített a szél. Két nap és két éjszaka túrtuk a havat Fehér Miklós kollégámmal, hogy legalább egy nyomon járható legyen az a befújt másfél kilométeres szakasz. Rég volt, legyint, de azért jó elbeszél­getni róla. Főként így utólag, amikorra a legkeményebb idők is megszelídülnek. Amikor olykor-olykor előveszi az ember a régi fényképeket, az okleveleket, vagy a dokumentumokat arról, hogy 750 ezer ki­lométer van a háta mögött baleset nélkül.- Nem mondom, belefáradtam ebbe a negyvennégy évbe, de reggelente azért még hiányzik, hogy nem kell nekivág­nom valamelyik útszakasznak.- Azért nem akármi - ismerem el ez után az életút után -, hogy az ember ott volt minden kilométerkőnél. Hosszan méreget a tekintetével, aztán bólint egyet.- Hát, ott... SZILVÁS ISTVÁN Panel-sztori: romba dőlő álmok? Eger Néhány éve már a megyeszékhelyen is időszerű a panel-, illetve az iparosított technológiával épült lakások felújítása. A romló műszaki állapotú házak szükséges átfogó rekonstrukciója azonban pénz híján jóformán el sem kezdődhetett. Úgy tűnik: a korszerűsítés és a felújítás költsége meghaladja a lakók teherbíró képességét, a nagyfokú állami szerepvállalás így elke­rülhetetlen. A megyeszékhelyen több ezer pa­nel-, illetve egyéb iparosított tech­nológiával épült lakás fölött járt el az idő, ketyeg az elöregedő szer­kezetek időzített bombája. Egyes helyeken már a lakhatás határát súrolva. A városban élők több mint egyharmada, mintegy 25 ezer ember él ezekben az épületek­ben, melyeknek az életkora eléri a 25-35 évet. Magyarországon mintegy két­millió ember él panelban vagy úgynevezett blokkházban. A becslések szerint megközelítőleg 800 ezer ilyen lakás nagy részé­nek műszaki felújítása már évek­kel ezelőtt időszerű volt. Ehhez azonban legalább 60-65 milliárd forintra lenne szükség. A lakótele­pek értékét növelő rehabilitációra pedig további 30-035 milliárdra. A lemaradás behozásához évente 50 ezer panellakást kellene felújí­tani. A hazai panelek túlnyomó többsége elérte a harmincéves korhatárt, vagyis elavult, miután az iparosított technológia élettar­tama nagyjából harmada a hagyo­mányos technológiával épült há­zakénak. A panel-re­konstrukció nem pusztán a ház energiata­karékos kor­szerűsítését (nyílászárók hőszigetelése, fűtési rendszer modernizálá­sa), esetleg á homlokzat felújítá­sát jelenti, hanem a teljes épület- gépészeti alrendszer egészének (víz- és szennyvízvezetékek, elektromos hálózat), valamint a tetőszerkezet modernizálását is. A városban több száz millió fo­rintra, ha nem inkább milliárdra lenne szükség ahhoz, hogy a há­zak végletes pusztulását megállít­va, 21. századi otthonokat teremt­senek. Ehhez képest szinte jelké­pes és nehezen elérhető központi támogatás, valamint helyi segít­ség áll csak rendelkezésre. Idén július 15-ig az önkormányzat ösz- szesen 27 millió forintos keret ere­jéig hirdetett pályázatot - nem­csak panel - társasházak felújí­tásra. Mint Kormos Tamástól, a vagyongazdálkodási és területfej­lesztési iroda főtanácsosától meg­tudtuk, az összeg hasonló az el­múlt évekéihez, s ebből korábban átlagosan 20-50 társasház kapha­tott a munkák költségének har­madát kitevő támogatást. Elsősor­ban a városképi, megjelenési szempontból meghatározó hom­lokzat, valamint magas-, illetve la- postető-felújításokhoz adnak pénzt, míg a belső, illetve egyéb gépészeti rekonstrukciók csak a rangsor vége felé szerepelnek ­mondta el az illetékes, aki hozzá­fűzte, ez a 27 millió csak csepp a tengerben, ám az is nyilvánvaló, hogy az önkormányzat nem ké­pes viselni a teljes helyi panelállo­mány felújításának terheit. A Széchenyi-terv felújítási programja látszólag kedvezőnek tűnik, mivel ez a rekonstrukciós költség kétharmadának a megpá­lyázására nyújt lehetőséget. Elvi­leg. Csakhogy a pályázati rend­szer igen bonyolult, körülmé­nyes, és már önmagában is pénz­be kerül. Egy-egy pályázat eseté­ben a néhány ezrelékes részvételi díj, illetve a csatolandó épület- energetikai felmérés, valamint az elvárt további szakértői jelentések díja önmagában is elérheti a 100-200 ezer forintot. Ami egy- egy társasház esetében már jelen­tős tétel lehet. A sikerre pedig semmi biztosíték, s a pénzt akkor sem kapják vissza, ha nem nyer­nek. Ráadásul a megítélt támoga­tást is csak a munkák igazolható elvégzése után, számlák ellené­ben utalják. Tehát a munkálatok költségét megelőlegezve, addig is meg kell oldani valami módon az előfinanszírozást. Információnk szerint mindeddig a Széchenyi- tervből egyetlen fillért sem folyósí­tottak egri pa­nel-rekonstruk­cióra. Hiába pályá­zat, kamattá­mogatás, ha az önerőhöz szük­séges egyhar- mad biztosítása is gyakorta meghaladja a lakóközösségek erejét - nyilat­kozza Török Zsolt, a település ta­lán legnagyobb panelvagyonával gazdálkodó, az Északi városrész­ben 14 épületet és 939 lakást érin­tő Csebokszári Lakásszövetkezet elnöke. Mint hozzáteszi: a teljes felújítás egy lakásra eső költsége egy-két millió forintnál is több le­het, és akkor még mindig csak egy panellakásuk van az érintet­teknek, s nem akarják azt a hitel fedezetéhez szükséges jelzáloggal terhelni. A szükséges összeget hi­telből sem tudják előteremteni az egyébként sem tehetős lakók, akik közül sokan olykor a köz­üzemi és a közös költséggel is adósak. Ahhoz is hosszú éveknek kellett eltelnie — mondja a szövet­kezet vezetője -, hogy a négyzet­méterenkénti felújítási alap két fo­rintról a szükséges 4-5-6 forintra emelkedjék. Az illetékes nagy­mértékű állami szerepvállalás nél­kül nehezen lát kitörést a helyzet szorításából. A társasházaik zöme 25-30, a legöregebb 32-34 éves, s a legfia­talabb is 1985-ben épült. A több évtizede, egy még régebbi szab­vány szerint épült házaknál pedig mára már egyre jobban kiütköz­nek az elhasználódás jelei. Külö­nösen a tízemeleteseknél sorra je­lentkeznek a beázások, a szigete­lés hiánya, elhasználódtak a lif­tek, mállanak-törnek az eternit­csövek. Az elkopott liftekhez hoz­zányúlni, egy alkatrészt, ellen­súlyt, kötelet cserélni minimum 300 ezer forint, egy komolyabb felújítás pedig több millióba kerül - tudtuk meg. Ha pár éven belül nem költenek jelentős összeget ezekre az épületekre, lakhatatlan­ná és életveszélyessé válhatnak — véli Török Zsolt. Az EVAT Házgazda Kft. az Északi-lakótelepen és a Grónay- telepen összesen mintegy 20-30 panelépület fenntartásáról gon­doskodik. A 25-35 éves épülete­Panel-hitel A hitelfelvételt nehezíti, hogy a társasház - mivel nem jogi személy - nem vehet fel kölcsönt. Ha pedig a lakók közül akár csak egy is van, aki nem hitelképes, vagy nem járni hozzá a felújításhoz, akkor máris meghiúsul a kölcsön felvétele. A panellakások fűtéskorszerűsítésére, az egyedi fűtés bevezetésére pályázat útján elnyert panel-hitel ked­vezményes kamata tavaly 4,5 százalék volt, 10 éves futamidőre szól. Panel-kilátások fotó: pilisy elemér két nagyjából 50 éves élettartamra méretezték tervezőik, melyek 30 éves koruk körül menthetetlenül elavulnak, s fennmaradásuk csak komoly felújítással biztosítható. Itt is jelentkeznek az elöregedés­ből eredő típushibák, mint a '70- es években épült házak elemei­nek az illesztéseinél, szigetelési problémák az oldalfalaknál és a tetőnél, a gyakori csőrepedés és beázás, sokszor meghibásodnak a liftek. A beton átengedi a nedves­séget, a beázás különösen az er­kélyeknél jelent gondot. Egy Cif­rakapu úti társasházban például tavaly végezték el a panelek hé­zagtömítését, ám időközben kide­rült, hogy emiatt penészesedés in­dult meg a lakásokban, s most ké­szül a szakértői vélemény a szük­séges tennivalóról. A szigetelés problémái miatti hőhíd-jelenség egyébként jellemzően a panel­épületek sajátja. A gépészeti el­öregedés miatt cserélni kellene a házak le- és fölszálló vezeték- rendszerét, a fűtés- és vízvezeték­csöveket. Egy-egy lépcsőház ese­tében azonban az ilyen beavatko­zás több mint háromrmllió forint­ba kerül. Néhányra talán a lakás­kasszánál négy éve gyűjtögetett és lejáró felújítási alapból talán jut majd pénz. ___________________________(KJ)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents