Heves Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-25 / 96. szám
m 2002. ÁPRIUS 25., CSÜTÖRTÖK S P O R T T Ű K Ö R 13. OLDAL Dárdai kontra Götz Labdarúgás A Bundesligában két fordulóval a bajnokság vége előtt a Hertha gyakorlatilag letehet arról, hogy a dobogón végezzen, s ez azt is jelenti, hogy a berliniek nem indulnak a Bajnokok Ligájában. Dárdai azért nem játszott a Bayern ellen, mert edzője megharagudott rá, mivel a középpályás a hétközi fehéroroszok elleni válogatott találkozón végig a pályán volt.- Götz edző megharagudott rám, mert a megbeszéltek ellenére két félidőt játszottam a válogatottban. Megsértődött, átnézett rajtam, majd szóvá tette a dolgot, mire mondtam, hogy vesztésre álltunk, s ezért nem kértem cserét. Götz kérdezte, miért nem kaptam a lábamhoz, de mondtam, hogy ilyet én nem teszek.- Lehet, hogy kegyvesztett lett?- Most mit tud csinálni? Kihagy a hátralévő két meccsen? Nem hiszem, nem ez a csapat érdeke. Az összes rangadón jól ment a játék, ezt mindenki tudja, s azt is, hogy a posztomon én vagyok a legjobb. Ezt nem a nagyképűség mondatja velem. Mellettem Goort is mellőzte, mert ő is végigjátszotta a belgák válogatott meccsét. Rá még dühösebb volt Götz, mert a belgák ki sem kaptak.- Abban igaza volt Götznek, hogy egy félidőt kellett volna játszania a válogatottban?- Ez így van, de nem mondhattam, amikor vesztésre álltunk, hogy bocs, de én most abbahagyom. Ráadásul a Bayern ellen az iram sem volt öldöklő, el se tudtam volna fáradni. Lisztes is végig a pályán volt múlt szerdán, aztán remekelt a Leverkusen ellen, most menjek oda Götzhöz és ezt mondjam el neki? Magam alatt azért nem vágom a fát.- A vereséggel valószínűleg lemondhatnak a BL-ről.- Ez szinte biztos. Nem is értem, hogyan lehetett ilyen langyosan focizni Münchenben. Talán tudat alatt mindenkiben benne volt, hogy az UEFA-kupában indulhatunk, s a kiállítás után a reményt is elvesztettük, hogy a dobogóra kerüljünk. Következik a harmadik Schumi? Nemrégiben megkezdte versenyzői pályafutását Michael és Ralf mostohaöccse sport! első a sportban Schumi 1, Schumi 2 és... Schumi 3. Bizony, bármilyen hihetetlen, elképzelhető, hogy hamarosan nem két, hanem három Schumacher testvér rója majd a köröket a világ Formula-l-es pályáin. Autósport A legidősebb fiú, a 33 éves Michael pályafutását már több mint egy évtizede nyomon követhetjük, és még a sportágat csak távolról figyelők között is mindenki tudja, hogy napjainkban ő számít a legjobb pilótának. A sportág rekordjainak a nagy része már az ő nevéhez fűződik, ráadásul könnyen elképzelhető, hogy négy világbajnoki címe mellé már az idén begyűjti az ötödiket, azaz utoléri a legendás Juan-Manuel Fangiót az örökranglista élén. A Ferrari versenyzője a független szakemberek szerint még évekig dominálhat a száguldó cirkuszban - ha a maranellói istálló továbbra is olyan remek autókkal látja el, mint eddig. Michaelt tehát nem kell bemutatni, ahogy 27 éves öccsét, Ralfot sem nagyon. A „kis Schumi” ugyan egyelőre messze nem olyan eredményes, mint a bátyja, de ő is az úgynevezett „top-pilóták” közé tartozik, és jó esélye van arra, hogy Michael - előbb-utóbb mindenképpen bekövetkező - visz- szavonulása után ő vegye át a „hatalmat” az Fl- ben. A Williams-BMW pilótája talán még a testvérénél is erőszakosabb versenyző, ugyanakkor az elmúlt években rengeteget fejlődött a technikája, és Michaeltől azt is eltanulta, hogy hogyan kell az autót a célig repíteni. (Ebben a sportágban ugyanis ez az egyik legfontosabb „tudomány”: a kocsit mindenki szét tudja hajtani, de csak kevesen - például Prost, Senna - voltak képesek arra, hogy úgy menjenek vele gyorsan, hogy az csak a célvonal után „essen szét”.) Michael és Ralf tehát 1997 óta alkotja a Formula-1 immár legeredményesebb testvérpárját (a két Villeneuve vagy a két Fittipaldi közül csak az egyik vitte sokra, a másik nem ért el említésre méltó eredményt), és elképzelhető, hogy hamarosan az „öccsük” is megjelenik a cirkusz porondján. Az ifjú, 23 éves urat Sebastian Stahlnak hívják, és Barbam Stahlnak, Rolf Schumacher - ő Michael és Ralf édesapja - barátnőjének az első házzasság- ból származó fia. Más szóval a Schumi fiúk mosto- haöccse, akit azonban - a hírek szerint - ugyanúgy szeretnek, mintha együtt nőttek volna fel. Sebastian már korábban is kacérkodott az autóversenyzéssel, és most mostohabátyja, Michael segítségével nagyszerű lehetőség kapujába került: elindulhat a német Alfa-bajnokságban, amelyben 36 tűzpirosra festett, papíron teljesen egyforma Alfa Romeo 147 turbódízel verDobó is dobogós Lovassport Kilenc klub 25 versenyzője mérte össze tudását az 5. Eger- kupa lovas tájékozódási versenyen. A népes mezőny új, 2001-ben javított l.T0.000-es méretarányú tájfutó térképen lovagolt az Ostorosi-tó környéki dombokon. Az előző négy év esős versenyeit feledtette a gyönyörű napsütéses idő, így majdnem végig vágtában teljesíthették a lovasok a 13 km-es, 13 ellenőrző ponttal nehezített pályát. Az élmezőny végeredménye, párosok: 1. Szamosvölgyi Ferenc, Bakai Judit (Sebes és Golyó nevű lovakkal) 70.52 perc. 2. Zay Péter, Sebestyén Tamás (mindkettő Zay-Ló Tanya, Bíboros és Gavallér n. 1.) 78.48. 3. Rakvács Lajos, Kriston István (Eged-hegyi Lovastanya, Jövendő és Cassen n. 1.) 90.44, 4. Kékesi György, Lizicska József (Bolyai Honvéd, Fantom és Hadfi n. 1.), 101.53. Egyéniben: 1. Zay István (Zay-Ló Tanya, Remington n. L), 67.10. 2. Capári Róbert (Sümeg, Cikra n. 1.) 80.52, 3. Dobó István (Novaj, Káró n. 1.) 81.05. 4. Dobó Szilárd (Novaj, Fanny) 89.09. A rendezést a Zay-Ló Tanya Baráti Köre, az Eged-hegyi Lipicai Lovastanya, Mészáros József-Ostvin Kft. és Boros Zol- tán vállalkozó támogatta. ■ A Barca rosszabbik arca Kétgólos előnyt szerzett a Real Madrid a BL-elődöntőben Labdarúgás Vicente Del Bosque, a Real Madrid vezetőedzője a taktikai fegyelemnek tulajdonítja, hogy csapata 19 év után nyert ismét az FC Barcelona vendégeként, s nagy lépést tett a labdarúgó BL döntője felé. - Úgy tűnik, hogy mi játszottunk okosabban. Egyszerűen jobb volt a taktikánk, pedig az első félidőben nagy nyomást kellett kibírnunk. De ekkor is szilárdan álltunk a lábunkon, majd a szünet után már számos helyzetet is kialakítottunk. Szerencsére két lehetőséget kihasználtunk. A Real időnként nagyszerűen futballozott. Agresz- szívek voltak, gyorsan járatták a labdát, s alaposan megnehezítették az életünket. Röviden: csodálatos mérkőzést láthattak a szurkolók - értékelt a szakember. Carles Rexach, az FC Barcelona vezetőedzője a balszerencsének tulajdonítja a vereséget, amellyel minimálisra csökkentek csapatának esélyei a BL-elődöntőben. - A végeredmény nem felel meg a játék képének. Számos helyzetet alakítottunk ki, de sajnos nem használtuk ki azokat - értékelt az egykori kiváló játékos. - A Real az első félidőben csak egyszer veszélyeztette a kapunkat, igaz, a klasszisai a szünet után már többet kockáztattak, s ki is használták esélyeiket. Nagyon nehéz dolgunk lesz, főleg az utolsó Zidane vezetést jelentő gólja után elcsendesedett a Nou Camp-stadion 100 ezer fős közönségé FOTÓ: EURO PR ESS/EPA pillanatokban bekapott második gól miatt. A labdarúgásban azonban semmi sem elképzelhetetlen, Madridban mindent megteszünk majd a fordításért. A barcelonai rangadót két idegenlégiós gólja döntötte el: az 55. percben a francia Zinedine Zidane, a 92.-ben az angol Steve McManaman emelt Roberto Bonano kapujába. Az elődöntő visszavágóját jövő szerdán játsz- szák a Santiago Bernabeu-sta- dionban. m A fekete-fehér színesben- A cél, hogy a Bozsik- és a Héraklész-programhoz hasonlóan legalább 30 ezer gyerek kapjon lehetőséget arra, hogy szakköri keretek között elsajátítsa a sakk alapjait - mondta Bódi Tamás, a Conet-Hevesi SE sakkszakosztályának vezetője, az első magyar szivárványsakk országos bajnokság megszervezője, akivel az egyre népszerűbb játékról beszélgettünk. Sakk- Először talán azt kellene tisztázni, hogy mi is a szivárványsakk.- Suvadó. Pál amerikai magyar feltaláló és festőművész találmányáról van szó - kezdte Bódi Tamás. - Az alapötlet az, hogy az emberi szem sokkal gyorsabban és pontosabban érzékeli a színeket, mint a formát. Az eredeti elképzelés színsakk volt, ahol minden báb azonos korong, de a tisztek és a gyalogok rájuk jellemző színekben tündökölnek. A szivárványsakk elnevezés (Rainbow Chess) is tőle ered. Ötletét szabadalmaztatta az Egyesült Államokban. Magyarországon először Adorján András olimpia bajnok nemzetközi nagymester kezdte népszerűsíteni. Hevessel úgy került kapcsolatba a szivárványsakk, hogy amikor a nagymester támogatókat keresett egy országos verseny rendezéséhez, akkor én jelentkeztem szervezőként. Ebből lett az első magyar szivárványsakk ob, amelyet a Nemzetközi Sakkszövetség is elismert és FIDE-értékszámra is minősített.- Nagy próbatételt jelentett a kezdés, vagy könnyedén ment a szervezés?- Hevesen jelentős tömegbázisa van a gyereksakkozásnak. A legjobb fiataljainkra támaszkodtunk, amikor elindítottuk a Szivárványharcos elnevezésű - egyelőre 10 ezer példányban megjelenő - havilapot, melynek túlnyomórészt fiatalok a szerkesztői és főleg utánpótlásversenyekről tudósít, emellett országos feladatmegoldó versenyt hirdettünk. Az újságra fel akarunk építeni egy olyan oktatórendszert, amely az ország minden iskolájának felkínálja az oktatási lehetőséget, ahol nincs még semmilyen sakktanítás.- Milyen eredményekkel büszkélkedhetnek?- A hevesi 1. számú Általános Iskola a referenciaiskolánk, ahol az alsós fiúcsapat nyert már országos bajnokságot is. A legutóbbi diákolimpián a 8 korcsoportból hatban szivárványharcosok képviselték megyénket, akik közül Bakos Balázs ezüst-, Balsai Nikolett bronzérmet szerzett. Szivárványharcos báziscsapat a Conet-Hevesi SE, ahol a legerősebb fiatalok játszanak. Ez gárda megnyerte az NB II. Barcza-cso- portját. Budapesten 10 iskolával kötöttünk szerződést a sakkoktatásról. Egerben és Füzesabonyban két-két iskolában vagyunk jelen, Hevesen háromban - ebből egyben órarendi keretek között oktatunk sakkot. Ezenkívül folyamatosan rendezünk versenyeket is, a legközelebbit május 4- én Egerben, majd Dunaújvárosban, de a kört tovább szeretnénk bővíteni. _______ _____ B. CS. S zőke Gábor bronzérmes Hegyi országos bajnokság, Gyöngyös A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség és az F. D. System Szabadidő és Versenysport Egyesület az elmúlt hét végén Gyön- gyös-Mátrafüred-Mátraháza -Galyatető útvonalon rendezte meg a Magyar Köztársaság 2002. hegyi gyorsasági bajnokságát. Kerékpár A 26,2 kilométeres távon az ország legjobb kerékpárosai ültek nyeregbe. Az 56 fős mezőnyben a gyöngyösi Szőke Gábor bravúros teljesítménnyel élete első felnőtt bajnoki bronzérmét szerezte meg. A kitűnő, szélcsendes időben a győztes Árvái Attila (FTC) 48:45 perces idővel negyedik országos bajnoki elsőségének örülhetett. A 2. helyen Vinczeffy Zsolt (Postás-Matáv) végzett 9 másodperces hátránynyal, míg Szőke Gábor 11 másodperccel maradt el a győztes idejétől. Áz egri Saxum KSC versenyzői közül Ördög Krisztián (az elsőhöz képest 5.30 perces hátránnyal), Pelyhe László (6 perc h.) és Kerékgyártó István (8 perc h.) a középmezőny tagjaként ért célba. A megyeszékhelyi trió csapatban a 6. helyet szerezte meg. A hölgyek viadalát a duat- lon-világbajnok Csömör Erika (Ferencváros SZSE) nyerte 57:25 perces eredménnyel. Vándor Békás-kupa nyílt országúti versenysorozat 1. forduló, Tahitótfalu-Kisoroszi 220 induló) Az abszolút sorrend (zárójelben az egyesület és a korosztályos helyezés): 2. Szőke Gábor (F. D. System, 2.), 16. Pelyhe László (Saxum KSC, 9.), 25. Kerékgyártó István (Saxum KSC, 13.) 38. Arany Róbert (Saxum KSC, 22.), 39. Halál Márk (Saxum KSC, 23.), 46. Ördög Krisztián (Saxum KSC, 28.), 59. Csizmadia Zsolt (Saxum KSC, 18.), 91. Pázmándi Norbert (Saxum KSC, 52.), 92. Szabó Zsolt (Saxum KSC, 27.), 123. Kiss Péter (F. D. System, 3.) 133. Palotai Gabriella (F. D. System, 1.), 163. ifj. Szabó Gábor (Saxum, 8.), 200. Palotai Péter (F. D. System, 2.) 202. Palotai Anna (F. D. System, 2.), 204. Debreceni Diké (F. D. System, 3.). Csapatban: 4. Saxum KSC I. (Pelyhe, Kerékgyártó, Ördög). k Amatőr-kupa, Pápa A Saxum KSC versenyzőinek helyezései a korcsoporton belül: 4. Ördög Krisztián, 6. Halál Márk, 9. Pelyhe László k Amatőr-kupa, Tatabánya Az abszolút s.orrendben: 2. Pelyhe László (korcsoportjában: 1. hely), 6. Kerékgyártó István (2.). Totótippek a 17. hétre 1. MTK (1.)Ferencváros (3.) 2 2. Győr (8.)Vasas (12.) 2 3. Debrecen (9.)Sopron (7.) 1,2 4. Újpest (5.)Videoton (6.) 1 5. ZTE (2.) Haladás (11.) 1,2 6. Hamburg (11.)Dortmund (2.) 1X2 7. 1860 München (9.)Stuttgart (8.) 1 8. Nürnberg (15.)Leverkusen (1.) 2 9. Wolfsburg (10.)Bayern München (1.) 2 10. Hertha BSC (5.)Schalke 04 (4.) 1,2 11. Bologna (7.) ■n Lazio (5.) 1,X 12. Roma (3.)Chievo (4.) 1 13. Verona (12.)Milan (6.) X 14. Kispest (6.)Dunaferr(2.) 1 Pótmérkőzések 1. KölnFreiburg 2. KaiserslauternCottbus 3. BremenSt. Pauli 4. RostockMönchengladbach A pótmérkőzésekre nem kell tippelni, törlés esetén az eredmény megállapítására szolgálnak.____________________ ■ seng a győzelemért a legismertebb német Fl-es pályákon: a Hockenheimringen, a Nürburgringen és az új Lausitzringen. Egyelőre ketten, kérdés, lesz-e harmadik...- Tudom, hogy eddigi pályafutásomban sokat segített, hogy Schumacherék mostohatestvére vagyok, de most rajtam a sor, hogy bebizonyítsam, mennyit érek a pályán. Nem fogok szégyent hozni a családra, és remélem, hogy egy szép napon én is tagja leszek a száguldó cirkusz mezőnyének, és talán a dobogóra is felállhatok a két testvérem társaságában... - nyilatkozta rendkívül szerényen Sebastian, akinek azonban még jó néhány versenyen bizonyítania kell a rátermettségét, ha valóban Fl-es pilóta akar lenni. ______________________________________________________________M. T.