Heves Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-27 / 98. szám
I 2002. ÁPRILIS 27., SZOMBAT HÍRLAP MAGAZIN 11. OLDAL „Elhallgattathatja a sajtót, akinek pénze, befolyása van” Húsz évhez közeli korú fiatalok véleménye a mai hazai sajtószabadságról Eltakart szemű, bedugott fülű, leragasztott szájú figura, vagyis aki nem lát, nem hall, nem be szél. Két-három évtizede ekképpen jelezték, miként is érvényesülhetett akkoriban hazánk ban a sajtószabadság. Magára valamit is adó szerkesztőségben, mint például a Hírlap elődjében, a Népújságéban is, ez a belső faliújságra kifüggesztett illusztráció figyelmeztette a valóságra a mikrofon- és toliforgatókat. Azóta volt rendszerváltozás, át alakult a gazdaság, különböző politikai színezetű hatalmak jöttek-mentek. Hogy ezek után napjainkban, a hangoztatott demokrácia világában hányadán is áll a sajtószabadság, arról igencsak megoszlanak a honi lakosság, továbbá a szakemberek körében a nézetek. Ezúttal, még márciusban, 18-20 éves fiatalok vélemé nyére voltunk kíváncsiak. Az alkalmat a felmérésre az adta, hogy Egerben működik az Európai Üzleti Ismeretek Szakközépiskolája (EÜISZ), s annak U/h osztályosai újságíró szak keretében ismerkednek e hivatás főbb elemeivel, sajátosságaival. Ők 18-20 évesek, érettségi után járnak a kétesztendős szakképzésre. Március 15-ét, a szabad sajtó napját megelőzően kapták feladatul, hogy fejtsék ki írásban véleményüket: létezik-e ma Magyarországon sajtószabadság? Tizenhárom írást adtak be az ifjak, közülük kettő azonban csupán a nevét jegyezte le, egyébként a „dolgozatírásra”, vagy inkább véleményközlésre kiosztott ezen két papírlap teljesen üresen maradt. (Ha jól belegondolunk, akár ez a tény is árulkodó lehet...) Az alapkérdésre benyújtott feleletek meglehetősen változatosaknak bizonyultak. Az a legtöbbjükről összegzőén megállapítható, hogy a fiatalokban eléggé nagy a bizonytalanság ebben a témakörben. (Nem csoda, hiszen ugyanez elmondható a felnőttek jó részéről is.) Jelzi ezt egyebek mellett az is, hogy igazán egyértelmű, valamelyik álláspont mellett határozottan voksot tevő közlés csak kevés volt. A többség - még ha állást is igyekezett foglalni amellett, hogy létezik, illetve hogy nem létezik sajtószabadság — fontosnak tartotta megemlíteni a kételyeit. Az viszont örvendetes, hogy a válaszadók szinte mindegyike lényegében tisztában van azzal, milyen tényezők befolyásolhatják a sajtószabadság, mint alapvető és az alkotmányban is deklarált emberi szabadságjog tartalmát, érvényre jutását. Lássuk tehát a véleményeket! Egy ifjú hölgy amondó, hogy ma hazánkban igenis van sajtó- szabadság, hiszen minden oídal bátran leírhatja a véleményét, azt közzé is teheti, még az is, aki az adott kormányt bírálja. Úgy véli, nagyon fontos ez a szerinte létező sajtószabadság azért is, mert az állampolgároknak jogukban áll tudni, mi megy végbe körülöttük, nem szabad eltitkolni előlük az igazat. Diáktársnőjének is az a meggyőződése, hogy a hírek szabadon áramolhatnak manapság a médiumokban, nem úgy, mint - miként hallott róla - régen, amikor sok cikket, műsort cenzúráztak vagy „megbélyegeztek”. Egy harmadik lány biztos abban, hogy ma nem titkolnak el semmit az emberek elől, következésképpen létezik itthon sajtószabadság. Egyfajta átmenetet képvisel elgondolásával az a fiú, aki írásában először is az 1848. március 15-én a márciusi ifjaknak a Nemzed Múzeum kertjében kikiáltott 12 pont sajtószabadsággal kapcsolatos követelésére utal, s ehhez rögtön hozzáfűzi, hogy napjainkban mindenki szabadon kifejtheti a véleményét. „De nem mindegy, hogy milyen politikai színezetű lapban" - jegyzi meg még a végén, hangot adva efölötti kétsé gének. Egy következő tanulólány azt állapítja meg ősz szefoglalójában, hogy van ugyan sajtószabadság ma hazánkban, de az nem teljes. Meg is indokolja: valamilyen szinten csak fennáll még mindig a cenzúra, mivel nem kerülhetnek nyilvánosságra olyan információk, amelyek súlyos következményekkel járhatnak, például pánikot kelthetnek a lakosság körében, esetleg személyiségi jogot sértenek. Szintén fiatal diáknő vetette papírra azon gondolatait, miszerint tíz éve létezik sajtószabadság itthon, főleg, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy a rendszerváltozást megelőzően igen kemény cenzúrát alkalmaztak. Ám - teszi hozzá - még ma is csak részleges a gondolatok szabad közzététele, hiszen sok újságíró pártokhoz kapcsolódik, így nem is közelíthet objektiven nagyon sok témához. Felettébb elgondolkodtató az a mondat, amivel befejezi írását: „Mindenki, akinek pénze és befolyása van, ma is el tudja hallgattatni a sajtót, az újságírót!”... A meglehetősen markáns, de tisztességes véleményformálásáról ismertté vált fiú az osztályból az előbbiekkel ellentétben arra int dolgozatában, hogy manapság sincs sajtószabadság országunkban abban a tiszta formában, ahogyan annak léteznie kellene. Szerinte ma is van cenzúra, csak másképpen, mint régen. Gazdasági vagy/és politikai érdekek igencsak befolyásosak lehetnek, az azokat sértő hírek nem kerülhetnek nyilvánosságra a gazdasági és politikai hatalom képviselőinek közbenjárása folytán. Legfeljebb akkor, ha az illetők már elvesztették a befolyásukat, a tekintélyüket. Úgy gondolja, egyfajta utólagos cenzúrának tekintendő az újságírók felelősségre vonása az újságokban megjelent cikkeikért, az elektronikus médiumokban közölt műsoraikért. Ennek is tudható be, hogy sokuk neve az utóbbi időben egész egyszerűen eltűnt a lapokból, a rádiókból, a televíziókból, holott nem is olyan rég még nagyon népszerűek voltak. Megjelent a beadott írások között egy, a többiekétől eléggé elütő megfogalmazás is: a fiú szerint a liberalizmus és a demokrácia nagy hibája, hogy túlságosan elutasítja a szélsőségeket. Korlátja a sajtószabadságnak az a tény is - véli -, hogy a lapok, rádiók, tévék jelentős része magánkézben van, s a tulajdonosi érdek meghatározó. „A közszolgálati tévében erősen érezhető a kormány befolyása, bár például Franciaországban kétharmados a kormányzati túlsúly... Az is gond, hogy a történelemkönyvek lapjai is tele vannak szemen- szedett hazugságokkal!” - fejeződik be az értekezés. „Nem tudom, lesz-e valaha sajtószabadság ténylegesen is” — morfondírozik egy újabb diákhölgy a dolgozatában. Az is korlátozza álláspontja szerint az újságírók munkáját, hogy vannak esetek, amikor a teljes igazság rossz fényt vetne az érintettekre, s emiatt csak részleges lehet a tájékoztatás. „Teljes sajtószabadság esetén késleltetni se lenne szabad a hírek, információk nyilvánosságra hozatalát!" - szögezi le végül. Figyelemre méltó az elképzelése erről a témáról annak a fiatalembernek, aki már tevékenykedett helyi rádiónál, közelről is megtapasztalhatta tehát a mai gyakorlatot. Meggyőződése, hogy aminek van valóságalapja, az közzé is tehető ma hazánkban. Igaz, annyiban látszat a sajtószabadság megléte, hogy bizonyos emberek és nézetek nem kapnak nyilvánosságot. „A jogi alapja tehát megvan ma a sajtószabadság érvényesülésének, de a gyakorlat ennek egyelőre nem felel meg. Gyerekcipőben jár. ” - zárja ösz- szegzését. Roppant tanulságosak valamennyiünk számára az iménti vélemények. Még úgy is, ha- a véleményalkotók korával együttjáróan, elegendő tapasztalat híján - érthetően nem teljesen érettek. Azt tükrözik, hogy e korosztály képviselői eléggé jártasak napjaink közéletében. S igencsak foglalkoztatja többségüket az, hogy miként lehetne az eddigieknél is hatékonyabbá, igazságosabbá tenni egy olyan lényeges emberi szabadságjog érvényesülését, mint a gondolatközlés, a sajtó szabadsága. Annak lehetőségét hogyan használhatnánk ki még jobban, amely nélkülözhetetlen mindannyiunk számára a közvetlen és tágabb környezetünkben történtek megismeréséhez, annak alapján pedig a bennünket érintő körülményekről való véleményformáláshoz. SZALAY ZOLTÁN A remény hal meg utoljára Feca életét csak a műtét, vagy születendő testvére mentheti meg Apró, mindössze egyszobás lakás a garzonház hatodik emeletén, az egri Rákóczi úton. Ebben a pár négyzetméteres otthonban él szüleivel a hétéves Nagy Ferenc, akit nemes egyszerűséggel csak Fecának becéz mindenki. Már aki találkozhat vele, mert ez az egyébként stramm kissrác hároméves kora óta szinte állandóan szobafogságra van ítélve.- Pedig nagyon hiányzik neki a közösség - simogatja meg a betoppanó idegenek láttán az ölébe kuporodó fiúcska fejét. - Ez érthető is, mert másfél évig óvodás volt, és nagyon jól érezte magát a többi gyerek között. Most meg csak velünk van, főként a négy fal között. Amikor lehetőség van rá, le-lemegyünk vele a játszótérre, de csak olyankor tehetjük, amikor üres az egész placc. S akkor is csak módjával játszhat, mert homokoznia például nem szabad. Óvnunk kell minden fertőzéstől. Feca hároméves volt akkoriban, amikor szülei - Szakács Emőke és Nagy Ferenc - a kényszerű albérletezés után saját otthont teremthettek a garzonházban. És körülbelül akkortájt jelentkeztek a kisfiúnál az első gyanús tünetek.- Először csak olyan sápadtnak tűnt a gyerek, majd kék-zöld foltok lettek rajta, mintha jól elvertük volna, pedig soha nem bántottuk - emlékeznek a szülők. - Egyre többször lett hurutos. A háziorvos elküldte vérvételre, ott aztán letaglózott bennünket az eredmény, annyira rossz volt a vérképe. Az egri gyógyintézményből azonnal a Miskolci Gyermekegészségügyi Központba irányították őket, ahol dr. Nagy Kálmán tanár úr kezébe került a beteg gyerek. A diagnózis lesújtó volt: leukémia.- Rémálom volt az egész - csóválja a fejét az édesanya. - Hiába magyarázta a tanár úr, hogy ma már ez a betegség az esetek 58-60 százalékában eredményesen gyógyítható, nem tudott vigasztalni bennünket. Mindig csak az járt a fejünkben, hogy miért pont ő, s hogy mitől lehet ez az egész. De nem adhattuk fel. A miskolci intézetben nyomban megkezdődött Feca kemoterápiás és sugárkezelése. Ez alatt az idő alatt kihullott a haja, elvesztette a szemöldökét, s nagyon sokat szenvedett, mert a fiatal szervezet nehezen viselte a kemény megpróbáltatásokat. Az eredmény azonban nem maradt el.- Volt utána egy olyan bő évünk, amikor már-már úgy látszott, hogy rendbe jött a gyerek. Azzal bocsátottak el bennünket a kórházból, hogy ha öt éven belül nem újul ki a betegség, akkor nyert ügyünk van. Sajnos, nem volt szerencsénk, a tünetek újból jelentkeztek. Ez derült égből villámcsapásként hatott a kis családra. Kezdődött minden elölről: jöttek a kék foltok, a bevérzések, szaporodtak a kóros sejtek, amelyek immunhiányt okoztak. Még a széltől is óvni kellett a srácot. Nem volt más hátra, mint hogy erősebb és durvább dózist kellett adni a fiúcskának.- Két kezelés után azt mondták aZ orvosok, hogy itt meg kell állni, mert a harmadikat nem biztos, hogy kibírja a legyengült szervezet. A legszömyűbb az volt, amikor a tudomásunkra hozták - itt elhallgatnak egy pillanatra -, hogy mindenre fel kell készülni... Remény a lakásmegoldásra A városi önkormányzat illetékese szerint dr. Nagy Imre polgármester szívén viseli a beteg kisfiú sorsát. Mint érintett munkatársai tájékoztattak: a családot az első helyre sorolták a várólistán. Amennyiben időközben üresedés lesz, akkor a garzonházban kapnak nagyobb otthont, ellenkező esetben viszont - jogosultság okán - az augusztus végére, szeptember elejére felépülő szociális lakások egyike jöhet szóba. A legnagyobb bajból is van azért kivezető út. Feca esetében kettő is van: az egyik a csontvelő-átültetés, a másik pedig a családi ágon történő gyógyítás.- Már az első alkalommal azzal fogadtak bennünket, hogy van-e másik gyermekünk. A belőle átvehető őssejt ugyanis megmenthetné az életét. Miután egyedül van, ez a megoldás nem jöhetett szóba. Maradt a transzplantáció, amire azonban ki tudja, meddig kell várnunk, mert minden téren alkalmas donorra van szükség. Felkerültünk ugyan a világhálón nyilvántartott várólistára, de ez pillanatnyilag elég bizonytalan. Abban reménykedünk, hogy egyszer talán megszólal a telefon, s már rohanhatunk is. A csontvelő-átültetés nem egyszerű dolog, ráadásul nagyon drága, 20-25 millióba kerül. Bonyolítja a helyzetet, hogy utána minimum száz napot vesz igénybe a gyógyulás. Ennyi időt teljesen steril körülmények között kell töltenie a lábadozónak, hogy teljesen egészségessé váljék. Azt mondják a szakemberek, hogy gyorsabb a szervezet regenerálódása, ha a megszokott otthoni környezetben ápolják, biztosítják az erősödéshez szükséges nyugodt körülményeket.- Ehhez egy külön steril szobára lenne szükség, aminek a kialakítására itt semmi reményünk nincs - mutatnak körbe a szűk körülmények között ízlésesen berendezett lakásban. - Ezért szeretnénk egy kicsivel nagyobbat, csak egyetlen szobával többet. Kértük hozzá a polgármesteri hivatal segítségét, mert ha átköltözhetnénk egy tágasabb helyre, lehetőség lenne a gyerek itthoni ápolására. Ha segíteni szándékozik Az alapítvány címe: 3300 Eger, Kalcit köz 10. Bankszámlaszám: Raiffeisen Bank Rt. 12033007-00278409-00100005 A csekkre írják rá: „Ferikéért” (Az alapítvány házalás útján nem gyűjt adományokat) A segítség, bizony, nagyon elkelne a fiatal házaspárnak. Emőke pillanatnyilag betegállományban van, férje előbb munkanélkülivé vált, majd sikerült igénybe vennie a gyest. Szerény jövedelmük java része Feca hetenkénti miskolci utaztatására, meg a gyógyszerekre megy el. Szégyellik bevallani, de volt úgy, hogy nem tudták befizetni a garzonlakás feltételeként szabott előtakarékosság összegét.- Választani kellett, hogy vagy a törlesztés, vagy nem lesz mit enni adni a gyereknek - jegyzik meg csendesen. Majd hozzáteszik, nagyon hálásak azoknak, akik mellettük állnak, mint a fiatalasszony munkahelye, a dohánygyár. S akik az alapítványon- keresztül máris kisebb-na- gyobb összegekkel támogatták gyermekük gyógyítását. Időközben Feca egy kicsit megbarátkozott velünk, vagy a kedvenc képernyős játéka feledtette vele, hogy róla, nagyon nagy bajba került kis életéről van szó. Ami lehetne felhőtlen is, tele mindazzal a pajkossággal, ami a kortársait jellemzi. Tele az óvoda adta élményekkel, az iskolavárás izgalmával, ami Fecának - hiába iratkozott be az első osztályba - egyelőre nem adatik meg.- Versenyt futunk az idővel - néznek rá a szülei. - Most éppen stabilizálódott a helyzete, ami azt jelenti, hogy a fenntartó kezelések, a tabletták és a vénás injekciók közepesen jó vérképet eredményeztek. De elgondolni is rossz, mi lesz, ha megint lezuhan a fehér vérsejtek száma, s tovább csökken a szervezet védekező- képessége. Ez ma a helyzet, állapítjuk meg, aztán azzal biztatjuk egymást, hogy hátha... És akkor Emőke elmond egy bensőséges titkot.- Szeptember közepére várom a második gyermekünket. Tervezgettük már, de teljesen véletlen, hogy ebben a baljós időszakban lettem terhes. Felcsillant a remény, hogy a születendő testvérkéből kivett őssejt, illetve a köldökvér megmentheti a fiunk életét... SZILVÁS ISTVÁN