Heves Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-27 / 98. szám
TISZA FÜRED 7. OLDAL 2002. ÁPRIUS 27, SZOMBAT Orosz Győző, a country-rock senior Orosz Győző senior, Orosz Győző junior... így emlegették a két zenészt, apát és fiát Franciaországban, a Duran du rockfesztiválon, ami a csodálatos - mert rendkívül sikeres - visszatérést jelentette az „öreg" számára. A három- gyermekes családapa ugyanis jókora kitérő után érkezett viszsza a színpadra, ami az ifjúsága legnagyobb élményei közé tartozott. Hát hogy is ne...! Hiszen a gesztelyi születésű kisfiú zenei tehetségét már az általános iskolában fölfedezték tanárai - nyolcadikosként együtt muzsikálhatott velük -, ám igazgatója hiába kérte a kovácsmester papát, hogy ebben az irányban taníttassa tovább a fiát. Győzött a praktikus életszemlélet: biztos szakma kell! A miskolci tanulóévek alatt azonban a fiatalember mégiscsak színpadra léphetett, méghozzá nem is akármilyen együttesben. Az Edda születése előtti, nagy sikerrel játszó Héliosz- ban zenélt. A katonaság idején pedig együttesével a Ki mit tud?-ban képernyőre is került. Érthető, hogy hangjára, tehetségére fölfigyelt a szakma, Balázs Fecó, Vargha János, Gidófalvy, Tunyogi..., s mint utóbb kiderült, máig sem feledték el. Pedig hosszú idő telt el félárnyékban. Nősülése révén Poroszlóra került, majd TiszafüreJunior és Senior... den telepedett le a családdal. A három gyerek számára a biztos kenyeret a karosszérialakatos szakma jelentette. Az álmoknak nem maradt helye csak az éjszakában, Orosz Győző éveken át dolgozott bárzenészként.- Jó iskola az nagyon - mondja -, hiszen mindent kellett tudni, amit a vendégek kértek. A legnagyobb világslágereket énekeltem, nyelvismeret nélkül, de olyan kiejtéssel, hogy egyszer egy angol nem hitte el, hogy nem tudok beszélni is... Na meg az ilyen fellépésekkel lehetett azt az edzettséget is megszerezni, hogy élő zenével órákon át a színpadon bírok maradni. Hajaj, értékelték ezt a képességét még Irakban is, ahol egy évet dolgozott lakatosként, de esténként csak leült a bárban a zongora mellé, csak úgy, a társak mulattatására... A napi tizenhat-tizennyolc- húsz órás talponállást persze nem lehetett a végtelenségig csinálni. A kilencvenes évek eleje különben is olyan volt, hogy minden energiát az üzletEgy koncerten a sok közül re, a vállalkozás fenntartására kellett bedobni. Lopott időt jelentett minden gitár mellett eltöltött perc, minden, a haveroknak vagy a családnak szóló örömzene. A nagy újrakezdésre mégis eljött a lehetőség. Friderikusz fölfedezte tízévesen Győző fiát, Győzőt, aki fantasztikusan dobolt. A stúdióba elkísérte a papa is, és a Pesten fölbukkanó öreget a régiek közül többen megkérdezték, hogy ő miért nem folytatja? Hát, elkezdte folytatni...- Ma már újra csak a zenének élek - erősíti meg Orosz Győző, amit egyre nagyobb körben tudnak a country-rock rajongói. - Naponta több órát dolgozom a stúdióban, délelőtt- délután gyakorolok, komponálok, csak a legszükségesebb időt töltöm civil munkával. Nyaranta teli van a naptáram koncertekkel, gyakran többezres közönség vár. Amikor hallom a tapsukat, érzem a szeretetüket, mindig újra és újra rádöbbenek: nem számít a kor, csak az, hogy az ember a teljes szívét adja. Akkor is, amikor kidolgozok egy bennem fölzengő dallamot, akkor is, amikor immár hozzáírt szöveggel, az új szerzeménynyel a pódiumra állok. A legjelesebb szakemberek is azt mondják - ismeretlenül meghallgatva CD-jét vagy kazettáját -, hogy Orosz Győző hangja maga az őserő, előadásmódja, dalai alapján pedig őstehetség. Aztán amikor megtudják korát, legyintenek: már nem lehet „eladni". A férfias lírát szerető zenerajongók másként gondolják. Rengeteg meghívása van, egy- egy koncert után alig akarják elengedni. Orosz Győző májusban Egerbe készül.- Különleges fellépés lesz, hiszen félig-meddig hazai pályán mérettetnek meg újra a dalaim - mondja a rock-senior, és már kapja is elő gitárját, egy kis ízelítőt adva a legújabbakból. Mit mondhatnánk? A nagy koncertet semmiképp nem lehet majd kihagyni!!! __________________________A Ú j dal születik 2002. évi koncertnaptár • 2002. május 3. Budapest KOSZI Vörös István „vendége”; • 2002. május 4. Ernőd; • '2002. május 17. Hajdúböszörmény Színházterem 19.00; • 2002. június 15. Fehérgyarmat; • 2002. június 29. Tiszafüred 22.40 Beach-House; • 2002. július 6.Tiszaroff vagy Kisköre; • 2002. augusztus 3. Abádszalók 22.40 Beach-House; • 2002. augusztus 6. Budapest-Sziget; • 2002. augusztus 17. Gárdony; • 2002. szeptember 28. Budapest-fesztivál; • 2002. október 6. Budapest PECSA. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Menedzsment: 30/940-6692 Jubilál a házak Fészek Áruháza - 5 éves az F&F Kft. Nemcsak a négy megye határán fekvő Tiszafüreden, de a környék 24 településén is évek óta fogalom az F§F Kft. Tüzép- telepe, illetve Fészek Áruháza. Szlogenjük ugyanis okkal és joggal hirdeti, hogy cégük „a házak áruházát” üzemelteti, merthogy az alaptól a tetőig kínálnak itt mindent, amit csak építő vagy építtető elvárhat. A vásárlók igényeit pedig kevés ember ismerheti jobban, mint Ferenczi Sándor, a rangidős ügyvezető igazgató, aki immár 46 esztendeje áll kereskedőként a vevők, közéleti szereplőként pedig hosszú ideje a lakosság szolgálatában. Mint mondja, kitűnő alapról indulhatott. Az egri kereskedelmi szakközépisR Kft. & kola jeles tanárai amellett, hogy megszerettették vele a szakmát, rávezették arra is, hogy valódi sikereket csakis igényességgel érhet el. Jó minőségű árut, a lehető legnagyobb választékban, kulturált módon, tisztességes áron kell kínálni. Nos, aki ma betér a két hektáron elterülő Rét utcai Tüzép- telepre, meggyőződhet arról, hogy az öt esztendeje apa és fia, Ferenczi Csaba által alapított kft. mindenben a föntebbi elveket követi. Az árubőség lehetővé teszi, hogy a szerény pénztárcával rendelkezők éppúgy megtalálják a megfelelő minőségű, ám olcsóbb termékeket, mint az extra igényekkel F szakmai rendezvényekkel is! E cégnél a teljes körű kiszolgáláshoz tartozik a díjmentes házhoz szállítás (30 km-es körzetben), az „egyebekhez" pedig az építkezéseket megköny- nyítendő tervezés, anyagbiztosítás, kivitelezés, daruzás, komplett tetőszerkezet láng- és gombamentesítés stb. Bár idősebb Ferenczi lassan nyugdíjba készül, pályázatokat készít, tervezi fiával a jövőt. Zökkenő- mentesen akarják a céget az „európaiak" közé átvezetni. Ferenczi Sándor ügyvezető igazgató érkező vevők. A külföldieket kétnyelvű táblák igazítják el, s az eladókkal is szót tudnak érteni. A bemutatóteremben jól 5350 Tiszafüred, Rét út 10. Telephely: Sarud, Kossuth u. Ny.: 7.30-16.30 Szó.: 7.30-12.00 Telefon: 59/351-820 Telefon/fax: 59/511-016 FÉSZEK ÁRUHÁZ telefon: 59/511-017 OoL<Vq-9 Egy jó vewoéGcö étterem ^sfourd^ a Tisza-tónál! Ha itt jár, érdemes meglátogatnia! A Molnár Vendéglőben tiszai halspecialitások, bárány, borjú, vad, sertés, marha, szárnyas, vegetáriánus ételek, gyermekmenü, magyaros és nemzetközi konyha. Kellemes terosz, rendezvények lebonyolítása. Asztalfoglalás: Tel: 06/59/352-705 Molnár Ferenc, Tiszafüred 33-as mellett a MÓL kútnál I HORGÁSZCIKK Tiszafüred Tel./fax: 59/353-683 Mobil: 30/95-52-068 Ajánlatunk: kettő és négyütemű csónakmotorok, teljes körű : horgászcikk- 5 választék akár hitelre is! Üzleteink: Tiszafüred, Ady E. u. 35. Tiszafüred, Fő út 20. A Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet teljes körű bankszolgáltatással várja megyén kívüli kedves ügyfeleit is. Központi üzletházunk: Tiszafüred, Kossuth tér 17. Tel.: 59/511-192 Tel/Fax: 59/511-193 (61750) FORTUNA KEMPING Tiszafüred, Holt-Tisza-part (volt Flotta kemping) Tel: 06/59/511-304; 06/70/22-55-084 Csodálatos környezetben kempingünk az alábbi lehetőségeket biztosítja: • 4 személyes faházak, telepített sátrak, lakókocsihelyek, saját sátorhely • kosár-kézi-röplabda-teniszpálya pingpong-asztalok • étterem, büfé, ajándékbolt a kempingen belül • szabad strand és a hajókikötő 100 m-re található (61671) Józsa Kft. Tiszafüred, Igari út 61. Telefon: 06/30/9581-322, 06/59/511-178, Pf. 132- Tervezés ín- Kivitelezés I - Fővállalkozás Készbeton és betonelem gyártása és szállítása áttekinthető a választék a fugázóktól kezdve a kerti bútorokig. Az újdonságokra rendszeresen fölhívják a figyelmet,